Böjt – tavasz – megújulás
Itt a tavasz, és ha később is, mint szokott, de kezdődik a nagyböjt. Lassan megszokom, hogy a bulvársajtó ebben az időben – a maga profán szemléletmódján – beszél a (lé)böjtölés, méregtelenítés, lelki egészség fontosságáról, és ezzel mintha kissé a feje tetejére állítaná a dolgot.
Mi ugyanis nem azért böjtölünk, hogy a salakanyagok kiürüljenek a szervezetünkből, szerveink optimálisan működjenek, hanem azért, hogy részt vállaljunk Jézus Krisztus szenvedéséből, egyre készségesebben ragaszkodjunk Isten törvényéhez, fegyelmezve testünket, szemünket, hatalomvágyunkat. A visszafogott étkezés fegyelmezi a lelket, de a test működésére is jó hatással van. Tehát a testi egészség csak következménye önmegtagadásunknak, és nem közvetlen célja.
Lelki egészségünk nem a stresszoldás, a kiegyensúlyozott párkapcsolat, önismeret, önbizalom függvénye, hanem a megszentelő kegyelemé és az Istennel való közösségé. A kiengesztelődés már maga is egy stresszoldó faktor lehet, a harag ugyanis nemcsak rossz tanácsadó, hanem éjszakai pihenésünket is nehezíti. Talán erre is gondolt Szent Pál apostol, amikor a következő sorokat írta: „Ne nyugodjék le a nap haragotok fölött…” (Ef 4, 26). A bűntudat negatív hatása a lelki életre: zaklatottá, szorongóvá teszi az embert.
„A szentségeket lelkünk gyógyulására és egészségére rendelte Krisztus” – írja szent Bonaventúra. A keresztség szentsége feltámaszt a halálból, új életet kapunk vízből és Szentlélekből, a megszentelő kegyelem állapotába helyez minket. A bérmálás szentsége megerősít a hit megvallásában, a betegek kenete felkészít a Krisztussal való találkozásra. A bűnbocsánat szentsége felemel a halálos bűnből, az Oltáriszentség a bocsánatos bűnből, és Istennel egyesít minket. A házasság szentsége jelképezi Krisztus és Egyháza közösségét, és orvosolja az ember vágyakozását. A papi rend a rendezettségnek, a világi vágyaktól való elszakadásnak és a lélek öröklét felé való emelkedésének a jele.
Tweet