Talita

Keresztény női magazin

Államérdekű ember a politikus?

politikus
Hol rontottuk el? Hogyan lett a szolgából (=miniszter) nagyúr? Semmiképp sem a jézusi módon: „Ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenki szolgája!” Az Államérdekből című francia film is ezt a kérdést feszegeti.

„A politikus is ember” – hallom úton-útfélen a lekicsinylő vagy éppen védelmező szándékú megállapítást. Fals helyzet: évtizedek (századok?) óta: azok döntenek egy-egy népcsoport életéről, akiknek a munkáját egyidejűleg messiási elvárás és megvetés övezi. Méltán vagy méltatlanul.

„Egy politikustól ne várj emberi megfontolásokat, ő csak pártérdekből cselekedhet” – mondta a minap egyik ismerősöm. – „Pártérdekből vagy államérdekből?” – kérdeztem vissza. Kis gondolkodás után jött a válasz: – „A kettő ugyanaz. Szerintük.”

Mennyire határozzák meg valójában a politikusok tetteit az egyéni, a párt- és az államérdekek? A válaszhoz egy friss francia film siet segítségünkre (még beülhetünk rá a mozikban – nem remekmű, de értékes), a címe: Államérdekből (L’exercice de l’État). Egy cannes-i és három César-díjat kapott, pedig nem sodró erejű, mutatós film. Inkább dokumentaristának nevezném: színészek játszanak el néhány valósághű epizódot. Szinte teljesen mellőzi a költőiséget, drámaiságot, a nagy érzelmeket, a katarzist – a humort, iróniát is éppen csak felvillantja. Egyetlen részlet kivétel ez alól, a film bizarr kezdő képsorai: a főszereplő erotikus álma, amelyben egy meztelen nő incselkedik az őt elnyelő krokodillal. A film a továbbiakban egy politikus – cseppet sem költői, és még a drámai helyzetekben is lefojtott – hétköznapjait jeleníti meg.

politikus2

Bertrand Saint-Jean, a francia közlekedési miniszter, kormányának egyik háttérfigurája, mivel politikai szempontból jelentéktelenebb tárca élén áll. Adódnak azonban olyan élethelyzetek, amikor reflektorfénybe kerül, például amikor buszbalesetben tizenöt gyerek meghal. Személyi titkára éjszaka rángatja ki az ágyból, hogy a helyszínre siessen, és a kamerák előtt mutathassa ki részvétét. A megrendülése átélt, valódi, és fizikai undorral társul. Nem is lehet más annyi szétroncsolódott gyerek-tetem láttán. A médiában a gyász csak pillanatokig tart – utána rögtön az érdekli a riportereket, privatizálja-e a kormány a megállókat. „Nem, én sosem leszek a privatizáció minisztere!” – állítja Saint-Jean. Másnap azonban kormánya meggyőzi az ellenkezőjéről. Pontosabban: nem hagy számára más választási lehetőséget. „Az állam nyomorúság lett, egy ócska cipő, csupa lyuk!” – állítja a miniszterelnök. Ezt ellensúlyozni – ott és akkor – csak a megállók privatizációjával lehet. Saint-Jean lesz ennek az intézkedésnek a felelőse.

A miniszter lelke mélyén egyszerű, átlagos, jó szándékú ember. Szereti a családját, bár idejének csak apró töredékét szánja rájuk. Viszont egy telefonhívással elintézi, hogy unokaöccsét felvegyék egy jó egyetemre. Olyan egyszerűen és természetesen teszi ezt, ahogy én könyvet veszek a fiam születésnapjára.

Vágyik mélyebb emberi kapcsolatokra, de a telefonjában tárolt négyezer név között egyetlen barátja sincs. Megpróbál baráti viszonyba kerülni munkanélküliből lett, új sofőrjével, akit azért vett fel a minisztérium, hogy az ő arcával deklarálja elkötelezettségét a munkanélküliek foglalkoztatását segítő program iránt. A piár-sofőr azonban nem érti szerepét, nem tud mit kezdeni Saint-Jean rákényszerített barátságával – a kényszeredett vendégség a miniszter részegségébe fullad.

