Az angyalok története 1.
“Az angyalok létezését tanúsítja a Szentírás szinte minden lapja.” (Dialógus Szent Gergely /Nagy Szent Gergely/ pápa, 6. sz.)
Bevezetés
Az üdvtörtént tanúsága szerint – kezdve a paradicsomi kiűzetéstől egészen a Jelenések Könyvében leírtakig – léteznek teremtett, tisztán szellemi lények, akiknek működése megtapasztalható az ember életében. Ennek ellenére, a történelem során sokan kételkedtek az angyalok létében, míg mások eltúlozták szerepüket. A zsidó szadduceusok tagadták az angyalok létét, a különféle gnosztikus irányzatok pedig eltúlozták jelentőségüket, ill. őket nem megillető tulajdonságokkal ruházták fel az angyalokat.
A legkomolyabb támadást az angeológiának (angyalokkal foglalkozó tannak) az újkori racionalista vallástudománytól kellett elszenvednie, amely a XVII. századtól kezdve a protestáns teológiában, majd fokozatosan másutt is egyre nagyobb teret nyert. Manapság, amikor a vallási párbeszéd idejét éljük, és azt hangoztatjuk, hogy a dialógus során azokat a teológiai szempontokat kell kiemelnünk, amelyek összekötnek bennünket, talán nem haszontalan azokat a tanításbeli különbségeket is vizsgálat tárgyává tenni, amelyek elválasztanak bennünket egymástól. Tesszük pedig ezt azért, mert hisszük, hogy valódi, hiteles párbeszéd csak akkor alakulhat ki, ha pontosan meghatározzuk önmagunkat, teológiai álláspontunkat, és egyértelműen meghúzzuk azt a határvonalat, melyen belül lehet és kell mozognunk.
Az angyalok „öregebbek”, mint az Ó- és Újszövetség
W. M. L. de Wette (+1849), a racionalista teológia egyik képviselője abból indul ki, hogy az angyalokkal kapcsolatos elképzelések igen ősiek, megtalálhatóak már az Ószövetség előtti idők vallási hagyományában is. Ebből pedig az következik – folytatja – hogy kérdésessé kell tennünk a bibliai angyalhit eredetiségét és kinyilatkoztatott jellegét. Az angyalhit eredetileg nem az izraelita vallási hagyományból származik, hanem az idegen eredetű mitológiákból, melyet nem lett volna szabad bevenni a keresztény dogmatikába. Ezt a nézetet vallja H. Sthepan is, aki szerint az angyalok a kereszténységet megelőző vallások örökségének tekintendőek.
Állítása szerint az egyik ilyen lehetséges forrás Egyiptom. Annyiban igazat adhatunk neki, hogy itt is előfordulnak „angyalok”, akik rendszerint valamely istenség követeiként szerepelnek; ők azonban sokkal inkább negatív személyek, akik leginkább szerencsétlenséget zúdítanak az ember fejére, és akik ellen – ezt elkerülendő – varázslással lehet védekezni. Ezek az „angyalok” nagyobbrészt alacsonyabb rendű istenségek, akik az alvilágban a halotti szellemeken uralkodnak és az emberiség rosszakarói. Léteznek jó akaratú szellemek is, bár ezek ritkák és csekély hatalommal bírnak. Egyiptomban tehát sokkal inkább beszélhetünk démonhitről, mint jó akaratú angyalokról. A hasonlóság csak felszínes, és közel sem elegendő annak az igazolására, hogy a Szentírás angeológiáját az egyiptomi „angeológiára” kellene visszavezetni.
Hasonló a helyzet Asszíriával és Babilonnal is, hiszen az angyalok itt is nagyrészt úgy jelennek meg, mint az emberre veszélyes természeti erők megszemélyesítői, akik az alvilág alakjaiként szerepelnek az istenek körében, az egyiptomi halotti szellemekhez hasonlóan. Itt is léteznek védő szellemek, de szintén sokkal kisebb számban és csekélyebb hatékonysággal.
A perzsa és a gnosztikus angyalok
Az angyalokról szóló hit vizsgálatakor a legnagyobb jelentőséget a perzsa vallásnak szokták tulajdonítani, azzal, hogy annak dualista (két ellentétes erőre épülő) világfelfogásában kell keresnünk a jó és a rossz, az Isten és az ördög bibliai ellentétének a hátterét. Egy platonikus indíttatású irat – „A világról” – szerint, Isten trónusát káprázatos udvar veszi körül szolgákkal és őrökkel. Később ezek az elképzelések hatottak a görög és a római mitológiára is, de nem csak az angeológiára és a démonológiára, hanem ezek istenbizonyításaira is.
