A toleranciáról
A “tolerancia” kifejezés és a tolerancia ajánlgatása, mint tudjuk, felettébb népszerű manapság; de ezzel is úgy vagyunk, mint általában a gyakran használt kifejezésekkel, hogy végül magunk se tudjuk, mit jelent.
A tolerancia a XVI. századi Európában lett társadalmi probléma a felekezeti megosztottság és a vallásháborúk következtében. (…) Keresztény szószólói úgy érveltek, hogy semmi értelme kiirtanunk egymást, csupán mert a Szentháromság, az Oltáriszentség vagy a predesztináció kérdéséről másképp vélekedünk, mivel Isten az utolsó ítélet napján nem helytálló vagy hamis teológiai nézeteinkről fog faggatni minket, hanem hogy igyekeztünk-e az evangélium szerint élni. (…)
A tolerancia kérdéskörében új aspektus is felmerült, ez a közömbösség. Más az, ha azt mondom valakinek: “a nézeteid szörnyűek, tévesek és ártalmasak, de nem veszem fejedet, ráhagyom a dolgot Istenre”, és egészen más az, ha azt mondom: “mondj, amit akarsz a vallásról, úgysincs semmi jelentősége.” A tolerancia követése gyakran közömbösséget takar, bármiféle álláspont vagy nézet hiányát. (…) E tendenciákat erősítik bizonyos filozófiai divatok, amelyek azt tanítják, hogy igazság valójában nem létezik, amikor tehát saját meggyőződésemhez ragaszkodom, még ha ezt minden agresszivitás nélkül is teszem, máris vétek a tolerancia ellen. Ez a megközelítés nemcsak értelmetlen, hanem káros is. Az igazság iránti megvetés ugyanolyan megsemmisítően hat a civilizációra, mint a fanatizmus. Ha a többség közömbössé válik, az mintegy megtisztítja a terepet a fanatikusok előtt, akikből mindig van elég. (…)
Végül is jogom van ragaszkodni a saját meggyőződésemhez. Vegyünk egy példát: a civilizált országokban a homoszexuális kapcsolat nem büntetendő (természetesen ha felnőttekről van szó, és ha nem történik erőszak). Az egyház viszont a homoszexualitás gyakorlatát erkölcsileg megengedhetetlennek tartja, hivatkozva az Ó- és Újtestamentumra, az egyházi hagyományra és arra, ahogy a teológia a szexualitást értelmezi. Ha az egyház vissza akarná állítani a homoszexualitás törvényi tiltását, úgy az intolerancia büntetendő esetét láthatnánk benne. Csakhogy a homoszexuálisok szervezetei azt követelik az egyháztól, hogy az vonja vissza saját tanítását, ez pedig a másik fél részéről büntetendő intolerancia. (…) Ha egyes homoszexuálisok azt állítják, hogy az egyház téved, kiléphetnek az egyházból, ezért semmiféle hátrány nem fenyegeti őket; de ha véleményüket agresszívan rá akarják erőltetni az egyházra, úgy nem a toleranciát védik, hanem az intoleranciát terjesztik. A tolerancia akkor eredményes, ha kétoldalú.
Azt szoktuk mondani, hogy csak a tetteket szabad büntetni, a véleményt nem. A baj csak az, hogy a kettő között nem vonható meg világosan a határ. (…) Mint az életben annyiszor, ezúttal is kompromisszumos megoldást kell keresnünk. Ez a tolerancia örök dilemmája: el szabad-e és el kell-e tűrni azokat a politikai vagy vallási mozgalmakat, amelyek szembenállnak a toleranciával és el akarják söpörni mindazokat az intézkedéseket, amelyek a toleranciát védelmezik: azaz a totalitárius mozgalmakat és az önkényuralmi törekvéseket? Az efféle mozgalmak addig többnyire veszélytelenek, amíg szűk körűek, tehát tolerálhatóak. Másfelől, ha megerősödnek, muszáj őket tolerálni, mert nincs erő, amely leszámolhatna velük, s végül az egész társadalom a legrosszabb önkény prédája lehet. Így fordul önmaga ellen a korlátlan tolerancia, s így semmisíti meg azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik a létét. Bevallom, én amellett vagyok, hogy a szabadság felszámolását célzó mozgalmakat ne toleráljuk, s igenis fosszuk meg őket a törvényi védelemtől: a toleranciára nézve ez a fajta intolerancia jelenti a kisebb veszélyt.
(A teljes értekezés olvasható Leszek Kolakowski: Kis előadások nagy kérdésekről c. kötetében /Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998./ 40-47.o.)
Leszek Kolakowski (1927 – 2009) lengyel filozófus és történész hosszú élete során nagy eszmei fejlődésen ment keresztül: marxista kommunista fiatalként indult, majd a szocialista diktatúra valódi arcát egyre inkább felismerve reformkommunistává, a hatalom kritikusává vált. 1968-ban egyetemi munkahelye, majd hazája elhagyására kényszerítették. Két évtizeden át Oxfordban és amerikai egyetemeken tanított. Annak ellenére, hogy Lengyelországban nem jelenhettek meg művei, a távolból is útmutató volt a baloldali-liberális lengyel értelmiség számára. A Szolidaritás mozgalmat erkölcsileg és anyagilag is segítette. A rendszerváltás után a lengyel közélet emblematikus, meghatározó alakjává vált. Fiatalkori elbizakodottságát levetve egyre alázatosabb kereső lett, és így jutott el a civilizáció, a szolidaritás és a tolerancia alapjaként az Újszövetséghez. Műveit II. János Pál pápa is nagy figyelemmel olvasta.
Leszek Kolakowski
1. kép, 2. kép: Leszek Kolakowski , 3. kép: II. János Pál pápa lengyel filozófusokat fogad
Tweet