Talita

„A peremvidékre menjetek!” – Beszélgetés Forrai Tamás jezsuita provinciálissal 1. rész

A jezsuiták szépen alakuló új központjában, a Párbeszéd Házában beszélgettünk Forrai Tamás Gergely SJ, szerzetes pappal, aki a magyar jezsuita rendtartomány fiatal provinciálisa: tartományfőnöke tavaly július óta.

– Mi volt a funkciója az épületnek, mielőtt államosították?

– A ház 2013-ban lesz 100 éves. Amikor felépült, a Mária Kongregáció magyarországi központja volt. Ezt a szervezetet a jezsuiták a XVI. század végén alapították. A kongregáció a kezdetektől az elkötelezett világiak közössége volt, különböző korosztályok és csoportok számára szerveződött.

– Mikor került a ház újra a rend tulajdonába? Mit terveztek vele?

– Az épület sok hányattatáson ment keresztül. 2002-től kezdtük visszakapni, és most lassan befejeződik a felújítás. A 6000 négyzetméteres óriási épületegyüttest fönn kell tartani, értelmes tartalmakkal, funkciókkal meg kell tölteni. Budapesten nincs igazán olyan keresztény lelkiségi-kulturális központ, amely nyitott akár az utcáról beeső emberek: akár nem keresztények felé is. Nagyon hamar megjelent kulcsszóként a név: a Párbeszéd Háza. Ez azt fejezi ki számunkra, hogy lehet egy olyan belvárosi találkozóhelyet kialakítani, amely egészen világos keresztény-katolikus atmoszférát, irányt, célokat, víziót hordoz, és egyben gyógyítani tud nagyon mély sebeket, át tud hidalni nagyon nagy távolságokat a társadalomban, az Egyházban. Ez az alapcélunk.

– Mi mindennek ad már most helyet a ház, illetve minek fog?

– Nagyon rossz állapotban vettük át az épületeket, három ütemben történt a felújítás. Amikor megkaptunk egy részt, belaktuk, és ennek során formálódott, hogy mire is használható egyáltalán. Az épületegyüttes tulajdonképpen három házból áll. A Horánszky utca 18-ba kerül a Szent Ignác Egyetemi Szakkollégium, amely immár 20 éves sikeres programunk.
A 20-as számú épület a szíve a háznak. Itt előadó, szemináriumi, meditációs tereket alakítunk ki. Ebben a részben található a kápolna is. A 22-es épületben pedig a szűkebben jezsuita, jezsuita közeli intézmények, műhelyek lesznek. Ezeket fogja össze a Faludi Akadémia, amit 1995-ben kezdtünk el, s úgy működik, hogy különböző szakmai területeket képviselő, elsősorban fiatalabb értelmiségiek elkezdenek bizonyos témákon dolgozni, és ebből megérik egy-egy szeminárium, konferencia, vagy tudományos kötet. Aztán itt van a jezsuita média stúdió. Ide költözött a Szív újság szerkesztősége is. Itt található az OCIPE budapesti irodája. Ez a katolikus Egyház európai jelenlétet kísérő programja, egy brüsszeli és varsói társirodával. Itt van a rendi központ, rendház is. Ez a központi bázisa a Szentjánosbogár Ifjúsági Mozgalomnak. S aztán itt működik a cigánypasztoráció irodája is. Mindez mutatja, hogy sok különböző állandó csoport, feladat fut a Házban, mely minden reményünk szerint egy élénk szellemi központot tud alkotni. Meg szeretnénk mutatni valamit abból, hogy mennyire színes a magyar kereszténység. Szeretnénk újra és újra olyan programokat találni, amelyekre be lehet hívni dialógusra, együtt gondolkodásra, vitatkozásra és imára kész embereket.

– Úgy hallottam, lesz egy kávéház is.

– Igen, a Loyola Cafe. Alapítónk családi neve számunkra személyes kötődésű, másoknak talán csak egy mediterrán csengésű név. A Párbeszéd Háza klasszikus belvárosi, komoly épület hatalmas tölgyfa ajtókkal. Nagyon szép, de önmagában nem vonzó egy tipikus mai fiatalnak. Az új evangelizációban nem lehet arra számítani, hogy az emberek tudják, hová mennek. Szakemberek figyelmeztettek, egy kávézó nem fog úgy működni, hogy be kell menni egy nagy tölgyfa ajtón, és onnan még tovább valamerre. Meg kell nyitni az utcára! Ez szimbolikus gesztus is egyben. Jó időben kirakják majd a járdára az asztalokat, székeket. Reméljük, ez bármi másnál jobb reklám lesz! Szintén az utcáról lesz megközelíthető a kávéházzal kapcsolatban álló könyvesbolt, amelyben nem csak vallással kapcsolatos könyveket lehet majd kapni.

– Az új evangelizációt az eddigieken kívül milyen formában képzeled még el? Hallottam Veled egy interjút, ahol például a sajtóapostolkodásról is beszéltél.

