A gyermekvállalás és az egyházi elvárások
A jó családi életre szóló tanítás szerves részét kellene képeznie a felkészítésnek a kölcsönös megértéssel alkalmazott fogamzásgátlásra. Nemcsak az orvosi ismeretekre, hanem az érzelmi és lelki kölcsönhatásokra is figyelmet szentelve, összefüggésben más egyéni és szociális értékekre irányuló neveléssel: önfegyelem, lemondás, megértés, odaadás, áldozatvállalás, boldogítási készség.
A mai plurális társadalomban ez az összetett célkitűzés akkor is helytálló, ha megkönnyíteni látszik a házasságon kívüli szexuális szabadosságot. Tudjuk, hogy a hagyományos tabuk már nem hatékonyak. Tudatosan kiművelt belső értékigény és az erre alapozott következetes életvitel segít a mai világban elérni a boldogságot, megvalósítani egy összetett és erkölcsi értékeket is tartalmazó életideált.
A katolikus egyházi állásfoglalások boldogtalanító ellentmondásai a gyermekvállalással kapcsolatban
- A katolikus egyház buzdít a gyermekáldás elfogadására, fontosnak tartja a felelősségteljes családtervezést, de elítéli bármiféle fogamzásgátló szer alkalmazását.
- Az egyedül jóváhagyott módszer a tervezésre a teljes vagy időszakos önmegtartóztatás. Nőgyógyászi szakvélemény szerint a nőknek csupán 20 százaléka lenne képes fiziológiailag ezt az utat a gyakorlatban követni. Nem beszélve arról a terhességi kockázatról, amellyel egy átlagember szembesül, ha ezt a módszert választja!
- A katolikus egyház kiáll a meg nem született élet fenntartás nélküli védelme mellett, és minden körülmények között elítéli az abortusz bármilyen formáját. Ugyanakkor az abortusz megelőzésének sokak számára járható útját, a fogamzásmegelőzés módjainak megtanítását – az önmegtartóztatás és az időszakos megtartóztatás kivételével – helyteleníti ill. tudatosan elhallgatja. Az egyház ezzel az álláspontjával hátráltatja a magzatelhajtás csökkentésének elősegítését.
A katolikus önellentmondás köre
- A vallásos hit és egy egyházi közösséghez tartozás sokaknak az élet számos területén nyújt támaszt és erőforrást. Ennek előfeltétele a bizalom. Ha a házaspárok egymás iránti testi és lelki szerelmének átélésében az egyház bármilyen tiltása kétséget és bizonytalanságot támaszt, akkor ezt a biztonságot nyújtó bizalmat saját tekintélyével éppen az egyház ássa alá, amelynek erőt sugárzó erejében oly sokan megbíznak. Ellentmondó tanításával és magatartásával ezt a bizalmat sajnálatos módon eljátssza, holott a mindennapi élet céljához és értelméhez távlatot nyitó fontos támasz lehetne.
- Az így aláásott bizalom más területeken is károsan befolyásolja az egyháztól és a vallástól elvárt megerősítést. Az egyház életidegenné válik, nem azért, mert nem tart lépést a divatos változásokkal, hanem azért, mert egy nagyon is központi, sokakat szinte naponta testközelből érintő kérdésben nincs valóságos beleérzése az emberi élethelyzetekbe, és így előírásainak megvalósítása – mindent összevetve – több lelki kárt mint hasznot eredményeznek.
- Az ellentmondás bomlasztó hatását nem mérsékelte a Magyar Püspöki Kar akkor sem, amikor 1999-ben a boldog házasságról kiadott körlevelében a fogamzásgátlás tilalmáról szóló hivatalos tanítást gondosan kerülte. A hallgatás különösen azoknak a híveknek a bizalmát ásta alá, akik már három vagy több gyereket vállaltak.
- E paradox helyzet feloldásán a Püspöki Kar hallgatása azért nem segít, mert a tanítás és a mindennapi élettapasztalat közötti ellentmondás köztudomású. A sajtó és a média ugyanis újból és újból beszámolnak a pápai előírásról, amely minden mesterséges fogamzásgátlást egyértelműen tilt.
- A Püspöki Kar és az igehirdető papság tehát elnéző hallgatásával nem tudta megkímélni az átlaghívőket az egyházi követelmény élvezetellenes szigorától. Így az ajánlott “kiskapu” sem segített igazán, mármint az, hogy ha valakinek komoly nehézséget okozna a tilalom betartása, az a gyóntatóhoz vagy lelki vezetőhöz fordulhat útbaigazításért. Egyénileg talán segített, de a köztudatnak nagyon is ártott.
Ferenc pápa apostoli buzdítása: Amoris Laetitia
A múlttal szemben viszont reményt keltő lehetőségekre mutat rá Ferenc pápa 2016. április 8-án közzétett, Amoris Laetitia (A szeretet öröme) kezdetű apostoli buzdítása, amelyben a következőket írja:
“Hosszú ideig tanításunk bioetikai és erkölcsi kérdéseit csupán elvi szempontból közelítettük meg, anélkül, hogy bátorítottuk volna a családokat arra, hogy legyenek nyitottak a kegyelem befogadására, ami segíti őket abban, hogy házassági köteléküket megerősítsék, és közösen vállalt életük értelmét megtalálják. Nehezünkre esett a házasságról elsősorban úgy beszélni, mint egy személyes fejlődés megvalósításának útjáról, és nem úgy, mint egy életen át tartó teherviselésről.
Hasonlóképen kívánjuk hangsúlyozni, hogy teret kell biztosítani a hívek lelkiismereti döntésének. Ők ugyanis igen gyakran személyes adottságaikon belül, lelkiismeretüket követve felmerülő problémáikra az evangélium szellemében a lehető legjobb választ tudják adni, és bonyolultan összetett helyzetekben valósítják meg elhatározásaikat. A mi küldetésünk abban áll, hogy formáljuk a lelkiismeretet, de nem abban, hogy azt helyettesítsük”. (AL 37)
Az apostoli buzdítás bemutatásakor Bíró László, a Magyar Püspöki Kar családreferens püspöke kiemelte: “Ferenc pápa a legmesszebbmenőkig tiszteli az ember személyét, lelkiismeretét, méltóságát .” (Magyar Kurír, ápr. 9.) Ezt tükrözi a fenti idézet is.
Az apostoli buzdítás a helyi püspöki karok feladatát hangsúlyozza, amikor a konkrét helyzetek megszámlálhatalan sokféleségére utal a 300. bekezdésében, és felhívja a figyelmet arra, hogy az egyházi hagyományt a különféle helyi követelményeknek megfelelően kell értelmezni és alkalmazni. “A pápa a püspökökre bízza a dokumentumot, nekik ajánlotta kézzel írt személyes szavaival, és őket bízza meg egyházmegyéjükben a családok ügyeinek a vezetésével, decentralizáló módon helyi szinten várja a megoldásokat…” (MK ápr. 9.)
Ferenc pápa a A szeretet örömében a fogamzásgátló szerekről egyáltalában nem beszél. Elődeinek erről szóló egyértelmű elítélését nem idézi. Ebben alapvetően eltér a korábbi pápák gyakorlatától, akik a mesterséges fogamzásgátlást ismételten tiltották. Még közvetlen elődje, XVI. Benedek pápa is ezt tette egyik karácsonyi szózatában.
Ferenc pápa csupán a felelősségteljes családtervezésről ír, és meglepő módon ehhez a közismerten szigorú elődjét, II. János Pált is idézi. Az alábbiakat írja:
“Az Egyház örül a sokgyermekes családoknak. A szeretet nagylelkű termékenysége bennük mutatkozik meg. Ugyanakkor Szent II. János Pál pápa helyesen állapította meg, hogy »a felelősséggel vállalt szülői hivatás nem jelenthet korlátozás nélküli utódnemzést, de azt sem, hogy a gyermeknevelés fontosságát figyelmen kívül hagyjuk. Sokkal inkább azt, hogy a szülők elvitathatatlan szabadságuk birtokában bölcsen és felelősségtudattal vegyék figyelembe a társadalmi és demográfiai tényezőket, éppen úgy, mint saját helyzetüket és jogos kívánságaikat.« (Idézet az ENSZ főtitkárához az 1994-ben rendezett Népesedési és Fejlesztési Konferencia alkalmából küldött levélből)” (AL 167).
A társadalmi és demográfiai tényekkel kapcsolatban azzal is tisztában kell lennünk, hogy a világ népessége a XX. század harmincas éveinek 2 milliárdjáról napjainkig 7 milliárdra növekedett, vagyis manapság több mint háromszor annyian élünk a földgolyón, mint 80 évvel ezelőtt.
Az apostoli buzdítás hetedik fejezete a gyermeknevelés fontosságára mutat rá és ezzel összefüggésben a szülők helyzetére, akik nem tudják gyermeküket minden szituációba elkísérni. Éppen ezért hangsúlyozza a pápa a nevelés célját, miszerint a gyermekeket meg kell tanítani az önálló gondolkodásra, hogy tudjanak bánni szabadságukkal, és tudjanak felelősségteljesen dönteni, eligazodni az életben. (MK. ápr. 9.)
Ebben nemcsak a nők és általában a fiatalság érintett, hanem a közvéleményt befolyásoló hívő szakemberek is, akik mind cserbenhagyva érezhetik magukat azoktól az egyházi vezetőktől, akiknek megbízható iránymutatásait az élet alapvető kérdéseiben bizalommal várnák. Ezek a szakemberek szeretnének sokat tenni az abortusz okozta egészségi és társadalmi károk csökkentése érdekében, de a hivatalos egyházi szerveknek a fogamzásgátló szerekre vonatkozó elítélő álláspontja ill. hallgatása miatt légüres térbe kerülnek. Holott Magyarországon éppen a megszokott társadalmi beidegződést kellene megváltoztatni, vagyis hozzászoktatni a nőket és férfiakat ahhoz, hogy ne abortuszt, hanem más, sokkal humánusabb családtervező és születésszabályozó eszközt használjanak.
Dr. Vigh Szabolcs
Ajánljuk hasonló cikkeinket:
Van olyan, hogy katolikus fogamzásgátlás és családtervezés?
A keresztény szexuális etika néhány sarokköve
Humanae vitae – a sok vitát kiváltó szexuáletikai enciklika születése
Tweet
Hozzászólások
Nem érzem ócska kiskapus megoldásnak és bizalomaláásó cselekménynek, hogy a főszabálytól – mint a természetes családtervezés alkalmazásától – való esetleges eltérés lehetőségét a MKPK a lelkivezetővel, gyóntatóval való egyeztetés tárgyává teszi. Szerintem nagyon is rendben van, hogy az egyház meghatározza az általánosan ajánlott utat, de tekintettel van arra, hogy egyéni körülmények indokolhatják az eltérést. Ez összhangban van az AL idézett álláspontjával is, amely a felelős, lelkiismereti alapon való döntés fontosságát hangsúlyozza.
Nem tudom, mire alapozza a cikk írója, hogy a tcst csupán a nők 20 %-ának alkalmas. Nőgyógyászati szakvélemény? Az milyen tudományos evidencia? Én is ismerek olyan nőgyógyászt, aki körberöhögött a tcst alapján vázolt megfigyeléseimmel, mert az nem egyezett a tankönyvi megoldásaival, aztán nagyot nézett, amikor kiderült, hogy nekem volt igazam. A tcst és a Creighton módszer használhatósága, hatékonysága tudományosan igazolt.
Mindamellett – az egyház álláspontjával a fentiek szerint egyezően – én is úgy gondolom, hogy nem a tcst vagy a CM az egyetlen megoldás. Kétségtelen, hogy sok szempontból a legjobb, de van, hogy nem alkalmazható. Az alkalmazására törekedni kell, mégpedig a házasfelek és az egész család érdekében. De az eltérés lehetősége, gyóntatóval való egyeztetés, komoly lelkiismeret-vizsgálat alapján ma is adott. Nem kell nyitott kapukat döngetni.
Fájdalmas téma a számomra a katolikus tanítás a gyermekvállalással kapcsolatban, mert látom, hogy mennyi hívő számára keserűséget okoz. Rossz ezt látnom. Rossz látom a bizalmatlanságot Isten és az Egyház felé. Itt is, a Talitán rendszeresen megy ezzel a tanítással szemben az ilyen-olyan mértékű agitáció. De kérdem én, akkor minek vagyunk katolikusok? Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy 100%-osan átadom magamat Istennek és megbízom Benne, hogy nem vár el tőlem olyat, ami tönkretesz? Itt a gyermekáldásra gondolok. Vajon Isten, ha ad gyermeket, nem ad hozzá ezer kegyelmet is? Szerintem ez nem túlzott naivitás, hanem az a gyermeki bizalom, amit Krisztus elvár tőlünk. Miért görcsölünk ahelyett, hogy bíznánk Abban, Aki végtelenül szeret minket? Egy hajszálunk nem veszik el anélkül, hogy Ő ne tudna róla, miért gondolják sokan, hogy majd pont akkor hagy minket cserben, ha gyermeket hozunk a világra, ráadásul pont amiatt, mert az Egyháza tanításait követjük? Számomra anyaként a katolikus tanítás egyáltalán nem tűnik boldogtalanítóan ellentmondásosnak, hanem az egyetlen igaz útnak, amit ma már csak Krisztus Egyháza őriz. Nem a tanításnak kellene hozzánk igazodnia, hanem nekünk a tanításhoz. Ez áldozattal jár? Igen, sokszor azzal, ld. mártírok, vagy akár maga Jézus Krisztus. Boldog vagyok, hogy nekem – legalábbis most úgy néz ki – nem meghalnom kell Krisztusért, hanem életeket adnom. Áldozat is, de hatalmas öröm is, és édesség van ebben a nehézségben, mert a szeretett kis új életekért történik. Édes iga és könnyű teher, ahogy Jézus mondja.
