Talita

Az erdélyi magyarok pápája

Ferenc pápa megérkezett Csíksomlyóra, és nagyon emberi arcát mutatta. A félhangos suttogások azt kérdezték: vajon tudja a pápa, hogy mi itt magyarok vagyunk, hogy ez itt a magyar zarándokhely Romániában, tudja, hogy itt mennyit szenvedtünk? – Beszámoló.

Eső, sár, napsütés

A most 83 éves, igen esendő arcát mutató Szentatya megfelelt a nagy várakozásnak. Két oldalról finoman támogatták, mosolygós arcát csak a pápa-mobilban mutatta, míg körbeintegetett a várakozó, lelkes híveknek.

A pápaellenesek otthon maradtak, de így is százezernyi tömeg várta őt a szűnni nem akaró esőben. A sok helyen sárban csúszkáló emberek lelkesek voltak, míg a pápa kicsit ijedtnek, szomorúnak tűnt, ám a magyar testvérekhez szóló beszéde rendületlenül hirdette a testvériséget, a szeretetet, az együtt járást ezen a nehéz múltú helyen.

A magyaroknak szól-e majd a látogatás? II. János Pál pápa csak Bukarestig jöhetett. Volt azonban egy ígérete Erdély számára, ami most beteljesült.

Az emberek három falun keresztül gyalogoltak a zuhogó esőben, mert kocsi és busz sem közelíthette meg Csíksomlyót. Esőkabátban, esernyőkkel araszolt a tömeg. A hegyre hol kavicsos út vezetett, hol sáros, kopár földút. A táj szépségét takarta a köd és esőzuhatag, ám az emberek nagy lelkierővel haladtak előre. Fent, a hegyen nagyrészt sár borított mindent, voltak is, akiket baleset ért, őket azonnal ellátták az ott várakozó mentőautóknál. A többségében vallásos emberek azonban töretlen lelkesedéssel vártak, és nehézségeiket felajánlották Istennek. Biztonsági ellenőrzés nem volt, ezt meghiúsította az időjárás, bárki vihetett volna be fegyvereket, ám ez szerencsére senkinek nem jutott eszébe.

Ahogy elkezdődött a szertartás, lassan elállt az eső, és mindenki feszülten figyelte, mit mond a pápa. Korábban már megérkeztek a román és magyar köztársasági elnökök, és a teljes magyar püspöki kar. Felcsendült a „Vándor fecske hazatalál” gyönyörű dallama, végig csodálatos magyar énekek szóltak, az olaszul beszélő pápa szavait is lefordították magyarra, így mindenki azt gondolhatta: igen, mi vagyunk itthon, magyarok, az ősi zarándokhelyünkön, igen, ez nekünk szól. Egy pillanatra felvillant a kivetítőn a pápa gyönyörű helyi készítésű miseruhában, háttérben az elképesztően szép hegyek látványa. Ferenc is kiemelte a szertartás végén, hogy ennél szebb tájat még nem látott.

Igen, minden a helyére került, az idő, a táj, ami leplezetlen szépségében látszott immár, és itt a pápa, akit eddig csak tévében láttunk. Délutánra teljesen felszárított mindent a nap, és a három falun visszafelé gyalogló tömeg mellett meglepetésszerűen feltűnt mosolygós arccal a pápa.

Megvan ennek a területnek a maga baja

Mit mondott a Szentatya? Nem hagyta, hogy elfelejtkezzünk arról, hogy együtt kell élni román testvéreinkkel. A megszólítás így szólt: „Kedves magyar testvéreim!” Tudott szenvedéseinkről, mert úgy folytatta, hogy ez a nép a szenvedések közepette is Édesanyja lábához jön, minden évben elzarándokol ide a Szűzanyához, hogy elvezessen minket ahhoz, aki az „Út, az Igazság és az Élet”. Tudta, hogy ez Erdély öröksége. De, és itt jött a de, a román nép is itt van, és velük az egységet, a testvériséget kell megvalósítani. Egy nép vagyunk, bár számtalan kultúra, nyelv, hagyomány. Kihangsúlyozta, hogy ne legyen megosztottság, hanem testvériség. „Járjunk együtt az úton!” – szólított fel.

A múlt összetett és szomorú eseményeit ne feledjük, de bizalmatlanságunkat változtassuk egységgé. Zarándoklat ez, ahol az együttélés lelkületének kell erősödnie. Zarándoklat a testvériség és a szolidaritás jegyében. Aki azt várta, hogy most a migránsokról fog beszélni, tévedett, mert egyetlen szóval sem említette, hiszen más itt a feladat, megvan ennek a területnek a maga baja. Ne azzal foglalkozzunk, mi lehetett volna, hanem azzal foglalkozzunk, ami ránk vár, a „jövő szálainak kézműves összefonásával”. Feladatunk „összevarrni a jövőt!”. A Szűzanyát kérjük erre, aki igenjével indította el a történetet, most mi is mondjunk igent, és a kiengesztelődés ösvényeit járjuk végig. A pápa láthatóan a két népet akarta összebékíteni, amelyeknek együttélése a mai napig nem problémamentes. Vannak panaszaink, ám ennek meghallgatására nem volt most lehetőség.

Ferenc különleges ajándékot hozott, aranyrózsát a Szűzanyának, amit főhajtással, sőt, a kegyszobor simogatásával adott át. Eközben felcsendült a „Csíksomlyói Szűz Mária” és aztán a „Te vagy földi életünk vezércsillaga”, nagy örömet keltve a magyarok között. A legvégén pedig a magyar himnusz és a székely, igaz, ez nem volt benne a műsorfüzetben, a pápai asszisztencia már szedelőzködött.

Miért pont aranyrózsa?

Az aranyrózsa a pápák különleges adománya, amit különböző Mária kegyhelyeken ajándékoznak a Szűzanya iránti tisztelet jeléül. A rózsa belsejében balzsam és illatszerek vannak. Ezüstből készült, szára és címere 24 karátos aranybevonattal, alapja rózsaszínű márvány, ezüstözött váza áll rajta a pápai címerrel. Levelei ezüstből vannak, 84 centiméter magas, súlya 1200 gramm. Pápai aranyrózsa nincs a Kárpát-medencében, bár jeles magyar személyek részesültek benne. Nagy Lajos király, Luxemburgi Zsigmond császár, több Habsburg uralkodó felesége. A szokást 1049-ben említik először. Az öröm és a szeretet szimbóluma. (romKat.ro) Hozzátehetjük, hogy a rózsa egyben a Szűzanya szimbóluma is.

Örülhetünk, hogy a nagy Mária-kegyhelyek után a Magyarok Nagyasszonyának is van immár pápai rózsája. Csak azt kívánhatjuk, amit a pápa mondott: a kiengesztelődést és együtt járást, emlékeztessen ez a rózsa erre bennünket.

Jászvásáron a csángókat is megemlítette a Szentatya. A Szentlélek egybegyűjti a soknyelvű híveket. Igaz, hogy nehéz együtt járni, ehhez kérni kell a Szűzanyát – mondta. Ne feledjük, hogy a gonosz ellenségeskedést szít, de a Szentlélek spirituális kötelékkel egyesít.

Legyen Csíksomlyó felett béke, mint az aranyrózsa jó illata. Ettől többet nem kívánhatunk, és nem is igen várhattunk a pápától.

Pók Katalin

Fotók: Fodor András