Talita

Apák és fiúk

 
Az apaéhséget olykor apasebnek is nevezzük. – Részlet Richard Rohr amerikai ferences szerzetes A férfi útja II. című könyvéből:

A pszichológusok alkalmazzák ezt a kifejezést, hogy rávilágítsanak a férfilélek sebzettségére, ami az apától való megfosztottságból ered – akár mert az apa meghalt vagy elhagyta a családot, akár mert a munkája miatt állandóan távol volt a családtól, akár mert közömbös maradt a gyerekeivel kapcsolatos dolgok iránt. Bármi is az ok, az eredmény mély sebzettség, megfosztottság, amikor a központunkat és a határainkat rosszul érzékeljük, amikor gondolkodásunk el van vágva a testünktől és az érzelmeinktől, olyan passzivitás, mint a meggyújtatlanul hagyott tűz. […]

Bár az életben nincsenek garanciák, a saját fiainknak tudunk segíteni, ha lelki életünket megosztjuk velük, megosztjuk a gondolatainkat, érzéseinket, álmainkat és a sebeinket. Egy pszichológus mondta nekem, hogy a legtöbb fiú elveszti az apja iránti tiszteletet, mire eléri a tizenhat éves kort. Úgy hiszem, normális dolog egy kamasz számára, hogy ekkorra már ki akar törni a szülői kötelékből. Az, hogy a kitörés egészséges vagy egészségtelen, végül is erősen függ az apaság minőségétől és stílusától. A gyerekkorában elhanyagolt vagy megfélemlített fiú esetében a sebzettség formája a közömbösség elutasítása vagy a tekintély elleni lázadás lesz, és lehet, hogy nem gyógyul be soha. De ha megerősítjük és meghívjuk őt a férfiak közé, és megosztjuk vele a harcainkat, akkor a kitöréskor a gyermek–szülő viszony feloldódik, és később helyette férfi–férfi kötelék épül ki. Sokkal fontosabb, hogy a velünk való kapcsolat folyamatába vonjuk be a fiainkat, ahelyett hogy túlságosan elvont tanulságokat adjunk nekik.

Fiaink nem ostobák. Ha jó férfienergiát kaptak az apjuktól gyerekkorukban, nem fogják megtagadni őt akkor sem, amikor már felnőttek. Ha gyermekkorukban megtanulnak bízni a férfiasságban, akkor abban a férfiasságban is bízni fognak, amit férfikorukra találnak bennünk és magukban. Esetleg máshol keresnek megerősítést és modellt – a velük egyenrangúak, tanáraik és edzőik, a valós vagy képzelt hőseik között – de ez normális dolog. Egy férfi sem adhatja a férfi teljes modellkészletét, még a saját fia számára sem, mert neki úgy kell felépítenie a saját férfiasságát, hogy a szerepmodellek töredékeiből rakja össze saját felnőtt önmagát. De egy épeszű fiú sem fogja elutasítani az apjától származó példát, ha azt apjának és önmagának mint férfinak őszinte és szeretetteljes megtapasztalásaként kapta.

Forrás

Nyitókép