Saint-Jean érti, érzi a dolgok helyes menetét, véleményét azonban – kisebb hisztériák és meddő, haragos kirohanások után – mindig alárendeli a párttársai által képviselt érdekeknek.

politikus4

Feleségén kívül egyetlen, barátinak nevezhető emberi kapcsolata közvetlen munkatársához fűzi, aki mindenesként szolgálja őt. „Pár vacak állomás nem végezhet egy tízéves kapcsolattal, Gilles!” – mondja neki szinte könyörögve, amikor titkára a privatizáció felvállalása miatt visszavonulását fontolgatja. Később azonban róla is lemond, amikor felettese nem javasolja, hogy magasabb pozíciójába magával vigye régi munkatársát.

Saint-Jeant végül felfelé „buktatják”, az új pozícióban új feladatot kap:
„Bertrand, nem kell megváltanod a világot! Vissza kell hoznod azt az öt százalékot, akiket elveszítettünk a megállók privatizációja miatt. Járd az országot, és légy nagyon aktív!
– Igyekszem helyt állni és amennyire lehet, erkölcsös maradni.
– Nem erről van szó. Egy dolgot tarts szem előtt: a hatástalanítást!”
Saint-Jean tehát nemcsak megtette azt, amit korábban ellenzett, hanem még a döntés hordalékát is eltakarítja. Örömmel teszi a magasabb pozícióban.

A film cselekménye során adódik egy élethelyzet, amikor szó szerint minden a feje tetejére áll, és Saint-Jeannak lehetősége volna átértékelni addigi életét. Amikor a még át nem adott, épülő autópályán (vagyis tiltott területen) száguldanak egy tárgyalásra, a kocsi felborul. A miniszter túléli, a sofőr meghal. A miniszteri hétköznapok azonban az egyéni és a pártérdekek szorításában peregnek tovább, nem változik semmi.

„A politika egy soha be nem gyógyuló seb” – hangzik el rezignáltan Saint-Jean szájából, valamikor a film közepén. Ködös, de hatásos megállapítás.

Hol rontottuk el? Hogyan lett a szolgából (=miniszter) nagyúr? Semmiképp sem a jézusi módon: „Ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenki szolgája!” Inkább úgy, hogy akiket a közösség megbízott érdekei képviseletével, elkezdtek kiváltságokat kérni ezért a feladatért: előjogokat, fizetést, még több pénzt, büntetlenséget… Egyesek közülük rájöttek, hogy ez kiváló megélhetési forma, mások pedig azt is elhitték, hogy nélkülözhetetlenek.

Így következhet be, hogy ha egy politizáló csoport megszerzi a többség felhatalmazását (vagy anélkül is hatalomra jut), tevékenysége nagy része nem államjobbító tervei megvalósítására, hanem pártpozíciói megszilárdítására irányul. Jó esetben mindkettőre, rosszabb esetben csak ez utóbbira.

politikus3

Ahogy a filmnek se volt befejezése, úgy a politikai életnek nevezett folyamatnak sincsen. A seb nem gyógyul be. Az egyéni emberi felelősség elmosódik, elfojtja az egyéni karrier-igény, a sokféle párt- és államérdek. Pedig valójában csak magunkról: szándékainkról, tetteinkről adhatunk számot.

A 20. század elején a híres brit író, filozófus, G. K. Chesterton írta:

“A magánügyek immár a legrosszabb értelemben közösek, vagyis személytelenek és embertelenek. A közügyek már a legrosszabb értelemben magánügyekké váltak, vagyis rejtélyesek, titkosak és túlnyomórészt korruptak. Az újfajta üzleti hatalom mindezt egyesíteni fogja, s ezzel minden olyan igyekezetet aláás, amely egy jobb világra irányul.”

Ez valódi jövőbelátásnak bizonyult: ma az üzleti hatalom korát éljük.

A jobb világra nyíló egérutakat mégis keresnünk kell.

Államérdekből (L’exercice de l’État). Rendező, forgatókönyvíró: Pierre Schöller, főszereplők: Olivier Gourmet (Bertrand Saint-Jean), Michel Blanc(Gilles). 2011-ben készült.

 

Kölnei Lívia

 

Képek: Innen.

Filmkritikáinkból:

Lourdes, a film

Bel Ami – A szépfiú kérdései

Nővér – Gyermek fentről

Géppisztolyos prédikátor – avagy szabad-e embert ölnöm?


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162