Talita

Keresztény női magazin

Az iszlám nyitottsága és zártsága

burka_sytka


Vajon képes lehet az iszlám együtt élni a demokráciákkal, amelyben mi élünk? Nyitottá válik vagy még zártabb lesz, amikor egy olyan társadalomba érkezik, melyet nem ő teremtett meg saját magának? – Sytka egy Simon Róbert orientalistával készített interjú nyomán továbbgondolja ezeket a kérdéseket.

Simon Róbert nevét, azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni, ha az iszlám vallásról esik szó. Orientalistaként és vallástudósként, főiskolai tanárként és talán legismertebb munkája, a Korán magyarra fordítása révén közismertnek számít a szakmában. Egy vele készült friss interjúban sokat beszélt az iszlámról, és legfőképpen arról, miért ennyire zárt a muszlim világ a külső hatások előtt. Látva Európa helyzetét, ahogy egyre erősebben találkozik a muzulmánokkal, ezzel a kérdéssel, azt hiszem, jól tesszük, ha mi is foglalkozunk. A most következők csupán hangos gondolatok, semmi többnek ne vegyétek ennél…

SimonRobert“Az iszlám korai évszázadait rendkívüli nyitottság jellemezte, de az elmúlt ezer évben a sorozatos kihívások és az azokra adott helytelen válaszok miatt az iszlám társadalmak bezárkóztak, és egy konstruált múltban keresnek fogódzót.” – állítja Simon. A múltba kapaszkodni – azt hiszem ez nemcsak az iszlám, hanem általában minden világvallás jellegzetessége. A múlt sokszor eszményibbnek és sikeresebbnek tűnik a jelennél – gondoljunk csak arra, amikor manapság a keresztények az ősegyházat idealizálva az apostoli időket emlegetik, amikor még “működtek a dolgok”, történtek a csodák és terjedt az evangélium. A kezdet sokak szemében maga a paradicsomi állapot, amikor még az alapok rendezettek voltak, ezért egyesek az ahhoz való visszatérésben látják a szellemi megrekedtségből kivezető utat.

Ám nem minden múlt ugyanolyan. A kereszténység és az iszlám vallás múltja több fontos ponton is különbözik. Érdekesnek találom Simon Róbert eszmefuttatását, mely a két vallás történeti kezdetének körülményeit vizsgálva azt fejtegeti, hogy míg a kereszténység egy “kész társadalomba” érkezett és kezdete kezdetén meg kellett tanulnia ahhoz alkalmazkodnia, addig az iszlám “maga hozta létre a társadalmát. Egy igen laza és langyos politeizmussal szemben föllépve képes volt arra, hogy a medinai korszakban Mohamed próféta munkássága révén a lét minden mozzanatát átható társadalomintegráló mezőt hozzon létre.”

Míg a kereszténység alapvetően egy keretbe integrálódva teljesedett ki (és végül vette át az irányítást egészen a felvilágosodásig), addig az iszlám ahhoz van szokva, hogy önmaga válik keretté. Így aztán a társadalmi életnek nincs is olyan szegmense, amit akár pozitív, akár negatív módon ne hatna át maga az iszlám hit.

Ezek után az ember azt gondolhatja, az iszlám javíthatatlanul zárt világ, mely gránitfalakkal veszi körül magát, de Simon megjegyzi, hogy mégis az iszlám az egyetlen olyan kultúra, mely egy merőben más kultúrát is recipiálni volt képes: a 8. század közepétől a 10. század közepéig az antik filozófiát, orvostudományt és csillagászatot vagy más tudományokat átültettek arabra, ami később a mi európai gondolkodásunkra is hatott. Mindez azt mutatja, az iszlám igenis képes  nyitott lenni. Ám mint tudjuk, az arab világok ezt a nyitottságot szinte egyik pillanatról a másikra bezárkózássá változtatták (nagyjából a 11. század környékén) – és ezt akkor tették, amikor olyan folyamatok léptek fel, melyek veszélyeztették az iszlám identitását. A nyitottság hirtelen megszűnései voltak azok a pillanatok, amikor felütötték fejüket a különféle fundamentalista és fanatikus mozgalmak az iszlámon belül, melyek a fentebb már emlegetett idealizált kezdeti állapothoz való visszatérést hirdették.

Mindezt összegezve azt mondhatjuk, hogy az iszlám tud nagyon nyitott és hirtelen nagyon zárt is lenni. Ezt a mozgást jól illusztrálja a bida kifejezés, melynek a tartalma is változó. A szó eredetileg azt jelenti, hogy újítás. “Az iszlámban, amíg nem merülnek fel nagy problémák, addig az újítások átvehetők – legyen szó műfajokról, művekről vagy épp gondolatokról. Amikor viszont rövidre zár a társadalom, akkor ugyanennek a bidának a jelentése: eretnekség.” – mondja Simon.