Még annyit hadd tegyek hozzá, hogy a cikk csúsztat, ebből a válaszból is látszik: http://katolikusvalasz.blogspot.hu/2016/06/a-torzitatlan-szeretet-es.html Ferenc pápa ugyanis kijelenti, hogy a fogamzásgátlás semmi esetben sem elfogadható.
Ferenc pápa “A szeretet örömé”-ben (amely már magyarul is megjelent) nem ítéli el a fogamzásgátló módszereket, hanem azt írja, hogy minden aktusnak nyitottnak kell lennie az élet elfogadására. Ez a legtöbb katolikus házaspár értelmezésében és életében azt jelenti, hogy ha világra hozták azokat a gyerekeket, akiket szívükkel és eszükkel nevelni tudnak, valamint testileg bírnak, akkor utána nem vállalnak többet, és ennek érdekében TCST-t vagy akár olyan fogamzásgátló eszközöket is használnak, amelyek nem veszélyeztetik a mégis megfogant gyermeket. Ezt azzal a lelkülettel teszik, hogy ha Isten az ő döntésüket (kívánságukat) felülbírálva mégis több gyermekkel ajándékozza meg őket, akkor azt nyitott szívvel elfogadják. Isten az élet más nagy kérdéseiben sem tiltja, hogy teherbírásunknak megfelelő döntéseket hozzunk, józan ítélőképességgel – bár időnként felülírja azt.
Egyrészt egyetértek az előttem szólokkal abban, hogy a hívő ember kegyelemből él, és Isten mindig mindenből a legjobbat hozza ki, ezt magam is megtapasztaltam. Vagyis törekedni kell az egyház útmutatása szerinti házaséletre is. Másrészt magam is a kissé csalódott nagycsaládosokhoz tartozom, akiknek kitartó próbálkozása a pl. Billings-módszer alkalmazásával kudarcot vallott. Ezért hálás vagyok a Talita szerkesztőségének, hogy párbeszédet kezdeményeznek olyan témában, amit szerintem is agyonhallgatunk az egyházban. Szeretem az Egyházat, Ferenc pápát is kedvelem, de nekem személy szerint igen rosszul esett, amikor egy tavalyi olasz plébánialátogatása során szemrehányást tett egy asszonynak, aki a nyolcadik császármetszésére készült. Nem ismerem a körülményeket, lehet, hogy nem használták a természetes módszert sem. Mi használtuk, és én az ötödik császármetszés után sokalltam be. Dühítő, amikor komoly önmegtartóztatást gyakorló pároknak az ösztöneik legyőzéséről prédikálnak. Mégis mit kellene még tennünk? Ne éljünk egyáltalán házaséletet?
Egyre gyakrabban az az érzésem, hogy a klérus fényévekre él a keresztény családok mindennapjaitól, és a tiszteletreméltó kivételtől eltekintve jelentős részének fogalma sincs arról, hogy egy hívő pár milyen küzdelmeket folytat manapság azért, hogy – főleg több gyermek mellett – életben tartsa a házasságában a szeretetet, az intimitást, és mindeközben minőségi nevelésben részesítse a gyerekeit. A megélhetésről már nem is beszélve.
Csak néhány kérdés:
Akkor most mekkora lelkiismereti szabadsága van az embernek a kérdésben? Én semmilyen eligazítást nem kaptam a “kiskapukkal” kapcsolatban. Még soha nem hallottam pl. olyan egyházi megnyilatkozást, ami megemlített volna mondjuk orvosi szempontokat, vagy akár átmeneti időre jóváhagyott volna egyéb módszereket.
Miért kell szó szerint kutatni a természetes módszerek után? Én a Creighton- módszerről a 4. gyerek után hallottam először, és nem állt módomban akkor 80 ezer forintot invesztálni a képzésbe.
Ebből adódik: Miért nincsenek az egyház által fizetett szakemberek legalább egyházmegyénként, akik konkrét segítséget nyújtanának helyben?Egyszerűen nem hiszem el, hogy ne lenne erre pénz.
Amúgy nagyon kíváncsi lennék egy beszámolóra a talán februári kerekasztalról, amit a Talita szervezett ebben a témában.
… És egyébként egyetértek azzal, hogy a mai katolikus házaspároknál – különösen ahol már több, sok gyerek van – nem az a gond, h ne lennének, elég önmegtartóztatók, hanem pont az, hogy túl önmegtartóztatók. Vagyis túl kevés alkalom van az intim együttlétre (v.ö. éjszaka ébredező kisgyerekek, kis lakás stb.), ami pedig a házasság szentségének kiteljesítéséhez, megéléséhez szorosan hozzátartozna. Szintén a házasság szilárdsága ellen hat, ha ebből még le akarunk faragni.
Abból a szexből pedig éppen semmi jó nem sül ki, amihez a gyermekáldástól való félelem okán szorongással fognak hozzá a felek.
Kedves Ave!
Először is mély együttérzésem a személyes nehézségeiddel kapcsolatban!
Hadd osszam meg még néhány gondolatomat arra tekintettel, hogy szerintem a véleményünk közel áll egymáshoz.
1) Ferenc pápa nem osztott ki senkit. Sajnos jellemző, hogy a média elferdítve közvetíti a beszédeit, ezért is érthetted félre. Az Általad idézett beszédében szándékosan egy fiktív példát hozott, hogy ne vegye senki magára. A mondanivalójának az volt a lényege, hogy sok tévhittel ellentétben nem az az egyetlen katolikus út, hogy az ember a házasságában minden kontroll nélkül kell élje a nemi életét, aztán viselje a következményeket, hanem fontos, sőt egyenesen kötelező a felelős, tudatos családtervezés. Megfontolva persze az egyház által hirdetett etikai alapokat.
2) A tcst nem azonos a Billings-módszerrel, annál jóval komplexebb, többféle paraméter megfigyelésén alapul. Önmagában a Billings-módszer hatékonysága jóval kisebb a tcst-énél. A tcst elméleti hatékonysága a tablettákéval azonos. Az a tény, hogy több a “tcst-s baba”, mint a tablettát használóknál, annak köszönhető, hogy a tcst minden szabályát betartani nem könnyű, és sokan nem is teszik meg. Egy tablettát bekapni naponta kétségtelenül sokkal könnyebben tartható életszabály.
3) A CM megtanulásának jelenleg tényleg vannak költségei, pontosan nem tudom, mekkorák. De ha csak a költségeket nézzünk, még a 80 eFt is jóval kevesebb annál, mint amennyit egy mesterséges fogamzásgátló módszer huzamos használata vagy netán egy újabb baba generál (már bocs, h ezt csak így, számszerűsítve tálalom…).
A tcst-t viszont ingyen oktatják Bp-n a Ferenciek terei templomban. Mi is ott tanultuk.
4) Sajnos valóban nem hemzsegnek az egyházban azok a papok, lelkivezetésre alkalmas egyének, akik szuperül felkészültek szexuáletikai témában, megvan a kellő gyakorlati érzékük és empátiájuk, és egyénre, életszituációra szabott, katolikus szempontból is hiteles tanácsokat tudnának adni ezekben a kérdésekben. Mari, ha valaki egyedül is elboldogul, és biztos abban, hogy helyes döntést hozott, az remek. De ha valakinek segítségre van szüksége, azt gondolom, a föld alól is, de kerítsen elő egy ilyen papot, lelkivezetőt. Nekünk pl. Bíró László püspök segített, de biztos vannak még mások is.
5) A tcst kétségtelenül nem alkalmazható minden élethelyzetben. Pl. hosszas szoptatás alatt, ha a menstruáció nem tér vissza. Ez pedig sok évig eltarthat, ha a gyerekek “láncban” érkeznek. Nyilván nem jó megoldás ilyenkor a totális önmegtartóztatás. Vagy ha az újabb terhesség komoly eü. okból kontraindikált. Ekkor, azt hiszem, minden katolikus házaspárnak vennie kell a fáradságot (adott esetben rászánnia a pénzt, időt, energiát), hogy meghozza a saját, erkölcsileg jó döntését.
Kedves Szisz, nagyon kiegyensúlyozott a véleményed, köszönjük!
Én mindenesetre el tudom képzelni, hogy nincs kedvem a szexuális életem részleteiről beszélgetni a gyóntatómmal sem, mint ahogy alapvetően senkivel sem a férjemen kívül… És szerintem ezzel mások is lehetnek így. Tényleg úgy gondolom, hogy nem tartozik rájuk ez az ügy… Lelkiismereti szempontból pedig nem nekik kell elszámolnom.
Mindamellett valóban: törekedni kell a lehető legtöbbre, amit meg tudunk valósítani a katolikus tanításból.
Kedves szisz!
Köszönöm a válaszodat. Tényleg hasonlóan gondolkodunk, csak mióta én a saját esetemen tanultam, kritikusabb vagyok.:) Én éppen azt hiányolom, hogy hivatalosan nem alternatíva a “bizonyos esetekben a házaspár hozza meg saját döntését”, erről nyilvánosan nem beszél senki az egyházban.
A TCST-ről: számomra a reggeli hőmérőzés teljesen életszerűtlen, a napi méhszájvizsgálat pedig abszurd. Kíváncsi lennék, hány vidéki városban van bármilyen oktatás. Én ezt eddig egyetlen plébánián sem láttam hirdetni, pedig több vidéki városban is éltem már. Amúgy azt gondolom, egyszerűen vannak nagy termékenységű párok, akik vagy élhetetlen mértékű önmegtartóztatásra kényszerülnek, vagy átlag kétévente születik egy gyerekük (mert ugye nem vagyunk egyedi eset).
A mai világban szerintem kis ügy volna egy megfelelő okosórára fejlesztett app, ami szépen kezünkbe adná és számon tartaná az ébredési hőmérsékleteket. Nekem nagyot nőne a szememben a Vatikán, ha lefejlesztené a megfelelő eszközt és alkalmazást.
Vagy létezik már, csak nem tudok róla?
Egy ideje követem a témával kapcsolatos cikkeket. Megdöbbentő a fogalomzavar, amivel néha találkozom, a csúsztatások és az indulat, ellenszenv az Egyház szexualitással kapcsolatos tanítása miatt.
Meggyőződésem, hogy Isten nem rak fölösleges terheket a házaspárok vállára! Ugyanakkor megértem és átérzem sok katolikus házaspár küszködését, csalódottságát, szenvedését, fájdalmát… Ez abból adódik, hogy a legtöbb természetes módszer nem megbízható.A Naptármódszer és Alaptesthőmérséklet mérése – valljuk be – múzeumba való, a belső vizsgálat káros és természetellenes, a hőmérőzés pedig sok családi szituációban kivitelezhetetlen, ráadásul a hőmérséklet emelkedése nem azt mutatja meg, hogy mikor termékeny a nő, hanem azt, hogy mikor volt termékeny (márpedig a tervezés lényege, hogy előre kapjunk információt).
Mindebből következik az az óriási előítélet, ami beárnyékolja magát a TCsT fogalmát is.
Ilyen körülmények között nem könnyű beszélni arról, hogy van egy módszer, ami működik.Valaki elhiszi nekem? Mégis leírom, hátha van nyitottság valakiben.Ez az a módszer, amit Isten talált ki és épített be az első nő szervezetébe.Egy módszer, ami világszerte elterjedt, mert a legkönnyebben alkalmazható és biztonságos. Egy módszer ami a legszélesebb tudományos alapokon áll, amely megfelel a bizonyítékokon alapuló orvoslás szabályainak (Evidence Based Medicine). A neve: Billings Ovulációs Módszer. 99%-ban hatékony és biztonságos. Hogy miért? Az ok egyszerű és logikus. Egyetlen specifikus jel van a női szervezetben, amely előre jelzi az ovuláció idejét: a méhnyak által termelt nyák (cervixnyák)és az módszer erre a legfontosabb jelre épít (a többi tünet mind másodlagos). A napjainkban használt másik két módszer (Simptotermál és Creighton) alapjául is a Billings módszerrel kapcsolatos több évtizedes kutatások szolgálnak.
Kíváncsi vagyok arra, hogy azok közül, akik sikertelenül alkalmazták és/vagy nyilatkoznak, esetleg cikket írnak róla, hányan végeztek el Billings tanfolyamot vagy kerültek kapcsolatba Billings oktatóval.
Sajnos Magyarországon alig ismert és összekeverik, összemossák más módszerekkel. És sajnos tény, hogy nagyon kevés az akkreditált oktató.
De a módszer működik, mi 8 éve alkalmazzuk sikeresen. Teljesen megváltoztatta a házasságunkat, sőt az isten- és egyházképünket is. Mindenkinek szeretettel ajánlom!
Kedves Janka!
Őszintén örülök, hogy van valaki, aki hatékonyan tudja alkalmazni valamelyik természetes módszert, és még vállalja is.
Mielőtt csúsztatásra, fogalomzavarra és előítéletekre hivatkozol, kérlek tájékozódj a TCST honlapján: http://www.tcst.hu/a-tcst-m%C3%B3dszerei
Magam sem osztom mindenben a Talitán képviselt álláspontokat, de ellenszenvnek és indulatnak nem látom nyomát. Szerintem szabad kérdezni az Egyházban. Vannak bűnösök, meg gyengék, és nem egyforma a hitünk erőssége.
Bennem soha nem merült fel, hogy ne természetes módszert használjak majd, ha házas leszek, már lánykoromban készültem rá. Nagyon nagy csalódás volt, hogy nem vált be a Billings-módszer tizenkét év házasság alatt. (Ettől függetlenül támogatni fogom, hogy a gyerekeim majd pl. a Creighton-módszerre alapozzanak.)És nem gondolom, hogy ez a mi hibánk. Ha egy módszer többszöri áttanulmányozással, figyelemmel és fegyelemmel sem működik többeknél, akkor az a módszer nem alkalmazható hatékonyan széles körben. Ha személyes oktatás szükséges hozzá, akkor elvárnám, hogy ehhez legyenek meg a feltételek. (Nem adottak, ha ehhez utazni kell az ország másik felére, ha skype-olni kell stb.)Nagyon kíváncsi lennék egy reprezentatív egyházi felmérésre a témában: hányan alkalmazták egyáltalán, tartósan, hatékonyság, beleszámítva azt is, ha az amúgy tervezett gyermekek össze-vissza érkeznek.) Továbbra is hiányolom, hogy miért nincs elérhető családtervezési oktatás legalább a nagyobb városok plébániáin. Támogassa az egyház anyagilag azokat, akik ennek az oktatásába időt és energiát fektetnek, hiszen ez tényleg fontos lenne a családok támogatásában.
