32. Korai szerelem

Dominika2

Ettől az éjszakától kezdve a Tábornok még kevésbé tudott elszakadni tőle, mint korábban. Minden percben igényelte, hogy a közelében legyen. Alig várta, hogy a karjába vehesse a lányt a hangár félhomályosabb szögleteiben.

Dominikát meghatotta és mulattatta ez a rajongás, de idegesítette is, hogy megláthatják őket. A Tábornokot ez nem zavarta: – Legszívesebben felemelnélek és megmutatnálak az egész világnak! – És valóban a levegőbe emelve tartotta percekig.

 

Dominika tartott attól, mit szólnak majd a többiek kettejük kapcsolatához. Igaz, a főnöke felhatalmazta, hogy legyen a Tábornok szeretője, ha kell – így akár a küldetése részének is tekinthetné az egészet. Mégis zavart volt és bizonytalan.

Minden éjszakát együtt töltöttek. A Tábornoknak már nem csupán szereleméhségének csillapításához, hanem a puszta elalváshoz is Dominika közelségére volt szüksége. Hajnalban fölébredt, és mellette könyökölve vagy ülve szótlanul gyönyörködött benne. A lány minden ébredéskor így találta.

Szerelmük hetedik vagy nyolcadik éjszakáján Dominika nem tudott elaludni. Kétségei egyre elviselhetetlenebbek voltak, kergették egymást a gondolatai. Tudta, hogy nem csupán a küldetéséről van szó. A férfi iránta érzett szerelme meghaladta azt a mértéket, amire életében felkészülhetett. Soha nem találta magát szemben hasonló érzéssel, nem tudta, hogyan viszonozza. És ami a legrosszabb: nem volt tisztában a saját érzéseivel.

Néha visszaálmodta magát a hajóra, amivel átkeltek az Elválasztó-tengeren. Ott még olyan egyszerű, beteljesületlen volt minden.

A Fegyvermegsemmisítő munkálatai jól haladtak. Két-három hét közelségébe került a visszatérés lehetősége. Ha újra a Bázison lesznek, minden feltétel megteremtődik, hogy a Mozgalom kiléphessen a nyilvánosság elé. Már csak a Tábornok személyes jelenlétére, összehangoló irányítására lesz szükség.

Dominika szorgalmasan küldözgette jelentéseit a Bázisra, de elhallgatta kettőjük kapcsolatát. Azt írta, a Tábornok lázas lelkesedéssel készül a visszatérésre, hogy megindíthassa a felkelést. Arról nem írt, hogy ennek mik a lelki indítóokai. Nem említette a beszélgetéseiket, amikor a férfi csillogó szemmel tervezgette a jövőt, házat épített gondolatban Erdőalja szélén, köréje nagy, füves kertet rózsabokrokkal és Dominikával, aki reggelente leszedi a virágokat, hogy mindennap frissen illatozzanak a vázákban. Órákig tudott mesélni kettőjük házáról, ahol hátralévő életét le akarta élni, nem békét kereső lélekkel, mint a sivatagi barlangban, hanem megtalálva a boldogságot. A boldogság neve: Dominika. Ehhez azonban minél hamarabb le kell zajlania a felkelésnek, és győznie kell, hiszen csak ez biztosíthatja a nyugalmat és menedéket a Tábornok álmainak. Bizakodó volt és derűs, a győzelmet olyan természetesnek vette, mint a napfelkeltét hajnalban. Eltűnt belőle az a mérlegelő visszafogottság, amit a lány a sivatagban még jellemző tulajdonságaként ismert meg. Most nem kételkedett, és ez az elszánt lendület tíz évvel megfiatalította. „Biztos, hogy sikerülni fog, csak te mellettem legyél!” – mondogatta a lánynak a szobájuk félhomályában.

