Talita

A mostani kormány valóban visszaküldené a nőket a konyhába?

A politikai ellenzékhez sorolható nők gyakran hangoztatják azt a populáris szlogent, hogy ez a kormány vissza akarja küldeni a nőket a konyhába, háziasszony és „szülőgép” szerepet szán nekik. Ami persze nem igaz, de így, választások előtt elég jó eszköze a szórakoztatásnak.

A kormányoldali politikusok részéről elhangzott néhány kijelentés (mi is pellengérre állítottunk ilyet) akár meg is alapozhatná a fenti feltételezést. A beszólások azonban szórványosak maradtak, a kormányzati intézkedések viszont egyértelműen azt mutatják, hogy a mostani állami vezetés a nőkre egyformán számít a családi élet és a jövedelemszerző foglalkoztatás terén. Egyértelműbb a választás támogatása, sőt, mindkét életpályát időben egymásután is könnyebb megvalósítani, mint eddig bármelyik kormányzat alatt.

A családanyák és a munkahelyen dolgozó nők erkölcsi és anyagi egyenlőségéhez – ami nagyon fontos célkitűzésünk – közelebb kerültünk a női hivatások szabad választását lehetővé tevő támogatásokkal és intézkedésekkel.
No persze nincs még itt a Kánaán, vagyis a teljes egyenjogúsítás a gyereket otthon nevelők és a munkahelyen dolgozók között, mert az csak akkor valósulna meg, ha a gyermeküket három évig otthon nevelő anyák (vagy apák) egyáltalán nem kerülnének anyagi hátrányba a munkahelyükön szerzett jövedelmükhöz képest. Ez még távolról sincs így, azonban a rugalmas gyed és gyes (amelynek egy részét az apák is igénybe vehetik, valamint mellettük dolgozni is lehet) a korábbi nemzedékekhez képest irigylésre méltó lehetőséget teremtenek a gyereket vállaló fiataloknak. A jogszabályi háttér kihasználásához már csak az kellene, hogy a munkáltatók is fogadni tudják a rugalmas munkaidőben vagy otthonról dolgozni akaró kismamákat, valamint hogy a férfiakat legalább annyira méltányolják apaként, amennyire figyelembe veszik a nők anyaságát.

Gyakran hallom baloldali körökben, ahogy kárhoztatják ezt a „hosszú” gyest, amely „elkényelmesíti” az anyákat.
Ahelyett, hogy szülés után gyorsan visszamennének dolgozni, bölcsödébe adva a gyereket, inkább otthon háziasszonykodnak, elveszítve ezzel naprakész szaktudásukat. Később így nehezebb lesz újra munkába állniuk, veszélybe kerül anyagi függetlenségük, ami ugye hátrányos lesz majd, ha válni szeretnének… Most nem térek ki arra, hogy mennyi lenézés árad ebből az eszmefuttatásból azon nők felé, akik fontosnak tartják, hogy három évet otthon töltsenek a gyermekükkel. (Ahelyett, hogy pozitívan segítenék az anyaság effajta megélését, még bűnbaknak és korlátolt felelősségűnek is tartják őket!) Inkább arról írnék, hogy örömmel értesültünk róla: az effajta vészforgatókönyvek elkerülése végett országszerte hamarosan hatvanhét Nő-Köz-Pontot alapít az EMMI a nők munkaerőpiaci elhelyezkedésének segítésére. Ez nagy dolog, hiszen eddig csak szórványosan működött néhány hasonló, civil kezdeményezésű iroda.

Érdekes, hogy ezek a központok szélsőséges férfimozgalmisták félelmét váltották ki – pedig nem nehéz belátni, hogy a nők zökkenőmentesebb munkába állása a férfiaknak is kedvez: megszabadíthatja őket a kizárólagos családfenntartó nyomasztó szerepétől, ami megroppantja egészségüket és gyakran korai halálok; valamint segíthet abban is, hogy a férfinak ne kelljen szakmunkásnak állnia a magasabb jövedelem kényszere miatt, ha amúgy pl. egyetemre szeretne menni.