Sziasztok!
Amennyire én tudom, a TCST rendszerének egyik pillére a Billings-módszer, a CM pedig nagyjából a Billings tovbábbfejlesztett változata. Amint Ave által mutatott linkből is látható, hogy ezek a módszerek, rendszerek összekapcsolódnak.
A személyes tapasztalatom az – és most ideértem azok tapasztalatát is, akik ezt megosztották velem -, hogy minden nőnél más tünet az, ami jobban árulkodik a ciklus állásáról. Kinél a nyák, kinél a hőmérséklet, kinél az ovulációs fájdalom, a melltünet stb. Mindenkinek kicsit más a szervezete. Ha figyeljük, megtanulhatjuk a jelzéseit, és egy idő után elhagyhatjuk a nem túl releváns, vagy az életrendünkbe nagyon nem illeszkedő tünetek figyelését (pl. nem kell hőt mérni minden nap, csak a ciklus közepén).
Ezenkívül léteznek még más olyan megfigyelőeszközök, amelyek mondanak valamit a ciklus állásáról. Ilyen a PG53 minimikroszkóp. Ez sokaknál beválik, de nem mindenkinél. Vagy az ovulációs tesztek, amelyeket netről rendelve fillérekért lehet kapni (az áruházakban állati drága!). Ezekkel szuperül tetten érhető az ovuláció.
Szóval azt gondolom, időt, energiát kell fordítani arra, hogy kitapasztaljuk, a megfigyelhető számos faktor közül nálunk melyik működik jól. A lényeg, hogy tudjuk követni a ciklusunk állását, és ez mindenki számára kicsit másként lehetséges. Ha nagyon a kísérletezés szakaszában vagyunk, esetleg – lelkiismeretesen meghozott döntés alapján – lehet alkalmazni átmenetileg más módszert. De a természetes módszerre való törekvés fontos.
Ave, nagyon egyetértek, hogy az egyháznak több gondot kellene fordítania erre a kérdésre (meg úgy általában a helyes és sokoldalú szexuáletikai pasztorációra, ami gyakran kimerül annyiban, h házasság előtt nincs szex, és rengeteg fontos témakört nem érint…). Azonban azt gondolom, ennek hiányában sem menthetjük fel magunkat a tájékozódás alól, még akkor sem, ha ez időt, pénzt, energiát emészt. Persze helyzetfüggő, h kitől mi várható el, azt hiszem, ilyen fontos kérdésekben általában magas az elvárhatósági mérce. Ne vedd személyeskedésnek, általános elvekről beszélek.
És még valami. A természetes módszerek mellett szól egy igen fontos – szerintem a legfontosabb – és praktikus érv: így a legjobb a szex! Ez pedig Isten szándékával bizonyára egybevág.
Kedves Mindenki!
Ismerem a természetes módszereket, a PG53-at, az ovulációs tesztet. Sok mindent kipróbáltunk, sikertelenül. A negyedik gyermekünk foganása juttatott minket mélypontra, akit ugyan terveztünk, csak kb 3-4 évvel később…ő pedig rögtön jelentkezett a harmadik után, épp egy természetes módszer kipróbálása közben – de hála Istennek, mert így jutottunk el a Billings módszerhez.
Tehát tudom, mit jelent a kínlódás, a testi-lelki mellékhatások, a hosszú önmegtartóztatási időszak és a reménytelenség érzése. De mi tudatosan kerestük a megoldást. Szerencsénk is volt, mert a lelki vezetőnk, látva küszködésünket, átutazta a fél országot az akkori Billings Központba, ahol meghallgatott egy előadást és elmondta nekünk a módszer lényegét. Tudom, kevés ilyen pap van. Mi könyvből tanultuk meg a módszert, de felvettük a kapcsolatot az oktatóval és elhívtuk a családos közösségünkbe előadást tartani. Érdemes áldozatot hozni érte – itt nem agyagi áldozatról van szó,hanem inkább időről, energiáról.
Most is csak azt tudom mondani, hogy ez a módszer működik, ha betartjuk az irányelveket!Persze, meg kell érteni néhány definíciót, a ciklusképeket és 4 szabályt.
A Billings Módszer és a Creighton Módszer “testvérek”, mert a CM a BM-ből nőtt ki. Mindkettő a cervixnyák biokémiai és biofizikai tulajdonságaira épül. Ha az egyik működik, akkor a másik is, és fordítva. A BM egyszerűbb, tehát egészséges pároknak ajánlott, a CM sokkal aprólékosabb és ezáltal tud segíteni azoknak a pároknak, akiknél betegség, meddőség áll fenn. Ezért a billings és creighton oktatók között jó az együttműködés (legalább is külföldön, ahol vannak oktatók…).
Az a meglátásom, hogy különös az emberfelfogása azoknak, akik a katolikus “normát” kérik számon a katolikus párokon, és halálos bűnben élőnek tartják azokat, akik x számú gyermek után élnek valamilyen nem abortív fogamzásgátlási lehetőséggel. (Vagyis akik az üdvözülés előfeltételének tartják, hogy mindenféle védekezés tilos, kivétel a szexuális önmegtartóztatás a termékenynek vélt napokon, valamint hogy az ondó kizárólag a hüvelybe kerülhet, sehová máshova). Úgy érzem, ők azt hiszik, az emberek valamiféle gépek, akiknek nincsenek testi-lelki problémáik, hanem csak teljesítenek – az ágyban is -, amikor épp szabad nekik. Mintha benyomnának egy gombot, és mind a lelki élet, mind a testi funkció a magasba szárnyal – aztán szépen kihuny, amikor az önmegtartóztatás időszaka következik. Csakhogy vannak ötvenes-hatvanas férfiak, akiknek már nem megy gombnyomásra a szex, és idősebb korú nők is, akik még mindig teherbe tudnak esni, nagymamakorban, és félnek ettől… És persze vannak katolikus tengerészek, meg pilóták, kiküldetésben vagy csak távol a családtól dolgozók, akiknek a nullát közelítené a házaséletük, ha önmegtartóztatást kellene éppen akkor gyakorolniuk, amikor végre együtt vannak, de nem vállalhatnak gyermeket… Ha valaki hétköznapi mártírkodásnak tekinti a sok gyermek vállalását, tegye – de ezt ne várja el másoktól, mert ez a legtöbb “átlagos” ember számára életidegen, sőt, életellenes. És azt is elfelejtitek néha ti, normakövetelők, hogy létezik – nem is ritkán! – rendkívüli peteérés, amit kiválthat egyszerű öröm, vagy maga a nemi izgalom is, és bizony fogannak gyerekek akár a menstruációt megelőző napon is, semmilyen módszer által nem kimutatható módon. Tehát az emberek nem gépek, hanem erkölcsi-lelki-testi fejlődésen mennek keresztül. A hitük is fejlődik. Reméljük, Isten a lelki és testi állapot (no és az egyéni értelem és lelkiismeret) figyelembevételével mérlegeli majd a bűneinket és erényeinket, nem szabályrendszerek alapján. Persze tudom, hogy a szabálykövetelőknek ez utóbbiak vörös posztók, mert ők a gombnyomásra működő keresztényeket tartják csak igazi keresztényeknek: akik gombnyomásra potyogtatják a gyerekeket, és mosolyogva nevelgetik őket, vagy ha nem, akkor gombnyomásra önmegtartóztatnak vagy éppen szexuális életet élnek, amikor szabad. Hát, én nem sok ilyen kereszténnyel találkoztam (eggyel se), és nem bánom.
Örülök, hogy ennyi hasznos és gyakorlatias meglátás, tanács, tapasztalat érkezett ehhez a cikkhez, már ezért is érdemes volt megosztani. Sajnos nagyon kevés fórum áll rendelkezésre, hogy a katolikus családtervezés témájában őszintén megnyilatkozhassanak azok, akik ezt a gyakorlatban is élik. A katolikus egyház vezetése pedig – a katolikusok számarányát tekintve – még mindig nagyon kevés pénzt és figyelmet áldoz a természetes módszerek elterjesztésére és ingyenes hozzáférhetővé tételére. Hiszen ha ezen az üdvösségünk múlhat, akkor ennek a tudásnak ingyenesnek és mindenki számára elérhetőnek kellene lennie. Talán ez is változik majd lassan, remélem. Az emberi körülmények és lelkiállapotok iránt szerencsére elég nagy egyes papok érzékenysége – vagy legalábbis hallottam jó néhány emberséges, irgalmas, ugyanakkor az igazságot szem elől nem tévesztő papról.
1. “A BM hatékonysága jóval kisebb a tcst-énél”. Ezt a mondatot nem tudom értelmezni, mert ez olyan, mintha azt mondanám, hogy a kardiológia hatékonysága kisebb az orvostudományénál.A TCsT (= természetes családtervezés vagy fogamzásszabályozás) egy tágabb terjedelmű fogalom (a klasszikus logika szerint ez nemfogalom), míg a BM szűkebb terjedelmű (fajfogalom). A TCsT tehát gyűjtőfogalom, amely magában foglalja a különböző módszereket. Javaslom, hogy a továbbiakban konkrét módszerekre hivatkozzunk (pl. Sensiplan, Billings, Creighton, Ritmus), mert így hitelesebb a hozzászólás és nem kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy valótlant állítsunk egy módszerről, amit talán nem is ismerünk, ezzel fokozva az amúgy is elég nagy káoszt ezen a téren.
2. “termékenynek vélt napok”
Sajnos a legtöbb nő számára a ciklus egy homályos, átláthatatlan dolog, így az is, hogy mikor termékeny. Én is így éltem hosszú évekig, pedig sok anatómiát és élettant tanultam az egyetemen. Viszont ennek nem kellene így lennie!
Egy természetes módszer sikeressége azon áll vagy bukik, hogy mennyire pontosan tudja előre (!!) jelezni a nő termékeny időszakát, beleértve az ovuláció napját. Ezért a különböző módszerek egy skálán helyezkednek el, tehát nem egyenrangúak! Az, hogy ezen a skálán hova kerül egy módszer, az nem “szerintem” kérdése, vagyis nem a nők döntik el, hanem az tudomány. Sajnos Magyarországon (és a Magyar Katolikus Egyházon belül is) épp a kevésbé megbízható módszerekről tudnak.
Egyetlen módszer létezik,a BM (és persze a belőle kinövő CM) mellyel pontosan be lehet azonosítani a termékenység első napját, az utolsó és az ovulációt.
Tehát nem kell tippelgetni, nem kell az előző ciklusból következtetni (minden ciklus egyedi) és abból jósolni,sőt nem szabad, mert ezekből lesz a nem várt fogamzás.
3. “önmegtartóztatás”
A TCsT korábban ismert módszerei fölöslegesen hosszú önmegtartóztató időszakot követeltek a pároktól, emiatt (és a megbízhatatlanságuk miatt) élhetetlenné váltak és/vagy súlyos lelki-testi következményekkel jártak. Teljes mértékben megértem, mert átéltem a férjemmel, hogy a pároknak elegük van ezekből. A
BM ezt a problémát is megoldja, mert használója menedzselni tudja a menstruáció és a szoptatás időszakát, az anovulációs ciklusokat és a szabálytalan ciklusokat valamint a változó kort és a stressz vagy betegség miatti ovuláció késését. Ez az egyetlen olyan módszer, amely a nő termékeny életszakaszának minden fázisában alkalmazható. Tehát nem kell önmegtartóztatásban lenni az ovulációig! Minden ciklusban, függetlenül a ciklus hosszától a ciklusnapok felében együtt lehet a pár. Számszerűsítve: egy 30 napos ciklusnál ez összesen 14-15 biztosan terméketlen napot jelent (persze ennél több terméketlen nap van abban a ciklusban, de a billings szabályokat a maximális biztonság igényével dolgozták ki), egy 26 napos ciklusnál pedig 12-13 napot.
4.Súlyos tévedés az, hogy létezik rendkívüli/extra/spontán/ peteérés, de még ovuláció sem – a peteérés egy 4-5 napos folyamat, az ovuláció egy kb 2 másodperces történés a folyamat végén!(Főleg nem egy öröm vagy extázis hatására – tudom, hogy sok mindenre képesek az érzelmek, de ennyire azért nem, hála Istennek, különben minden a feje tetejére állna 🙂 ) Ez orvosilag bizonyított tény! Az ovuláció és a fogamzás körül az emberi test legbonyolultabb mechanizmusai működnek, vagyis minden precíz idegi és hormonális szabályozás alatt áll. Legalább 4 (2 hipofízis és 2 petefészek által termelt) hormon összehangolt működéséről van szó.
Ez a tévhit sajnos – sok más hasonlóval együtt, melyek elterjedtek a köztudatban – alkalmas arra, hogy fölösleges stresszben tartsa a nőket!
5. Az viszont igaz, hogy menstruációt megelőző napon foganhat gyermek! Mint ahogy a menses alatt is vagy szoptatás alatt is. Csakhogy ennek nem a “spontán ovuláció” az oka, hanem a cervixnyák jelenléte, amelyben 4-5 napig életben maradhatnak a hímivarsejtek, így az ovuláció előtt 4 nappal történt közösülésből lehetséges fogamzás (úgy hogy utána nem volt együtt a pár).
Sok ilyen konkrét eset van, melyekre csak a BM tud választ adni, az általa megalkotott, kipróbált és orvosilag bizonyított szabályaival.
6. Bevallom, nőként, feleségként, hívő katolikusként, nagycsaládosként is rosszul esik a “gombnyomásra működő keresztény” és egyéb ilyen kifejezés, bárkire is használják. És az is, hogy mi “hétköznapi mártirkodásnak tekintjük a sok gyermek vállalását.
