Talita

Keresztény női magazin

Bűn fenntartani egy rossz házasságot? – Gondolatok a katolikus újraházasodott elváltak kapcsán

Nekünk, a Talita szerkesztőinek nincs különvéleményünk a hivatalos katolikus állásponthoz képest az újraházasodott elváltak áldozásának ügyében. Ha ebben a helyzetben lennénk, mi sem áldoznánk. Viszont elfogadnánk a zsinati atyák döntését, ha egyszer úgy látnák jónak, hogy az ilyen életállapotú embereket is engedheti áldozni a püspök vagy egy lelkivezető.

Nyilván ez a kérdés azért vetődött fel mostanában, mert a katolikus elváltak, illetve újraházasodottak száma mostanra elérték a kritikus tömeget. A megelőző történelmi korszakokban a nőknek szinte egyáltalán nem volt lehetőségük ágytól-asztaltól elválni, még súlyosan bántalmazott esetben sem (a szórványosan előforduló esetek többségében a férfiak kezdeményezhették a különélést), és a házasság érvénytelenségének megállapítása is csak kivételesen történt meg a nagy befolyással és vagyonnal rendelkezők körében. Tehát minden korszaknak megvannak a sajátos morálteológiai problémái.

Sólyom Beáta pasztorális tanácsadó, lelkigondozó „Elváltak és újraházasodottak mint példaképek?” című cikkét azért tettük szívesen nyilvánossá, mert sok – látszólag mellékes, valójában nagyon fontos – kibeszéletlen problémára hívja fel a figyelmet:

1. Bűn-e, ha valaki a keresztény „hosszan tűrésre” és szentségi házasságra hivatkozva benne marad egy olyan házasságban, ahol párja súlyosan bántalmazza őt – akár szóval, cselekedettel vagy mulasztással? Ha igen, mikortól az?

2. Bűn-e egy olyan házasság fenntartása, ahol a gyerekek az egyik szülőtől bántalmazásnak vannak kitéve? Mekkora ebben a másik szülő felelőssége? Foglalkozik-e az egyház az ilyen esetekkel, van-e erről állásfoglalás, nyújt-e segítséget? Vagy a hívők inkább félrenéznek a házasság szentsége és a „nem szólunk bele mások gyereknevelésébe” jegyében?

3. Sok ellenérzést keltenek az egyre gyakoribbá váló házasságot érvénytelenítő eljárások, mivel – a gyónási titokra hivatkozva – nem lehet tudni, hogy milyen alapon érvénytelen pl. egy húsz éve együtt élő, háromgyerekes pár templomi házassága. A cikkben felvetett problémák ezzel kapcsolatban is nagyon élők. (Pl. az ilyen házasságban született gyerekek egyházi értelemben törvénytelennek számítanak?)

4. A hétköznapi tapasztalat alapján (látva a sok párt, akik csupán a külsőségek miatt esküsznek templomban, és tapasztalva az egyre több semmisségi eljárást a vallásukat gyakorlók között) nem tűnik túlzónak Ferenc pápa becslése, hogy a szentségi házasságok egy része (nagy része?) érvénytelen lehetne – ha egyházjogászok megvizsgálnák. Szerencsére csak kérésre vizsgálják. A semmisség kimondása azonban csak a hívőknek fontos; akik viszont csak a ceremónia miatt kötöttek így házasságot, egy vállrándítással elintézik a dolgot. Fontos lenne a jegyesoktatások „minőségellenőrzése”, de még ennél is lényegesebb lenne, hogy a papok merjenek nemet mondani a nyilvánvalóan csak a templomi díszletek miatt házasodni szándékozóknak (az anyagi érdek ellenére is).

