A családról – Nagymaros 2011
A magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, közel negyven éve létező, évente kétszer megrendezett országos lelki napján a nyolcvannégy éves Kerényi Lajos Sch. P. atya előadásán tömve a templom. A téma a család volt, miközben sokat megtudhattunk Lajos atya életéről is.
Kerényi Lajos, aki Almásfüzitőn egy vasutas családba született, nagyszerű előadó.
„Engem az emberi lét titokzatossága már egészen kis koromban megérintett. Többször előfordult, hogy elkezdtem sírni, én sem tudtam, miért, de különleges, fájdalmas hangulata volt ezeknek a perceknek, ami talán az elmúlás, az élet titkainak üzenetét hordozta számomra.”
Gyermekkorában egy alkalommal megjelent neki Jézus, s azt mondta: „Ma nekem fogsz ministrálni.” Papságra hívatását ehhez az élményhez köti.
„Édesapánk munka után sokszor elvitt bennünket horgászni, már öt-hat éves korunktól kezdve. Megismertette velünk a természet szépségeit, érdekesen beszélt a halak érzékszerveiről; lám, még őket is milyen gazdagon felruházta a hatalmas Teremtő!”
A vizek horgásza később emberhalász, piarista szerzetes lett.
„1944 őszétől bátyámmal a hadiüzemben dolgoztunk, hogy pénzt keressünk, egy keresetből ugyanis akkor már nem igazán lehetett megélni. Édesanyámnak apróra be kellett osztania a vasutas fizetést. Esténként hallgattuk a rádiót, és összepakolva tartottuk a holminkat, hogy ha szükséges, gyorsan menekülhessünk.”
Amikor a front elérte lakóhelyüket, két alkalommal is szovjet fogságba került. Az első alkalommal sikerült megszöknie, másodszor, frontharcra kivezényelt katonaként már nem.
„Az ősmagyarok szálláshelyén, Levédia környékén, Sztalinóban volt a fogolytábor egy bányatelepen; mindenütt aknák meg barakképületek. Semmiféle ítélet nem előzte meg, hogy idekerültünk, azt sem tudtuk, mennyi ideig leszünk ott.”
Súlyos fertőző betegsége miatt már 1945 szeptemberében hazatérhetett egy betegszállítmánnyal. Ez akkoriban rendkívülinek számított. Az egyházüldözés megindulásakor a piarista rendből az esztergomi egyházmegye vette át Kerényi Lajost kispapnak.
„A hadifogságban semmi baj nem volt a hitemmel. A szemináriumban voltak bizonyos aggályaim, ám az Úristen kiemelt ezekből.” 1952. június 22-én szentelték pappá.
„Az újmisémet Almásfüzitőn mondtam, egy kis iskolahelyiségben, mert nem volt templom. Elmondhatatlan, életre szóló élmény ez. Megáldottam a szüleimet, és el is sírtam magam. Többféle érzés kavargott bennem: hála, köszönet, boldogság, szeretet. Eszembe jutott a háború, a szovjet hadifogság, hogy túléltem minden megpróbáltatást, s végül mégiscsak pap lehettem.”
Az ifjúság pasztorálását végző lelkipásztor hamarosan országos hírnévre tett szert. 1953 őszétől járja a kórházakat, vigaszt nyújt a beteg, elesett embereknek. Neve nemcsak az egerszalóki ifjúsági találkozóval forrott össze huszonöt éve, hanem a nagymarosi találkozókkal is. Még annak megindulása előtt került a Duna-parti településre, ahol újra s újra „otthon” van, bár ma már Budapesten él és dolgozik.
Most éppen a szépségről beszél, arról, hogy a lányok mekkora értéket hordoznak, ha úgy öltöznek, hogy az eleganciát, finomságot, mosolyt és derűt sugároz.
Egy nőben nagyon sok titoknak kell lenni, véli, akkor soha nem fogja elhagyni a férfi. A házasság szentségének az a titka, hogy Isten erőterébe kapcsolódnak a házastársak, e nélkül lehetetlen az értékmegújulás. Konfliktusok esetén, amelyek gyakran adódnak, így Isten rendet tud teremteni, de hogy a kegyelem érvényesülni tudjon, mi is nagyon kellünk. Meg kell tanulnunk várni, az eseménytelen időszakokban kitartani, nem megbántani a másikat, úgyis megjön a kegyelem.
