Talita

Keresztény női magazin

Tabuk nélkül az abortuszról 2. – Szexuális érettségi?

 

abortusz2
December 28-án életvédő felvonulást szerveztek Budapesten. A “Békét az anyaméhben!” nevű akció ismét az abortusz ügyére és áldozataira irányította a figyelmet. Jóllehet az abortusz az élethez való emberi jog megsértése, egyes kategóriáit – a kisebbik rossz választására hivatkozva – mégis megengedhetőnek tartom. Folytatódik sorozatunk.

Be kell látni, hogy sem joggal, sem erkölcsi előírásokkal nem tudunk egzakt rendet teremteni az emberiségben. Például egyes fájdalmas helyzetekből nem tudunk semmiféle agymunkával fájdalmatlan és minden érintett számára egyformán igazságos helyzetet előállítani. Melyek ezek a kategóriák?

A magzat nemi erőszak eredménye

Az anya számára feloldhatatlan kettősség, hogy gyűlöli az erőszaktevőt, de a hormonháztartása arra készteti, hogy szeresse a gyerekét. 1945 után az orosz katonák által megerőszakolt magyar nők tömegesen vetették el a magzataikat, és én nem formálok jogot arra, hogy ezt helytelenítsem. Azt sem állítom, hogy helyesebb lett volna megtartani, felnevelni vagy állami gondozásba/örökbe adni őket. Ezt a döntést az anyára bízom. A nemi erőszak durva beavatkozás a pár- illetve apaválasztás folyamatába, és amint megtörtént, attól kezdve csak többféle rossz lehetőség közül lehet választani. Külön kutatást igényel, hogy milyen káros személyiségfejlődési hatásokkal jár az anya traumája és ambivalens viszonya a csecsemőhöz, továbbá hogyan dolgozza fel az örökbeadott gyerek a terhes múltat, ha értesül róla – vagy hogyan sejti meg, ha nem értesül. Nem mondom, hogy az abortusz feltétlenül a kisebbik rossz. Csak annyit mondok, hogy ezt egyedül az anya illetékes eldönteni.

A magzat súlyosan károsítja az anya egészségét vagy veszélyezteti az anya életét

Például két császármetszés után harmadszor is teherbe esik az anya, és a harmadik császármetszés már az életébe kerülhet, tehát élet áll élettel szemben. Az életadás evolúciós parancs, de nem kötelez az anya élete árán. Ebben az esetben az anya és a család döntsön, de a család lehetőleg akadályozza meg az anya indokolatlan önfeláldozását.

A magzat örökletes betegséget vagy súlyos születési rendellenességet hordoz

Ha nagy biztonsággal kimutatható, hogy a baba nyitott gerinccel vagy korai halálhoz vezető rendellenességgel születik, akkor ugyancsak az anyára bíznám a döntést. Mire az ilyesmi biztonsággal kiderül, addigra a magzat már a legtöbb országban túl van az abortuszra engedélyezett időn. A korai diagnosztikai vizsgálatok eredménye nem megbízható. Mit tegyen az anya, ha 30% esély van arra, hogy a gyerek nyitott gerinccel születik? Más szóval 70% esély van arra, hogy a magzat egészséges. Ez tragikus dilemma, nincs rá jó válaszom. Mivel a vitaminoknak köszönhetően szerencsére egyre ritkábban fordul elő (és az abortuszoknak csak kis százalékát végzik ilyen megfontolásból), az anyaé lehet a döntés.

Mit tegyen az anya, ha a baba várhatóan Down-kóros, súlyos mozgássérült, vak, siket, stb.?

Egyfelől érvelhetünk így: a gyerek életminősége olyan komoly veszélyben van, hogy talán jobb neki meg sem születni. Másfelől azonban a Down-kórosok ma már teljes értékű életet élhetnek, a mozgássérültek csontrendszerét ortopéd sebészek műtik az átlagoshoz közelítő állapotúra, és az akadálymentesítés még a műthetetlenül mozgássérültek életét is sokkal könnyebbé, emberibbé teszi. A vakság/siketség ugyan legfeljebb genetikai vizsgálatokkal mutatható ki előre, de hamarosan lesznek ilyen tesztek, így már ma gondoljunk bele, hogy a vakokat a többi érzékük és az értelmük szokatlan élességével kárpótolja a természet, a siketek kommunikációját pedig a jelbeszéd teszi nemcsak teljessé, hanem többé-kevésbé világszerte érthetővé. (Aki kételkedik a vakok életminőségében, nézze meg a budapesti „Láthatatlan” kiállítást.) Jobb lenne nekik meg sem születni? Előfordul, hogy az ember elkeseredetten azt kívánja, bárcsak ne született volna meg – azonban igen ritkán ragaszkodik e futó gondolat következményeihez. Ráadásul a Down-kór, mozgássérültség, vakság, siketség és más, veleszületett fogyatékosság egyszerűen nem szerepel az öngyilkosságok indítékai között. Ennek fényében javaslom, hogy a „szegénynek jobb meg sem születni” mottó hívei vizsgálják felül az álláspontjukat. Emlékeztetek arra, hogy a fenti esetek összesen az abortuszok kevesebb, mint 10%-át teszik ki. Az alábbi kategóriákban (azaz az esetek legalább 90%-ában) helytelenítem az abortuszt.

Az anya kamasz

A leányanyák sorsa ma már nem sanyarú, nagyobb nehézség nélkül eltarthatják a gyermeket, nem lesz belőlük számkivetett, utcanő, stb., mint az előző évszázadokban. Ilyen esetekben a kisebbik rossz a baba kihordása és örökbe adása, különösen, ha megfontoljuk, hogy az örökbefogadók akár a nagyszülők is lehetnek.

A család nehéz körülmények között él

Régen a túlnépesedett család éhezésre ítélte magát, vagy akár éhen is halhatott. A fejlett világban ez ma már nem fordulhat elő. A család nem köteles újabb gyermeket vállalni, de simán örökbe adhatja a babát, és ezzel megoldódik a helyzet. A legtöbben évekig várnak örökbe fogadható gyerekre, számukra és a baba számára is az a jó, ha az anya vállalja a szülést. A fejlődő világban sok helyen éheznek, viszont mindenhol rendelkezésre áll a fogamzásgátlás. Az abortusz nem helyettesítheti a családtervezést. A fejlődő országok kormányai sokszor tiltják, sőt szigorúan büntetik a külföldre történő örökbeadást, pedig az sokkal jobb megoldás az abortusznál. Íme egy újabb terület, ahol az ENSZ/UNICEF/jogvédelem eredményesen dolgozhat.

Az anyának momentán nincs kedve gyereket szülni

A szex természetes kockázata (még védekezés mellett is) a gyermek születése, ezért aki nemi életet él, az nem játszhat orosz rulettet a gyermekével. Az anyát a későbbi szociális ellátások elvesztésének fenyegetésével kötelezném a baba egészsége szempontjából elvárható megfontolt életmódra és a szülésre. Olyan ez, mint ha autóba ül az ember, de valamilyen megfontolásból nincs kedve a jobboldalon vezetni. A rendőrség (nagyon helyesen) gondoskodik róla, hogy ne játszhasson mások életével. Megfontolandó, hogy a nemi életet is háttérismeretekhez kéne kötni. A nagy cél (t.i. a szex a legnagyobb örömforrás) érdekében valószínűleg mindenki hajlandó lenne elvégezni egy külön tanfolyamot, és letenni a szexuális érettségit.

 

Vértes László

Előző rész:

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=642

Fotó: innen


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162