A tudomány Isten helyén 1. – Miért háborúzik egymással a vallás és a tudomány?
Egyre inkább úgy látom, van egy bűvös mondat, melynek elhangzásakor elnémulnak az emberek. Így kezdődik: „Tudósok véleménye szerint…”. A tudománynak egyre nagyobb tekintélye van, ami mögött sok esetben tényleg komoly teljesítmények állnak. A társadalom jó része csodálja és élvezi a tudomány eredményeit, ez a csodálat pedig sokszor már-már istenítésbe fordul.
Nem olyan ember írja ezeket a sorokat, aki kapható lenne bármiféle tudományellenes kirohanásra. Szó sincs erről: a magam részéről kifejezetten szeretem és tisztelem a tudományosságot, felnézve azokra, akik kemény erőfeszítéssel dolgoznak és értéket teremtenek valamely területén.
Ugyanakkor olyan ember vagyok, aki a tudományra tudományként gondol, és nem vallásként. Azt hiszem, ezzel talán maga a tudósközösség nagy része is egyetértene. A tudomány nem tart igényt szent imádatra – hiszen jól tudja önmagáról, hogy saját romjaira építkezik, saját bukásaiból, hibáiból áll fel újra és újra, így produkálva komoly eredményeit.
Ezek az eredmények sokak szerint kifejezetten háborúban állnak a vallásos hittel, köztük a kereszténységgel is. Valóban ez a helyzet? A hit és a tudomány feltétlenül ellenségei egymásnak? A következőkben röviden ezt szeretném megvizsgálni. Rövid leszek, hiszen a téma óriási, kimeríthetetlen, és bőséges választék van szakirodalomban: kétrészes cikkünk végén találhat is az olvasó olyan köteteket, melyeket érdemes lehet olvasgatnia, ha ez a kérdés mélyebben érdekli, és nyomozni szeretne.
Ha szeretnénk jobban megérteni, egyáltalán milyen események vezettek a hit és a tudomány éles szembenállásához, érdemes kicsit visszarepülnünk az időben. A kiváló teológus, Alister McGrath három olyan mérföldkövet említ, amelyek alapjaiban rendítették meg az emberek világnézetét a tudomány felfedezéseinek köszönhetően.
Az első sokk: Kopernikusz és Galilei
Kopernikusz és Galilei neveihez köthető: egészen az ő tudományos munkásságukig a középkori világkép legfontosabb eleme az volt, hogy a Nap és a többi égitest kering a Föld körül. Ezt a geocentrikusnak nevezett világképet megkérdőjelezhetetlennek vélték, s magát a Bibliát is ennek fényében értelmezték. Kopernikusz azonban azt állította, a bolygók koncentrikus körökben forognak a nap körül, amihez a 17. századi Itáliában újabb viták keretében Galileo Galilei is csatlakozott, és megvédte Kopernikusz elképzeléseit. Vallási szempontból mindebben az a jelentős, hogy az új heliocentrikus világkép azt állította, talán mégsem mi emberek állunk az egész Világegyetem középpontjában. Kozmikus léptékben aprók és mellékesek vagyunk.
A második sokk: Isaac Newton
A fizika területéről érkezett: Isaac Newton bebizonyította, hogy az „égitestek mechanikája” mögött egyetlenegy elv húzódik meg. Munkája a tudományos haladás szempontjából azért jelentős, mert olyan jelenségek között vett észre összefüggést, amelyeket eddig egymástól függetlennek véltek. Vallási szempontból a sokkot az okozta, hogy többen úgy vélték: a világban működő törvények szükségtelenné teszik egy Isten jelenlétét. A mindenség önmagát tartja fenn különféle automatikus mechanizmusok, természeti törvények segítségével.
A harmadik sokk: Darwin
Ismét más tudományterületről, leginkább a biológia oldaláról érkezett. Charles Darwin – kora teológusaival vitatkozva – azt állította, hogy az élővilág nem statikus, hanem dinamikusan változik. Az élőlények (beleértve az embert is) a természetes kiválasztás folyamatával jöttek létre, és a legalkalmasabb fajok elnyomják a többit a túlélésért folyó küzdelemben. Vallási szemszögből az evolúciót sokan úgy értették, hogy az megkérdőjelezi az isteni teremtést és az ember helyzetét is abban.
A fenti „három sokkot” összegezve azt mondhatjuk, a kereszténység tudománytól kapott „pofonjait” többen így foglalják össze: Nem mi vagyunk a világ közepe egy olyan természetben, aminek nincs szüksége Istenre, mert törvények szabályozzák. Az ember pedig tulajdonképpen az állatvilágból kiemelkedett élőlény, és biológiai szempontból nem is több az állatoknál.
Ezek az előzmények egyre inkább megágyaztak egy olyan helyzetnek, melyben a tudomány és a hit viszonya kiélezettebb lett. Manapság sokan úgy vélik, a két terület kibékíthetetlen háborúban áll egymással, ahol az egyik oldalon a precíz, tekintélyes tudósok állnak szemben a babonás és ostoba keresztényekkel.
Mi marad figyelmen kívül?
A fenti három példából levont ilyen következtetések rendkívül felületesek, és számos finom részletet figyelmen kívül hagynak. Csupán néhány kérdést sorolnék fel, melyek után kutatva jelentősen változhat a fent említett „háborús kép” tudomány és hit kapcsolatában:
* A fenti három esetben valóban felvilágosult ateista tudósok kerültek szembe bigottan vallásos, elmaradott emberekkel? Egyház és világ állt szemben, vagy keresztény meggyőződésű emberek vitatkoztak egymással?
* Az említett tudományos felfedezések magával a Bibliával vagy a Biblia valamelyik értelmezésével, azaz egy adott teológiával álltak ellentétben?
* Vannak a tudománynak határai? Hol találhatók ezek?
* A tudomány egy ideológia, amiben hinni kell, vagy egy eszköz a látható valóság megismerésére?
* A tudásnak a hit az ellentéte, vagy a tudatlanság? A hitnek a tudás az ellentéte, vagy a hitetlenség?
Utolsó kérdésem, melyre a következő részben együtt keressük a választ: tényleg csak és kizárólag konfliktusként lehet gondolni a tudomány és a hit viszonyára?
A választ is megelőlegezem: semmiképpen sem.
Sytka
Hasonló témájú cikkeinkből:
Természettudomány és Szentírás
A kétkedő orvos és a csodálatos gyógyulás
Árt-e a hitnek a bibliatudomány?
Tweet