Talita

Keresztény női magazin

Aki jobban szeret, mint te önmagadat

kis_koldus
A nagy, hősies tettek ritkák, inkább a naponta elénk kerülő lehetőségeket kellene kihasználnunk arra, hogy embertársaink felé forduljunk.

Mit jelent hinni?

A hit tulajdonképpen a lélek látása. A boldogság, a lelki béke nem látható szemmel, de ki merné tagadni, hogy ezek léteznek és igen értékes kincsek! A hit behatol az érzéken túli világba, feltárja azt.

„Hiszek a napban, ha nem is látom fényét.
Hiszek a szeretetben, ha nem is érzem sehol.”
(Falba kapart felirat a Gestapo egyik börtönében)

Nehéz oly korban hinni Istenben, amikor az emberek nem hívőként növekednek, alig hallottak róla, vagy ha hallottak is, az a tagadás hangja volt. Az emberi szellem sajátja, hogy keres, kutat. „A világegyetem nem véletlenek alapján működik. Léteznie kell okságnak /…/ A magam fájdalmas kutatásaiból tudom, a sok vakvágányból, hogy milyen nehéz egyetlen megbízható lépést is tenni annak megértése felé, ami igazán jelentős /…/ Aki komolyan belebonyolódik a tudományos kutatásba, arra a meggyőződésre jut, hogy a szellem nyilatkozik meg a világegyetem törvényeiben – és ez a szellem messze felsőbbrendű, mint az emberi szellem.” ( Albert Einstein)

Hogyan közeledik hozzánk Isten?

Isten személyes kapcsolatban áll veled, bárki is légy. Neveden szólít. Rád tekint és elfogad: úgy ahogy vagy, amilyennek alkotott. Teljesen ismer téged: ismeri érzéseidet. Lát, amikor örülsz, és lát, amikor bánat ér. Odafigyel rád, ismeri szívverésedet, lélegzetvételeidet is. Jobban szeret, mint te önmagadat.
Vajon van-e szemünk és fülünk arra, hogy Istent észrevegyük?

Ady Endre: Az Úr érkezése

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Azt hiszem, harmónia csak akkor lehet bennünk, ha szeretjük felebarátainkat. Mint önmagunkat. Sokszor vizsgálódom: milyen is vagyok? Milyenek az emberek? Olvasom a Bibliát, de a Tao Te Kinget vagy a Bhagavad Gitát is. Minél jobban megismerem Jézus tanítását, annál inkább érzem, hogy a szeretet a legfontosabb. A szeretet nem csak érzés, sokkal inkább tett. Isten szeretetére legjobban szeretettel válaszolhatunk.

Hogyan találhatom meg Istent?

„Ha kerestek, megtaláltok: föltéve, hogy szívetek mélyéből kerestek.” ( Jeremiás könyve 29, 12-13) Embertársaink segítése az egyik legbiztosabb út Istenhez. “Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt, 25,40) – mondja az Úr, amikor felsorolja az irgalmasság emberi cselekedeteit: az éhezőnek enni adni, a beteget meglátogatni, a hontalant befogadni… Ám  mások segítése nem azzal kezdődik, amikor jót teszek, hanem sokkal előbb: lelki hozzáállásommal. Komolyan, őszintén akarnom kell szebbé, Istenben kedvesebbé tenni embertársaim életét… A nagy, hősies tettek ritkák, inkább a naponta elénk kerülő lehetőségeket kellene kihasználnunk.
„Istent nem tetteink nagysága érdekli, hanem inkább az a szeretet, amely e tetteket irányította.” ( Kis Szent Teréz)

 

Keresztes Szilvia

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162