A gyermekszámról való döntés kizárólag a házaspárra és Istenre tartozik – a családnak sem a definíciója sem a boldogsága nem a gyerekek mennyiségétől függ, hanem a köztük (férj, feleség és Isten) lévő kapcsolattól, kommunikációtól.
Arról nem is beszélve, hogy nem olyannak ismerem a mi Irgalmas Gondviselő Atyánkat, aki gombnyomásra működő bábokat teremt és azokban találja örömét.
Ja, még lenne egy kérdésem. Tegyük félre a hitet, a lelkiismereti kérdést és minden ilyesmit. Mit csináljon az a nő/pár, aki semmilyen mesterséges szert, eszközt nem tud használni? Egy konkrét házaspárt említek: a tablettát nem használhatják a mellékhatások miatt, a méhen belüli eszközt szintén, az óvszert a latex allergia miatt. A nőgyógyászom asszisztensnője szerint rengeteg ilyen nő van – ők nyitottak is a BM-re.
Csak pár fogalmi pontosítás.
Az ave által belinkelt oldalon olvasható a Pearl-index fogalma, ami az egyes módszerek hatékonyságának összehasonlítására szolgáló, objektív méréseken alapuló mérőszám. Innen lehet következtetéseket levonni az egyes módszerek hatékonyságára.
Az általam alkalmazott tcst-fogalom – az a módszert tehát, amit tanultam – ötvözi a hőmérős módszert, a nyákvizsgálatot (mint a BM vagy a CM), a belső vizsgálatot és egyéb szubjektív tünetek vizsgálatát. A módszerek kombinációjával értelemszerűen nő a megbízhatóság.
Szívesen tanulnék többet is a BM-ről, nem tudtam, h van erre is komolyabb oktatóanyag. Esetleg, Janka, tudsz erre forrást? Bevallom, én azért vagyok óvatos ezzel, mert a nyákvizsgálat megbízhatóságát elég sok körülmény zavarhatja (pl. egy kevéssel azelőtti közösülés, betegségből eredő folyás, vagy fokozott nyáktermelés, hüvelyi gyógyszerek használata). Ezen zavaró tényezők kiiktatására is képes a módszer?
Apolka, a véleményedet én elég sarkosnak találom, szerintem a poszt hozzászólói közül senki sem ennyire “vonalas”, hanem sokat tapasztalt”, küzdő családanya, aki nem papíralapon beszél, de próbál keresztény módon viselkedni egy nem könnyű kérdéskörben. De lehet, h nem nekünk szóltak a panaszaid, csak úgy általánosságban.
Kedves Szisz!
Igen, a módszer alkalmas az általad említett zavaró tényezők kezelésére.
Szívesen segítek, ha tudok és ha tényleg érdekel. Billings Módszer oktató vagyok. Ide írhatsz: info@billings.hu
Egyébként az a véleményem, hogy mivel bárki bármit írhat a honlapjára, számomra a WHO (Egészségügyi Világszervezet) hivatalos álláspontja a mérvadó, mely szerint a Billings Ovulációs Módszer Pearl indexe 0-2.2 : )
Szerintem Apolka véleménye frappáns. Igaz, hogy élesen fogalmazott, gondolom azért, mert már őt is zavarja, hogy a nagy megértés mellett nem látszik, hogy elfogadnátok, hogy vannak, akiknek az életébe már nem fér bele ennyi erőfeszítés a kétes eredményért cserébe, sőt vannak helyzetek, amikor az önmegtartóztatás gyakorlata embertelen.
Ismerem a Billings-módszert, az alapfogalmakat, a ciklusképeket, stb., a könyökömön jön ki. A Creighton-módszer magyar oktatói (ld. korábbi Talita-riport) azt hangsúlyozták, hogy azért volt szükség egy alaposabb változatra, mert a BM túl sok szubjektivitást tesz lehetővé. Vagyis a BM sem elég megbízható. Örüljön, aki a hatékonysági rátát javítja.
És ha már annyi részletet olvashattunk: nem a típusos termékeny nyák észlelésével van probléma, hanem az átmenetekkel, a hosszabb, szabálytalan, nyáktermelő ciklusképpel. Akkor, ha pl. vkinek szülés után hamar visszatér a ciklusa, de sokáig szoptat, vagyis ingadozik a hormonszint. A 4-5 napos peteérés az átlag, van, hogy elhúzódik, akadozik, ilyenkor a 3 biztonsági nappal lazán megvan 10 nap is. A többit nem részletezem.
Összességében az a véleményem, hogy a lelkipásztori irgalmasság gyakorlata mellett lehetne már árnyalni egy kicsit a hivatalos egyházi álláspontot. Hogy a hívek ne kísérleti nyúlnak érezzék magukat, és a családok helyzete ne nagyban a helyi lelkipásztor alkalmasságán múljon.
Ezzel kezdtem, és nagyjából az összes megszólalásomnak ez a lényege: “Mindamellett – az egyház álláspontjával a fentiek szerint egyezően – én is úgy gondolom, hogy nem a tcst vagy a CM az egyetlen megoldás. Kétségtelen, hogy sok szempontból a legjobb, de van, hogy nem alkalmazható.”
Arra, úgy érzem, végképp nem szolgáltam rá, hogy ekként jellemezze bárki is a felfogásomat: “Az a meglátásom, hogy különös az emberfelfogása azoknak, akik a katolikus “normát” kérik számon a katolikus párokon, és halálos bűnben élőnek tartják azokat, akik x számú gyermek után élnek valamilyen nem abortív fogamzásgátlási lehetőséggel. (Vagyis akik az üdvözülés előfeltételének tartják, hogy mindenféle védekezés tilos, kivétel a szexuális önmegtartóztatás a termékenynek vélt napokon, valamint hogy az ondó kizárólag a hüvelybe kerülhet, sehová máshova).” Hol írt ilyeneket itt bárki is??? Hogy halálos bűn a kondom, meg hogy mindenféle egyéb védekezés tilos? Sehol. Ez üres vádaskodás, ha valamelyik itt kommentelő egyénre vonatkozott. Valóban frappáns, csak épp erre a beszélgetésre nem illeszkedik.
Nézd, én is tudom, hogy nem babra megy a játék, amikor az embernek határozottan az az érzése, hogy nem akar több gyereket, és van még X termékeny éve. Nem a levegőbe beszélek. Az egyház ezekben az kérdésekben egy irányt mutat (amely szerintem is jó irány), és tiszteletben tarja, ha valakinek a lelkiismerete mást mond (egy bizonyos határon belül). Én pedig tisztelem az erőfeszítéseidet, és senkin nem kérek számon semmit. Cserébe nagyon kérek mindenkit, hogy jól értse, amit mondok, és ne adjon a számba semmi egyebet, mert azt nem szeretem.
Kedves szisz, nem a te hozzászólásaidat találtam keménynek, hanem sokkal inkább Gazelláét, aki valószínűleg nagyon fiatal még (hozzám képest), és nem találkozott még olyan megroppant lelkű és elméjű, de mély hitű katolikus anyákkal, akik több gyermeket hoztak világra, mint amennyit képesek lettek volna ép lélekkel nevelni… és különösen az általa belinkelt oldal szerzőjéről jutott eszembe, hogy valószínűleg – fiatal férfiként – gombnyomásra működő keresztényeket képzel el. Ő bizony halálos bűnben élőnek tartja a fogamzásgátló katolikusokat (összhangban egyébként a katekizmussal, de irgalom nélkül alkalmazva annak tanítását, nem véve figyelembe a lelkünk és a hitünk fejlődését, változásait, képességeink alakulását). Amúgy nagyon örülök, hogy ennyi őszinte megnyilvánulás és hasznos tapasztalat előkerült itt.
Kedves Szisz, valóban nem neked szólt a kritika, csak elszállt az eredeti hozzászólásom, és aztán kevésbé tudtam árnyaltan fogalmazni, bocsánat.
Apolkának igaza van: a Katekizmus semmilyen kivételt és lelkiismereti szabadságot nem említ a témában, sajnos. Ez felel meg a hivatalos egyházi álláspontnak.
Sziasztok. Örülök, h nem értettük félre egymást.
Gazella hozzászólása elkerülte a figyelmemet. Egyébként írásában említi, h ő is édesanya. Én szívből kívánom neki, hogy ha ezt az utat választotta, akkor Isten segítségével képes legyen elbírni, amit vállalt! És legyen képes elbírni a férje és a gyermekei (leendő gyermekei) is.
Azt gondolom, az isteni gondviselésbe vetett bizalom összeegyeztethető azzal, hogy a rendelkezésünkre álló eszközöket, erőforrásokat (értem ezalatt a tudomány és a technika erkölcsileg elfogadható vívmányait) felkutassuk, okosan, proaktívan, családunk javára használjuk. A Gondviselés nem azt várja tőlünk, hogy hagyjuk, hogy csak úgy történjenek velünk a dolgok. Hiszem, hogy Isten azért adott nekünk értelmet, mert belekalkulálta a velünk való terveibe, hogy azt használni fogjuk. Más kérdésekben is így van ez, miért éppen a családtervezés, szexualitás lenne a kivétel.
Köszi, Janka, ez tényleg egy elég jó Pearl-index. Talán amikor én tanultam a tcst-t, még egy korábbi fejlettségi szinten volt a módszer, és rosszabbak voltak az eredmények.
Apolka, nem tartom szépnek, hogy csak azért, mert van egy katolikus tanítás, ami neked nem szimpatikus, leszólod azokat, akik katolikusként hűek akarnak lenni a katolikus tanításhoz.
Tényleg nem találkoztam olyan nőkkel még, akik úgy érezték, túl sok gyerekük van. Csak olyanokkal, akik megbánták, hogy csak 1-2-t vállaltak, vagy éppen nullát.
Nem szólom le, hanem nagyon is tisztelem azokat, akik nem tesznek semmit azért, hogy a gyermekek foganását elkerüljék, hanem világra hozzák és jó szívvel, normálisan nevelik számos gyermeküket. Ugyanakkor nem bírom azokat, akik (némelyikük paragrafusokat lobogtatva) pálcát tör más katolikusok felett, akik ezt az iramot nem bírják.
Én ismerek ilyen családokat. Három anonim példát hadd említsek.
Mindegyik családban nagyon mély hitű, katolikus szülőpárról van szó.
Az egyikben bevállaltak hat gyermeket. Itt elsősorban az édesapa ment tönkre. Rengeteg komoly fizikai panasza lett, és hosszas vizsgálódások, szembenézések során kiderült, hogy ennek végső oka, hogy nem elég ütőképes a fizikuma és az idegrendszere a vállalt életformájához. Nyilván egy gyermekük megszületését sem sajnálják külön-külön, de elismerték, hogy vsz meg kellett volna állni 3, max. 4-nél.
A második családban a szülők olyan lelkiségi mozgalomhoz tartoznak, akiknél nagyon komolyan veszik, hogy semmi de semmi védekezésről nem lehet szó. A negyedik gyermeküknél már nagyon nehezen bírták. Az édesanya most a nyolcadikat várja. Évek óta önmaga árnyéka, végtelenül lerobbant.
A harmadik családban jelenleg öt gyermek van, és az édesanya bőven fogamzóképes korban van. Ott a legidősebb gyermek készült ki a leginkább. Három kistesója egy-egy évvel őt követően jött a világra, nagyon hamar ő lett a “nagy”. Jóval több személyes figyelemre lett volna szüksége a megfelelő fejlődéshez, mint amit kaphatott. Extrém agresszív kisgyermekkora volt. Most már sokkal szofisztikáltabban szenyózik minden körülötte lévő gyerekkel és felnőttel. Kijelenti, hogy neki sosem lesz családja. 9 éves. Persze mondhatnánk, hogy ez még majd változik, de valamit akkor is elárul. Az édesanya egyébként nagyjából idegroncs, a házasságuk jelentősen megroppant (a férj különben nagyon rendes pali).
És igen, több olyan példát is tudok, amikor egy édesanya, 2-3-4-5-x gyerek után, legyen bármennyire is mély hitű, eljut arra a dermesztő pontra, hogy inkább a halál, mint egy újabb várandósság. Minél inkább mély hitű katolikus ez a valaki, minél inkább szereti a meglévő gyermekeit, minél inkább próbál jó édesanyjuk lenni, minél inkább szereti a férjét is és próbál jó felesége lenni – annál nagyobb szenvedés ezzel az indíttatással szembenéznie. És persze a történet ettől még többféleképpen folytatódhat. Lehet, hogy mégis lesz babájuk, elfogadják, küzdenek, szeretik. Lehet, hogy nem. Lehet, hogy tcst-znek, lehet, hogy más módszerhez folyamodnak, lehet, hogy semmihez, csak imádkoznak. De az ilyen krízisekről tudni kell, és ezt komolyan kell venni, nem csak úgy az emberek arcába csapni, hogy egy jó katolikus nem mond ilyet. És ilyenkor kell tudni nem ítélkezni, hanem kísérni.
“És ilyenkor kell tudni nem ítélkezni, hanem kísérni.” Igen, számomra itt a pont. Szisz, köszönöm!
Szerintem senki se ítélkezik emberek felett. Hanem afölött, ami bűn: és ez a fogamzásgátlás.
Én azt nem értem, honnan lehet tudni, hogy ezeknek az embereknek a gyerekek miatt van lelki-pszichés bajuk. Honnan lehet tudni, hogyha eggyel-kettővel kevesebb gyerekük lenne vagy nagyobb lenne a korkülönbség, akkor rendben lennének.
