Az anyaság – világnézetek kereszttüzében
Gurmai Zita politikus sommás hozzászólásával keltett derültséget, ami körülbelül így hangzott: „Miért élnek egyre kevesebben házasságban? Megmondom: mert nincs lé!” Nekem erről eszembe jutottak a szüleim, akik az ötvenes évek végén kötöttek házasságot. Vajon akkor volt több lé, vagy ma? – Beszámoló a Friedrich Ebert Alapítvány konferenciájáról, amely az anyaság kérdéseit járta körül.
A párbeszéd egyáltalán nem bejáratott, elfogadott fogalom mai magyar társadalmunkban: minden politikai vagy világnézeti oldal képviselői arra törekszenek, hogy megcáfolják a másik oldalhoz tartozók összes érvét. Pedig az egymás felé közeledés azzal kezdődne, hogy bízunk benne: a másik nem az én világom romba döntésére törekszik, vagyis nem (teljesen) az ördögtől való.
Nehéz ezt elhinni? Igen, nehéz. De ha sikerül, akkor ebből már az következik, hogy aki másképp értelmezi a világot, mint én, annak talán nem teljesen rossz az összes elgondolása. Lehet néhány olyan mozzanata a gondolatrendszerének, amelyben neki is igaza lehet, és ezeket kölcsönösen meg kellene keresnünk egymásban. A párbeszéd alapja az a mustármagnyi közös igazság, amit mindketten el tudunk fogadni. És hátha a párbeszéd során kiderül, hogy még több dologban is egyet tudunk érteni!
Szükséges a párbeszéd a különféle világlátású, politikai gondolkodású emberek között! – hangsúlyozza a Friedrich Ebert Alapítvány magyarországi vezetősége a „Párbeszéd a nemek közötti egyenlőségről: Az anyaság kérdése a nők társadalmi szerepeiről szóló diskurzusban” című konferenciával.
Gerberné Farkas Zsuzsanna: a család értékhordozó tényező
A nemes szándék ellenére nem tűnt úgy, hogy e konferencia – többségükben baloldali vagy liberális, kisebb részben konzervatív orientációjú – résztvevőiben tudatosult volna, hogy ők most egy párbeszéd részesei. A korábbi két konferencián – talán a közönség kiegyensúlyozottabb arányainak, talán a résztvevők nyitottabb lelkületének köszönhetően – sokkal „párbeszédesebb” volt a hangulat. Most talán inkább a népszerű témák miatt (pl. otthonszülés) és népszerű előadók miatt (pl. Tóth Olga szociológus) jöttek el többen. A konzervatív résztvevőket erre az alkalomra alig sikerült bevonzani, kevesen voltak és rosszul érezték magukat. Ugyanis nemcsak a jobboldali közönség kerülhet érzelmileg feltüzelt állapotba, hanem a baloldali és bármilyen más is. Az első (konzervatív) előadó, Gerberné Farkas Zsuzsanna, mentálhigiénés szakember, az Asszonyszövetség volt elnöke csöndes, visszafogott előadása alatt a közönség többsége nehezen viselte az övével ellentétes nézeteket, nem értették, miért kell ezeket ebben a körben végighallgatniuk. A kitartó duruzsolás, félhangos beszólások szerencsére nem hatoltak el az előadóig és az előtérben ülő szereplőkig. Gerberné Farkas Zsuzsanna előadása a gyermekszám csökkenésének körülményeit járta körül, miközben a társadalom alapvető érdekének nevezte, hogy minden lehetséges eszközzel támogassa a kívánt, tervezett gyermekek megszületését, ugyanakkor ne hagyja veszni a nők tanulásba fektetett energiáit sem. Kiemelte az atipikus, rugalmas munkavégzés fontosságát. Előadásában a család mint értékteremtő és értékhordozó társadalmi tényező szerepelt, amelynek alapja a felelős, egyenrangú és együttműködő férfi-nő kapcsolat.
Tóth Olga: a magyar társadalom nem családcentrikus!
