Az Isten álmát hordozom
Fésűs Éva verse emberi létünk kettősségéről: esendőségéről és istenarcúságáról mesél.
Hernyó
Ó, rügyet rágó gömbölyűség,
te százszor átkozott, csúnya,
ki annyi termő éjszakán át
riasztod érő alma álmát,
te vagy létünk szimbóluma.
Ó, tudva tudatlan cudarság,
haszontalan kis szörnyeteg,
ki vészt hozol a gyönge fákra,
így hoztunk mi is a világra
keservet, bajt és könnyeket.
Ó, gyűrve gyűrűző mohóság,
mely két nap egy centit halad,
mikor jön már el életünkbe
a pillangóra váló, büszke,
nagy, boldogságos pillanat?
Ó, benned is van alvó szépség,
lágy röppenések ritmusa,
de oly kevés, kiben föléled,
és legtöbbször az éhes élet
csak falatért vívott tusa.
Ó, lustaság és örök éhség,
ma elképzelni oly nehéz,
hogy egyszer egy virágnak vágya
tied lesz és hogy érted lágyra
forrósodik kelyhén a méz.
Ó, lepkerejtő csöpp koporsó,
tiéddel sorsom oly rokon!
És míg e húshüvely nem enged,
szívemben, mint sugárzó terhet
az Isten álmát hordozom.
Kép: pixabay.com
Tweet