Szerintem a bűn az nem véletlen bűn. Nemcsak kárhozatot okoz, de már a Földön is rosszat hoz. A fogamzásgátlás pedig az. Katolikusként nem tudok elfogadni egy olyan világképet, amelyben Isten ajándékai. a gyermekek ellen bűnös eszközökkel (fogamzásgátlók) kell védekeznünk, különben az Isten tönkretesz minket, annyi gyereket ad. Valahogy ez nekem nem fér össze azzal, hogy Isten még a hajszálainkat is számon tartja. Én egyszerűen nem bírok félni Istentől, hogy miközben az Ő akaratát teljesítem és bízom benne (vagyis nem használok fogamzásgátlást), ezt azzal “hálálja meg”, hogy testileg-lelkileg tönkretesz.
“Szerintem a bűn az nem véletlen bűn. Nemcsak kárhozatot okoz, de már a Földön is rosszat hoz.”
Na pont ez az, hogy ami viszont nem hoz a Földön is rosszat, az nem bűn. Márpedig a nem abortatv fogamzásgátlás házasságon belül szerintem semmilyen rosszat nem hoz a Földön.
Éppen most kaptam meghívót aug. 13-ra, egy természetes családtervezős rendezvényre (a TeenSTAR nemzetközi szervezethez kötődik). Nyitott, csak regisztrálni kell. Nem tudom, milyen lesz, de a téma miatt adom tovább, meg mert nem áll túl sok fórum a rendelkezésünkre, hogy ilyesmikről tájékozódjunk.
https://www.facebook.com/events/1150852948313131/
Kedves Szisz!
Megrázó példákat hoztál. Sajnos ez is a keresztény élet valóságához tartozik. És nem lehetett volna igazabban megfogalmazni a probléma lényegét, mint ahogy tetted az utolsó bekezdésben. Számomra ez az igazi együttérzés.
Kedves Gazella!
Isten valóban nem tesz tönkre. De attól az ember még eljuthat a fizikai és pszichés teljesítőképességének a határára, ami nyilván mindenkinél máshol van. És értelmet is kaptunk, amivel ezt felmérhetjük. A kegyelem nem helyettesíti azt a kötelességét az embernek, hogy minden Istenbe vetett bizalma mellett józanul gondolkodjon. Az élő hit sajnos nem zárja ki a szorongást, vagy mondjuk a depressziót.
És igaz, hogy a tanításból egy betűt sem lehet elhagyni, de elsősorban a törvény szellemét kell követni, nem a betűjét.
Kedves Gazella!
Isten az esetek túlnyomó részében hagyni szokta, hogy viseljük a döntéseink következményeit. És hogy viseljék mások is. Nem büntet, de nem gyakran nem is kímél meg ettől. Így van ez a fogamzással is. Persze hogy az élet Istentől származik, de a gyermek Isten ajándéka stb., de többnyire nem szokott beavatkozni a természetes folyamatokba. Nem háríthatjuk át rá a felelősséget abban, hogy mennyi gyereket “ad” vagy “nem ad”. Vele együtt, de aktív, cselekvő részünk van a teremtésben, és ez szédítő kincs és felelősség!
Nem kiskapukat keresek a katolikus tanítás alól, hanem hiszem, hogy a családtervezés lehetősége megfelelő indokok esetén és megfelelő eszközökkel összefér a katolikus erkölccsel. Semmilyen cselekedetről nem jelenthetjük ki abszolút érvénnyel, hogy bűn. A katolikus erkölcsteológia is ismeri a “válaszd a két rossz közül a kisebbet” elvét. Pl. ételt kidobni rossz dolog, de ha az étel romlott, akkor nem teszünk rosszat, ha kidobjuk. Ugyanígy: a fogamzásgátlás (és itt nyilván differenciálni kell az eszközök között) lehet bűn, de ha valami nagyobb rosszat csak így tudunk elkerülni (mondjuk egy asszony életének, egészségének, a meglévő családtagok testi-lelki javának komoly veszélyeztetését stb.), akkor ez az erkölcsi dilemma feloldható úgy, hogy a kisebbik rosszat választom.
Ami pedig a személyes élettörténeteket illeti. Azt hiszem nem érdemes anonim és adathiányos történetek elemzésébe mélyebben belemenni. Persze egy család tönkremenetelének okai mindig komplexek. Őszintén kívánom, hogy sose kerülj olyan helyzetbe, hogy az anyaság felőrölje az emberségedet, a nőiségedet, a testiségedet, a lelkiségedet! És hogy a családtagjaid is testi-lelki egészségben legyenek Melletted mindig. Ha elfogadsz még egy tippet: beszélgess sokat kimerült, kiégett, megfáradt, megtört asszonyokkal!
Nagyon fontos értékeket képviselsz, kompromisszumok nélkül, ez szuper! Azonban sose feledkezz meg a kontextusról. Mondhatjuk például, hogy a tiszta víz mekkora érték, és vigyázzunk rá, mert mennyi ember nem jut hozzá stb. De ezt ne olyan embernek mondjuk, akinek a víz épp elvitte a házát….
Kedves Ave!
Nem katolikus tanítás, hanem Machiavellista, hogy a cél szentesíti az eszközt. Van, ami MINDIG bűn. Ez nem olyan, minthogy amputálja az orvos valakinek a lábát, hogy ne haljon meg, és akkor a kisebb rossz (amputáció) legitimizálva van a nagyobb rossz (halál) elkerülése végett. A fogamzásgátlást semmi nem legitimizálhatja. Ezen az úton járva eljuthatunk oda is, hogy akkor az abortusz is legitimizálható bizonyos esetekben, ha nagyobb rosszat (???) kerülünk el vele.
Nyomós okkal (ld. pápák tanítása) lehet használni a tcst-t, de az nem fogamzásgátlás. A fogamzásgátlás viszont minden esetben bűn, ahogy az abortusz is. Inkább legyek hulla fáradt és idegileg próbára téve, mint halálos bűnben, nekem katolikusként ez a véleményem. Krisztus azt mondta, vegyük fel a keresztünket, lehet, valakinek az a keresztje, hogy pár évig nagyon próbára van téve a sok gyerek miatt, de ők is felnőnek, és hiszem, hogy Isten ezerszeresen megáldja majd a szülőket, amiért nem alkudtak meg a fogamzásgátlás bűnével.
(Még annyit írnék kiegészítésnek, mielőtt valaki felhozza, hogy egy esetben tényleg legitim az abortusz, ha az anya élete veszélyben forog. De a fogamzásgátlás esetében nincs ilyen kitétel. Arra próbáltam rámutatni, hogyha a fogamzásgátlás bűnét el lehet követni azért, hogy ne legyen kimerült az anya, akkor eljuthatunk oda, hogy az abortusztét is.)
Szerinted az abortusz, és a nem abortativ fogamzásgátlás ugyanaz a kategória? Az abortusz gyilkosság, a nem abortativ fogmzásgátlás meg nem árt SENKINEK…
A fogamzásgátlás és családtervezés két külön fogalom. A családtervezés – jellegéből adódóan – soha nem lehet fogamzásgátlás.Tehát nem létezik “katolikus fogamzásgátlás”. A probléma viszont létezik és úgy gondolom, hogy ma a házaspárok vállára nehezedő problémák közül ez az egyik legsúlyosabb.Mindannyian látjuk,hogy mennyi fölösleges szenvedést okoz. Pedig van megoldása.És igenis fontos a fogamzásszabályozás.Isten azért adott nekünk értelmet,fejlődést, tudományt, hogy használjuk! Minden ciklusban csak néhány napig vagyunk termékenyek és ezt napra pontosan lehet tudni – a megfelelő módszerrel (nagyon fontos, hogy ne kombináljuk a módszereket, mert ezzel nem nő a hatékonyság!) és a legtöbb nő képes is lenne erre.
Szeretnék idézni Boda László professzortól: “A gyermekáldás megelőzésének módját illetően a szülők kövessék az egyház tanítását, amely a terméketlen napok figyelembevételét tartja megengedhetőnek. Amennyiben komoly indokok miatt adott helyzetükben, kellő felelősséggel ezt az utat nem képesek járni, lelkiismeretük szavát követve választhatják a fogamzás megelőzésének más módját, kivéve természetesen a sterilizációt és abortuszt. Ez azonban tolerancia, nem norma.”
A szexualitás Isten ajándéka. És akkor a legjobb, legörömtelibb, ha eszközök, gátlás és szorongás nélkül szabadon, teljes önátadással éljük meg.
Kedves Gazella!
A bűnről szóló eszmefuttatást nem én követtem el, rossz a címzés.
Őszintén kívánom, hogy sok örömöd teljék a hamarosan születendő második babádban is, és hogy a növekvő terhelés mellett is képes legyél szeretettel szolgálni a családodat.
A parttalan vitába viszont belefáradtam, részemről lezárom, nem rabolom tovább a családom és a magam idejét.
Ne haragudj, természetesen sziszre gondoltam. 🙂 A jókívánságokat köszönöm!
A TCST fogamzásgátlási módszer. (Együtt a többi, ciklusvizsgálaton és a termékeny napokon önmegtartóztatáson alapuló módszerrel.) A cél ugyanaz, mint az eszközt használó módszereknél: elkerülni, megakadályozni a fogamzást. Az egyik ezt önmegtartóztatással éri el, a másik önmegtartóztatás nélkül – csak ennyi a különbség. Ne legyünk álságosak azzal, hogy különbséget teszünk a szándék és az eredmény terén a kettő között.
Nem igaz. A tcst-vel nem gátolod meg a fogamzást akkor, amikor Isten termékennyé tette a testedet. A fogamzásgátlással viszont igen. Nincs jogod neked eldönteni, hogy mikor legyél termékeny és mikor nem. Ez a különbség a tcst és a fogamzásgátlás között. A tcst azt a ritmust használja ki, amit Isten beprogramozott a testünkbe, a fogamzásgátlás meg önkényesen meggátolja a testünk termékenységét olyankor, amikor amúgy az lenne az elköttetés / bogyók nélkül.
A fogamzásgátlás másik módszere pedig nem úgy gátolja meg a foganást, hogy terméketlenné tesz, hanem “mechanikusan” akadályozza a foganást (óvszer), esetenként abortív módon megakadályozza a már megtermékenyített petesejt beágyazódását (spirál, de bizonyos tabletták is ezt csinálják, ha jól tudom).
Röviden és tömören megfogalmazva: nincs jogunk, és ha megtesszük, halálos bűnt követünk el, szándékosan terméketlenné tenni aktusokat. Amihez – nyomós ok mellett – jogunk van, ha akkorra korlátozzuk csak a nemi életünket, amikor Isten – és nem mi! – terméketlenné teszi az aktust.
Kedves Hozzászólók!
A kommenteket olvasva pár dolog megfogalmazódott bennem, hadd osszam meg veletek.
Az egyik, hogy mennyi fájdalom van sokakban a családtervezéssel kapcsolatban, amit más fórumon nem tud megosztani. Nagyon bátor dolog a Talitásoktól, hogy teret engednek az ilyen beszélgetéseknek. Jó, hogy ki lehet mondani “hangosan” azt, amit vallásos körökben talán nem mer az ember.
Ugyanakkor nagyon sok az egymásnak ellentmondó információ, és még több a homályos pont a természetes családtervezés témában. (Még orvosi körökben is.) Jó lenne ezeket előadások, tájékoztató anyagok/estek során tisztázni.
Egy természetes módszer akkor lesz sikeres, ha jól megtanÍTják, jól megtanULják, és aztán a gyakorlatban felmerülő kérdésekkel is van kihez fordulni. Sajnos ez abszolút nem valósul meg akkor, ha valaki a jegyesoktatás során egyszer hall valami módszerről, kezébe kerül netán még valami könyv is, és aztán a saját hőgörbéit, nyákjeleit próbálja otthon fejtegetni, addig, amíg el nem megy a kedve tőle. (Szerencsés az, aki ennyi információ birtokában is remekül elboldogul. – nyilván nem ők kommentelgetnek itt ;-))
Szerintem egyrészt érdemes lenne folytatni akár személyes találkozásokon ezt a párbeszédet. Másrészt érdemes elolvasni az egyház vonatkozó dokumentumait (Humanae Vitae, Test teológiája stb) és a szívünkkel is elmélkedni rajta. Nem baj, ha hónapokig, újra és újra nekifutva.
Nem egyszerű olvasmányok (de szerintem nagyszerűek).
Valószínűleg mindenki találkozik a saját keresztjével a családtervezés kérdésében: jön a baba, nem jön a baba, nem akkor jön, amikor ideális lenne. Mindenki keresi a saját válaszait.
Nem hiszem, hogy bárki is a másikra akarná erőltetni a véleményét, talán csak az lenne fontos, hogy több nézőpontból is szemlélhessük a témát.
Ha lesz igény valami rendezvény-sorozatra, Creighton oktatóként szívesen részt veszek.
Szép nyarat mindenkinek!
Kedves Gazella!
A “cél szentesíti az eszközt” valóban nem helyes a katolikus erkölcstan szerint, de én nem is erről beszéltem. Mondjuk nem követhetsz el választási csalást azért, hogy az általad jónak tartott jelölt győzzön. Hanem arról beszéltem, hogy van olyan helyzet, amikor egy súlyosabb és egy enyhébb tárgyi súlyú rossz között kell választanod. A fogamzásgátlás tárgyi értelemben valóban halálos bűn. Vannak azonban ennél tárgyi értelemben még súlyosabb, halálos bűnök. Lehet, h ezekről nem szólnak részletesen enciklikák és egyházi dokumentumok, de attól még tagadhatatlanul léteznek. Itt jön be a lelkiismeret szerepe, amikor egy nehéz erkölcsi dilemmát a saját – legjobb tudásod szerint kell formált – lelkiismereted alapján kell eldöntened. Akkor jársz el helyesen, ha a kisebbik rosszat választod. Lesz olyan helyzet, amikor a fogamzásgátlás a kisebb rossz, lesz olyan, amikor a másik út.
