Talita

A házasság hetére az „igazmondó asztalról”

Ott, a közös parton állva valójában kitöltve egymás hiányzó részét, egységet alkotunk a szülőkkel, testvérrel, gyerekekkel, távolabbi rokonokkal, barátokkal, akikkel otthonunk nagy kerek ebédlőasztala köré ülünk időnként beszélgetni.

A „Zurammal” magunkra ismertünk a Még egy év című, 2010-ben bemutatott brit filmben, pontosabban az egyik kulcsmondatában.

Mike Leigh filmje egy 60-as éveiben járó házaspár egy évét mutatja be. Egymáshoz és barátaikhoz fűződő viszonyukat társasági életükön keresztül ismerhetjük meg. A film négy évszakon átívelő, megható történetet mesél el a boldog házasságban élő Tomról és Gerriről, valamint apró-cseprő gondokkal küzdő családjukról és barátaikról. Az életszagú, valós történések a szerelem és a szeretet, az öröm és a szomorúság, a remény és a kétségbeesés, a társas kapcsolatok és a magány, valamint a születés és a halál körül forognak…(Forrás)

Tom geológus, Gerri pedig pszichiáter. Nevük hasonlóan cseng, mint a két kis rajzfilmfiguráé, Tomé és Jerryé. A film folyamán el is humorizálnak egymással ezen a névpárosításon. Otthonukban és életükben harmónia és béke honol, ahová felnőtt fiúk, kollégáik, barátaik rendre vissza-visszajárnak. Egy ilyen vendégség alkalmával hangzik el a film kulcsmondata, melyben megfogalmazzák azt – egy kedves tengerparti nyaralásuk emlékét felidézve –, hogyan is egészítik ki ők egymást:

„A geológus áll a parton, háttal a tengernek és nézi a sziklákat, míg a geológusfeleség áll a parton háttal a szikláknak és nézi a tengert.”

Ebben a mondatban benne van kettejük kapcsolata, a munkájuk, a viszonyulásuk a világ jelenségeihez és az emberekhez.

Hogy miért ismertünk magunkra a film e mondatában?

Noha a „Zuram” foglalkozása nem geológus, és az enyém sem pszichiáter, valahogy mi is így állunk szemben egymással most már közel 38 éve a mi közös partunkon. A „Zuram” a köveket (a stabilitást, a szilárdságot, biztonságot), én pedig a vizet (az érzelmeket, a művészeteket, a tágas tereket) érzem saját közegemnek. Ott, a közös parton állva valójában kitöltve egymás hiányzó részét, egységet alkotunk a szülőkkel, testvérrel, gyerekekkel, távolabbi rokonokkal, barátokkal, akikkel otthonunk nagy kerek ebédlőasztala köré ülünk időnként beszélgetni. A kerekasztal köré, amely az idők során „igazmondó asztallá” lett. Számtalanszor tapasztaltuk meg ugyanis, hogy itt mondtak ki olyan igazságokat maguknak és egymásnak is a gyerekeink, a rokonaink, de még a barátaink is, amelyeket korábban soha nem sikerült. Volt, hogy állásfoglalásra kényszerültünk, de leginkább egy jó kérdéssel kibillentve őket a régi problémában való körbe-körbejárásból, egyszerre csak megszületett valami új, előremutató megoldás, amit ki-ki maga fogalmazott meg önmagának.

A film nézése közben döbbentünk rá és fogalmaztuk meg magunknak, hogy mi is valójában a mi közös hívatásunk: A Jóisten ezt a Még egy év-beli Tom és Gerri szerepet szánta nekünk; hogy az „igazmondó kerekasztalunk” mellett egy vacsora, egy jó pohár bor, vagy egy csésze tea mellett másokat meghallgassunk, esetleg szembesítsünk a problémáikkal; s ha kérik, akkor a magunk módján segítsünk nekik…

Antalffy Yvette

A kalligráfia a szerző alkotása.