Talita

Keresztény női magazin

A napfény íze: Répás–kukoricás cukkinifőzelék

A cukkinit sok napfény érleli. Ennek a főzeléknek minden összetevője árasztja magából a nyár melegét és verőfényes színét.

Hozzávalók:

egy nagy vagy több apró cukkini
2-3 répa
1 konzerv kukorica
1 fej hagyma
vaj (és esetleg olaj)
2 dl tejszín
1 csokor petrezselyem
só, őrölt bors, currypor, őrölt szerecsendió (esetleg még cukor, fokhagyma)

Elkészítése:

A cukkinit lehámozom és kis kockákra vágom, a répákat felkarikázom. Egy apróra vágott hagymát megpárolok olaj és vaj keverékében. Aztán a cukkinit és a karikára vágott répát is beleteszem.
Megsózom, szórok bele őrölt borsot, curryport, szerecsendiót ízlés szerint, és ezekkel együtt megforgatom, egy kicsit párolom. Felöntöm annyi vízzel, hogy épp ellepje, és megfőzöm. Ha már puha a répa is, akkor teszem bele a kukoricát. (Én előfőzött konzervet használtam, ezért tettem a végén bele.) Felengedem 2 dl tejszínnel, és még egy kicsit főzöm. Kiveszem belőle körülbelül a negyedét, és botmixerrel pépesítem. Visszaöntöm ezt a pépet, mert ettől lesz sűrűbb, így nem kell liszttel sűrítenem. A végén beleszórom az apróra vágott petrezselymet, és kész.
Érdemes kóstolgatni, hogy mi kell még bele: én egy kicsit megcukroztam. Lehet, hogy illik még a fokhagyma is bele annak, aki kedveli.

R. Nagy Csilla

Nyári receptjeinkből:

Csillagtök-saláta, avagy férj a konyhában

Mentás hűsítő ital

Paradicsomos melegszendvics ínyenceknek


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162