A szülők kötelezettsége, hogy gyermekeiket szeretetben, biztonságban neveljék, testi-lelki épségükre vigyázzanak, ezt a katekizmus rendkívüli nyomatékossággal írja elő (v.ö. KEK 2221-2222). Ha ezellen a kötelezettség ellen súlyosan vétünk, az is komoly tárgyi súlyú halálos bűn lehet. Ezt a bűnt akkor is el tudjuk követni, ha szülőként szándékosan vagy gondatlanul olyan helyzetbe hozzuk magunkat, hogy képtelenek vagyunk ellátni ezt a feladatot (mondjuk mert megállapítható a felelősségünk egy munkaképtelenné tevő depresszió, idegi kimerültség, pszichoszomatikus probléma, fizikai betegség elhatalmasodásának kialakulásában). Világos, hogy az anyasággal bevállaljuk az évekig tartó fáradtságot, idegi terhelést. De anyaként el kell fogadnunk azt a realitást is, hogy a család fő ütőerei vagyunk, és ha egy ponton túl kikészülünk, azzal nemcsak saját magunkat áldoztuk fel (ami még erkölcsileg igazolható is lehetne), hanem elhanyagoltuk a gyermekneveléssel kapcsolatos kötelezettségeinket, ami szintén halálos bűn. Érezni kell a határainkat, a gondviselésbe vetett hit az értelmes bizalmat, és nem a vakmerőséget kívánja meg tőlünk! A saját – istenadta – határaink tisztelete az alázat jele, s ha ezeket áthágom, a gőg bűnébe eshetek.
Itt tehát, úgy érzem, messze komplexebb a helyzet, minthogy a “saját fáradtság vállalása” versus “halálos bűn elkövetése” dilemmában döntsek. Más bűnök is szóba jöhetnek, ezért szükséges az egyéni mérlegelés. Amihez persze fontos, de nem feltétlenül elégséges útmutatóul szolgálnak a vonatkozó egyházi dokumentumok (mondjuk a Humanae Vitae).
Kedves Szisz!
Vakmerőség az lenne, ha valaki megengedett módszerekkel sem próbálná elkerülni a bajt, pl. a totális idegkimerültséget. De azt hiszem, az nem vakmerőség, ha nem követek el halálos bűnt. Én egy olyan Istenben hiszek, aki nem hoz olyan helyzetbe, hogy csak két halálos bűn között választhatok. Mert Ő nem rak olyan terhet a vállunkra, amit ne bírnánk hordozni. Milyen Isten lenne az, aki halálos bűn terhe mellett tiltja a fogamzásgátlást, majd olyan élethelyzetbe hoz, hogy kénytelen vagyok fogamzásgátlással élni? Az én szememben ez nem Isten lenne, hanem a Sátán.
Isten biztosan valóban nem tette ilyet… ha minden Rajta múlna. De Isten megteremtette a természetet, törvényeket adott neki, és megteremtette az embert, akinek ráadásul még szabad akaratot is adott. Ezzel finoman szólva eléggé kiengedte az irányítást a kezéből az élet számos területén. (Persze meglenne a hatalma, h visszavegye, és időnként meg is teszi, de nem olyan gyakran mint talán néha szeretnénk.) Így aztán az élet egy csomószor felad olyan helyzeteket, amelyekben – tárgyi értelemben – rossz és rosszabb között kell választani. Ilyenkor bűnt – alanyi értelemben – akkor követünk el, ha a rosszabbat választjuk. Ezermillió ilyen helyzet lehet. Pl. rosszat teszek, ha a közlekedési szabályokat megszegve, kilencvennel száguldok a városi utakon, buszsávot, üres szembesávot stb. kihasználva? Igen. És ha épp a kruppos, fulladó gyerekemet viszem a kórházba? Nyilván nagyobb rossz lenne, ha szép szabályosan tötyörögnék a dugóban. Két rossz közül a kisebbiket választjuk.
Vagy. Benedek pápát is megkérdezték, hogy szabad-e óvszert használni azoknak, akiket prostitúcióra kényszerítenek. A válasz teljesen egyértelmű volt: igen. Megint: két rossz közül a kisebb. Isten eltűri az ilyen eseteket? Biztosan megszakad a szíve az áldozatokért, de eltűri.
Úgy gondolom, ilyen esetekben, habár tárgyi értelemben rosszat teszünk, a bűnelkövetés egyik feltétele, az akarati elem nem teljes, hiszen nem szabadon választjuk a rosszat, hanem egy kényszerhelyzetben vagyunk. Így, mivel bűnt “tudva és akarva” lehet elkövetni, az akarati elem fogyatékos volta miatt – a körülményektől függően – nincs, vagy csak enyhe súlyú a bűn.
Azt gondolom, nem kell, sőt nem is szabad minden evilági történést Isten számlájára írni. Már olyat is hallottam, hogy ez az “Isten nevét hiába ne vegyed” parancsolat fő mai értelmezése. Ez persze megnöveli a felelősségünket minden területen.
Egy számomra kedves, asszem jezsuita eredetű mondás így hangzik: “Tégy úgy mindent, mintha az eredmény 100 %-ban rajtad múlna. Aztán bízzál úgy, mintha az eredmény 100 %-ban Istenen múlna.”
Azt hittem, már megegyeztünk abban, hogy ezek a kisebb rossz-nagyobb jó példák nem jó példák.
Ha valaki nem akar több gyereket vagy nagyobb korkülönbséget akar, és úgy látja, hogy erre erkölcsileg megfelelő oka van, akkor tcst-zzen. Ha nem működik a tcst, akkor éljen a permanens önmegtartóztatással. De ne kövessen el halálos bűnt, mert nem muszáj. Nem csak fogamzásgátlással lehet a gyermekáldást elkerülni, hanem alkalmankénti (tcst) vagy permanens önmegtartóztatással. Én azért nem értem a fogamzásgátlás melletti érvelést, pontosabban azért nem fogadom el, mert van olyan eszköz a fogamzás elkerülésére, ami nem vezet halálos bűnhöz. Ha valaki szükségét érzi és erkölcsileg is megfelelő oka van rá, akkor éljen az önmegtartóztatás különböző formáival (tcst vagy állandó), ne pedig a fogamzásgátlással, mert az bűn.
Nehéz az önmegtartóztatás? Minden pár eldöntheti, hogy mi nehezíti jobban a házasságát: még egy gyerek vagy az önmegtartóztatás, és eszerint dönthet két erkölcsös megoldás között – vállalják, hogy esetleg lesz még gyerekük vagy lemondanak a szeretkezésről a termékeny időszakokban.
Egy dolgot biztosan tudok: egy hívő számára akár az újabb gyerek, akár a tcst vagy az állandó önmegtartóztatás ezerszer könnyebb, mint halálos bűnben élni, elutasítva Istent, elszakadva az Oltáriszentségtől, aztán ha így hal meg, a pokolra jutni.
A mesterséges fogamzásgátlás az utolsó utáni eshetőségként jöhet szóba, amikor a tcst adott élethelyzetben nem működik.
Amit írsz, akkor lenne igaz, ha az önmegtartóztatás feltétlenül erkölcsös megoldásnak számítana. Nos, nem. Erre a lelkivezető atyánk is mindig felhívja a figyelmet, indokolt esetben elfogadhatónak tartva a mesterséges fogamzásgátlás egyes módjait is. A házasságban nem azért szexelünk, mert ócska ösztönlények vagyunk, és ott “végre lehet”, hanem mert ez szükséges kifejezése a házasság szentségi lényegét adó önátadásnak, ami a gyermeknemzéssel egyenrangúan fontos cél. Az igen nyomós indok nélküli absztinencia épp úgy lehet halálos bűn, mint az igen nyomós indok nélküli tcst vagy a még nyomósabb indok nélküli fogamzásgátlás, illetve mint a gyerekek, házasság elhanyagolása.
De ha abból indulsz ki, hogy az életben csupa vegytiszta “jó és rossz” közötti választás van, és sosem fordulhat elő, hogy két rossz közül súlyuk szerint kell válasszuk, akkor nyilván tárgytalan, amit mondtam.
Az Egyház egyértelmű tanítása, hogy a fogamzásgátlás halálos bűn. Az önmegtartóztatás meg csak LEHET bűn, de biztosan nem abban az esetben, ha az ember egy halálos bűnt (fogamzásgátlás alkalmazása) akar vele elkerülni. Hanem inkább erényes áldozat.
Jaj nektek írástudók és farizeusok. Én inkább Jézust követem, nem azokat, akik az ő nevében újra törvények betartását hirdetik a szeretet parancsa helyett. Katolikusnak kereszteltek, ezért sokáig bűntudatban éltem. Ma már a megváltottság tudatában élek, igyekszem szeretni, és észrevenni, mikor nem, és bűntudat nélkül gátolom a fogamzást 4 gyerek és 26 év házasság után. Mindig éreztem, hogy nekem 4 gyereket kell nevelnem, erre hív Isten, ezt nem tudja helyettem más, ha pap, akkor se. És igy is lett. És szabadon szeretem a férjem számolgatás nélkül és Isten áldását érzem rajta. Kívánom mindenkinek, hogy maga tudja ezt a kérdést is Jézussal megbeszélni, és rá hallgatni tekintély személyek helyett. Jézus mindenkivel megértő volt a farizeusok, írástudók és templomi kufárok kivételével.
Jézus azt mondta, hogy aki szereti Őt, az megtartja a parancsait, az apostolokat pedig arra buzdította, kereszteljenek meg minden népet és tanítsák meg őket a parancsok betartására. A farizeusokat se azért kritizálta, mert betartották a parancsokat, hanem mert nem volt bennük közben szeretet és alázat. Azt mondta Jézus az Őt hallgatóknak, hogy “Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek”.
Persze érzésekkel nehéz vitatkozni…
Igen, Jézus egyértelműen beteljesíteni és nem érvényteleníteni akarta a törvényt, és maga is adott parancsokat. A parancsok betartása fontos. Azonban azt is világossá tette, hogy vége az ószövetségi időknek, amikor transzparens módon össze volt rakva az a jogszabálygyűjtemény, amit a “jó zsidó” státuszhoz be kellett tartani. Ehelyett el kell kezdeni használni a szívünket, értelmünket ahhoz, hogy kibogarásszuk, adott élethelyzetben mi Jézus parancsa. Mert nyilvánvaló, hogy még amit maga fogalmazott is meg látszólag kőkemény egyértelműséggel, azt sem kell feltétlen szó szerint venni (pl. semelyikünk nem gondolja, hogy mindenben hasonlóvá kellene válnunk a gyerekekhez, vagy gyűlölnünk kell apánkat-anyánkat, hogy őt követhessük, és nem sok szentet ismerek, aki levágta volna a kezét, amikor az megbotránkoztatta stb.). Úgyhogy a parancsokkal minden oké, csak kérdés, hogy mik azok.
Ebben az esetben nem kérdés. Az az Egyház parancsa, hogy ne használj fogamzásgátló szert/eszközöket, különben halálos bűnben vagy.
(Amúgy vicces, de pont ma írtam erről egy bejegyzést. Mármint, hogy a Bibliát nem mindig lehet vagy kell szó szerint venni. Viszont az elég egyértelmű, hogy az Egyház azt tanítja, a fogamzásgátlás halálos bűn. Szóval nem jó a hasonlatod.)
Hm, ez érdekes: a Bibliát nem mindig kell vagy lehet szó szerint értelmezni, de az egyházi tanításokat mindig… Abban az esetben is, ha időben változó tanításról van szó, aminek ráadásul nincs egyértelmű szentírási alapja. (Onán esetét téves alapnak tekinteni.)
A másik: a halálos bűn. Ez ugye azt jelenti, hogy a halálos bűnben élő elvágja magát Isten kegyelmi ajándékaitól, és nem fog üdvözülni. Magam elé képzelem hétgyermekes, gyakorló katolikus házaspár-ismerősömet, akik TCST alkalmazása mellett szülték két gyermeküket, a hetediket már veszélyeztető körülmények között. (A TCST oktatójuk csak széttárta a kezeit, amikor újraelemezték az eseteiket, mert mindent jól csináltak, mégis “vannak ilyen esetek, amikor a hímivarsejt extrém hosszú ideig túlél”) – és bizony még volt néhány évük a termékenységből, amikor kondomot használtak a biztonság kedvéért. Elképzelem, hogy ők halálos bűn állapotában vannak, és nem fognak üdvözülni… hát, Gazella, remélem, nem a te hited szerint bírálja majd el Isten őket, és nem is paragrafusok alapján. Mert ha igen, akkor valószínűleg üres a mennyország, vagy csak nagyon kevesen lézengenek benne, zömmel csak tisztasági fogadalmukat komolyan vevő szerzetesek.
Más a műfaja, ez a különbség. A Bibliában sokféle (irodalmi) stílus van, viszont mondjuk a katekizmust szó szerint kell érteni. Ez nem olyan dolog, hogy mivel a Bibliát többre becsülöm, mint a katekizmust, ezért ha a Bibliát nem kell szó szerint venni, akkor a katekizmust se, vagy az enciklikákat se stb. Hibás az érvelésed.
“Nincs egyértelmű szentírási alapja” – azt hittem, katolikusok vagyunk, nem Sola Scripturás protestánsok.
Magam elé képzelem azt a házaspárt, akinek elsőre Dawn-kóros gyermeke született, és az orvosok azt mondták, a többi is az lesz. Gondolom, te indokoltnak tartanád ilyen esetben a fogamzásgátlást, ha a tcst nem működik. Nos, ezek után született még hét gyermekük, mind egészséges. Mert ők mertek Istenben bízni és az Egyház tanítását követni, nem írták felül emberi okoskodással, hogy “ha én úgy gondolom, akkor nem halálos bűn a fogamzásgátlás”. Most akkor Istenben hiszünk, vagy magunkban? Ki mondja meg, mi bűn és mi nem? Én, vagy pedig az Úr az Egyház tanítóhivatala által?
Remélem, nem üres a mennyország, vagyis nem mindenki úgy gondolkozik, hogy “az a halálos bűn meg Isten akarata, amit én annak gondolok”.
Az egyház tanítása fontos annak, aki katolikusnak vallja magát. Nem kötelező katolikusnak lenni, de aki az akar lenni, az nem válogathat benne.
