Talita

„A hangszerek mi vagyunk” – Könyv a Bolyki Brothersről

Nem mi vagyunk a lényeg, hanem Isten áldása rajtunk. „Elhívásunk van” – vallja a négy Bolyki fivér, akiknek az énekegyüttese hungarikum. Nemcsak magas színvonalú művészetük és kivételes humoruk, játékos kedvük miatt, hanem mert nem a showbiznisz, hanem Istenben megélt testvériségük tartja össze és lendíti előre őket.

Nagyszerű interjúkötet jelent meg a Bolyki Brothers harmincéves jubileuma alkalmából a Harmat Kiadó gondozásában. A könyv nem is lehet más, mint nagyon jó, hiszen négy (sőt, öt) kiváló ember tölti meg lélekemelő tartalommal: sok élettapasztalattal, bölcsességgel, kifogyhatatlan humorral, öniróniával, meghatottsággal. Hagyom is, hogy az interjúból vett idézetekkel sokszor ők maguk „beszéljenek”, hadd csináljanak kedvet a könyvhöz és a zenéjükhöz.

„Sehol nem írjuk ki egy nagy táblára, hogy nézzétek, hívők vagyunk, hanem egyszerűen nem válik külön a szent és a profán. Ez részben a gyerekkorunk következménye. Minden, ami feeling, minden, ami jó, minden, ami élet, amit élveztünk, az a kereszténységen belül jelent meg, nem pedig azzal szemben.”

Harminc éve, kamaszkoruk óta együtt énekelnek.

Négy testvér, születési sorrendben: Bolyki András, György, László és Balázs. Gyerekkoruk nem könnyítette meg számukra a pályát, inkább – látszólag – akadályokat gördített eléjük. Szegények voltak, rokoni és gyülekezeti összefogás juttatott a családjuknak anyagi segítséget, még hangszereket is. Lelkiekben viszont nem szűkölködtek, szülői házukat úgy emlegetik, hogy a „szeretethotel”. Édesanyjuktól örökölték a zene, az éneklés szeretetét és a felelősségtudatot, édesapjuktól azt, hogyan kell a legnehezebb körülmények között is jó hangulatot teremteni. Amikor két Bolyki fiúnak egy napon volt a vizsgája, előfordult, hogy ugyanazt az ünneplő nadrágot kellett egymásnak gyorsan átadniuk, mert csak egy volt. Sorsuk eleven példázata annak, hogy a tehetség, a művészi magaslatokra jutás nem (elsősorban) anyagi jólét kérdése. Más, edzettséget adó veszteségeik is voltak, amelyekről Bolyki Balázs így vallott:

„Ez a veszteség valójában olyan harcosokká tett minket, akiket nem tudnak megzsarolni semmivel. Nincs olyan hely a világon, ahol minket ne lehetne bevetni. A Bolyki Brothers, ez az összezárt négyes, egy nagyon komoly légió.” (Aki kíváncsi életük tragikus eseményeire, olvassa el a könyvet!)

Gyakran szegezik a kérdést a Bolyki Brothers-nek, hogyan tudják összeegyeztetni magasan képzett klasszikus zenész mivoltukat a „könnyedebb” és szabadabb a capella énekléssel. Mind a négyen egyetértenek abban, hogy a két műfaj és két életforma kölcsönhatása gyümölcsöző az ő életükben:
„…egyszerre pallérozódtunk muzsikusként, közben viszont nem irtódott ki belőlünk az improvizálás gátlástalansága. Talán kevesen tudják, de a huszadik század előtt a legtöbb zenész ilyen volt.”

„Ezt a képességet kaptuk. Ilyesmit nem lehet kifejleszteni. Istentől kapott ajándékunk az, hogy úgy tűnik, magas szintű teljesítményre vagyunk képesek klasszikus zenei oldalon és nem klasszikus zenei oldalon egyaránt.”

Pályafutásuk során kaptak már hideget, meleget.

Pályájuk elején rögtön kétfrontos harc közepén találták magukat:

„Minket keresztények is lőttek, hogy miért vagyunk világiak, és a világiak is lőttek, hogy miért vagyunk keresztények. Mindkét világ kivetett magából, valahol a középmezsgyén léteztünk. Gyakran kérdezték tőlünk, miért éneklünk világi dalokat. Miért, ha hívő asztalos vagy, akkor csak úrasztalát és oltárt faraghatsz? Ha keresztény zöldséges vagy, csak hívőnek adhatsz el almát? Komoly sztereotípiákkal kellett megküzdenünk.” Máshol így fogalmazzák meg ugyanezt: „Nem attól lesz valami jó, hogy folyton Istenre hivatkozunk.”

