Bel Ami – A szépfiú kérdései
Maupassant azonos című regényét 1885-ben írta. Örök kérdés: lehet-e regényt hitelesen filmre vinni? Számomra ebben az esetben fontosabb volt, hogy miért éppen most adaptálták a művet – sokadszorra.
Mivel a regényt nem olvastam, a szokásos kört, melyik jobb, elég hiteles-e a film, stb. nem kell megfutnom. Abban azonban biztos vagyok, ha olvastam volna, talán jobban értem a filmet. A forgatókönyvet elnagyoltnak éreztem, írója (Rachel Bennette) valószínűleg épített a történet ismertségére – különösen Franciaországban nem lehet ez probléma.
Kicsit különös volt ez a karrier. Nem tudtam követni az egyes ugrásokat, sem pozíció, sem anyagi helyzet szempontjából. Végül lemondtam arról, hogy megtudjak valami biztosat, és megelégedtem, azzal, hogy George Duroy (Robert Pattinson), a leszerelt katona karrierje egyre emelkedik.
Nem jutottam dűlőre abban a kérdésben sem, hogy tehetséges fiú ez a Duroy vagy sem. Eleinte főnöke felesége, Madeleine (Uma Thurman) írja helyette a cikkeket, és a filmben nem ábrázolták, hogy George írt-e magától valami jót.
Azt sem tudtam eldönteni, hogy milyen a fiú lelki élete: van-e benne valami maradéka az emberi érzésnek, vagy karrierzombivá vált teljesen? A film elején annyi derült ki, hogy nagyon szegény, vágyakozik a gazdagságra és a nőkre. Utóbbiak pedig kedvelik, és igen kis ellenszolgáltatás fejében hajlandóak a kedvére tenni – kurtizántól a nagypolgári asszonyokig.
Egy véletlen folytán – volt katonatársa segítségével – egy újsághoz kerül, és ezzel megnyílik számára az út a polgári társaságba. Ettől kezdve George elemében van, céljai elérése érdekében gátlástalanul használja az embereket, elsősorban a nőket, akik valamilyen formában a hálójába kerülnek.
Clotilde (Christina Ricci) a magára hagyott, unatkozó gazdag asszony egy életre beleszeret. Madeleine, a tehetséges szerkesztőfeleség eleinte másnak látja, mint a többi férfit, s amikor megözvegyül, feleségül megy hozzá. Virginie, a szintén magányos nagypolgár feleség pedig bosszúja eszköze lesz: George csak a nő férje iránti gyűlölete és revansvágya miatt csábítja el az asszonyt, aki az összeomlásig függővé válik tőle.
Nincsenek emberi határok Deroy előtt. Nincsenek emberi érzései, s ha vannak is, azokat azonnal céljai elérése érdekében használni kezdi. Igazi gátlástalan karrierista, aki fényévekre van olyan rokonszenves és szerethető elődeitől, mint Julien Sorel vagy Fabrizio del Dongo. Az okos Madelaine üresnek és vadállatnak nevezi – találó szavak.
Robert Pattinsonról egyébként utóbbiakat könnyebb elhinni, mint azt, hogy a nők nem tudnak ellenállni neki. Nem sikerül igazi vonzerőt sugároznia, amiről nehéz eldönteni, hogy alkati tulajdonsága vagy színészi képességeinek hiányossága. A színész arcát uralja érzéki és kegyetlen szája, amit nem tud domesztikálni: inkább félelmetes és ellenszenves, mint kívánatos. Persze, ez ízlés dolga is.
Partnernői kiválóak. Christina Ricci (Clotilde) elbűvölően bájos és okosan szerelmes. Hitelesen és méltósággal játssza az örök kedvest, akit nem lehet csak úgy eldobni, mert szerelme lefegyverző. Uma Thurman (Madelaine) érett alakításában ott a száz évvel ezelőtti kiszolgáltatott tehetséges nő, aki férfiak nélkül nem léphet a porondra, hiába rátermettebb és eszesebb náluk. De benne van már korunk értelmiségi nője is, aki elveszti a kapcsolatot saját nőiségével, és olyan lesz, mint egy férfi. George javára írhatjuk, hogy szemlátomást komolyan akarja venni a házasságukat: tetszik neki a nő, becsüli, nagyra tartja, még ha egyben használja is. Madelaine annyiban társa is a férfinak, hogy valójában ő is karrierista, de ezt a törekvését nem élheti ki. Filmben kevés annyira hátborzongató szexjelenetet látni, mint amikor Uma Thurman szinte megerőszakolja Robert Pattinsont, hogy minél előbb túl legyenek az aktuson, amit egyébként a férfi kezdeményezett. Ebben a jelenetben nagyon is benne van korunk problémája: az erős nők mellett a férfiak erőtlenné válnak.
