49. Szőlőfürt születése

Amadea 

A déli ország különösen nevezetes hely maradt Szőlőág és Amadea számára. Ott fogant meg első gyermekük, és hazafelé már velük tartott.

Kezdetben sötétben növekedett, de később, ahogy egyre nagyobb helyet foglalt el, már érezte az anyja bőrén átszűrődő fényeket, hangokat. Lassan a szavakat is kezdte érteni, és az idegen zajokból, hangokból meg tudta állapítani, mikor vannak otthon és mikor idegenben. Megkedvelte Mozart zenéjét, mindig táncolni próbált, ha meghallotta.
Két hónappal a gyermek megfoganása után, noha a terhesség még egyáltalán nem látszott rajta, Amadea már nem tudott meredek domboldalakra mászni és rohanni. Lassú járásra fogta az a kicsi, súlytalan tömeg a hasában. Sok könyvet olvasott a gyerekvárásról, mindegyik hangsúlyozta, hogy ez az állapot nem betegség, tehát az anya ugyanúgy teheti a dolgát, mint azelőtt – de Amadea tapasztalatai nem ezt igazolták. A magzat hathónapos korában olyan tüneteket észlelt, mintha meg akarna születni: keményedett a hasa, nyilalló fájdalmakat érzett a combjai fölött. A koraszülés rémületével húzódott be padlásszobájukba és rettegve várta, hogy teljen az idő, csak telne már gyorsabban, hogy közeledjen a természetes szülés ideje, csak moccanna már a percmutató az órán, hogy közelebb legyen az este, és elteljen egy újabb nap. Minden eltelt nap rövidíti a rettegés idejét, és erősíti ezt a kis embert idebenn, hogy elviselhesse a világra bújás megpróbáltatásait. Gyötrelmes téli hónapok következtek. Amadea alig jött ki a toronyszobájukból, rögtön lefeküdt, ha a nyilalló fájdalmakat vagy a hasa összehúzódását érezte. Gyógyszert nem szedett, mert kevésbé rémítette a koraszülés lehetősége, mint a gyógyszerek okozta károsodások, és erre a döntésére rábólintott az idő, amikor kezébe vehette az újszülöttet.
Amikor már csak két hét volt hátra a szülés kiszámított időpontjáig, Amadea óvatosan, amennyire gömbölyű hasa engedte, kinyújtózkodott, és nagyot lélegzett. Korai, február végi tavasz szárította föl a kertben a megolvadt havat, a gyep erőre kapott, és a felemelkedő fűszálak megpróbálták lecsúsztatni magukról a rájuk tapadt faleveleket. Amadea kismamanadrágot vett föl, nem zavarta, hogy úgy nézett ki benne, mint egy anyamedve, gereblyét fogott, és kifésülte a fűszálak közül a száraz leveleket. Ettől kezdve boldog volt és elégedett – és így érzett még akkor is, amikor egy este megindultak a szülési fájdalmak, még csak nagyon enyhén, nem is izgult különösebben. Hajnalban mentek be Szőlőággal a kórházba. Akkor már kegyetlen fájdalmai voltak, és amikor orvosa felajánlotta neki az érzéstelenítést, egy kicsit tétovázott. Azután mégis úgy döntött, nem fogadhatja el ezt a természetellenes beavatkozást a születés természetes folyamatába. Inkább megkérte a szülésznőt, hadd ülhessen föl az ágyon, és ettől a helyzetváltozástól sokkal elviselhetőbbé váltak a fájdalmai. Amikor jöttek a görcsök, kihomorította a hátát, hátrahajtotta a fejét Szőlőág tenyerébe, és megpróbált egyenletesen mélyeket lélegezni, ahogy a férje biztatta halkan. A gyermek idegesen mozgolódott a hasában, ide-oda fordult, biztonságot keresett. Három óra múlva lefektették, és három nagy, megfeszített nyomás után kirepült belőle egy meleg hústömeg, szinte robbant kifelé: érezte a test kilökődését, a magzatvíz loccsanását, a meleg ürességet. Nem volt ereje, hogy felkönyököljön és megnézze. Boldogan, moccanás nélkül feküdt, hallgatta az ismeretlen sírást. Fiú, kettő kiló nyolcvan deka, hallatszott oldalról. Ilyen kicsi? – nézett Amadea megszeppenve Szőlőágra. Ne aggódjon, minden rendben van, mondta a szülésznő. Amadea megnyugodott, és jókedvűen tűrte sebei összevarrásának csípő fájdalmait. Csak akkor lett haragos, amikor kihozták megmutatni a kisfiukat felöltöztetve, bepólyálva, és ő nem tudott felülni, csak a kisujjával érinthette meg. Apró, kékesfehér arcocskát látott oldalról. Szerette volna a karjába venni, de már vitték is el.

Jo_veled_49_1
Szőlőág a gyermek megszületése óta szokatlanul csöndben ült a sarokban, egy széken. Amadea látta, hogy csorognak a könnyei. Meghatódott férje boldog szomorúságán.
Délután és az első éjszakán nem tudott aludni az eufórikus örömtől, hogy gyermeknek adott életet. Szőlőfürt, te vagy az én kicsi fiam! Lehetetlen, hihetetlen, mégis valóságos!
Másnap a gyermekét többször kihozták hozzá, előtte fertőtlenítővel lelocsolták a kezét, és szigorúan a lelkére kötötték, hogy ne emelgesse, a pólyát ne bontsa ki. Megpróbálta szoptatni, de nem tudta, hogyan kell, teje sem volt még, hát inkább csak gyönyörködött a békésen alvó csecsemőben. Tökéletes formájú, sima angyalarca volt Szőlőfürtnek. Mintha nem érintette, nem torzította volna a világra bújás. Apró kezei meg-megrándultak; Amadea ekkor vette észre, hogy a körmei hosszúak, néhol már le-leszakadoztak. Jaj, hogyan lehet ezeket a ceruzahegynyi, papírvékonyságú körmöket majd levágni?
A harmadik napon nagyon fáradt volt, mert éjszaka nem tudott aludni a testi fájdalmaitól. Beindult mellében a tejtermelődés, de gyötrelmesen nehezen ment a szoptatás, és a körülötte dolgozó ápolóknak, hozzá közel fekvő kismamáknak nem voltak hasznavehető tanácsaik. Szőlőfürt súlya erősen visszaesett, Amadea elkeseredett, és alig várta már, hogy haza mehessenek, és maga vegye kezébe a sorsuk irányítását.

Kategória: Jó veled | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.