Szívesen bedarálta volna őket a showbiznisz a saját hasznára: lépjenek fel tetőtől talpig lepelbe burkolva, göndör parókával, csokira maszkírozott arccal; a Hungaroton lemezkiadó megjelentette volna a dalaikat, de csak ha átírják a vallásos szövegeiket. Nem adták el magukat.

Később saját kárukon tanulták meg azt is, hogy a jótékonysági (magyarán: gázsi nélküli) fellépések kétarcúak: a jó ügy támogatása pozitív, de a meghívók gyakran nem kezelik értékén, nem becsülik meg az ingyen fellépőket. A keresztény gyülekezetek gyakran esnek ebbe a hibába.

Karrierjük mentes minden olyan klisétől, amely a mesterségesen életre hívott, imidzselt és szponzorált együttesekre jellemző. Csúcspontja a grazi Vocal Total Nemzetközi A Capella Verseny 2004-ben, amelyen nagy önbizalommal és sok kétséggel vettek részt. Izgalmas út vezetett a mindent elsöprő közönségsikerig, a jazz kategória első és a gospel kategória második (valójában első) helyezéséig. Ennek elbeszélése a könyv egyik legélvezetesebb fejezete. Ugyanakkor hazatérve szembesülniük kellett azzal, hogy hiába a hatalmas versenysiker, a magyar közvélemény abból semmit sem érzékelt, és minden ugyanott folytatódott, ahol a verseny előtt álltak. „Oké, a legjobbak leszünk. És? Van még utána valami? Mihez kezdünk most?” „A helyzet változott, de kiderült, hogy mi nem változtunk. Nem változik meg ettől senki.”

Az interjú vissza-visszatérő gondolata az önreflexió képessége, a helyes énkép és önértékelés fontossága. Tudni kell súlyozni a jó és rossz kritikát is:

„Nagyon fontos, hogy helyes önbecsülésed legyen! Ha kapsz egy erős, lehúzó kritikát, máris összeomlasz? Azt bezzeg elhitted, amikor istenített a kritika! A dicséretet a helyén kell kezelni, ahogy a sárdobálást is. Ha rendben van az önbecsülésed, önazonos vagy, akkor nem fogsz elszállni, amikor nagyon jókat mondanak rólad, de nem is fogsz összeomlani, amikor valamiért egyesek beléd marnak.”

Egyébként is azt vallják, hogy „mi nem egy produkciót adunk elő, hanem magunkat.” Ezért nem izgulnak a színpadon. Ha szerepeket játszottak volna, már régen nem énekelnének együtt.

„Mindenkinek megengedjük, hogy önmaga legyen.”

A családalapítás zűrös időszakában is együtt maradtak, azonban nekik is szembe kellett nézniük azzal, hogy személyes sorsuk ritmusa nem esik mindig egybe. Bolyki György 2008-ban kivált, ami krízist okozott az együttes életében. Ekkor lépett be Havas Lajos, aki jól beilleszkedett a többiek stílusába és világlátásába, s akit jelképesen testvérükké fogadtak. Két és fél év múlva György visszatért, azóta általában öten szerepelnek a színpadokon.

Fennhéjázás, öntömjénezés nélkül, feladatuk és képességeik józan tudatában így foglalják össze küldetésüket:

„Isten választott ki minket erre. A Bolyki Brothers egy kincs, amit azért kaptunk, hogy hűségesen sáfárkodjunk vele.”

“A hangszerek mi vagyunk. A 30 éves Bolyki Brothers tagjaival beszélget Gégény István.” Harmat Kiadó, Budapest, 2015. 173 o.

Kölnei Lívia

1. kép, 2. kép

Könyvajánlóinkból:

„Táncol a por” – Tóth Sára esszékötetéről

Ulickaja modellje: Daniel Rufeisen, a Tolmács

Janne Teller: Semmi – Ambivalens könyvajánló

A Jelenések könyve – Dér Katalin kommentárjai