54. Ismerős idegenek

Amadea
A nyári szünidő megpezsdítette az életüket, új élményeket tartogatott. Először fogadtak vendégeket a házukba több napra.
Erdőaljára nyolcvanfős énekkar érkezett egy déli országból vendégszereplésre, és mivel nem volt a városban elég kiadó szoba, a vezetők felkérték a családokat, adjanak szállást a vendégeknek.

Amadea és Szőlőág jelentkeztek két ember fogadására, mert úgy gondolták, jó ügyet támogatnak. Nagy kihívást jelentett ez számukra. A lakásuk nem volt nagy, nehezen tudták biztosítani a vendégeknek a kényelmet és a nyugalmat a gyerekek mellett. Átadták nekik a nagyszobát, ők pedig összébb húzták magukat, félig-meddig beköltöztek a gyerekszobába.

Két férfit osztottak be hozzájuk. Egyikük huszonéves volt, a másik harmincöt-harmincnyolc lehetett. Áradt belőlük a jókedv, az életerő, napsütötte bőrük ragyogott. El voltak ragadtatva Erdőalja látnivalóitól, különösen az Erdő sötét sávját bámulták áhítattal és babonás borzongással. Széles kézmozdulatokkal kísérték a beszédüket, kedvelték a túlzó kijelentéseket, a nagy szavakat. A gyerekek egykettőre szívükbe fogadták őket, a zárkózott természetű Szőlőfürt hol egyikük, hol másikuk térdén lovagolt, Csillag pedig ámuló szemmel figyelte őket.
A déli kórus szereplései városméretű eseményekké váltak. Ragyogó műsort adtak, énekeltek a régi korok dalaiból és modern művekből is. Különösen a saját népük dalait adták elő mély átérzéssel. Déli temperamentumuk szokatlanná varázsolta az előadásmódjukat: az éneklést mozgással, tapssal, lábdobogással kísérték, az ismertebb daloknál bíztatták a közönséget is, hogy kapcsolódjon bele az éneklésbe. Erdőalja lakói évtizedek óta nem vettek részt ehhez fogható, népünnepéllyé váló kulturális eseményen.
Esténként a két férfi fáradtan, de jókedvűen ült le a vacsorához, és késő éjszakáig beszélgettek Amadeával és Szőlőággal. Nem is beszélgetések voltak ezek, hanem mutogatás, bólogatás, mondattöredékek kibogozása és nagy nevetések, amikor sikerült egymást megérteniük vagy éppen félreérteniük. Leginkább Amadea és az idősebb férfi, Alexander beszélgettek és tolmácsoltak a társuknak.
A fiatalabb vendég, Filemon büszkén mesélt a családjáról, különösen kétéves kislányáról. Alexander inkább a munkájáról beszélt, Amadea nem értette pontosan, mivel foglalkozik, csak annyit tudott meg, hogy van egy irodája abban a városban, ahol lakik.

Jo_veled_54

Napközben kevés időt töltöttek együtt az énekkari próbák miatt, de egy délután lehetőségük nyílt rá, hogy elmenjenek kirándulni. Felmásztak a hegyre, ami a Folyam jobb partján magasodott. A tetejéről messze el lehetett látni nyugat és dél felé, északon és észak-keleten viszont nem látszott más, csak az Erdő sötét rengetege. A hegyről lefelé lankás, kikövezett út vezetett, szélén virágoskertekkel. Sárga, piros és fehér rózsák virágoztak az út mentén, hervadt szirmaikkal szórta tele a szél a földet. A vendégek megcsodálták a rózsákat. Amadea is boldogan hajolt közel egy-egy virághoz, hogy beszívja különleges illatukat. Az egyik kehelyben méhre bukkant, és ez emlékeket villantott fel benne gyerekkora kertjéről.
– Amikor gyerek voltam, sokszor figyeltem a méheket a virágokon. Mintha aludtak volna, belefúrták a kehelybe a fejüket – szólalt meg mellette Alexander, mintha kimondaná Amadea gondolatait, mintha része lett volna a múltjának.
Felnézett rá, tekintete találkozott a férfiéval. Ettől kezdve tökéletesen értették egymás szavát, közös volt minden gondolatuk. Amadea valósággal megszédült attól a csodálatos lelki közösségtől, amit kettőjük között felfedezett. Néha mellé került a haza vezető úton, összenéztek, egymásba merült a tekintetük. Regina gyönyörködve bámulta Alexander barna, izzadtan csillogó arcát, a mosolyában fénylő derűt – mintha saját boldog jövője képét látná egy emberi arcban.
Az énekkar utolsó, Erdőalján töltött estéjén valóságos népünnepély búcsúztatta a hangverseny után a vendégeket. Az utcák fényárban úsztak, az emberek a koncertterem közelében gyülekeztek, vagy a házaik kapujában álltak, és szűnni nem akaró tapssal köszöntötték a szállásaikra igyekvő délieket. Éjfél után csöndesedett el a város.
Alexander és Filemon nem vacsoráztak, csak lezuhanyoztak, és hamar nyugovóra tértek. Regina titokban még arra várt, hogy Alexander kijön hozzá a konyhába elbúcsúzni, de csak Filemon jött ki, és reggelre erős feketekávét kért, mert korán indul a busz, amivel majd haza utaznak.
Lámpaoltás után férje már azt tervezgette, hogyan térnek vissza másnap a megszokott életrendjükhöz. Ünnep után a hétköznapok, hétköznapok után az ünnep, így a jó – sóhajtotta elégedetten a sötétben. Regina szótlanul feküdt mellette, a gondolatai messze vágtattak egy új ország, új szerelem, új élet felé.

Kategória: Jó veled | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.