Jo_veled_32

Dominika napközben kiszökött néha a hangárból, ha a férfiak elmerültek egy bonyolult munkában, és a Tábornok nem nézett körbe, nem hiányolta őt a tekintetével. A városon túlra ment, megállt ott, ahol a tenger a függőleges sziklákat csapkodta. Szerette ezt a helyet, itt tudott a legszabadabban gondolkodni. Összekuszálódott benne minden. Várta a felkelést, részt akart venni benne akkor is, hogyha harcra kerül a sor. De ez az új helyzet, ez a kitüntetett szerep a Tábornok oldalán zavarba hozta, és kétségekkel töltötte el. Túl hirtelen jött ez a változás, félelmet keltett benne a felelősség súlya. Vajon megoldja ezt a szerepét is olyan sikerrel, mint az ügynöki küldetéseit? Bolond vagy, hogy tétovázol. Itt a nagy lehetőség: formálni a történelmet a Tábornok oldalán! Ne szalaszd el, élj vele! Hiszen titokban erre vágytál, vagy mégsem?

Aggasztotta a jövő, a saját jövője. Az elmúlt években végre megtalálta a bátorságát, a lendületét, de ehhez állandó utazásra, újabb és újabb feladatokra volt szüksége. Nem tudta magát elképzelni egy helyben. Nem tudott önmagáról képet alkotni feleségként, anyaként. Idegennek érzett minden mozzanatot, ami a megállapodott élettel összefüggött.

Nemrég leltem rá a hivatásomra, ő pedig arra kényszerít, hogy mindent feladjak. Végre megtaláltam önmagam, ő viszont egészen másmilyennek akar. Nem vagyok rá képes. Bolond vagy, Dominika! Soha nem találsz másik embert, aki annyira szeretne, mint ő. Lehet, hogy örökre egyedül maradsz. És arra nem gondolsz, vele mi lesz nélküled? Nem, nem, nem gondolok erre! Nem bírom el a szeretetét! Túl sok, túl nehéz!

Az utolsó tengerparti hetet csomagolással töltötték. Nagy gondot fordítottak az álcázásra, a Fegyvermegsemmisítőt ugyanis összeszerelhető darabokban kellett átjuttatni az országhatáron. Reggeltől estig ezen dolgoztak több napon át.

Három kisebb teherautóval indultak útnak, a rakomány között rejtették el a szerkezeteket. Az első autót két szőkeföldi társuk vezette, a másodikat a Tábornok Dominikával, a harmadikat a két mérnök. Zavartalanul jutottak el a határ előtti utolsó településig. A falu szélén volt a megállója annak a vasútnak, ami Szőkeföldét és Erdőalját összekötötte. Egy vonat éppen az állomáson vesztegelt. Dominika tudta, ez az utolsó lehetőség, hogy önmaga szabjon irányt a sorsa alakulásának. Panaszkodni kezdett, hogy nagyon fáj a feje. A Tábornok megállította a konvojt az országút szélén, egy gyógyszertár előtt, hogy Dominika vehessen fájdalomcsillapítót. A lány kilopakodott a patika hátsó kijáratán, egészen a vasútállomásig osont, ahová éppen begördült egy újabb vonat. Arra ugrott fel, amelyik már régóta az állomáson vesztegelt, valószínűleg az ellenkező irányból érkezőt várta. Idegölő percek következtek. Amikor a vonat végre meglódult Szőkefölde felé, a szíve kalapálása egy ideig elnyomta a kerekek kattogó zaját. Az ablak elhúzott függönye résén látta az országút szélén várakozó társait. Dominika remélte, hogy a másik vonat is elindul Erdőalja felé, és azt gondolják majd, azzal szökött el.

Az első megállónál leszállt, kiállt az út szélére autót stoppolni, de nem az országút mellé, hanem egy közeli faluba vezető úton. Szerencséje volt, utazó diáklánynak nézték, hamar felvették. A faluban buszra várt. Szőkefölde fővárosáig váltott jegyet, úgy gondolta, egy nagyvárosban könnyebb eltűnni. Amíg a busz az apró falvak között zötyögött, volt ideje átgondolni, mit tegyen. Megváltoztatja a külsejét, világosra festi a haját. Elkerül minden olyan helyet, ahol a Mozgalom ügynökei megfordulhatnak. Remélte, hogy a Tábornok legyűri kétségbeesését, amit az eltűnése okoz, és nem fordulnak vissza, hogy megkeressék. Minden mozdulatukra ügyelniük kellene a határ közelsége miatt. Talán a társai meggyőzik, hogy a Fegyvermegsemmisítő fontosabb, mint Dominika.

Kategória: Jó veled | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.