29. Mit tesz a külső?

Dominika2 
Dominika egész nap igyekezett a Tábornok közelében maradni, de a férfi tudomást sem vett róla, éreztette, hogy nincs szüksége rá.

Délutánra Dominikának lett elege ebből a helyzetből, sértődötten visszavonult a szobájába. Tisztában volt vele, hogy ezzel kockáztatja a kapcsolatukat és egyben a feladatát is, de fáradt volt, nem érdekelte. Egyedül akart lenni.
Estefelé kopogtattak az ajtaján. A Tábornok volt.
– Nem jött vacsorázni, Dominika.
– Nem voltam éhes.
– Gondolkodtam azon, amit mondott. Azt hiszem, igaza van. Ha most van egy kis ideje, levághatná a hajam.
Dominika hamar elfelejtette a fáradtságát. Segített megmosni a Tábornok haját. Azután leültette egy székre a szobája közepén, beborította a vállát egy lepedővel, hogy ne hulljanak rá a hajszálak, és módszeresen körbejárva rövidre vágta a hajtincseit. Kemény tapintású, sűrű haja volt, őszbe hajló sötétbarna. Többnyire csukott szemmel tűrte, hogy Dominika megváltoztassa a külsejét, csak amikor a szakálla megrövidítéséhez fogott, akkor figyelte őt a leeresztett szempillái mögül.
Dominika elégedetten nézte a művét. Ez a rövid körszakállt viselő, magas férfi már nem a sivatagi remete. Tekintélyt parancsoló kiállása nem változott, de jobban beleillett Erdőalja világába, abba a társadalomba, amit harminc évvel ezelőtt elhagyott. A férfi beletúrt a hajába, és hosszasan bámulta magát a tükörben. Azután elszégyellte magát, és gyorsan elfordult. Dominikára nézett.
– Na, meg van elégedve velem?
– Igen – bólintott Dominika, és rámosolygott.
A férfi szeme átvette a mosolyt. Amióta a szakálla nem takarta teljesen az arcát, Dominika több barátságos vonást fedezett fel rajta. Néha egy-egy pillanatra egészen emberközelben érezte őt. Már nem a régmúlt híres alakját, a történelmi fantomképet látta benne, hanem a hús-vér embert, akinek különösek a gondolatai és a szokásai, de intelligenciája átragyog a lelki falakon, amiket remeteélete során maga köré emelt.
A következő napokban a Tábornok már nem hajszolta napi húszórás munkára a laboratórium dolgozóit, visszatértek a régi munkaritmushoz. Nagyobb figyelmet fordított a földalatti bázis más részlegeire is, így Dominika újra fontos szerephez jutott mellette. A lány változást vett észre a Tábornokon: csüggedtség, lemondás bujkált a tekintetében.
– Be kell látnom, hogy a fegyverünk nem készülhet el három hónap alatt, sőt, fél év se elegendő. Nem a munkaidőn múlik. A laboratórium kapacitása kicsi. Nincs felkészülve ilyen horderejű fegyver előállítására.
– Milyen fegyverről van szó tulajdonképpen?
– Egy fegyvermegsemmisítő fegyverről, aminek a terveit a sivatagi évek alatt dolgoztam ki. A bonyolultságát az okozza, hogy valamennyi fegyvernem ellen hatásosnak kell lennie, és közben nem tehet kárt emberi életben.
Dominika elképedve nézett rá:
– Létezhet egyáltalán ilyen fegyver?
– Persze hogy létezhet. Ez lesz a világon a legutolsó fegyver, ha megvalósul.
– Talán felhasználhatjuk a külföldi kapcsolatainkat. Összehozom azokkal az emberekkel, akik tehetnek valamit az ügy érdekében. Lehet, hogy több helyre el kell majd utaznunk.
– Nem baj, a világ végére is elmegyek, ha lehetőség nyílik a megvalósítására. Az az igazság, hogy a Fegyvermegsemmisítő nélkül értelmetlenség belekezdeni bármiféle felkelésbe. A Mozgalom jelenlegi ereje nem elég, hogy áthassa a közömbös vagy ellenséges társadalmat. Eleve kudarcra ítélt minden megmozdulás.
Dominikának ezek a szavak okozták a második megdöbbenést: saját kételyeit hallotta bizonyosságként a Tábornok szájából. A Tábornoktól, aki megérkezése pillanatától a Mozgalom erejének szimbólumává vált. Az Erő kimondta saját erőtlenségét.

Jo_veled_29

– A Fegyvermegsemmisítő változtatna ezen?
– Igen. Amint megmutatjuk magunkat a nyilvánosság előtt, fegyverrel fordulnak ellenünk, hogy szétszórjanak, elpusztítsanak. Csak akkor van esélyünk felvenni a harcot, ha birtokunkban van a Fegyvermegsemmisítő.
– Meg kell erről győznie a Vezetők Tanácsát. Nem lesz könnyű!
– Tudom, ők túlbecsülik a Mozgalom erejét. De meg kell próbálnunk.
A meggyőzés valóban nem volt könnyű, mert néhány vezető azonnali felkelést akart. Végül mégis győzött azoknak az irányvonala, akik figyelembe vették a Tábornok tekintélyét és érveit. Megkezdhették a külföldi lehetőségek felmérését. Két-három hétbe telt, amíg a hírszerzők eljuttattak a központba minden szükséges adatot. Ez alatt az idő alatt a Tábornok ugyanolyan sokat dolgozott, mint korábban: a Vezetők Tanácsának felhatalmazásával átszervezte a Bázis néhány részlegét. Dominika szinte mindig mellette volt, így olyan sok időt töltöttek együtt, hogy legfőbb bizalmasává lépett elő, akivel minden gondolatát, tervét megvitatta. A körülöttük lévő ambiciózus beosztottak, akik tisztelettel és készségesen lesték a Tábornok mozdulatait, irigyen tekintettek Dominikára. Ő volt az az akadály, aki elzárta előlük a legendás férfihoz vezető utat, aki elvette tőlük a megközelíthetőség esélyét. Dominika érezte maga körül a hangulat megváltozását, de sokkal nagyobb örömmel töltötte el a Tábornok bizalma, semhogy törődött volna vele. A férfi összes törekvését a magáénak érezte, és mindent meg akart tenni, hogy segítse őt. Büszke volt a Tábornok barátságára.

Kategória: Jó veled | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.