Azonban nincsen olyan, minden katolikus számára kötelezően elfogadandó forrás, amely kategorikusan kijelentené, hogy a nem abortív fogamzásgátlás minden esetben, kivétel nélkül, mindenféle élethelyzetben halálos bűn. Persze lehet innen-onnan idézni, de a kiragadott idézetek éppen ahhoz vezetnek, hogy valaki az egyházi tanítás egyéb részleteinek figyelmen kívül hagyása nélkül közelít meg egy problémát, és adott esetben totál téves eredményre jut.
A Humanae Vitae fontos forrás, de “csak” egy pápai enciklika.
(A pápai enciklikákra is csak addig szokás megfellebbezhetetlen igazságok forrásaként hivatkozni, amíg nem Ferenc pápa adja ki azokat.)
A Humana Vitae a 2000 éves egyházi tanítást foglalta össze és erősítette meg, nem VI. Pál pápa találmánya, ami vagy igaz, vagy nem.
Hozzátenném, hogy ha valaki keres, talál: és azt találja, hogy MINDIG halálos bűn. Persze angolul több forrás van.
pl. http://www.catholic.com/tracts/birth-control – ennek a cikknek a végéről idézek:
Ignoring the mountain of evidence, some maintain that the Church considers the use of contraception a matter for each married couple to decide according to their “individual conscience.” Yet, nothing could be further from the truth. The Church has always maintained the historic Christian teaching that deliberate acts of contraception are always gravely sinful, which means that it is mortally sinful if done with full knowledge and deliberate consent (CCC 1857). This teaching cannot be changed and has been taught by the Church infallibly.
There is no way to deny the fact that the Church has always and everywhere condemned artificial contraception. The matter has already been infallibly decided. The so-called “individual conscience” argument amounts to “individual disobedience.”
NIHIL OBSTAT: I have concluded that the materials
presented in this work are free of doctrinal or moral errors.
Bernadeane Carr, STL, Censor Librorum, August 10, 2004
IMPRIMATUR: In accord with 1983 CIC 827
permission to publish this work is hereby granted.
+Robert H. Brom, Bishop of San Diego, August 10, 2004
“Pedig semmiféle ok, még a legsúlyosabb sem teheti természetessé és tisztességessé azt, ami önmagában természetellenes. A házastársi jog gyakorlása ugyanis természeténél fogva a gyermeknemzésre irányul, tehát a természet ellen vétenek és ocsmány, s benső lényegében tisztességtelen dolgot tesznek, akik annak természetes célját és hatását meghiúsítják.
Ezért nem csoda, hogy az úristen a Szentírás tanúsága szerint különös szigorral üldözi ezt a gyalázatos bűnt, s néha halállal is büntette, amint Szent Ágoston mondja: “Tiltott módon és erkölcstelenül él a feleségével, aki a gyermek fogamzását megakadályozza. Ezt tette Onán, Júda fia, és Isten megölte miatta.” (De conjugiis adulterinis. 2,12.)
Mivel egyesek a kezdettől fogva hirdetett és soha el nem ejtett keresztény tanítástól eltérve újabban nyíltan mást hirdetnek e tárgyban, a Katolikus Egyház, amelyre maga Isten bízta az erkölcs épségének és tisztaságának védelmét, az erkölcsi züllöttségnek ebben a korában, a házasság tisztaságának e rút szennytől való megőrzése céljából, isteni küldetésére hivatkozva általunk fölemeli hangos szavát és ismét kinyilvánítja: A házassági jognak olyan használata, amely azt a gyermeknemzés természetes hatásától szándékosan megfosztja, Isten és a természet törvényének megsértése, s mindazok, akik ilyesmit tesznek, súlyos bűnt követnek el.
Legfőbb apostoli tekintélyünknél fogva, s a gondjainkra bízott lelkek üdvéért való aggodalomból figyelmeztetjük a gyóntató és lelkipásztorkodó papokat, hogy híveiket Istennek e súlyos törvénye felől ne hagyják megtévedni, s méginkább hogy ők maguk óvakodjanak az effajta hamis véleményektől, s azokkal semmiképpen egyet ne értsenek…”
XII. Piusz pápa Casti connubii c. körleveléből. Remélem, egy ekkora szöveg nem számít kiragadott idézetnek. Forrás és más ide vágó idézetek: http://www.depositum.hu/fogamzasgatlas.html
Bocsánat, elírtam, XI. Piusz.
A Casti connubii 1930-ban íródott. Ezt már felülírta a Humanae vitae (1968), amely szemléletében változtatott az előzőn, nem utolsó sorban a tekintélyben fölötte álló zsinati Gaudium et spes hatására. Szent Ágoston öröksége ma már nem vállalható teljes mértékben a hivatalos egyházi tanításban, a CC viszont szinte teljesen Ágostonra épül. A szemléletváltozás pedig abban foglalható össze, hogy a HV már elismeri, hogy a házasságon belüli szexuális kapcsolatnak nemcsak a gyerekvállalás, hanem a házastársi szeretet megerősítése is egyenrangú célja. Továbbá sokkal inkább hangsúlyozza az egyéni felelősség és lelkiismeret szerepét, ami egyértelműen a II. Vatikáni Zsinat, ill. a Gaudium et spes hatása.
A Humanae vitae tehát nem a kétezer éves egyházi szexuális tanítás összefoglalása, hanem 1968-nak megfelelő interpretálása (amely természetesen az összeállítók személyes nézeteit is tükrözi, mert más teológusok máshová tették volna nyilván a hangsúlyokat, az már a kísérő kommentekből kiderült). A HV nem változtathatatlan tanítás, nem dogma.
Eszerint a lista szerint dogma:
http://www.depositum.hu/dogma.html
“A házassági jognak olyan használata, amely azt a gyermeknemzés természetes hatásától szándékosan megfosztja, Isten és a természet törvényének megsértése. ”
A Humana Vitae nem mond ellent a Casti connubii-nak abból a szempontból semmiképpen sem, hogy a fogamzásgátlás minden esetben halálos bűn. (Amennyiben teljesül a tudva és akarva kitétel.)
A HV tanításának betartása katolikusok számára kötelező, aki azonban nem tud minden előírásnak eleget tenni, az nem záródik ki a katolikus egyházból, egységben marad a pápával, stb. Saját (halálos vagy nem halálos) bűnösségét pedig mindenkinek magának kell lerendeznie az Istennel, valamint a gyóntatójával.
Gazella, a depositum.hu oldal – bár szerzője nagy jószándékkal gyűjti össze a katolikus tanokat -, de nem teljesen megbízható, mert nem hivatalos. Én inkább a Magyar Püspöki Kar hivatalos honlapjáról tájékozódom, ha egyházi dokumentumokat keresek: http://uj.katolikus.hu/adattar.php?h=10
A hivatkozott rész a depositumon is kérdőjellel szerepel – joggal.
Én dogma-ügyben inkább ezt a hivatalosan jóváhagyott szócikket használom, ahol ilyesmi nem szerepel a házasság szentségének dogmái között (VII. h.) http://lexikon.katolikus.hu/D/dogma.html
De abban igazatok van, Gazella és szisz, hogy az egyház különböző kötelező erővel előadott tanításai esetén is kérhet teljes elfogadást, teljes hitet, sőt, még ott is követelhet belső elfogadást, ahol egyelőre még vitás kérdésekről van szó.
Azt próbálom magyarázni pont, hogy nem vitás kérdésről van szó. Az Egyház kezdete óta az a tanítás, hogy a fogamzásgátlás bűn és ütközik a természettörvénnyel mesterségesen terméketlenné tenni egy aktust. Angolul rá lehet keresni, hogy church fathers and contraception, látszik, hogy a kezdetek óta rettenetes bűnként van lefestve (és nem csak Szt. Ágoston vagy bármiféle manicheus hatás miatt).
Igen, igazad van abban, hogy attól, hogy vmi nem dogma, még lehet kötelező erejű. Csak akkor nem értem, miért érv a számodra, hogy nem dogma. Arra sincs dogma, hogyha meggyilkolok valakit, az halálos bűn, pedig az.
Azt látom, hogy van egy egyértelmű parancs, törvény, tanítás, ami nektek (vagy általatok sajnált más embereknek) kényelmetlen, és hősies erényt kívánna, ezért el akarjátok vitatni a kötelező erejét. Mások ugyanilyen érzelmi érvek alapján pártolják az újraházasodottak áldozását vagy az azonos neműek házasságát. Mert ők maguk vagy általuk szeretett és sajnált emberek érintettek. De hogy mi igaz és mi nem, mi bűn és mi nem, az nem érzelem kérdése.
Nem tudom értelmezni az Általad idézett oldalon a “de fide?” megjegyzést. (A kérdőjelen a hangsúly…) Egyébként nem tudom, ki az oldal szerkesztője, de valami forrást is illett volna megjelölni, akkor nem hagyná kétségek közt az olvasót.
A “tudva és akarva” kitétel pedig igen fontos. Mint a korábbiakban fejtegettem, az egyház erkölcstani dokumentumai egy adott cselekmény tárgyi súlyáról szoktak beszélni, pedig halálos bűn csak akkor van, ha az alanyi oldal is teljes. Egy súlyos erkölcsi dilemma okozta kényszerhelyzetben az akarati oldal hiányossága miatt előfordulhat, hogy egy tárgyi szempontból súlyos tett sem bűn, vagy csak bocsánatos. Erről beszélek, amikor kiragadott részletekről szólok. Az általános morális elveket mindig hozzá kell olvasni a konkrét bűnökről szóló tanításhoz.
Az absztinenciáról még annyit, hogy igen sok szentségi házasság is eljut abba a fázisba, amikor nagyobb áldozatot igényel a krisztusi úton maradva törekedni arra, hogy a felek megéljék a testi szerelmet (és ebben az önátadást), mint 5-10-15 évre egyszerűen elengedni a szexualitást, egy füst alatt elintézve a termékenység kérdését is, és az erényes áldozathozatal tévhitében élni. Olvass még sokat a házasság teológiájáról, beszélgess sokat idősebb katolikus házasokkal, családpasztorációban évtizedeket lehúzott, a realitást ismerő, és az egyházi tanítást kompromisszumok nélkül képviselő lelkiatyákkal!
Olyasmit keversz bele (elhidegült párok), aminek semmi köze a kérdéshez. Mi nem arról beszélgetünk, hogy vannak, akik elhidegülnek, és ezért nem szeretkeznek, hanem arról, hogyha valaki úgy látja, kellő indoka van a fogamzás elkerülésére, abban az esetben mivel élhet, hogy ne essen halálos bűnbe.
(Egyébként pedig a pápák nem ex cathedra jellegű megnyilatkozásaiban is csak addig szerepelnek megfellebbezhetetlen igazságok, amíg azokat nem Ferenc pápa mondja.)
Igen, úgy tűnik, Ferenc pápát ma sokan akkor se vennék komolyan – “igaz katolikusok” – , ha ex katedra kijelentéseket tenne. Az “igaz katolikusok” számára csak azok az egyházfői megnyilatkozások követendőek, amelyek az ő véleményüket támasztják alá.
Ferenc pápát kár ide keverni. Ha ex cathedra kijelentést tenne, higgyétek el, minden hithű katolikus alárendelődne neki, de egy repülőgépen elmondott nyilatkozat (amiket kritizálni szoktak, pl. én is) korántsem bír ilyen jelleggel. Ne keverjük a dolgokat.
Nem az elhidegült párokról beszéltem, hanem pont azokról, akiknél komolyan felmerülhet családtervezési szükséglet. Azokról, akiket évek, évtizedek óta – munka, egészségügyi ok, sok gyerek, napi logisztika, éjszakázások, hormonális változások stb. okán – krónikus kimerültség, netán magasszintű kiégettség jellemez, és ebben az állapotban a szexuális életre való késztetésük gyakorlatilag nulla. Ehhez hozzá jöhet egy újabb gyermekáldástól való zsigeri félelem, na ekkor aztán kész a frigiditás/impotencia, ami a szexet – ha a folyamat feltartóztatása iránt komoly lépések nem történnek – vagy erőszakká, vagy nullává redukálja. Gazella, riasztóan sok ilyen ember van köztünk jó katolikus körökben is (sőt, elsősorban épp azoknál, akik nagyon szuper katolikusok, szülők, házastársak akarnak lenni). Az ő esetükben, remélem, érzed, nem kényelmeskedésről, nem a “jaj mi lesz az alakommal” kérdésekről van szó, hanem egy komoly és visszafordíthatatlan egyéni és családi létrontás veszélye áll fent. Lásd meg ezeket is, és hiszem, hogy egy idő után a hivatalos egyházi dokumentumok is meg fogják látni őket. Mint ahogy jó néhány morális szaktekintély (pl. a fent idézett Boda László prof.) képesek arra, hogy felmérjék ezeket a veszélyeket.