Ezzel szemben az Ószövetségben nem lelhető fel a perzsa vallás dualizmusa, amely szerint a gonosz Ahriman isten, démonaival együtt, harcban áll a jó Ahura Mazdával. Ezért mondhatjuk azt, hogy a babiloni fogság előtti Szent Iratok angyal-tana és a perzsa vallás között nincs közvetlen kapcsolat. A babiloni fogságtól kezdve – főleg a végidő eseményeit tárgyaló apokaliptikus szövegekben – jelentős bővülés tapasztalható az angyalok világával kapcsolatban, amennyiben itt már az angyalok a tolmács, a próféta szerepét is betöltik, ill. népeket személyesítenek meg (Zak 1,7-6,5; Dán 7,9; 12,1).
A zsidó apokrifek angyalokról szóló tanítása pedig – a fogság után – már dualisztikus vonásokat is mutat. A (keresztény) gnoszticizmusra a túlburjánzó angyaltan a jellemző. Az angyalok száma rendkívül megszaporodik, és jelentős szerepet töltenek be a világ dualisztikus (Jó és Rossz küzdelmén alapuló) eredetének a magyarázatánál. Bár a gnoszticizmus angyal-tanára hatott a zsidó apokaliptikus irodalom, mégis, benne sokkal élesebben – egészen a végsőkig fokozva – jelennek meg az ellentétek. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy e két szélsőséges birodalom között létrejön egy harmadik is: olyan közvetítő lények, amelyek a teremtésben különböző feladatokat látnak el, hogy a „legfelsőbb isten” ne szennyezze be magát az anyagvilággal.
A teremtés feladatát az Eónok, a mennyei és a földi királyok végzik el a „legfelsőbb isten” helyett. A gnosztikusok szerint az angyalok az Istenből sugároznak ki, és nekik tulajdoníthatjuk az anyagi világot, ill. az ember testének megalkotását. Maguk a teremtő angyalok – a többi angyalhoz viszonyítva – sokkal alacsonyabb rendűek.
A gnosztikusok szerint Jézusnak csupán az anyagvilágot létrehozó angyalok fölé sikerült emelkednie. A gnoszticizmus a legrészletesebben a sötét angyalok tevékenységét írja le: Éva elcsábítását, és ezzel az emberiség bukását és visszazárását az anyagi világba „A világ keletkezéséről” c. gnosztikus mű a sötét angyaloknak tulajdonítja. Más apokrif iratok pedig arról számolnak be, hogyan viszik bűnbe a sötét angyalok az emberek leányait. De szó esik még az Archontonok kiűzetéséről is – a magasabb rendű Bölcsesség által –, akik kiűzetésük után alacsonyabb rendű ártó angyalokat hoztak létre, amelyek mágiával, valamint a bálványimádás és a tévtanok terjesztésével foglalkoztak. Végső soron, a gnosztikusok angeológiája – egy jelentősen megrövidített Krisztus-tannal összekapcsolva – azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy teljesen elnyeli és leértékeli az ortodox Krisztus-tant. Az angyalvilág e dualista felfogása azonban nincsen kapcsolatban az Ószövetség angyalképével. Ezért azt mondhatjuk, hogy az Ószövetség angeológiája nem vezethető le a fentebb megemlített vallástörténeti hatásokból, és a már tárgyalt vallástörténeti hatásokhoz képest nagyfokú önállósággal rendelkezik.
Az azonban vitathatatlan, hogy sok érintkezési pontot találunk, amelyek megértéséhez az Ószövetséget megelőző hitvilágot kell megvizsgálnunk. Valószínűleg nem tévedünk, ha az angyalok létébe vetett hitet egy – az Ószövetséget megelőző – ős-kinyilatkoztatásból származó igazságnak tekintjük.
A cikk Tarkó Mihály: Az angyalok mint Istent szolgáló szellemek a teremtésben és üdvösségünk történetében c. írása alapján készült. Az eredeti tanulmány itt olvasható.
Képek: innen
A cikk második része: itt olvasható.
Korábbi írásaink hasonló témában:
Hívjuk fel az angyalt!
Milyen a mennyország?
Jézus megkeresztelkedésének ábrázolásai
Jézus születésének képei
Tweet