A kérdés persze az, hogy ez a bida itt Európában az újítás vagy az eretnekség jelentéstartalommal telik majd meg egy ide érkező muzulmán fejében? Vajon képes lehet az iszlám együtt élni a demokráciákkal, amelyben mi élünk? Nyitottá válik vagy még zártabb lesz, amikor egy olyan társadalomba érkezik, melyet nem ő teremtett meg saját magának, hanem – akár a kereszténység a maga kezdetén – kényszerűen át kell azt vennie? Másként fogalmazva, az iszlám csak a maga által kialakított környezetben hajlandó élni, vagy meg tudja találni a helyét olyan közegben is, amit nem ő hozott létre?

Bevallom, az utóbbival kapcsolatban meglehetősen szkeptikus vagyok. Az iszlám nem csupán egy vallás, hanem totális életforma. Aki mélyen elkötelezett a muzulmán hitében, az elkötelezettje egy teokratikus berendezkedésű társadalomformának is – a kettő együtt jár, és össze van kapcsolódva a muzulmánok fejében. Egy muszlim hívő nem önmagában létezik, hanem csak része a nagy közösségnek, saját társadalmának, aminek minden részét áthatja a vallás. Ha feladja a hitét (például  mert áttér a kereszténységre vagy szekularizálódik az európai környezetben), az nemcsak személyes döntés a saját sorsáról, hanem egyfajta társadalmi öngyilkosság is számára. Bizonyos értelemben megszűnik körülötte a világ, szerintem sokkal erőteljesebben, mint amikor egy keresztény szakad el a hitétől. Erre valószínűleg az Európába érkező muzulmán menekültek tömegei nem lesznek hajlandók. Inkább megmaradnak szellemi gettóikban, avagy a hírhedt “no-go” zónákban, hogy így őrizzék meg integritásukat. A kérdés inkább talán az, hogy ha az iszlám képes nyitottá is válni (és a történelmi tapasztalatokból tudjuk, hogy ez igaz), meg lehet-e úgy közelíteni ezeket az embereket, hogy ne érezzék azt, hogy “elveszik tőlük az iszlámot” (mert ez okozza az előbb már említett hirtelen bezárkózás reflexét), de mégis csepegtetni beléjük valamit a mi kultúránkból?

Őszintén szólva, keresztényként ez igencsak reménytelennek tűnik az én szememben. A kereszténység érthető módon nem akar konkurens vallást Európában, amikor még önmaga újraépítésén se nagyon tud dolgozni és a szekularizmussal küszködik. Ráadásul a keresztény küldetéstudat nehezen birkózik meg azzal, hogy “benne hagyja” a muzulmán embert saját hitében, hiszen azt a hitet tévesnek tartja, amiből Jézusnak mintegy ki kell szabadítania az iszlám követőjét. A kereszténység meggyőzni akar arról, hogy Jézus az egyedüli út – ez pedig sokkal inkább a hirtelen bezárás irányába mutat a muszlimok oldaláról nézve. Mit lehet akkor tenni? Egyszerűen zárjuk ki őket Európából és hagyjuk őket sorsukra? Vagy fogadjuk be őket valószínűsítve, hogy nem lesznek képesek integrálódni? Nekem úgy tűnik, kutyaszorítóban vagyunk.

Sytka

Forrás: Megmondom – Sytka blogja

Nyitókép

Cikkeink ebben a témában:

Henri Boulad: A Nyugat flörtöl az iszlamizmussal

Íszá, az iszlám Jézusa 1. – Mit mond a Korán Jézusról?

Mi a titka az iszlám oktatásnak Scruton szerint?


Hozzászólások

  • minekez szerint:

    Ne fogadjuk be. Kuldjuk oket el. Meg akkor is ha a nagyszuleik is itt szulettek. Menjenek vissza oda ahonnan azok jottek. Vagy hagyjak el teljesen a hituket annak minden kulso es viselkedesbeli jelevel egyutt. Ez van. Ha nem tetszik el lehet menni.

  • Vértes László szerint:

    Ne feledjük, hogy Mohamed 600 évvel Jézus lépett fel, és tudatosan elutasította Jézust. Ezért nem csak tartalmilag, hanem időrendileg is tévedés lenne egyformán kezelni a két vallást.

    Mohamed nagyon más (nyugati szempontból: torz, perverz?) politikai spiritualitása olyan probléma, mint ha Kopernikusz után 600 évvel valaki ragaszkodna hozzá, hogy azért is a Nap kering a Föld körül, és ennek az „egyenragú gondolatnak” erőszakkal akarna érvényt szerezni, mondván, hogy aki mást mer mondani, vagy akár csak munkafeltevésként megengedni, az méltó a halálra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162