Talita

Keresztény női magazin

A migráció és a ferenci elgondolás

Ferenc-papa-migransokkalSajgó SzabolcsSJ elmélkedésre késztető írása végre feltár valamiféle koncepciót Ferenc pápa menekültügyi hozzáállásában.

Ezt olvasom ki belőle: a vallástalanok kirobbantották és világi érdekek mentén folytatják a közel-keleti háborút, miközben minden vallás inkább akar békét, mint háborút. A háború azonban olyan helyzetet teremt, mint amikor – amerikai mondás szerint – sz@rt dobnak a ventilátorba: az anyag szétfröcskölődik a világban, és sok, egyébként rendes ember arcát bepettyezi. A fröcskölő anyagról persze nem a ventilátor tehet, hanem aki beledobta. Ne vacakoljunk azzal, hogy ki kit robbantott fel, ki kinek vágta el a nyakát, mert ez vakvágányra visz. Jézus arra tanít, hogy teremtsünk békét, vagyis ebben a körben (is) nyeljük le az anyagot, mert botornak látszó magatartásunk misztikus módon leállítja a ventilátorba dobálókat. A keresztények ugorjanak az oroszlánok elé, ettől lesz szép a világ. Elnézést a guernicai stílusért: a felrobbantott, letarolt, legéppuskázott, megkéselt civilek sorsához ez illik, és nem az illatos szóvirágzás.

Most, hogy megvan a koncepció, lehet elemezni.

Először is, legyünk őszinték: ha minden vallás egyformán jó, békeszerető, toleráns, igazságos, szerető és jólétteremtő lenne, mi a csudáért jött volna el külön Jézus? Hogy feltalálja a meleg vizet, kihegyezze a zabszemet, felpumpálja a vonatkereket, meghámozza a léggömböt? Ha ennyi lenne Jézus hozzáadott értéke az emberiség számára, mi a csudáért akarnánk követni? Miért pont Őt, és nem bárki/bármi mást? Ne hamukázzunk kegyesen, a keresztények beszéde legyen igen-igen és nem-nem.

Jézus eljövetele úgy hatott az ókori világ problémáira, mint az antibiotikum a hagyományos baktériumokra. A judaista Messiás hatása az erkölcsre és a társadalmi igazságosságra csodálatos, elképesztő és túlbecsülhetetlen. Csakhogy egy idő múlva rezisztens baktériumok is megjelentek. A rezisztensek mind későbbiek az antibiotikumnál, kis dózist kaptak belőle, túlélték, és beépítették utódaikba tanulságként. Rájuk nem hat az antibiotikum, akár erősödhetnek is tőle.

Aki az anyagot a ventilátorba dobálja, vagyis a háborút szító szekuláris-cinikus nyugati csoport, rezisztens a kereszténységre. Aki a civilek elleni merényleteket megrendeli, vagyis a kőfasiszta muszlim parancsnokság és szimpátiaköre, szintén rezisztens. E két csoport ellen hagyományos antibiotikumkúrát javasolni naiv háziorvoshoz, és nem tiszti főorvoshoz illő elképzelés.

Szerencsénkre Jézus nem egy konkrét antibiotikum készítményt hozott az emberiségnek, hanem olyan komplex problémaorvoslati protokollt, amely minden kihívást, így a multirezisztenciát is képes kezelni. A komplex protokoll az Újszövetségben olvasható: legyünk szelídek, mint a galamb, okosak, mint a kígyó; a tálentumainkat, többek között az eszünket, ne ássuk el, hanem kamatoztassuk. Jézus komplex módszerével a világ összes feladata megoldható.

Ha hitünk szerint az oroszlánok elé ugranánk, de az eszünk szerint ennek nem lesz eredménye, akkor ne ugorjunk az oroszlánok elé. Keressük meg az eljárást, amely hitünk és eszünk szerint is eredményre vezet, és azt alkalmazzuk. Hívjunk össze konzíliumot. Egy ötlet: ha igazán bátrak lennénk Jézust követve, akkor egyszerre hirdetnénk a tanítását a nyugati szekuláris-cinikus háborúzóknak, valamint a kőfasiszta muszlim parancsnokoknak és szimpatizánsaiknak. Ezzel megszelídíthetnénk az oroszlánok falkavezéreit, akik leállítanák a falkáikat, amelyek nem ennének meg minket. Ne váljunk aloroszlánok reggelijévé, összpontosítsuk minden ügyességünket a nyugati és keleti főoroszlánok megtérítésére, címezzük nekik az üzeneteinket:

Tegyük világossá, hogy Jézus hiányzik fájdalmasan az életükből, ezért ártanak az emberiségnek. Szeretettel kérjük őket, hogy hagyják abba az ártást, és váltsák életre Jézus tanítását, szeressék embertársaikat, mint önmagukat. Valószínűleg nem fognak egyik napról a másikra megkeresztelkedni, hiszen rezisztensek, viszont rivaldafénybe kerülve az összes érvüket és legitimációjukat elveszítik a követőik szemében, ami már elég a sikerhez. A nyugati többség abban a hitben támogatja a háborút, hogy a szekuláris-liberális demokrácia – mint jó cél – fegyverrel is kiépíthető és működtethető. A dzsihadisták pedig abban a hitben ölik a civileket, hogy Mohamedé a legjobb módszer a vak, hitetlen fertőben dagonyázó pogányok Isten felé fordítására. Jézus erőszakmentességet és embertársi szeretetet hangsúlyozó tanítása fényében egyik vélelem sem tartható fenn. Hogy ez világossá váljon, mindössze azt kell tennünk, amihez eddig egyikünknek, még a legfőbb lelki vezetőnknek sem volt mersze: tisztán és világosan Jézus tanítására kell hivatkozunk, megtérésre kérve a rezisztenseket.

Mit gondoltok erről?

Szellemileg nyitott vagyok, ha jobbnak tartanám például Buddha, Mohamed vagy Marx módszerét Jézusénál, akkor Buddha, Mohamed vagy Marx követője lennék. Azért igyekszem az összes alternatíva közül épp Jézust követni, mert az Ő tanítását tartom a legjobbnak a magam és az emberiség számára, és mivel e téren tudatos döntéseket hozok, nem félek az álláspontomat kimondani. Miért csak a vallásellenesek és a muszlimok harsogják, hogy náluk van az egyetlen üdvözítő világnézet? Miért hallgatnánk arról, hogy szerintünk meg Jézusnál? A menekültválság legalább félig a nyugati csendes keresztény többség identitásválságáról szól, és a két válság csak együtt kezelhető.

Vértes László

Forrás a szerző blogja: A közügyek logikája

Kép

Hasonló témájú cikkeinkből:

Nyílt kérdések menekültügyben Beer Miklós püspök atyához

Hogyan álljunk ki a közel-keleti keresztényekért?

Kereszténynek lenni – egyre nagyobb gáz


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162