Kristin Scott Thomas, a nyárspolgári átlagfeleség és a szerelmi őrületbe esett hervadó nő szerepében is tökéletes. A férjek bajuszosak, körszakállat viselnek és pocakot. Mellettük mintha egyedül George képviselné az ellenállhatatlan szépséget – mint említettem, nem elég meggyőzően.
A film szimbolikája nem kifejezetten bonyolult. A még szegény George egy óriási vendéglőablakon át az utcáról nézi a dőzsölő, mulatozó elegáns társaságot. Feleségének állandóan mimózát vásárol, s ezt a nő nyilván megunja, s a férfi ürességét is jelenti ez számára: látjuk a szalonban éppen szeretőjétől búcsúzó asszonyt, a mimózával érkező férjet, és legalább 4-5 vázát hervadó mimózával. Amikor George főnökének angyali bájú lánya az Ave Mariát énekli, már biztos vagyok benne: lesz valami köze Duroy-hoz, és lőn. Persze, lehet, mindez a regény alapjaira épül, de más a leírt szó szimbolikája, és a már eleve direkt látványként funkcionáló filmé.
Bel Ami – A szépfiú. Színes, feliratos, angol-francia-olasz filmdráma, 102 perc, 2012. Rendező: Nick Ormerod, Declan Donnellan; író:Guy de Maupassant; forgatókönyvíró: Rachel Bennette; zeneszerző: Lakshman Joseph De Saram, Rachel Portman; operatőr: Stefano Falivene; producer: Uberto Pasolini; vágó: Gavin Buckley, Masahiro Hirakubo. Szereplők: Robert Pattinson (Georges Duroy); Christina Ricci (Clotilde de Marelle); Uma Thurman (Madeleine Forestier); Kristin Scott Thomas (Virginie Walters); Colm Meaney (Rousset); Natalia Tena (Rachel); Holliday Grainger (Suzanne Rousset); Philip Glenister (Charles Forestier)
Ezek miatt Nick Ormerod és Declan Donnellan alkotása nem túl okos film. Az adaptációk egyébként igen ritkán azok. A kosztümös film vonzereje mindig a látványban is van, s a Bel Ami-ban is van valami kirakatszerűség: szép emberek, sírni valóan izgalmas jelmezek, a sztorihoz nagyszerűen illő, mégis modern hangvételű zene (Lakshman Joseph De Saram, Rachel Portman), meglehetősen biztos színészvezetés. A látványfilm hatást tovább erősíti bennem a 19. századi Párizsnak maszkírozott Andrássy út, az Opera környéke. Miközben büszke is vagyok: milyen szép, elegáns város ez a Budapest – és nyilván olcsó. De a Budapest-Párizs vonatkozás bizony visszatükrözi a film metaproblémáját, hogy mi a helyzet az igazsággal, hazugsággal, valósággal és illúzióval? Mi az, ami értékes? Mi az igazi élet? A szépfiú nagyon jó történet szerelmi sokszögekkel, korunk csábító kísértésével, a szépségnek való kiszolgáltatottsággal és nagy kihívásával: hogyan csináljunk karriert?
A filmben megjelenik a média is, amint elindul azon az úton, amelyen „a negyedik hatalmi ág” válik belőle. Hogyan is lesz politikai tényező egy újság? Hogyan gazdagodhat meg egy nincstelen, de elszánt fiatalember az egyre befolyásosabbá váló média világában?
Tulajdonképpen feltehetjük úgy is kezdeti kérdésünket, hogy lehet-e A szépfiúnál aktuálisabb alapanyag manapság egy film forgatókönyvéhez?
Kóczián Mária
Filmkritikáink:
Nővér – Gyermek fentről
Ambiciózus írónő cselédet keres – Az ajtó
Géppisztolyos prédikátor – avagy szabad-e embert ölnöm?
Tweet