Anyukám tönkölybúzakenyere
Pünkösdre készülve egy finom házi kenyér receptjét osztjuk meg veletek – Ákos blogjáról:
Hozzávalók:
- 30 dkg tönkölybúzaliszt (teljes kiőrlésű)
- 30 dkg kenyérliszt (BL 80)
- 3 dl víz
- 1 kk. cukor
- 2,5 dkg élesztő
- 2 kk. só
Az anyukám az élesztőt langyos vízben felfuttatta, majd a kétféle liszthez öntötte, sóval meghintette és jól összedolgozta. (Kis liszttel, még meg-meg lehet toldani, hogy ne ragadjon a kezünkhöz.)
A “PATAKI TÁLAT” vízbe beáztatta egy jó félórára. Majd kibélelte sütőpapírral. Erre helyezte az összegyúrt tésztát.
A sütőt 40 fokra állította, s kb. 40 percig egy letakart konyharuhával betette kelni a kenyértésztát.
Majd kivéve, három átlós vágást tett rá.
A sütőt 200 fokra állította és a már megkelt tésztát 20 percig, a “PATAKI-TÁL” saját fedelével lefedve sütötte. Majd újra kivette a sütőből és kenő ecsettel vízzel alaposan megkenve, most már fedő nélkül újabb 20 percre visszatette a sütőbe.
Amint látszik szépen megpirult…
A sütőpapírral együtt kivette a tálból és egy rácsra helyezte, s megint megkente vízzel a tetejét, majd letakarta egy konyharuhával.
Kihűlés után, szeletelő géppel 1 cm-es szeletekre vágta.
Frissen is megkóstoltuk, a negyede el is fogyott. A többit bezacskózva hűtőszekrényben tartjuk, míg el nem fogy.
Ha valakinek nincs Pataki tála, természetesen bármilyen terrakottára égetett (nem mázas) edényben megsütheti hasonló módon!
Forrás: VassÁkosRecept
Kenyerek a Talita konyhájából:
Szezámmagos tönkölybúza-lepénykék
Tweet