Majd elmesél egy történetet, amelyben az első évfordulón még rózsákat hozott a fiatal férj, a másodikon kiküldetésen volt, a harmadikat elfelejtette, a negyediken még várta a feleség, hogy csókkal ébresszék, az ötödiken már átvette a kezdeményezést, és tortát sütött a nő, a hetediken már akkora lett az elidegenedés, hogy jobb volt tudomást sem venni róla. A tízediken a férjnek újból eszébe jut az évforduló, szabadnapot vesz ki, szánjuk arra az időnket, hogy egymással legyünk, mondja, s azt teszik, amire már oly régóta várnak. Beszélgetni kezdenek, s este fényképeket nézegetnek. A fotók megismerkedésük idejéből valók, utazás a tengeren, falusi vendégfogadó, ahol kimondták egymásnak az igent, aztán anyu és apu a babakocsit tolva, kirándulás barátokkal. A közösen megélt szép élmények felelevenítése közben újra boldognak érzik magukat, hiszen a bizalom légkörében megszületik a kölcsönös őszinteség ajándéka. Rádöbbenek arra, hogy mennyi idővel és boldogsággal rövidültek meg azzal, hogy nem egymással, csak egymás mellett éltek. Újabb és egyre mélyebb köszönetek következnek…
Később Pákolitz István Nem múlik el a szerelem című versét olvassa fel Kerényi Lajos:
Nem múlik el a szerelem
Csak fegyelmezett lesz.
Szavak nélkül is mindent tudó,
Pillantásból is értő
Messzeségből is megérző
A lélekrezdülést is fölfogó
Bizonyosság
Nem múlik el a szerelem
Csak aggódás lesz.
Minden köhintést számontartó,
Mindenben betegséget szimatoló
Mindíg virrasztó, örök féltés
És bátorító ölelés.
Nem múlik el a szerelem
Csak ellenállás lesz.
Reszkető, fájdalmasan szép
Tiltakozás
A halványuló pipacs hullása
Ellen,
A ráncokban megbúvó nagy törvény
Ellen,
Minden sírba húzó emberi béklyóval
Szemben.
Nem múlik el a szerelem
Csak tüntetés lesz.
A mozdulatlanság..
A kimondhatatlan tehetetlenség
Ellen,
A keménykoporsó,..
A meredt szemű,..
Kibírhatatlan csönd,
A választ nem adó
Néma temető ellen.
Nem múlik el a szerelem.
Majd egy kérdés következik: Boldog vagy?
S egy újabb történet egy régi tanítványáról, aki a fenti kérdésre azt válaszolta, amíg ölelem a lányt, míg iszom a sört, addig boldog vagyok, de most inkább meghalnék. Az előbb, amikor a sörkertben voltam, ott voltunk sokan, élveztük, ittunk, aztán egyszer csak magam maradtam. A falevelek kezdtek leesni, zörögtek az asztalon, nekem meg az jutott eszemben hogy mi a lét, miért élek, mikor lesz nekem belső békém.”
A fiatalember a média által sugallt életet éli, amely annyit jelent, hogy „zabálj, szexelj és ennyi”
Kerényi atya szerint függéseink: a nikotin, a szex, a drog, az önmarcangolás, a félelem, szerencsejáték közül a legsúlyosabb az én-szindróma, amikor az elme örökké maga körül forog. Majd megemlít néhány boldogság-fogalmat. Aqvinói Szent Tamás szerint a boldogság a meglévő személyeknek és értékeknek az elvesztés félelme nélküli birtoklása. Más szerint a boldogság állandó fejlődés, mindig új s újabb értékeknek: a szeretetnek, a szépségnek, a jóságnak s az igazságnak a megszerzése.
Egy újabb történet következik, amelyben egy kórházi látogatását meséli el egy ötven év körüli színésznőnél, akit az orvosok kihoztak az öngyilkosságból.
„ – Miért nem akar élni?
– Én már szebb nem leszek, akkor miért éljek?
– Ez az egyetlen érték? S a család?
– Volt három férjem, de mindegyik otthagyott.
– Gyerek?
– Van egy huszonnégy éves fiam, fél éve rám sem néz.
– S Isten?
– Á, gyerekkori emlék…”
Van értelme az életednek? Keress eszményt! – tanácsolja a mosolygós idős férfi.
Végül egy levél következik, amit egy huszonéves lány írt az atyának a szüleiről.
„Soha nem veszekednek, húsz éve élnek együtt, anyu tíz évet várt apura, biztosan meggondolta, kire vár. Nagyon sokat vagyunk együtt, mindent megbeszélünk a munkahelytől a legapróbb dolgokig. Nagyobb sétákat teszünk, s közben beszélgetünk őszintén. Amiért legjobban becsülöm őket, hogy tudnak veszíteni. Néha összezördülünk, másnap, ha nekem volt igazam, azt mondják, ne haragudj, neked volt igazad.”
Vannak boldogító történetek is…
Konkoly Edit
Néhány gondolat forrása: http://ujember.katolikus.hu
Kerényi Lajos atya fotójának forrása: http://www.piarista.hu/node/268
Tweet