Talita

Az egyház és az emberek – Népszámlálás evangélikus szemmel 2.

Mi, fiatalok, anélkül, hogy „téríteni” próbálnánk, mutassuk meg nem hívő kortársainknak, hogy nem ítélkező, agymosott szolgái vagyunk egy láthatatlan szellemnek, hanem élő, egymást segítő közösség, akik közé jó menni!

 
Milyen gondolatok, (tév)képzetek miatt nem közelednek sokan az egyházak felé?

A keresztény egyházakat, vallást sokan a misztikumokkal és hiedelmekkel azonosítják. Sokak számára kimeríti az egyházról alkotott képet a pokol-menny, az ítélkezés és a bűnök folyamatos megtorlásának képzete. Ha idevágó hozzászólásokat kellene keresni népszámlálós fórumokon, igazán nem tartana sokáig:

„…ha a tudatlanságból eredő hit elfogy, és a (keresztény) vallások követőinek, az egyházak tagjainak száma csökken, az jó hír.”
„Szerencsére egyre kevesebbeket lehet ilyen középkori hiedelmekkel hülyíteni. (mennyország, pokol, külső sötétségre vettetés)”
„A 4 éves fiam megkérdezte, hogy az egyik képen miért van a kisfiúnak szárnya. Meséltem neki a hitről, hogy egyesek hisznek a mennyországban, az angyalokban, stb. Egyetlen reakciója volt: „Te most viccelsz velem?”. Nos, emiatt fogy az egyház.”

Korábban a hiedelmek hozzátartoztak minden ember életéhez, manapság viszont a tudományok fejlődésével háttérbe szorultak. (Bár az újságok oldalas horoszkópjait elnézve nem ennyire egyértelmű a helyzet.) Igaz, hogy mivel az egyház létrejötte régre nyúlik vissza, történelmében sok mindent az akkori, misztikusabb látásmódban magyaráztak meg, amit ma már talán másképp tennénk. De csak ezen a szemüvegen át szemlélni az egyházat óriási hiba volna! Mi, keresztények vagyunk megbízva azzal a feladattal, hogy olyan képet közvetítsünk egyházunkról, amellyel ezeket a tételeket megcáfolhatjuk, és megmutathatjuk a valódi keresztény értékeket.
Hogyan tehetjük ezt a gyakorlatban? Mi fiatalok, anélkül, hogy „téríteni” próbálnánk, mutassuk meg nem hívő kortársainknak, hogy nem ítélkező, agymosott szolgái vagyunk egy láthatatlan szellemnek vagy az „öregeknek”, hanem élő, egymást segítő közösség, akik közé jó menni, ráadásul sokféle programot csinálunk, színes alkalmaink is vannak (koncertek, ifik, sportesemények). Az ilyenekre érdemes elhívni kívülálló barátainkat is. Bátran vigyük a hírét, ne szégyelljük hitünket, akkor se, ha valakik gúnyolódnak vele! Mondjuk meg nekik, hogy nézzék meg ifijeinket saját szemükkel, ha nem tudják elképzelni, hogy mi lehet abban jó. (Amihez persze kell az is, hogy a gyülekezetek, ifik befogadóak, nyitottak legyenek.)

A jó hírek közvetítésében ráadásul a világi média működése is sokszor ellenünk dolgozik:
A világi sajtó nem azt láttatja, hogy keresztyén önkéntesek tömegei segítenek szabadidejükben másoknak, nem az egyházi iskolák magas színvonaláról tudósítanak. Jobban eladható a pedofil papok esete, az egyházaknak adott „elképesztő” anyagi támogatások botránya.
A megoldás bennünk van: a leghatásosabb misszió a hitvalló élet. Ha a keresztyén ember saját életével mutat példát, ha a kívülálló azt látja, hogy igen, ezek mások, ezek jobbak, ezek birtokában vannak valaminek, ami az élet lényege.

Mit várnának el az érdeklődők az egyházaktól?

A modern világban az embereknek kevesebb idejük van egymásra. Mindenki elfoglalt, háttérbe kerülnek a személyes kapcsolatok, mindent virtuálisan beszélünk meg. Kik azok a szerencsések még, akik megengedhetnek esténként rendszeres közös családi vacsorát, hétvégi ebédeket, vagy csak rendszeres esti beszélgetéseket a gyerekekkel? A régi világban esténként sötétedés után pl. egy falusi család össze volt zárva a kis házba, rászorulva egymásra. Manapság a reklámok világában sokszor csak statisztikai adatok vagyunk, akikre egy ideig szükség van különböző haszonmaximalizálási szempontokból. Ez a helyzet új, még nem kellően megismert szükségleteket, lelki bajokat teremtett. És a lelki problémáinkra ki mástól várnánk a megoldásokat, mint a lelkészektől (már csak nevükből adódóan is)?
Legfontosabb elvárásként tehát a meghallgatást, a törődést és a személyesség fontosságát emelném ki. A személyesség élménye akár szemtől szembeni beszélgetésekben, akár a gyülekezetben megtapasztalt közösség-élményen keresztül adható. Az egyház ezzel új értelmet nyerhet a modern, egymástól elidegenített társadalomban.

Egy másik fontos elvárás – mivel még az ateisták is elismerik, hogy az egyház valahol mégis a „jó célt” szolgálja – a használható üzenetek a mindennapokban. Nem véletlen, hogy pl. a pápa beszédeire nem csak a katolikusok és a hívők kíváncsiak.

De talán sokak számára ezeknél még kicsit többet is adhatunk: rengetegen keresnek valami természetfelettit, valami nagyobb erőt, ami irányít. Az a gond, hogy ezeket nem az egyházban, nem az Úristenben keresik, hanem mindenféle ezoterikus tanokban. (De talán a legrosszabb, amikor keverik a kettőt… vagy akár mindet egybe…)

Milyen feladatai vannak tehát ma egy egyházaknak, pl az evangélikusnak?

