Talita

Keresztény női magazin

21 éves és zeneszerző! – Zenés beszélgetés Bucz Magor Somával

Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója beszélget szeptember 26-án, szombaton a sokoldalú fiatal zeneszerzővel, Bucz Magor Somával. A program az Ars Sacra Fesztivál és a Jezsuita Sziget közös rendezvénye.

Bucz Magor Soma Budapesten született 1994. január 25-én. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus zeneszerzés szakán tanul. Középfokú tanulmányait a Budapesti Szent István Gimnázium természettudományos osztályában és ezzel párhuzamosan a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés szakán végezte. Négyéves kora óta a Térszínház tagja.

Díjai:

2006-ban a Budapesti Szavalóversenyen első helyezést ért el.

2009-ben egy budapesti diákszínjátszó találkozón a legjobb férfi színész díjában részesült.

2011-ben az Országos Eötvös József szónokversenyen első helyezést kapott. Ugyanebben az évben középiskolásként részt vehetett az Országos Főiskolai Kossuth Szónokversenyen, ahol a zsűri és a Magyar Rádió “Legszebben beszélő versenyző” különdíjában részesült.

2012-ben a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Géniusz díjasa lett zenei, tanulmányi, színházi és egyéb érdemeiért.

2013-ban Szent István Plakettel jutalmazta a Szent István Gimnázium tanári testülete. Ugyanebben az évben a zuglói önkormányzat “Az év diákja” elismerésében részesült.

2013 nyarán a prágai rendezésű Antonín Dvorak Nemzetközi Zeneszerző verseny döntőse volt, így Dvorak-diplomával térhetett haza.

2014 tavaszán elnyerte a Budapesti Vándorkórus zeneszerzőknek kiírt pályázata különdíját.

2014-ben ő nyerte a Splitben megrendezett Cro Patria nemzetközi zeneszerzés- és kórusverseny zeneszerzés szekcióját. Az 18. alkalommal megrendezett versenyre bármely ország zeneszerzője jelentkezhetett korhatárra való tekintet nélkül. Ez az első eset, hogy magyar komponistát díjaztak.

Időpont:
2015. szeptember 26. szombat, 17:00
Helyszín:
Párbeszéd Háza 1085 Budapest, Horánszky u. 20.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162