5. A kommentelők közül néhányan azt kifogásolták, hogy az érzelmek túlzott szerephez jutnak ezekben a helyzetekben. Mi sem kedveljük azt a hozzáállást, hogy „szeressük egymást, gyerekek, a többi nem számít”. Az érzelmeken túl azonban érdemes foglalkozni a lelki folyamatokkal, amelyek hitgyakorlásunk alapját képezik, annak ellenére, hogy sokan ma is szeretnék paragrafusok lelkes, meggyőződéses betartásának látni és láttatni a vallásosságot, és nem fogadják el azt sem, hogy Isten felé csak fokozatosan halad a legtöbb hívő. Ez a hozzáállás azt feltételezi, hogy bár eszükkel elfogadják, de szívükben valószínűleg nem tudnak mit kezdeni az olyan kijelentésekkel, hogy „ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem”. Az elváltakkal foglalkozó lelkivezetők számára viszont ez mindennapi tapasztalat, és nem véletlen, hogy ennek a cikknek (és mögötte a tanulmánynak) a szerzője lelkigondozó. Nagyon örülünk, hogy az utóbbi néhány évben a lelkigondozói szempontok egyre nagyobb teret kapnak a katolikus egyházban, mert ezek azok a tapasztalatok, amelyeknek a tudatában megfogalmazott szabályok az emberért lesznek, nem az ember lesz a szabályokért.

6. Mit tegyen a hívő közösség, ha nyilvánvaló egy társuk bűnös életvitele, mégis áldozáshoz járul? Ha például köztudott, hogy veri a házastársát vagy a gyerekét? Ha szentségi házassága mellett köztudottan szeretője van? Ha vallásgyakorló ugyan, de csak együtt él a párjával? Ha a párjával csak polgári házasságban él (ami egyházilag nem számít házasságnak)? Ha nyilvánvalóan adócsaló, vagyis nem adja meg a császárnak, ami a császáré? Ha köztudottan hamisan tanúskodott, amiből másnak kára is lett, ő azonban zavartalanul áldozik? Cinkosai-e a keresztény közösség tagjai, ha erre őt vagy a papot nem figyelmeztetik? Ezekről a helyzetekről is jó lenne beszélgetni keresztény fórumokon.

Ezek tehát olyan kérdések, amelyekkel érdemes szembenéznünk, és erre jó lehetőséget nyit az idézett cikk.

A Szerkesztők

Kép 


Hozzászólások

  • Megfontolás szerint:

    Azt hiszem, nem a szinódusi atyák “kisebbségi vs. többségi véleménye”, hanem a Tanítóhivatalnak a KRISZTUSI tanítással való összevetése utáni döntése az, ami kimondhatna egy ilyen változtatást
    Ahogy XVI.Benedek fogalmazott a “Zeitgeist diktatúrája” erősen hathat (saját hozzáfűzésem:) a katolikus zsinaton is. Ez az elmúlt zsinaton bizonyos bíborosok csalárdul kiadott megnyilatkozásán meg is mutatkozott, amiről ők el akarták hitetni, hogy zsinati dokumentum, pedig nem volt az.

    • Kölnei Lívia szerint:

      Csalárdságot feltételezni a püspökökről elég furcsa egy katolikustól – annál is inkább, mert a “másik szélsőség” éppen a többi püspökről feltételezi a csalárd szándékokat… Szerintem senki nem akart megtéveszteni senkit, csak vannak a jogi formulákhoz értő hívek, meg vannak, akik ezek között nem tudnak különbséget tenni, esetleg nem is érdekli őket. Én abban hiszek, hogy az efféle csatározások szépen letisztulnak, fölösleges hergelni egyazon tábor tagjait – és a sok kis forrás mind abba a mederbe folyik majd, ami a Szentlélek akaratával megegyező. Ez a kétezer éves tapasztalat.