Az előző pontra adott válaszokból leszűrhető. Szolgálat mindenki felé elutasítás nélkül, normális, emberközpontú közösségek építése, egy megfelelő alternatíva a fiataloknak a többi (elsőre csábítóbbnak tűnő) szellemiség közt, és aktív jelenlét az életünkben, tartós és korszerű üzenetekkel a világban, melyekbe beletartozik az evangélium modern felfogású hirdetése is. Ezzel mutassuk meg, hogy a keresztény tanítás önátadó szeretete sokkal több, mint bármelyik pszichológiai vagy ezoterikus szemlélet a világban! Általa új értelmet nyerhet az életünk.
A gyülekezetekben pedig olyan légkört kell teremteni, amiben a kreatív ötletek megerősítést és segítséget kapnak. Sokan csak ott szeretnek jelen lenni, ahol úgy érzik, részt vehetnek az alkotásban, megoszthatják az életüket, meghallgatják őket, és ők is meghallgathatnak másokat – fogalmazta meg nemrég egy keresztény fórumon valaki.
Ha pedig Jézus igéjével motivált szeretetben gyűlünk össze, az már elhozza a Szentlelket (vagy szent lelkületet, mert nem kell mindig misztikusan fogalmazni), ami segít fenntartani és kreatívan megújítani a gyülekezeti életet.

Olykor a jól működő ifi csoportok nagyon elválnak a gyülekezeti élettől, így a felnőtté válás után kiesnek a gyülekezeti életből. Ezért fontos, hogy pl. közös családi napokkal, kézműves alkotó foglalkozásokkal, közös gyülekezeti kirándulásokkal vagy a BÖFIK-hez hasonló kezdeményezésekkel megpróbáljuk áthidalni a generációs különbségeket is. A frissen pályakezdő fiatalokat pedig a nagyobb városokban több nekik szóló alkalommal kéne elérni.

Mit tud(ná)nak a keresztény egyházak nyújtani/kínálni/adni az embereknek?

Mást az időseknek, mást a fiataloknak. Mást az élet sikeresebb periódusaiban, és mást a kudarcok közepén. A fontos, hogy mindenki érezze, bátran fordulhat hozzánk akármilyen problémájával, sikerével, közösségi vagy személyes lelki igényével.
A lelki igények mellett azonban nem elhanyagolható az anyagi, helyzeti javainkkal való segítés is. Az egyház egyre javuló infrastruktúrájának jobb kihasználásával, esetleg a még kívülálló emberek bevonásával (pl. gyülekezeti helyiségek kiadása kreatív körökre, vitafórumokra, stb.) vonzóvá, népszerűvé tenné azt a közeget, amiben mi, egyháztagok mozgunk.
A gyülekezet peremén élő emberek, ha látják a valódi életet, pezsgést templomaink környékén, talán jobb szívvel jönnek kicsit közelebb hozzánk. A misszió nem a tanaink kötelező jellegű hirdetése, a minket nem fogadók lenézése és elítélése kell hogy legyen. Sokkal inkább a pozitív példa, a személyes kapcsolatok és az emberek személyes szükségleteire való odafigyelés, az arcunkra emiatt kiülő boldogság, a stressz mentes élet, a hit és szeretet jelei legyenek! Gandhi egyszer azt mondta, hogy „amikor a Bibliát olvasom, keresztény akarok lenni, viszont amikor a keresztényeket látom, hindu akarok maradni”. Ezt a helyzetet kéne nekünk megváltoztatni, és ezáltal nemcsak mi, hanem a környezetünk is változna, javulna.

Mivel lehet több az az ember, aki részt vesz az egyházi életben, mint az, aki nem?

Az Istenben nem hívők gyakran emlegetik a tudomány és a technika óriási fejlődését, ami miatt fölösleges bármiféle isten. De mi a helyzet, ha befelé nézünk, a lelki világunkba? Sokszor ugyanazok a problémáink vannak, mint a történelem során bármelyik korban. Lelki, igazi belső problémáinkra még mindig nem tudtunk jó gyógymódokat kínálni. Ebben sokkal kisebb a tudományos fejlődés (ha van egyáltalán), mint a kézzel fogható technikai világban. Szükségünk van elcsendesedésre, elmélyülésre, közösségre, támaszra, bizalomra, szeretetre, folyamatos lelki táplálékra, útmutatásra, biztatásra, egyszóval azokra a dolgokra, melyeket Jézus valódi üzenetéből csak egy hívő közösség tagjai tudnak átadni nekünk.
Hogy ez konkrétan miben kristályosodhat ki? Az már helyi sajátosság lehet. Az igehirdetés, áhítatok, családi napok, közös alkalmak (ifik, nőkör, babakör, szülőkör, bibliaóra, egyedülállók köre, stb.), tartalmas beszélgetések mind jó eszközök ehhez a célhoz. Köszönjük mindazoknak a lelkészeinknek és tagjainknak, akik veszik a fáradságot, és megszervezik ezeket! A népszámlálási adatok alapján még elég sok hasonló tartalmas szervezni való vár ránk. Ehhez kívánunk erőt és motivációt mindenkinek. Legyenek a gyülekezeteink is Erős Várak!

Győrffy Lajos

A cikk forrása: Evangélikus Fiatalok Oldala

Előző rész:

Borult égből villámcsapás – Népszámlálás evangélikus szemmel 1.

Korábbi, hasonló témájú cikkeink:

Lúzer bagázs? – A kereszténység térvesztéséről

Ma is lehet forradalmi? – A kereszténység térnyeréséért