A várandósság és a szülés élményeit Amadea olyan sokáig hurcolta magával boldogan, hogy még hónapok múlva is erről álmodott.
Szedervirágnak hívták. Reggel fogta a kosarát, és elindult a vegyesbolt felé, mert úgy hallotta, friss áru érkezett. Már messziről látta a kígyózó sort. A város lakói alig várták, hogy végre friss ételek kerüljenek az asztalukra a szárított zöldségek és konzervált gyümölcsök helyett. Szedervirág a sor végére állt. A várakozás órái alatt szétoszlott szájában a reggeli tejeskávé íze, és vele eltűnt az otthonosság érzése is, minden üres lett körülötte, a szél szinte karcolva csapkodta az arcát. Nem szerette a reggeleket, a bolt előtti várakozást. A párnái közé és a hagymás tojásrántotta illatára vágyott.
A boltos csak lassan engedte be a vevőket, nem akart tumultust az üzletében. Szedervirág a körzeti orvossal együtt jutott be, udvariasan előre engedte a pultnál, és amíg nem vele foglalkoztak, gyönyörködve futtatta végig a tekintetét a sápadtzölden ragyogó káposztaleveleken, a csillogóan piros retkeken, a harmattól nedves sárgarépákon, lila karalábékon.
Ziliz doktor ügyet sem vetett a zöldfélékre, nejlonszatyrából gyűrött papírzacskót húzott elő, és tartalmát a pultra öntötte, a boltos elé. Erszények vagy zsákocskák lehetnek, gondolta Szedervirág, ahogy odavetett egy pillantást, és éppen el akart fordulni, amikor észrevette, hogy az egyik erszény magától megmozdult.
– Tessék, ennyit sikerült megmentenem – mutatott Ziliz doktor a csomagokra, és hangjában nem kis büszkeség csengett. – Én ám nem dolgozom olyan elavult módszerekkel, mint az elődöm! Én kérem kifejlesztettem azt a szerkezetet, ami a magzatot egészben, élve emeli ki. Végtére is mire mennék azokkal a karocskákkal, lábacskákkal, fejecskékkel? Úgy érnek valamit, ha egyben maradnak. Annyi a gyerektelen asszony, meg aztán annyian szeretnének gyereket szülés nélkül, hogy nem is hiszi! És hát nekem is jól jön az a kis külön pénz.
– Mennyiért adná ezeket? – bökdöste a boltos a zsákokat.
– Legyen kétszáz.
– A múltkor még százötvenért ajánlotta – morogta a boltos.
– Azóta tájékozódtam, nagyobb rájuk a kereslet, mint gondolná – győzködte az orvos. – Higgye el, nem veszíthet az üzleten!
Szedervirág döbbenten hallgatta a beszélgetést, a torka kiszáradt, a szíve zakatolt, amikor végre meg mert szólalni:
– Ne haragudjon, doktor úr, ezek itt…
– Igen, igen, ezek itt mind magzatok, amiket én távolítottam el azokból az anyákból, akik kérték.
– De hát hogyan élhetnek még?
– Én kérem lépést tartok a technika fejlődésével. Ezekben a kis bőrzsákokban, amik hasonlítanak a hegymászók túlélő-zsákjaihoz, koncentrált és feldúsított magzatvízben három napig képesek élni, garantált minőségben. Tessék, nézze meg, fogja meg!
Szedervirág óvatosan hozzányúlt az egyik zsákhoz, és érintésére gyenge moccanás volt a válasz. Mintha megvonaglott volna egy apró test odabent.
– Mind friss, három naposnál nem régebbi áru – bíztatta Ziliz doktor, de Szedervirág úgy sejtette, az orvos túloz egy kicsit, mert észrevett egy-két szürkébb, mozdulatlan zsákot is a többi között. Megérintett még néhányat, és egyre nagyobb izgalom lett úrrá rajta, ahogy érezte az apró testek üzenetét; már a homloka mögött is forróság égette, az arca izzadni kezdett.
– De hogyan kell otthon gondozni?
– Semmilyen különleges kezelést nem igényel, csak be kell rakni két hónapra a házi inkubátorba, a legnagyobb fokozatra. Elárulom magának, hogy már három éve kísérletezem ezzel az új módszerrel. Tőlem vették a gyereküket Borostyánék, és nekem köszönhetik Rutafáék is a második csemetéjüket, azt a kis angyalarcút.
Szedervirág döbbenten hallgatta a doktort. Maga elé idézte a két kisgyereket, akiket ő is jól ismert. Szedervirágéknak már két gyermekük volt, de szerettek volna még többet, mert boldoggá tette őket a csacsogásuk, és gyönyörködve nézték őket, ahogy négykézláb végigmásznak a padlón, hogy felkapaszkodhassanak az ölükbe; győzték türelemmel a koszt, a követelődzést és az éjszakai sírást is. Akarunk még gyereket, hát miért ne ezek közül a kis árvák közül?
– Megvennék egyet – mondta, és arra mutatott, akit legelőször megérintett.
Az orvos és a boltos helyeslően bólogattak.
– Csak tessék, bontsa ki, és emelje ki a vízből! Nézze meg, hogy megfelelő-e!
Szedervirág kiemelte a tenyerére az apró testet. Nedves volt és furcsa, arányaiban más, mint az újszülött csecsemők, de már megnyugtatóan hordozta a kisgyermekség minden jegyét – vagy csak Szedervirág látta ilyennek, mert szeretettel nézett rá. Visszacsúsztatta a zsákba, és gondosan lezárta.
– Na megfelel?
– Igen.
Letette a pultra a pénzt, és kiment az üzletből, nem merte az üres kosarába rakni, a tenyerén maga előtt tartotta, úgy indult hazafelé. Nem észlelte a bámuló tekinteteket, csak azzal törődött, hogy mielőbb hazaérjen, mintha valami jóvátehetetlen történhetne útközben. Ügyelt a lépéseire, hogy gyorsak, de óvatosak legyenek, nehogy elessenek mindketten. Vajon visszacserélhetné, ha valami baj történne vele? – villant fel benne, de elzavarta ezt a gondolatot, és a könyökével olyan megkönnyebbült örömmel nyomta le a kapujuk kilincsét, mint egy futár, aki hosszú és veszélyes küldetése után övéihez végre visszatér.