– Az új evangelizáció pont attól új, hogy nem egy lezárt választ kíván adni. Minden helyzetben, helyszínen másként kell próbálkozni. De az alapkihívás közös. Olyan világban élünk, ahol megszűntek magától értetődések, és azok a közösségek, amelyek évezredeken keresztül át tudtak adni tapasztalatokat, kultúrákat, hitet. Nem csak hazai probléma a családok szétesése, a civil társadalom gyengesége, egyházi közösségek hiánya. Mielőtt a kommunizmus itt mindent szétvert volna, Magyarországon nagyon sok világi keresztény civil közösség, egyesület létezett. Például olvasóegyletek, nőegyletek, amelyek, összetartó, egymást ismerő, erőt adó közösségek voltak. És ezek most nincsenek! Ez nagyon veszélyes tény az Egyház számára is, de az egész társadalom beteg állapotát is mutatja.
A másik nagy veszély a posztmodern világ. Régebben egy keresztény vagy akár egy kommunista is hitt abban, hogy van igazság, van cél. Korunk mintha csak nevetne ezeken a dolgokon, és azt mondja, „vannak igazságok, igazságocskák, tegnap ez volt az én igazságom, holnap más lesz, ez az én igazságom, de a tiéd más.” Széttöredezettségben élünk, ahol rengeteget beszélünk a kommunikációról, a technika mindenhatóságáról, a másik elfogadásáról. De a kommunikáció sok esetben arról szól, hogy becsapnak. Az emberek ezért bizalmatlanok. Azok a kommunikációs eszközök, amelyek tegnap vagy tíz éve jók voltak, nem működnek. Csak a rendszerváltás óta is óriási a változás.

– Mit lehet tenni a hazai viszonyok között?

– Ez egy szegény fogyasztói társadalom, egzisztenciális problémákkal is küzdenek az emberek. Egy gazdag fogyasztói társadalomban lehet a lelkiséget, a szabadidőt is „fogyasztani”, de a miénk egy nagyon rossz kombináció. Manapság a kereszténység számára is nagyon nagy veszély az, hogy elkezdtünk versenyezni olyan dolgokban, amelyekben nem tudunk nyerni. Hogy, mondjuk, mi építünk fel ragyogó központokat. De nincs rá elég pénz! Itt van például ez az épület, amit nagyon egyszerű formában újítunk meg. Alapvetően takarékoskodtunk. Vagy ha azt mondják a keresztény egyházak, hogy a technika, a tudomány mindent megold, és akkor ebben reménykedünk. Természetesen nem szabad elszakadni ettől, de nem itt tudunk versenyezni.

– Kell valahogy alkalmazkodni a technika vívmányaihoz, és ahhoz, amilyen állapotban az emberek vannak…

– Igen, ez így van. Az emberek nem mennek be a templomba, és ha igen, akkor gyakran olyan dolgokat hallanak ott, ami számukra nem értelmezhető. Fontosak az eszközök, de a lényeg, hogy mit akarunk felkínálni a keresőknek. Mindenesetre el kell fogadni, hogy a marketing egy szakma, és a kérdés az, hogyan lehet ezt a szakmát keresztényként használni.

– Ti, jezsuiták miben akartok a mai Magyarországon versenyezni? Mondanál egy példát?

– Az elmúlt 20 évben nagyon sok keresztény magazin jellegű kiadvány született meg, és ment tönkre. Lassan száz éve megjelenő újságunk a Szív, amit az emigrációba szorult magyar jezsuiták külföldön is folytattak, majd 1990-ben hazahoztak. A másik lapunk a Távlatok, aminek szintén volt egy emigrációs háttere. A Szív inkább lelkiségi, a családokhoz szóló lap, utóbbi inkább hosszú tanulmányokat tartalmazó kulturális, teológiai folyóirat. Mindkettőbe nagyon sok szellemi energiát és anyagi forrást kellett belerakni. Manapság igen szűk az a réteg, amely hosszú tanulmányokat olvas, ezért úgy döntöttünk, hogy a Távlatok csak interneten legyen elérhető. De eközben hisszük, hogy szükség van egy jó, keresztény lapra, amelyben megjelennek társadalmi, lelkiségi, kulturális, önismereti kérdések olyan magazin jellegű formában, amelyben vannak komoly, hosszú cikkek, mégis olvasható, szépen tördelt, modern kivitelű. Az elmúlt másfél-két évben sikerült a Szívet így átalakítanunk. Most elértünk oda, hogy a lap májusi száma évtizedek óta először van kint újra a standokon a hírlapterjesztőn keresztül. Itt például egy minőségi magazinnal akarunk a médiaversenyben helyt állni, amely képes új nyelven megszólítani az Egyháztól talán már eltávolodottakat is. Kell egy jó tartalom, egy döntés, hogy ez fontos, és ezután kell a rendtartomány támogatása is.

– Úgy tudom, több mint 5000 stabil előfizetőtök van a Szívre. Ez nagyon nagy szám, ahhoz képest, hogy a Szív alapvetően egy értelmiségi lap.

– Nem működik az az elképzelés, hogy mindenkihez szólunk! Egy fiatal felnőtt, keresztény vagy kereső értelmiségi réteget szeretnénk elérni. Azt akartuk, hogy fogyasztható legyen egy nem egyházilag szocializált értelmiségi számára is. Csak az elmúlt évben ezer új előfizető jött. A katolikus egyház mindig sokszínű volt, amit meg kell őrizni! Három éve volt az utolsó rendgyűlésünk, ami a Szentatya számára is fontos, hiszen a legnagyobb taglétszámú rend vagyunk. Ő az üzenetében legutóbb a legszorosabb ignáci hagyományt fogalmazta meg: „a peremvidékre, az Egyház határterületére menjetek!” A szélekre társadalmi, kulturális, tudományos, lelkiségi értelemben is. Hogy ezeken a végvidékeken tudjunk dolgozni, szükség van az Egyházba való nagyon mély beágyazottságra, kell egy nagyon erős belekapaszkodás a központba, hogy ne vigyenek el a széthúzó erők. És szükség van a párbeszéd hagyományára, amit a jezsuita rend évszázadok óta képvisel.

Kóczián Mária

Az interjú második része itt olvasható: http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=290