Talita

Az európai egység ideálja és a valóság

Érdemes felidézni azt a mélységesen keresztény gesztust, amelyből az Európai Unió megszülethetett: Franciaország és Németország, a két háborús ellenfél, a győztes és a legyőzött szövetséget kötött. Az ellenségek kibékültek, hogy megszüntessék az esetleges háborút kiváltó okokat. Kitűnő kereszténydemokrata államférfiak felismerték, hogy csak szövetségben és együttműködésben lehetséges a boldogulás, és hogy e szövetség alapja az európai demokrácia.

Amint Robert Schumann egyik feljegyzésében írja, „a demokrácia a kereszténységnek köszönheti létét.” Majd hozzáteszi: „a kereszténységnek nem kell alávetnie magát egyetlen politikai rezsimnek sem, s nem kell, hogy azonosuljon bármiféle kormányzati formával, legyen az akár demokratikus. Ezen a ponton, mint ahogy másutt is, el kell különítenünk egymástól azt a felségterületet, amely a császáré, és azt, amely Istené. E két hatalom mindegyikének megvan a maga illetékességi köre. Az egyháznak kell őrködnie a természeti törvény és a kinyilatkoztatott igazságok tiszteletben tartása felett, ezzel szemben azonban nem feladat, hogy ítélkezzen az olyan konkrét irányválasztásokat illetően, amelyek a pillanatnyi gyakorlat szempontjai, a történelmi és lélektani összefüggésekből adódó valóságos lehetőségek szerint történnek.”

Tagadhatatlan, hogy az európai egység gondolata kereszténydemokrata gondolat, s hogy megvalósításáért kereszténydemokrata államférfiak tettek a legtöbbet. Három nevet szokás említeni: Schumann, Adenauer, De Gasperi. Azt kell mondjuk, hogy e keresztény politikusok elgondolása mélységesen katolikus (egyetemes) volt, amennyiben olyan nemzetek fölötti közösségben vélték megtalálni az emberiség boldogulásának zálogát, amely közösség szuverén, nemzeti sajátságaikat büszkén vállaló és megtartó államok önkéntes szervezete.

Az EU végső mintája az a Test, amelynek minden tagjára egyformán szükség van, s ahol a tagok közötti természetes különbség az együttműködést segíti elő, és nem a gyengébb tag leigázását. Olyan test tehát, ahol „a szem nem mondhatja a kéznek: nincs rád szükség.” (1Kor 12,21). Az eredeti elgondolás szerint az EU egysége megfelel annak a követelménynek, amelyet Pál apostol támaszt Krisztus Testének, az Egyháznak tagjaival szemben: “Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok, és mindnyájunkat egy Lélek itatott át. Mert a test sem egy tag, hanem sok” (uo. 12,13-14). Az EU evangéliumi gyökereit éppoly nehéz lenne letagadni, mint az EU zászlóról a csillagokat.

Az EU és a kereszténység ma

A legégetőbb kérdés most az, hogy – Pál apostol metaforáját használva – milyen lélek itatja át ma az EU testét.

Az imént Schumant idéztem, aki szerint megvan a maga sajátos feladata a politikai hatalomnak, amely mindig az adott, gyorsan változó körülmények között kell hogy döntéseket hozzon, és megvan az egyháznak is, amelynek az egységes Európában „őrködnie kell a természeti törvény és a kinyilatkoztatott igazságok tiszteletben tartása felett.” Vajon mit szólna ma Robert Schuman az európai jog szemünk előtt végbemenő radikális átalakulásához, amely „a természeti törvény” fogalmát vallási fikciónak tartja, és ehelyett jogi szituációkban gondolkodik? Mit szólna ahhoz, hogy azt, amit „kinyilatkoztatott igazságnak” tart az Egyház, Európában illik megvetéssel kezelni? Mit gondolna arról, hogy a keresztény vallási jelképek használatát, a bibliai tanításhoz való ragaszkodást az élet és az emberi személy kérdésében ma az európai tagállamokban egyre nyíltabban kétségbe vonják, sőt üldözik? Olykor úgy tűnik, mintha Európa közös intézményei nem a két hatalom illetékességi körének megőrzésére, hanem az egyház illetékességi körének teljes megszüntetésére törekednének.

Ezzel elérkeztünk a legkényesebb kérdéshez, amely azonban lakmuszpapírként mutatja meg, miféle lélek itatja át ma az EU testét. Mivel Brüsszel egyik alapdogmája szerint nincsen természeti törvény, és nincsen kinyilatkoztatott igazság, az EU (egyelőre burkoltan) szorgalmazza, hogy a tagállamok ismerjék el az úgynevezett „melegházasságot”. Tehát legalizáljanak, intézményesítsenek, jogokkal ruházzanak fel olyasmit, amelynek még az elnevezése is oximoron. Történelmi előkép nélküli, sosemvolt, radikálisan új intézményt kíván az EU meghonosítani az európai társadalmak szívében. E törekvéssel kapcsolatban idézzük ismét Robert Schumant!

