Bűnöm előttem lebeg szüntelen
Volt-e más olyan helyzet is az életében, amit utóbb megbánt? – kérdezte az újságíró a dalai lámától.
– Volt bizony. Például volt egy öreg szerzetes, aki remete életet élt. Eljárogatott hozzám lelki útmutatásért, holott, azt hiszem, jóval többet tudott nálam. Egy nap egy bizonyos magas szintű ezoterikus gyakorlatról kérdezte a véleményemet. Én pedig válaszom közben mintegy mellékesen megjegyeztem, hogy ez igen nehéz gyakorlat, amit talán egy nála jóval fiatalabb embernek kellene művelnie, mert ezt a gyakorlatot már tizenéves korban el szokták kezdeni. Később tudtam meg, a szerzetes öngyilkos lett, hogy fiatalabb testben születhessen újjá, és hatékonyabban végezhesse a gyakorlatot…
– Nyilván nagyon megviselte Szentségedet, amikor meghallotta, mi történt.
A dalai láma szomorúan bólintott.
– Miként sikerült feldolgoznia a bűntudatot? Hogyan sikerült végül megszabadulnia tőle?
A láma hosszú pillanatokig töprengett, mielőtt válaszolt volna.
– Nem sikerült. Még mindig bennem van. – Újra elhallgatott, majd hozzátette: – De ha bennem is van még ez az érzés, nem telepedett rá koloncként a szívemre, nem hat visszahúzó erőként.”
(Howard C. Cutler, A boldogság művészete. Kézikönyv az élethez, 129-30.)
A bűntudat nemcsak a dalai láma, de bármely vallás követője, hovatovább minden ember számára kihívást jelent. A morális értelemben vett rosszal és annak következményeivel minden emberi közösségnek meg kell birkóznia. A huszadik század közepétől a kulturális antropológia megkülönbözteti a szégyen és a bűntudat társadalmát. (Az elmélettel a magyar olvasó E. R. Dodds A görögség és az irracionalitás vagy Ruth Benedict Krizantém és kard című könyvében találkozhat.) Míg a szégyen például a japán vagy a cigány kultúrára jellemző, addig a másik csoport egyik példája a keresztény kultúra és társadalom. Utóbbi nem a megszégyenítés, hanem az erkölcsi szabályok és vétkesség benső érzésének létrehozásával igyekszik távol tartani az egyént a rossz elkövetésétől.
Miért jár együtt a bűntudat negatív érzésekkel? A bűntudat olyan, mint a fájdalom a testnek. Jelzi, hogy baj van, változtatni kell. Fontos különbséget tenni azonban jó és rossz bűntudat között. A lelkiismeret-furdalás hasonlít egy sebhez: fájdalommal jár, de nem mindegy, hogy mi lesz a kimenetele. Mert ha a sebet a sebész szikéje ejti, akkor az célzott, precíz, és az egészséget szolgálja hosszútávon. A gyógyulás megfelelő ideje után apró heg marad csak a helyén. A jó értelemben vett bűntudat is mindig egy konkrét bűn miatt alakul ki, és magában hordozza a növekedés perspektíváját.
Ezzel szemben a rossz bűntudat mindig túlzó. Vagy olyan dologgal vádol, aminek nincs is akkora jelentősége, vagy általánosít, azaz nem egy konkrét esetre vonatkozik, hanem túlterjeszkedik. Azt harsogja, hogy „Rossz vagy”, vagy halkan sziszegi: „Te mindent csak elrontasz”. Nem véletlenül nevezi a Szentírás a gonoszt a hívők szüntelen vádlójának (vö. Jel 12,10). Lehetséges, hogy hibás lelkiismeret vagy mentális betegség vezet ide, de még súlyosabb, ha valaki kívülről, vagy ne adj’ isten, felülről, szülői, tanári vagy egyházi tekintéllyel sugallja ezt az embernek.
A felszabadító és megújító bűnbánat egyik legmeghatóbb példája a feltámadt Krisztus és Péter párbeszéde a tengerparton a János-evangélium függelékében (Jn 21,1-17). Péterben a megtagadás miatt jogosan ébredt fel a szégyen és a megbánás, a bocsánatot azonban csak Krisztustól kaphatta meg. A bánat könnyei pedig nemcsak kitisztították a fájó sebet, hanem új kezdet lehetőségét hozták el. A szent negyven nap központi témája, hogy mint keresztény a víz által nyertünk új életet. A keresztség vize és az igaz bűnbánat könnye egy forrásból fakad. Mindkettő Isten ajándéka.
Csigi Péter
A cikk forrása a Pécsi Egyházmegye honlapjának “Vadfüge” rovata
1. kép, 2. kép
Ajánlott cikkeink:
Természetfeletti megújulás – természetesen
Böjte Csaba: A bűnbánat lépteinket a szeretet útjára igazítja
Zakeus – Istenért érdemes fára mászni!
Tweet