A mai kormány ugyanúgy tisztában van azzal, mint az elődei, hogy ha a nők nagy tömege nem állna munkába, összeomlana a gazdaság. Úgy igyekeznek tehát a gyermekvállalást ösztönözni, hogy közben a munkába állást is segítik. Ismerik azt a nyugat-európai trendet, hogy ott vállalnak szívesebben a nők (egy kicsivel több) gyermeket, ahol biztosnak érzik a visszatérést a munka világába.

Apropó, bölcsőde.
Ellenzéki körökben divat arról beszélni, hogy milyen kevés van belőle, holott 2018 végéig hatvanezerre nő a bölcsődei férőhelyek száma a kormány ígérete szerint. Megszámolni persze nem tudom, de hogy már most sokkal több van, mint a korábbi kormányok idején, az biztos.

Divat leszólni az otthonhoz jutási pénztámogatást, a CSOK-ot is, pedig hatalmas anyagi segítség, különösen ahhoz képest, hogy korábban csak a jóval szerényebb szocpol létezett – már amikor a korábbi politikai vezetés éppen nem függesztette föl. Ja, hogy mindenki nem tudja igénybe venni, és vállalni is kell cserébe valamit, ami a társadalom számára hasznos? Az élet nem csak kedvezményekből áll. Azoknak, akik még emlékeznek a Bokros-csomagra, elég nevetségesen hat a fanyalgás a CSOK kapcsán. Az akkori megszorító intézkedések között az egyik első volt, hogy eltörölték a gyedet, és ha egy család otthonhoz akart jutni, felvehetett hitelt – 28-29 %-os kamatra.

Végül, de nem utolsó sorban néhány mondat a középosztály támogatásáról, vagy ahogyan populárisabban hangoztatják: a kormány a „gazdagokat” támogatja.
Természetesnek tartom, hogy egy gazdasági csődhelyzetből éppen csak megmenekülő országban a gazdaság húzóerejét, a középosztályt kell támogatnia. Azokat, akik nem segélyekből tudnak és akarnak élni, hanem munkájukkal maguk is hozzájárulnak a gazdasági fellendüléshez – ami egyébként fokozatosan lehetővé teszi majd a szociális háló bővítését is.

Ma már lehet mérni, hogy mennyire volt hasznos és hatékony ez a családtámogatási politika.
Az össznépesség fogyását nem tudta megállítani, ám elérte, hogy a kisszámú gyerektöbbletet adó két társadalmi réteg, a városi értelmiségi nagycsaládok és a nagy szegénységben élő vidékiek közül az előbbiek nagyobb létbiztonságban nevelhessék gyerekeiket, sőt, többet is vállalhassanak. A nagy szegénységben élő, gyermekeiket eltartani nem tudó rétegben viszont valószínűleg kevesebb gyerek született annál, mint amennyi a növekvő segélyek ösztönzésére született volna. Az ő helyzetüket hosszú távon lehet csak megoldani, és valóban nagy szükség van erre is. A kormányzati családpolitika irányvonala gazdaságilag ésszerű, és erkölcsileg is nagyra értékelem azt a társadalmi kommunikációt, amellyel a családot nagy értékként mutatja fel az embereknek. Ha a társadalmi környezet is egyre kedvezőbb lesz, hosszú távon valószínűleg az össznépesség növekedésében is mérhető lesz majd a sikere. A családpolitikát (benne a nők szabad hivatásválasztásának elősegítését) tartom az elmúlt nyolc év kormányzása egyik legértékesebb törekvésének.

Politizálunk így választások előtt? Természetesen, ha a politika a Talita egyik fontos témáját, a nők és a családok helyzetét érinti.

Hasonló témájú cikkeink:

Az anyaság – világnézetek kereszttüzében

A gyermeknevelés becsülete – utópia?

Mi a helyzet a gyerek-fronton?

Kép: Maria Ballesteros on Unsplash