A második előadó, Tóth Olga szociológus tűzrőlpattant, lehengerlő stílusa nagy érzelmi hatást gyakorolt a közönség soraiban ülő számos tanítványára, tisztelőjére. Azt bizonyította, hogy a magyar társadalom egyáltalán nem olyan gyerekszerető, mint amilyennek Kopp Mária és kollégái – Gerberné Farkas Zsuzsanna által sűrűn idézett – kutatásai láttatják, mert azok koncepciózus felmérések voltak. Ezzel szemben ő Clifford Kirkpatrick 20. századi szociológus családra alkalmazott kategóriáitól ösztönözve megalkotta saját kategóriáit arról, hogy mi motiválhatja a szülőket gyermekvállalásra. A lényeg, hogy nem igazán a szeretet, nem az önzetlenség, még csak nem is az élet továbbadásának az öröme. Tóth Olga megalkotta az „adógyerek, szocpol-gyerek, segélygyerek, vallásgyerek, kapcsolatmentő-gyerek, életcél-gyerek, önigazoló gyerek, énfelértékelő gyerek, presztízs gyerek”, stb. kategóriákat – közöttük alig lehetett észrevenni, hogy ott van egy „szeretetgyerek” is mint a pár egymás iránti szeretetének kifejeződése.
Mi, emberek, valóban sokszor gyarlók vagyunk, sok mindent teszünk érdekből vagy önzésből, még magasztosnak tűnő dolgokat is. Tóth Olgának azonban még ennél is sötétebb a képe Magyarország családot nem szerető társadalmáról. S ha azt kérdeznénk, mire építi ezt a „gyereket elsősorban csak érdekből vállalunk” -teóriát, valószínűleg sokféle résztanulmányra, részfelmérésre tudna hivatkozni, de olyan átfogó statisztikai megalapozottságú munkára, mint amit Kopp Mária és munkatársai letettek az asztalra, valószínűleg nem. Többször el is hangzott előadásában, amikor azt szerette volna nyomatékosítani, hogy az ő modellje az életszerű: „Hiszen látunk” presztízsgyerekeket, szocpol-gyerekeket… Nincs könnyű dolga Tóth Olgának. Egy mára már ikonná vált személyiség tudományosan megalapozott munkásságát szeretné súlytalanná tenni, és cáfolni a Gerber Zsuzsanna előadásában is elhangzott, mára szlogenné vált tanulságait (pl. „10 fiatal pár 24 gyereket szeretne”, „a jó család a legkomolyabb egészségvédő tényező” vagy a férfiaknak célzott „pelenkázz, tovább élsz!”).
Kritikák és hozzászólások – még nem a párbeszéd jegyében
Többször elhangzott a nap folyamán, hogy a család fogalma ma már nem csupán az egy férfi-egy nő és gyermekeik kapcsolatára terjed ki, hanem sokféle, töredékekből és keresztviszonyokból felépülő családmodell létezik, amiről a kormányzati politika mintha nem venne tudomást. Ha ezen a konferencián valódi párbeszéd-légkör alakult volna ki, felvetődhetett volna konzervatív részről: a különféle modellek puszta létezése kötelezi-e a mindenkori kormányt arra, hogy minden modellt támogasson? Vagy kiválaszthatja-e a társadalom, egy demokratikusan választott vezető réteg, hogy stratégiailag melyiket tartja jövőbe mutatónak és támogatandónak?
