„A civil élet helyett Istenre mondtam ki az igent”
Nagy kacskaringók után kötelezte el magát Isten szolgálata mellett Fábry Kornél, aki ma Kaposfüred plébánosa. A Fülöp-szigeteki Manila volt számára a „damaszkuszi út”.
1995-ben Fábry Kornél tízezer kilométerre, Manilában járt, amikor kedvese azt mondta az édesanyjának: figyeld meg, Kornél hazajön, és pap lesz! Egy hónappal a Fülöp-szigeteki Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó után, amelyen találkozott II. János Pál pápával, valóban bejelentette, megkezdi a papi szemináriumot.
– A kedvesem nem is lepődött meg, azt hiszem, a Szentlélek súgott neki – emlékszik vissza Fábry Kornél. – Korábban egyáltalán nem gondoltam rá, hogy csakis Istennek szentelem az életem. Amikor Manilában az egyik pap megjegyezte, reméli, hogy valamelyik szemináriumban találkozik velem legközelebb, azt válaszoltam, felejtse el, mert otthon vár a kedvesem, és családot szeretnék. Egy jelenlévő püspök atya pedig állította: belőlem még jó pap lesz, de én csak tiltakoztam: egyáltalán nem készülök ilyesmire.
Nagy családot szeretett volna
Kapcsolata Istennel régről eredt, hiszen ötgyerekes, katolikus családban nőtt fel, ahol a hit, a vallás a mindennapok része volt. A három fiútestvér a piaristáknál érettségizett. Az ifjú Kornélban egyszer még az is felmerült, hogy taizé-i testvérnek áll, de elvetette a gondolatot. Az otthoni példát követve nagy családot szeretett volna, s keresztanyja javaslatára szállodaigazgatónak készült, de nem vették fel a vendéglátóipari főiskolára. Így a gödöllői agráregyetem gépészmérnök karának francia szakfordítói szakán kezdett tanulni, ám hamar belátta, nem neki való a mérnöki pálya. Az ELTÉ-re másodjára fel is vették francia szakra, közben lehúzott egy esztendőt az Országgyűlési Levéltárban mint hivatalsegéd.
– Az ELTÉ-s két év alatt csodálatos élményben volt részem egy tízhetes lelkigyakorlaton, amely a Szentlélek befogadására készítette fel a résztvevőket. Megtapasztaltam, hogy Isten közelsége akkora boldogságot adhat, mint senki és semmi más: ez igazi szerelem – Istennel.
„Meddig állsz még ellent Isten hívásának?”
A Fülöp-szigeteki utazás volt számára a damaszkuszi út, a világ másik felén hallotta meg Isten hívását a szolgálatra.
– Amikor hazajöttem, felvételire készültem olasz szakra is – meséli –, de mondtam édesanyámnak, nem is lenne baj, ha nem vennének fel, ugyanis igazából teológiára akarok járni. Csak annyit kérdezett: civilek is hallgathatják? Igen, feleltem, mire ő: Édes fiam, csak azt nem tudom, meddig fogsz még ellenállni Isten hívásának… Szóval ő is látta, milyen irányba kanyarodik az életem.
A család nem tiltakozott, sőt, természetesnek tűnt a középső fiú választása. Gimnáziumi osztálytársai viszont tamáskodtak, titokban még fogadásokat is kötöttek, meddig bírja a szemináriumot. Amikor hivatását kapta, mindene megvolt: fordítói munkája, egzisztenciája, pénze, kedvese, közössége, jó családi háttere, otthona, élte a huszonéves egyetemisták életét, szombatonként házibuliba járt, élete volt a rock ‘n’ roll, szörfözött, korábban lovagolt, síelt, később búvárkodott, kipróbálta az ejtőernyőzést, a hódeszkát, fotózott, és zenét tanult.
Rengeteget utazott, bejárta Nyugat-Európát, általában stoppal: egyszer Németországból hazajövet egy parkolóban hat órán át várakozott a barátjával, senki sem akarta elvinni őket, mire imádkozni kezdett, s a következő autó fölvette őket. Egy dél-afrikai misszionárius ült a volánnál. Majd amikor kiszálltak, szinte azonnal megállt egy másik kocsi – egy katolikus pap vezette…
– Úgy éreztem, teljes életet élek, mégis kiderült, a legfontosabb, az elköteleződés, hiányzott az életemből – mondja. – A menyasszony, a család, a civil élet helyett Istenre mondtam ki az igent, s azóta sem jutott eszembe egyszer sem, hogy nem így kellett volna döntenem. Amúgy a házasságnak is megvan a kockázata, azon múlik minden, milyen a kapcsolat a felek között. Esetemben kisebb a kockázat, hiszen Isten tökéletes, csak én szúrhatom el a viszonyunkat… Csak egyszer gondoltam rá, mi lett volna, ha nem így döntök: találkoztam a hajdani kedvesemmel, a férjével, a két gyerekükkel, s átsuhant rajtam, akár az enyémek is lehetnének… De nem volt bennem semmiféle kétes, rossz érzés, hiszen két, három, öt gyerkőc helyett az egyházközségben sokkal többel foglalkozhatok, segíthetem őket. S egyúttal rengeteg új „nagymamám” is lett Füreden. Nemhiába: Jézus megígérte, hogy százannyit ad.
„Szüleim ott térdeltek előttem, mint Isten papja előtt…
A Kaposvári Egyházmegyébe jelentkezett kispapnak.
– Ami az egyházmegye választást illeti, kaptam néhány jelet is Istentől – teszi hozzá –, így biztosnak látszott, jól döntöttem. A püspök úr szentelt fel, s egy év párizsi káplánság és tanulás után a kaposvári Szent Imre templomba helyezett Varga Laci atya mellé két boldog évre.
Itt élhette át korábban élete egyik legfelemelőbb pillanatát: 2000-es felszentelése után újmisésként megáldhatta szüleit…
– Ott térdeltek előttem, mint Isten papja előtt – emlékszik vissza –, s láttam az arcukon az örömöt. Hiszen egy keresztény családban ez a pillanat a nevelés és az átadott értékek visszaigazolása a szülők számára: nem volt hiába a példaadás a hívő életre.
Kaposvár után Rómában tanult tovább. 2008-ban a kaposfüredi plébániára került. A hívek hamar elfogadták, noha eredendően csak annyit tudtak róla, hogy a humorista Fábry Sándor rokona érkezik hozzájuk. S tapasztalták, Kornél atya nem a falusi papok klasszikus életét éli, hiszen ifjúkori hobbijai közül többnek hódol ma is, a fotózást kedveli talán legjobban. De szívesen ping-pongozik vagy biciklizik is a füredi gyerekekkel, fiatalokkal. Közülük egyre többen járnak hittanra és misére, ahogyan szüleik közül is mind többen feltűnnek a felújított templomban: a templomba járók létszáma az elmúlt négy év alatt a többszörösére nőtt.
– Füreden hála Istennek nyitott és befogadó a közösség. Örülök, hogy nemcsak az idősekkel és a gyerekekkel foglalkozhatok – jelenti ki –, a legfontosabb, hogy kapcsolatba kerüljek a szülőkkel. Bár megvan a magam meggyőződése, a politikát kerülöm a templomban, hiszen pártok, ideológiák jönnek és mennek, Krisztus viszont marad, és az Ő keresztje középen állt a Golgotán, tőle jobbra és balra a két lator…
Szerző: Vas András (http://www.sonline.hu)
A teljes cikk itt olvasható.
Hasonló témájú cikkeinkből:
A büdös víz és a sok-sok megtérő
“Életemben először megéreztem Isten jelenlétét”
Tweet