És hogy miért nagyon más a mai társadalmi kontextus, mint 40-80 évvel ezelőtt? A Casti C. vagy a HV idejében a gyerekneveléssel kapcsolatban nem volt olyan társadalmi elvárás, hogy a szülőknek a gyerekek minőségi nevelésére is adni kell (tehát: időt tölteni velük, gyermeki sajátosságaikat figyelembe venni stb.), a gyermeknevelés terén simán alkalmazható volt az a feketepedagógia, amelynek egyetlen célja volt, hogy a gyerek minél kevesebb akadályt jelentsen a szülők életében. Ki törődött azzal, h a gyerek felsír éjjelente, hogy mozgástér kell neki, hogy változatos élményvilágra, hisztijeinek türelmes kezelésére, igény szerinti szoptatásra, meseolvasásra stb. van szüksége? Ma a nyugati kultúrkörben a gyereknevelés feladata milliószor idő- és energiaigényesebb. Úgy gondolom, ez a fejlődési ív megfelel a krisztusi útnak is, hiszen így talán testileg-lelkileg épebb gyerekeket tudunk felnevelni, tehát követnünk kell ezt az irányt. Egyúttal megszűnt az anyák körüli kisközösségi, nagycsaládi segítői rendszer. Ugyanaz az energia, amivel felneveltek korábban 8-10-et, ma már jóval kevesebbre elég. És ugye látjuk azt az összefüggést is, hogy a szülő nem teheti meg egyszerűen, hogy “feláldozza magát a gyereknevelés oltárán”, mert ezzel épp a gyerekei javát áldozná fel. Kényes egyensúlykeresési feladat a szülőké. Az egyháznak az erkölcsi tanítás alapjait kompromisszumok nélkül kell őriznie, azonban mindig is léteztek olyan tanok, amelyek a kulturális kontextus változásával alakultak. Azt gondolom, a fenti, újkeletű szociológiai jelenségekre tekintettel messze többről van itt szó, mint hogy egyesek túl kényelmesek lennének ahhoz, hogy Isten szavához tartsák magukat, és ezért kibúvót keresnek ezek alól. És itt nagy jelentősége van annak, hogy a fogamzásgátlás tilalma dogma-e. Nem. Megnyílik a tér tehát az egyéb károk, veszélyek mérlegelésére, és megnő az egyéni lelkiismeret jelentősége.
Lívia, szerintem maradjunk abban, hogy nem tudjuk, miként reagálnánk sokan arra, ha Ferenc pápa ex cathedra jelentene ki valami meghökkentőt. Szerintem egyébként nem fog. Mindaddig azonban a pápa repülős nyilatkozatai azonos súllyal kezelendők, mint egy 1930-as években írt pápai körlevél. És az Amoris Laetitia is azonos súllyal, mint a Humanae Vitae.
Tehát azért, mert manapság olyan nevelési elvek dívnak, melyek szerint a szülő a gyerek számára egy szórakoztató központ, és ha nem játszol vele egy csomót meg “fejleszted”, rossz szülő vagy, vagy bűn a gyereket rászoktatni az éjszaka átalvására, nem szabad sírni hagyni 1 másodpercnél tovább, vagy éppen bevonni a házimunkába, ne adj’ Isten arra nevelni már akár 1-2 éves korában, hogy fogadjon szót, pakolja el maga után a játékokat stb., és ettől a mai szülők totálisan ki vannak égve még 1-2 kisgyerekkel is, tehát e miatt legyen okés a fogamzásgátlás? Nem inkább az ostoba gyereknevelési és -gondozási elveket kéne kidobni az ablakon, hogy a (kis)gyerekezés ne egy rémálom legyen az anya és apa számára?
Ha nem lennének ilyen ostoba gyereknevelési elvek, mint amik vannak manapság, akkor ezerszer könnyebb lenne a gyereknevelés, mint régen. Miért? Sokkal könnyebb a házimunka, könnyebb a főzés, rengeteg embernél nincs már kiskert és háziállat, ott van az óvoda, az iskola, ami kiviszi a gyerekeket a szülő felügyelete és felelőssége alól a nap jelentős részére.
Nem lehet, hogy akkor nem a gyerekek számával van, amellyel Isten “megverte” a családot, hanem azzal, hogy a mai divatosan buta és szülőnyomorító elvek szerint nevelik a gyerekeket, így plusz terheket rakva saját magukra?
Tulajdonképpen erről beszéltem, szisz… Hogy nem Isten tanításával (a fogamzásgátlás halálos bűn) vagy Isten cselekedeteivel (sok gyereket ad) van a baj, hanem az emberi oldalon van a hiba, és azon kell változtatni, nem a tanításon. Nem az itt a baj, hogy túl sok a gyerek, hanem ahogy kezelik.
Gazella, nem arról van szó, hogy “szórakoztató központ” legyen a szülő, csak hogy a normális létfeltételeket sem lehet ma mondjuk Magyarországon átlagos fizetésből két-három gyereknél többnek biztositani. Ami ahhoz kell, hogy egyáltalán ESÉLYÜK LEGYEN mondjuk tanulni, és diplomát szerezni…
“Sokkal könnyebb a házimunka”
Ha van pénz mosógépre. Egy nyolcgyerekes családban ha elromlik a mosógép, valószinűleg egy évig nem lesz, mert örülnek, ha margarinos kenyérre van pénz…
, “könnyebb a főzés”
Ha van pénz tűzhelyre…
” ott van az óvoda, az iskola, ami kiviszi a gyerekeket a szülő felügyelete és felelőssége alól a nap jelentős részére. ”
Azt meg is kell fizetni…
És nem gondolom, hogy helyes lenne az a fajta szemlélet, hogy a gyerek igényei le vannak sz..va, amelyik gyerekből normális felnőtt lesz, a rossz körülmények ellenére is, az jó, a maradék meg senkit nem érdekel…Mondjuk lehet, hogy régi világban 8 gyerekből 5-nek lett normális felnőtt élete, a nyomorgós, odafigyeléshiányos elveid szerint is, az a három szenvedéssel teli élet, ami meg esetleg nem lett volna az, ha megkapja, amire szüksége lett volna, meg járulékos veszteség, ami magukat a szülőket sem rázza meg… Egyszerűen akinek nyolc gyereke van, az szükségképpen kevésbé kötődik az egyes gyerekekhez érzelmileg. Nekem senki ne magyarázza el, hogy ha nyolc gyerekből meghal, vagy hajléáktalan/bűnöző lesz valamelyik, az pont ugyanannyira rázza meg a szülőt, mintha kettőből, vagy háromból… Tulajdonképpen régen a csecsemőhalandóság is normális volt, ma ha meghal valakinek az újszülöttje, az tragédia, a régi tiz gyerekes paraszt családban meg valószinüleg kb. annyi jelentősége volt, mint ma annak, hogy bedöglött a mosógép…
Gazella, az a baj, hogy tudatosan (illetve nem tudatosan, hanem ösztönösen) kiforgatod és kisarkítod a másik kommentelő szavait-gondolatait (ezúttal sziszét), és még csak halvány késztetésed sincs, hogy a magadén kívül más emberi sorsok lehetőségébe egyáltalán belegondolj. Hogy elfogadd, hogy másnak más tapasztalata is lehet a világról, mint neked. Ez azért baj, mert így nem lehet igazán párbeszédet folytatni, és te nyilvánvalóan csak oktatni akarsz, nem beszélgetni, főleg nem meghallgatni másokat. Ezért úgy vélem, veled folytatni ezt nem érdemes. Örülök, hogy nem olyan megmondóemberek határozzák meg az egyházi életet, mint te, aki csak a “tökéletesség” skatulyáiban tudsz gondolkodni. Remélem, szabálykövető keménységed idővel több emberi szánalommal és együttérzéssel telik majd meg, a segítségnyújtás és nem a kioktatás szándékával, főleg, ha a magad bőrén tapasztalod majd, milyen nehéz döntéseket kell meghozni, néha saját meggyőződéseid ellenében is. Köszönöm azoknak, akik a hétköznapokban helyt állnak, nem tökéletesen, hanem igaz anyaként-apaként és jóra törekvő keresztényként.
Én nem látok értékkonfliktust a szabálykövetés és az empátia között. Jézus szabálykövető volt, és szabálykövetésre hívta fel a tanítványait. A farizeusokkal nem az volt a problémája, hogy túl sok szabályt követtek, hanem éppen hogy túl keveset! A farizeusokkal éppen azért balhézott, mert azok görcsösen kapaszkodtak a tételesen összeszedett szabályokhoz, és nem voltak képesek felismerni, hogy (1) olyan erkölcsi normák is vannak, amelyek nincsenek leírva, csak mondjuk levezethetők egy magasabb rendű erkölcsi parancsból; (2) az erkölcsi normáknak van egy hierarchiája (pl. a főparancsok primátusa), tehát adott esetben mérlegre kell tenni őket egymáshoz képest. Ebben segít minket az eszünk, az empatikus és intuitív készségünk. Vagyis az empátia nem feleslegessé, hanem élőbbé teszi a szabálykövetést. A “szabad-e szombaton gyógyítani?” dilemmában épp ez jelenik meg. A farizeusok egy fontos szabályra hivatkoztak, és képtelenek voltak meglátni, hogy adott helyzetben egy másik, talán az írásokban kevésbé kifejtett szabályt kell alkalmazni. Jézus nem azt mondta, hogy gyerekek, akkor mától kukázzuk az Úr napja szabályt, hanem azt, hogy az továbbra is érvényes, de a helyzet rendkívüliségére tekintettel most nem ennek kell elsőbbséget biztosítani, hanem egy másik szabálynak.
A szabályokat követni kell tehát, csak hogy melyek az írott mellett az íratlan szabályok, és az adott helyzetben melyiket kell alkalmazni, az már sok esetben fejtörést okoz. Ez nyilván nem szabad, hogy erkölcsi relativizmushoz vezessen, de Jézus nyilvánvalóan bevállalta, hogy az Ószövetségben jelen volt normavilágosság romlani fog, tudva, hogy ez bizonyos mértékű kockázatot fog jelenteni… Nekünk ebben a szellemben kell megpróbálnunk erkölcsösnek maradni, és megpróbálni nem visszakanyarodni a farizeusi úthoz, amely csak szajkózni tud egy “paragrafust”, képtelen meglátni a helyzetek sajátosságaira illő többféle, adott esetben konfliktusban álló szabályrendszer EGÉSZÉT, és képtelen megfelelően priorizálni a szabályokat.
Asszem, így van ez ma is. Az egyház keveset beszél a keresztény gyereknevelés erkölcsiségéről. Attól még ennek is vannak erkölcsi szabályai (hogyne lennének??? éppen a legfontosabb ránk bízottakról van szó!!!). A mai gyereknevelési elvek közül valóban sok ostobaság, felesleges túlzás. Azonban nem vonatkoztathatunk el attól, hogy nagyságrendekkel többet tudunk – tudományosan igazolt tények alapján – a gyermeki lét sajátosságairól, a gyermeklélektanról, fejlődéstanról, mint akár 1-2 generációval előbb, és mint valaha a világtörténelemben. A tudás mindig növeli az erkölcsi felelősséget. Jézus számon fogja kérni rajtunk, hogy ha olyan történelmi korban éltünk, amikor megadatott számunkra ez a tudás, éltünk-e vele, vagy csak struccpolitikával növesztettük a gyerekeinket, mint a dudva. A szakirodalomból nem könnyű kiszűrni a megfelelő információkat. De hála égnek vannak nagyon jó források, amelyek keresztény szemmel szűrik és adják át a gyerekek VALÓDI – tehát nem eltúlzott – szükségleteivel kapcsolatos tudást, és az ebből fakadó szülői erkölcsi kötelezettségeket. Pl. ilyenek Uzsalyné Pécsi Rita, Bagdy Emőke vagy Pál Ferenc írásai, beszédei. Ha egy keresztény szülő nem műveli magát ezen a téren megfelelő szinten, és nem próbál meg a tőle telhető módon megfelelő nevelést adni a gyerekeinek, az, úgy vélem, igen súlyos bűn. És – épp a tudásanyag növekedése miatt – súlyosabb, mint elődeinknél. Ha egy katolikus édesanya 50 éve azt mondta, hogy nyugodtan sírjon a gyerek az éjszaka közepén magára hagyatottan egy sötét szobában, mert a kor tudásszintje szerint “ha nem éhes, nem fázik, semmi baja nem lehet”, ez kevésbé súlyos eset, mint ma, amikor pontosan tudjuk, hogy ezzel mekkora károkat okozunk benne.
Egyet nem értek: a szívritmus-szabályozó (pacemaker) beavatkozás a természetes emberi életvitelbe, ha szigorúan vesszük a katolikus előírásokat, a hormonális fogamzásgátlás úgyszint. Ha valakinek művégtagja van, az úgyszint. Ha antibiotikumot veszel be betegségre, nagyon szigorúan véve az is beavatkozás. Akit gépek tartanak még életben, úgyszint. Ezek elvileg akkor mind halálos bűnök kellenek, hogy legyenek, a katolikus egyház szerint. Kérdem én, hogy miért halálos bűn az olyan fogamzásgátlás, ami hormonális, de nem abortív (mivel eleve a pete érését gátolja meg), és ha használja egy pár, amíg úgy dönt, hogy akkor épp nem tudna vállalni gyermeket, semmilyen körülmények között, mégis szeretnék megélni egymás szeretetét, szerelmét)? A többi dolog az életben akkor nem halálos bűn? Miért kell ennyire beszabályozni az emberek magánéletét? Hívő vagyok és katolikus, de egyszerűen nem tudom megérteni azt, hogy mindenkire egy zsákot szeretnének húzni, de nem fog menni, mert minden ember más és más, mert így teremtette őket a Jóisten. Valamikor olvastam, hogy aki számítógépet használ, számítógépes szakember, az kb. egyenlő az ördöggel. Ennek ellenére vannak informatikus hívők is. Annyira azt érzem, ezzel az egész családtervezéses témával kapcsolatban, hogy semmi magánügy/magánéletbeli sajátosság nincsen figyelembe véve. És akiknek nem lehet gyermekük? Tán nem szereti őket Isten és így “veri” őket? Ez butaság! Tehát nem értem ennek az egész témának miért van halálos bűne abban az értelemben, hogy ki milyen módszert használ. Ráadásul, mivel Istennek bármi lehetséges, bárkinél, bármikor adhat gyermekáldást. Úgy érzem, ha egy kicsit is eltér a felfogás, vagy gondolkodásmód, mint amit az egyház előír, lehet bármilyen mélyen hívő valaki, a vallásossága megkérdőjeleződik, sőt, a hite is és középkori értelemben véve már fejben máglyán égetik az illetőt. A kettő (hit és vallásosság) nem feltétlen ugyanaz. Tehát ezt nekem valaki magyarázza el, mert nem értem!
Itt megtalálod a válaszokat:
http://prochristo.blogspot.hu/2016/09/fogamzasgatlas-halalos-bun.html
http://prochristo.blogspot.hu/2016/09/miert-es-mikor-lehet-erkolcsos-tcst.html