A focin túl is Dárdai!
Rokonszenves fickó Dárdai Pál. Van realitásérzéke, mégis mer álmodni. Megnéztem az MLSZ videóját, amit azután készítettek vele, hogy elvállalta a magyar válogatott szövetségi kapitányi szerepét.
A magyar focit azóta szidjuk, amióta az eszemet tudom. Szidta a szomszéd, a rokonság, az apám, a barátok, mindenki. Miközben nagyon jól érzékelhető a vágyakozás: nyerni szeretnénk – a labdarúgásban is.
A foci kétségtelenül a legizgalmasabb labdajáték. Pergő, változatos, fordulatos és iszonyú energiák kellenek hozzá – gondoltam róla eddig. Most viszont – Dárdai Pálnak köszönhetően – kiderült számomra az is, hogy egész sok mindent előre lehet tudni arról, hogy mi fog a pályán történni. Eddig erről ritkán volt szó.
Tetszik nekem, hogy Dárdai profi, mégis alázatos. Hogy vágyakozik a győzelemre, mégis van benne szerénység. Hogy egészen biztosan a saját akarata szerint dönt, mégis képes másokat is meghallgatni. Hogy láthatólag vezető szerepben sem kapja el a hatalmi mámor, és távol áll tőle, hogy a játékosokat alázza. Olyasvalaki, akinek vannak elképzelései, és azokat képes másoknak is átadni, képes az ötleteihez megnyerni a játékosokat, akik majd kivitelezik azokat.
Tetszik nekem, hogy Dárdainak nem válik síróssá a hangja, amikor arról beszél, hogy nincs 13-15 nemzetközi színtéren is profi játékosnál több a magyar válogatottban. Hanem azon gondolkodik, mit lehet ebből kihozni, merre lehetne innen, és hogyan, továbblépni.
Tetszik nekem, hogy amellett, hogy edzőként, szövetségi kapitányként megnyilatkozik, mindig ott van a férj és az apa. A család volt a legfontosabb a döntésében. Nem emlékszem, hogy valaki ennyit emlegette volna a feleségét vagy a fiait, amikor megkérdezték a munkájáról. És arra sem, hogy valaki be merte volna vallani: a nyolcéves fia hatására döntött úgy, hogy elvállalja a magyar szövetségi kapitányi feladatot: „Figyelj, apa, neked vissza kell menned, mert nélküled nem nyernek.” Érzelmileg megfogta őt, amit a fia mondott, mert arra gondolt, hogy azok a kissrácok számítanak, akik majd valamikor focisták lehetnek, és akiknek ő a példaképe lehet, ha visszajön. Mert igaz, hogy ez a megbízatás a tervei között szerepelt, de valamikor a távolabbi jövőben. Most azért – mondja – ez egy kicsit meredek. Mert még nincs elegendő tapasztalata… Keresetlen őszinteség, hűha, egészen hátborzongató ezt hallani, amikor minden arról szól, hogyan fényezd magad, hogyan add el magad – a lehető legjobban!
Tetszik az is, hogy még a Herthával is sikerült megegyeznie, nem hagyja el a csapatot. Vagyis képes kompromisszumokra, a megoldásokat kereső ember.
Nem ígér semmit, csak azt, hogy ő dolgozni fog, hogy amit vállalt, annak eleget tesz, mert a munka a legfontosabb. És igen, lehetnek vágyaink, de a lényeg mégis az együttműködés és a kemény munka. És megköszönte mindenkinek – szurkolóktól a játékosokon, a munkatársakon át a szövetségig, hogy mellette álltak.
Van egy kis megszállottság a szemében, de lehet-e valamit igazán jól csinálni némi megszállottság nélkül?
Dárdai lát a pályán. Nem tudom, elkelne még belőle jó néhány ide-oda… Arról nem beszélve, hogy még a Jóistent sem hagyja ki a számításaiból… Lehet, hogy Dárdai hozzáállásával nyerni tudunk? Nem csak fociban? Hm, mit lehet erre mondani? Hajrá Magyarország, hajrá Dárdai Pali!
Kóczián Mária
Kapcsolódó cikkeink:
Gyurta és egy újságíró – Mégis az olimpiáról írok!
Tweet