„Egy valódi demokráciában a szabadságnak egyetlen korlátja van: az állam és a társadalom alapjainak védelmet kell élvezniük az erőszakkal és a romboló tényezőkkel szemben. Minden újító törekvésre, minden követelésre érvényes, hogy nemcsak szabad viták, hanem a közhatalom mellett az egyéni vagy közösségi fellépés tárgyát képezheti a törvény adta keretek között. Itt tere csak az olyan örökérvényűségnek van, amelyre egyedül az abszolút és a kikezdhetetlen igazságok tarthatnak igényt, azok, amelyeket az Isten – a lelkek egyedüli ura és bírája – nyilatkoztat ki és szentesít.”

Ma Schumant ezekért a mondataiért az Európai Parlament egyes frakciói kirekesztőnek, fundamentalistának, vallási fanatikusnak bélyegeznék. „Miféle abszolút igazságról beszél? Mit akar Isten kinyilatkoztatásaival, miféle társadalomromboló tényezőkre utal, amikor a demokrácia fejlődésének jelenlegi szakaszában éppen az a célunk, hogy egy hamisan meghatározott alapra, tudniillik az egy férfi és egy nő házasságára épülő társadalmat megváltoztassuk? Éppenséggel a társadalom és az állam fundamentumát kell átalakítani, ezért a házasságot tágan kell értelmezni, kihagyva belőle minden szexuális utalást: szabad személyek életszövetségének kell nevezni!”

Jól tudjuk, a személy is keresztény fogalom. A trinitológiai és krisztológiai viták tüzében edződött. Még a keresztény alapjaitól elszakadni kívánó Európa sem tud mást választani, mint saját keresztény hagyományát.

És most vessünk egy rövid pillantást a magyar Alaptörvényt övező nemzetközi vitára! Leszögezhetjük, hogy Magyarországnak joga volt egy új Alaptörvény megalkotásához a ránk kényszerített sztálini alaptörvény helyett. Robert Schumann mondta: „Ne feledjük, hogy a legyőzöttekre kényszerített alkotmányoknak vagy az ellenség által szállított intézményeknek soha, sehol nem volt sok esélyük a fennmaradásra.” (87. o.) A magyar Alkotmánnyal persze elfogadása után sok minden történt, ami jogos ellenérzéseket, bírálatokat és vitákat váltott ki, és amiért az EU egy jegyzéket juttatott el a magyar kormányhoz. Mint tudjuk, erre a magyar kormányfő az Európai Parlamentben válaszolt. Akármit gondolunk is a kormányfői válaszról, a jelenlegi magyar kormány politikájáról, nem tagadhatjuk, hogy a társadalom alapját érintő legfontosabb kérdésekre: a házasság és az emberi élet védelmének kérdésére a magyar Alaptörvény határozott, az európai keresztény hagyománnyal összhangban lévő válaszokat ad. Íme:

„Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját.” „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

Ez a két pont vitákat váltott ki az EU-ban, amelynek egyes tagállamai eltérő meghatározásokra kívánják felépíteni jogrendjüket. Csakhogy e két gondolat szerves része annak a kötőszövetnek, amely az eredeti szándék szerint az EU egységét és működőképességét biztosítja. A gazdasági egység, a nemzeti politikák esetlegességeit kivédeni kívánó nemzetek fölötti törvényhozás és a politikai közösség végső célja, legalábbis az eredeti elgondolás szerint, az európai kultúra értékeinek megóvása. A tagállamok közötti kölcsönösség, bizalom, szolidaritás, amelyre az Európai Közösség épül, maguk is erkölcsi értékek. Nem csupán eszközök a közösség anyagi gyarapodása érdekében, hanem a közösség céljai is. Európa közös gazdasági érdekek és közös értékek védelmében egyesült.

Európát és a Nyugatot azonban egyre nagyobb veszély fenyegeti. Egyrészt az a szellem, amely a kereszténydemokrácia helyét kívánja átvenni az EU-ban: a radikális szekularizmus szelleme, amely egy újfajta internacionalizmus ideológiája. A másik veszély kívülről fenyeget: az iszlám európai térhódítása. Az iszlám ugyanis nem kíván beolvadni az európai kultúrába. Más kultúra, más alapokon áll.

Vajon képes lesz-e megvédeni és megőrizni a kereszténységét megtagadó Európa a saját kultúráját és alapértékeit az elkövetkező évtizedekben? Vajon marad-e egyáltalán valami, amit még európainak lehet nevezni?

Magyarországnak valójában nincs más választása, mint az EU tagság. Bármely politikai erő, amely hőzöngve és a jogos-jogtalan elégedetlenségre rájátszva az EU ellen hangolja a magyar társadalmat: bűnösen felelőtlen. Ha nem az EU, akkor mi más? Ha például Bakut választjuk Párizs helyett, akkor azzal nem megoldódnak, hanem halmozódnak a bajaink. Legfeljebb nem az lesz a kérdés, hogy az azonos neműek együttélését nevezhetjük-e házasságnak, hanem, hogy hány felesége lehet egy férfinek, és kit miért kövezzünk halálra.

(A Schuman idézetek forrása: Robert Schuman: Európáért. Pannónia Könyvek, Pécs, 2004.)

Heidl György

A teljes cikk Heidl György blogján olvasható.

A szólás szabadsága a Szentlélek ajándéka

Természettudomány és Szentírás 

Naponta megölik Nábotot