A házasság olyan, mint egy motoros túra
Gábor, kedves ismerősünk, akitől ezt az írást kaptuk, tíz éve házas és három fiú apukája. Feleségével együtt 2011-ben, fiatal házasokként meséltek nekünk különleges egymásra találásukról. Az ő gondolataival köszöntjük a házasság hetét.
Amikor évről évre elérkezik a házasság hete, mindig öröm tölti el a szívemet. Nemcsak azért, mert látom a televízióban és a magazinokban azokat a kedves párokat, akik 5–15–30 vagy még annál is több éve kötöttek házasságot, hanem azért is, mert ilyenkor felidézhetem azt a csodálatos napot, amikor én is házasságot kötöttem. Azon a napon, tíz évvel ezelőtt, megérkeztem.
Megérkeztem oda, ahová minden férfi vágyik, ahol valami véget ér, és kezdetét veszi valami új.
Egy újdonság, egy csodálatos utazás kezdete. Kiindulópont, ahonnan kezdve az ember többé nem lesz egyedül. Nemcsak testileg, hanem lelkileg sem. Ott lesz mellette az „oldalbordája”, a támasza, a lelki társa jóban-rosszban. Minél hosszabb ideje tart egy házasság, annál valószínűbb, hogy a jó időszakok mellett lesz rossz szakasz is, vagyis inkább azt mondanám, nehézkes, mert akkor nem úgy működnek a dolgok, ahogy szeretnénk. Nálunk is előfordulnak ilyen időszakok, de ezek ellenére sem hagyjuk abba, mert ez a megszentelt kapcsolat olyan táptalaja a szeretetnek, amely minden nehézséget legyőz.
Akik ismernek engem, tudják, hogy viszonylag sokat motorozom. A házasságot hasonlíthatjuk egy motoros túrához is.
Egy motoros pár kívülről milyen? Ránézésre minden tökéletes, csak suhannak az úton a messzeségbe… Pedig a motorozás nem egy kényelmes dolog. Néha eső, néha hideg vagy nagy meleg teszi próbára a tűrőképességünket. Mégis megyünk, mert olyan élmény, amiért érdemes ázni, fázni, izzadni. A házasság is ilyen. Néha nem kényelmes, mégis olyan csodákat tartogat számunkra, amiért érdemes belevágni és kitartani.
Vagy ott van például másik kedves időtöltésem, a gyalogtúrázás. Sokszor nem kényelmes az sem, mert töri a cipő a lábunkat, már megint felfelé kell kaptatni… De amikor felérek a hegy csúcsára, és gyönyörködhetek a táj szépségeiben, az minden nehézséget megér. A házasságban is néha töri valami a lábunkat, néha nehézkesen jutunk felfelé, de amikor felértünk, szembesülünk a saját, személyre szabott csodánkkal: feleségünkkel vagy férjünkkel. Ez fontos: nap mint nap meg kell állni és csodálni azokat a dolgokat, amiket a házasságban kaptunk, vagy amit majd még tartogat számunkra.
Szeretném megköszönni azoknak a házaspároknak, akik sok éve kitartanak egymás mellett, hogy példát mutatnak, és ezzel reménységet adnak nekünk.
Ilyenkor látom, hogy van értelme és célja ennek a sírig tartó kapcsolatnak. Az utánunk jövő fiatalokat pedig buzdítom arra, hogy merjenek belevágni. Merjétek vállalni egymást így, ebben az áldott kapcsolatban is! Annak ellenére is, hogy a mai közgondolkodás teljesen más irányba próbál terelni mindenkit.
Manapság sokan félnek a házasságtól, mert hisznek azoknak a gondolatvezéreknek, akik irányítani, uralni szeretnének bennünket. Pontosan tudják, hogy a jó házasság stabil, erős hátteret biztosít nőnek és férfinek is. És ebből a férfi–nő kapcsolatból származik az erős család is, a gyerekek biztonságos felnövésének helye, amire a mai világban nagyobb szükség van, mint valaha.
Varga Gábor
Tweet