Tóth Olga egyetlen szakmaibb jellegű kritikát kapott: Morvayné Bajai Zsuzsanna, a NOE szakértője kifogásolta, hogy a „miért csökken a születések száma” kérdéskör vizsgálatánál nem vette figyelembe többek között a fogamzásgátló módszerek elterjedését az utóbbi évtizedekben. Tóth Olga erre egészen megdöbbentően reagált (talán félreértette a kritikát?): ő nem akar foglalkozni olyan hozzászólással, ami múltbeli, elavult nézetekkel hozakodik elő. Erre a válaszra megállt a levegő a konzervatív hallgatóság számára, de a hozzászóló tiltakozása (“én nem mondtam ilyet”) erőtlenül belefulladt a népesebb közönség lelkes tetszésnyilvánításába. Kár, mert Morvayné Bajai Zsuzsanna a későbbiekben a szakmai oldalt erősíthette volna a párbeszédek során, de ezek után aligha lesz kedve részt venni… Tóth Olgát finoman kritizálta még Adamik Mária szociológus is, megjegyezve, hogy a párbeszédre való tekintettel talán nem kellett volna elutasítania Gerber Zsuzsanna minden gondolatát kivétel nélkül, hiszen akkor most miről is folytassunk párbeszédet. Gurmai Zita politikus viszont sommás hozzászólásával keltett derültséget, ami körülbelül így hangzott: „Miért élnek egyre kevesebben házasságban? Megmondom: mert nincs lé!” Nekem erről eszembe jutottak a szüleim, akik az ötvenes évek végén kötöttek házasságot. Vajon ők mit mondanának: akkor volt több lé, vagy ma?
Fontos, de periférikusabb kérdésekben könnyebb egyetérteni
A néha nehezen viselhető disszonanciát Pető Andrea összegző és konfliktuskerülő koordinációja tartotta egyben.
A második félidő szakpolitikai jellegű előadásaira a közönség némileg lecsökkent, az indulatok is lenyugodtak. Sokakat érdekelt egy észt szülésznő beszámolója arról, hogyan sikerült társadalmi mozgalmuknak mindenki számára elérhetővé, az egészségügy által biztosítottá tenni az otthonszülést. Kiderült, hogy Észtországban az orvosok nem kapnak hálapénzt, nem is ismerik ezt a fogalmat, így az anyagi források féltése nem volt akadálya a szülészorvosok részéről az otthonszülés bevezetésének.
Ahogy az előző konferenciára, úgy most is meghívtak a szervezők egy lengyel gender-aktivista hölgyet, aki ismertetett egy lengyelországi mozgalmat, amely az anyaság fogalmát nehezen érthető módon újradefiniálta. Elvéve biológiai aspektusait, általánosabb érvényűen, a gondoskodás ismérvéből próbálta (újra) a liberális feminizmus témájává tenni az anyaságot, a „Lengyel Anyát”. A korábbi és a mostani lengyel gender-aktivista előadó is kifejezte hallgatóságának: olyan a helyzetük Lengyelország másképp gondolkozó társadalmában, mint a cseppnek (az ellentétes hullámzású) tengerben.
Korrekt, szakértő előadást tartott Szikra Dorottya szociálpolitikus az állam szerepéről az anyaság támogatásában, és ugyanez mondható el Dósa Ágnes előadásáról is, amely a reprodukciós orvostudomány (pl. meddőségi kezelések, mesterséges megtermékenyítés) jogi és bioetikai kérdéseivel foglalkozott. Ez utóbbi téma olyan érdekfeszítő és szerteágazó, hogy épp csak kérdések felvillantására volt lehetősége. A konfliktus alapja ebben a kérdéskörben: személynek tekintjük-e az embriót, vagy nem.
Miért is volt érdemes részt venni ezen a – párbeszédnek szánt – konferencián? Egyrészt a főszervező, Kováts Eszter dicséretes és tiszteletre méltó párbeszédkészsége miatt. Másrészt, mert a párbeszéd alapja, hogy meg tudjuk hallgatni egymást – annak a lehetőségnek az ígéretével, hogy legközelebb talán majd beszélgetni is tudunk. A Friedrich Ebert Alapítvány támogatása azért is elismerésre méltó, mert konzervatív oldalon tudtommal – néhány kivételtől eltekintve, mint pl. a jezsuiták kezdeményezései – nincs ma olyan alapítvány, szervezet, amelyik a világnézeti-politikai párbeszéd ügyét felvállalná. Amíg ez hiányzik, addig konzervatívként is a Friedrich Ebert Alapítványra szorulunk.
Kölnei Lívia
Képek forrása Az 1. képen: Gerberné Farkas Zsuzsanna, Tóth Olga, Pető Andrea
3. képen: Kováts Eszter
Hasonló cikkeink:
Genderkonferencia – keresztényekkel
Orvosi hivatás és / vagy család?
Tweet