Talita

Keresztény női magazin

Bretagne-tól Kamcsatkáig, avagy kapcsolataink próbája

222945_film_azok_a_csodalatos_ferfiak_07
Arra nem emlékszem, hogy barátokként váltak volna el egymástól a túra után, de hogy jól megismerték önmagukat, azt biztosra veszem.

A kilencvenes évek legelején a „valóság sók” előfutáraként láttam a tévében egy számomra nagyon tanulságos dokumentumfilmet, amelyből egy-egy részlet maradt meg csak az emlékezetemben, de azok a mai napig példaként szolgálnak az emberi karakterek viselkedésének megfigyeléséhez.

A film egy utazásról szólt. Egy spontánul összeszerveződött társaság indul el az Atlanti-óceán partjaitól a Csendes-óceán partjáig, át Európán és Ázsián. Semmi spirituális célja nem lévén, nem mondanám zarándokútnak. A légyeg az volt, hogy aki ahogyan bír, jusson el legnyugatabbról legkeletebbre. Kicsit az Azok a csodálatos férfiak című filmre emlékeztető helyzetet szimuláltak, csak itt nem repülő alkalmatosságokkal, hanem a földön guruló változataikkal közlekedtek. A táv is hosszabb, mint a London-Párizs.

A társaság tagjai különböző járművekkel érkeztek a kiindulási ponthoz, ami emlékezetem szerint Bretagne-tól Kamcsatkáig vezetett. Voltak motorosok, biciklisták, autósok, volt ki egyedül, volt ki társakkal, férfiak-nők, idősebbek-fiatalabbak, az biztos, hogy mind kellően kalandvágyó és elég tapasztalatlan volt. Egy operatőr és egy riporter végig interjúkat készített velük, a megtett út dokumentumaként. Ebből az anyagból állt aztán össze a film.

leningrd1980Az indulást követően az első vitákat az önjelölt túravezető személye váltotta ki. „Én vagyok a legjobb-legszebb-legoskosabb-lemercédeszesebb, én már bejártam Tolnát-Baranyát, én leszek a vezetőtök”. Ezzel a hozzáállással lett ő az első. A „nyáj” pedig követte… De alig jutottak át Európa autópályáin és érkeztek meg – az akkor még – Leningrádba (ma Szentpétervár), a társaság fele – egészségi és technikai okok miatt leginkább – lemaradt. Majd akik elérték ezt az állomást, egyhangúan megszavazták, hogy hazaküldik a „legjobb-legszebb-legoskosabb-lemercédeszesebbet”, ugyanis alkalmatlan volt mindenre.

A következő táv már sokkal emberpróbálóbb volt. A járművek sorra felmondták a szolgálatot. Onnantól kezdve ráadásul már nem volt többet visszaút sem. Fel kellett kéredzkedni a még működőképes autókra, teherautókra, dzsipekre. Ekkorra tízen-tizenketten maradtak, többségében férfiak, s csupán két nő. Szibériára már csak egy nagy üzemképes terepjáró teherautójuk maradt. Az emeletmagas hóban csak a befagyott folyón tudtak előrehaladni.

Közben számtalan zűrös helyzet adódott, amikor a férfiak nem a megoldáson agyaltak, hanem még mindig hatalmi harcokat folyatattak, csaknem kinyírva egymást. A két nőnek volt csak köszönhető, hogy lecsitultak a kedélyek. Békítőként léptek fel és adtak vigaszt a csüggedőknek.

Volt olyan „vég kezdete” állapot is, amikor minden elfogyott, és minden elromlott. Már-már a kannibalizmus gondolata is megfordult a fejükben, amikor is egyszerre csak megjelent Szergej a semmiből: a pirospozsgás arcú orosz a kibelezett harckocsijával, és kimentette az elcsigázott társaságot, így valahogy eljutottak a végállomásig, Kamcsatkáig.

szibria120Arra nem emlékszem, hogy barátokként váltak volna el egymástól a túra után, de hogy jól megismerték önmagukat, azt biztosra veszem.

Azóta tudom, hogy egy ilyen jellegű utazás az emberi kapcsolatok, de az egyén szűkebb szintjén a párkapcsolat vagy a barátság modell értékű próbája is lehet. Szoktam is ajánlani minden ismerősömnek, hogyha a társát, a barátját jobban meg akarja ismerni mielőtt „összebútoroznának”, vagy társulnának egy vállalkozáshoz, ilyen vagy ehhez hasonló élethelyzetekben próbálják ki önmagukat, illetve egymást.

Elég, ha csak egy balatoni nyaralásra elmennek, és egy napig nincs meleg víz a panzióban, s máris kiderül, hogy egy kis kényelmetlenség kiből mit hoz ki. Minden illúziónk elszállhat azon nyomban. Nos, ha ezek után is bevállaljuk az illetőt társként az életünkben vagy vállalkozásunkban, akkor azt annak tudatában tesszük, hogy a hibáival és hiányosságaival mindvégig számolnunk kell, és nem róhatjuk fel neki, hogy „bezzeg, ha a Hufnágel Pistihez mentem volna feleségül”, vagy ha Curve-Straight úrral társultam volna a „görbe vonal kiegyenesítő üzletágban”, akkor jobbam döntöttem volna.

 

Antalffy Yvette

 

Nyitókép. Második kép. Harmadik kép.

Kapcsolódó cikkeinkből:

Hogyan lettem zarándok?

Vezeklés

Bakonybél, te csodás!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162