    • Magdolna szerint:

      Érdekes volt olvasni egymás után a hozzászólásokat. Próbáltam a belső hangra figyelni közben. Volt olyan bejegyzés, amelyik gazdája felől éreztem, hogy úgy, ahogy a szamaritánus lehajol a cserbenhagyott szenvedőhöz, szeretettel fordul a körülötte lévőkhöz. És irgalommal.
      Volt olyan – jelzem, pártatlanul olvastam mindet – amelyiknél jeges fuvallat érintett, mint a törvénytisztelő levita esetében, aki lehet, hogy szórul szóra betartja a törvényeket, s a tisztaság megőrzése érdekében szigorúan következetes – pont ez okból nem hajol le az idegen sebesülthöz. De…. én magam az előző mellett biztosabban érezném a jézusi szeretetet. Úgy érzem, ő hitelesebben közvetíti azt. Nem a betű szelleme, hanem a Léleké. Továbbra sem a törvények elsőségét gondolom célravezetőnek, hanem a megfontolt, de szeretetteli, egyedi, odafigyelő lelkigondozást. És a szentségekhez járulás kérdése máris nem lehet kérdés: az Úr megbocsájtó és magához ölel. S adja magát – a lelki áldozásban, a megtisztulásban, szent testének átadásában…
      Aránytalanul nagy hangsúlyt fektetnek – érzésem szerint – a hatodik parancsolatnak. Sokan, sokféle módon veszik el más életét, rideg gyűlöletben élnek (esetleg egy erőltetetten fenntartott házassában), millióan törvénytelen módon meglopják a körülöttük élőket, s teszik tönkre az életüket – mindezeket be sem vallják, nincs is bűntudatuk, sem bűnbánatuk, – mégis előbb járulhatnak szentségekhez, mint az újraházasodottak, akik igaz bűnbánat után gyümölcsöző életet kezdhetn(én)ek. Hangsúlyozom: úgy gondolom, nem lehet merev sémákban gondolkodni. A lelkigondozás jelentősége felmérhetetlen!

  • Megfontolás szerint:

    Böjte Csaba legfrissebben Balatonbogláron, a Csillagösvény missziós (és jótékonysági) körútja kezdetén és már korábban is mondta: “Az irgalmasság rendkívüli szentévében mindenki az irgalomról beszélt, kevesebb szó esett Isten igazságosságáról, Isten törvényeiről.” A Tízparancsolatról fog elmélkedni e körúton, amelynek egyik parancsolata a hatodik: “Ne paráználkodj!”, és már korábban is mondta, hogy azért van a sok válás, mert az emberek a házastársuktól várják a boldogságot, pedig Isten az egyedüli, aki ki tudja teljesíteni az embert.
    Ha azt mondjuk, hogy egy nem tökéletes házasságot nem kell fenntartani, akkor ki kellene hagyni Keresztelő Szt.JÁnos vértanúságát az Evangéliumból, továbbá vissza kellene vonni Morus Szt. Tamás szentségét, és engedni kellene, hogy egyéni megítélés, hangulat, érzelmek, kisértések és nem a az esküvői szent eskühöz, és Krisztusnak a házasságról mondott igéihez való hűség legyen a döntő.
    A Zeitgeist relativizál. Szavatok legyen igen-igen, nem-nem, mert minden egyéb az ördögtől való.

    • Kölnei Lívia szerint:

      Megfontolás, hozzáállásodból nekem úgy tűnik, a házasságot szerinted akkor is fenn kell tartani, ha az egyik házasfél testi-lelki épségét vagy a gyerekeket súlyosan veszélyezteti, mert ne “egyéni megítélés, hangulat, érzelmek, kísértések” legyenek a döntők. Valóban így gondolod?

  • Kölnei Lívia szerint:

    Egyébként ez is Böjte Csaba atya véleménye az újraházasodottakról, aki mind az igazságot, mind az irgalmat ismeri: http://talita.hu/magazin/boejte-csaba-a-qrendezetlen-kapcsolatokrolq/

  • Megfontolás szerint:

    Kedves Kölnei Lívia!
    Az annulálás irgalmas lehetősége adott és adott is volt a jogosan érvénytelenítendő esetek megvizsgálására és elbírálására. Bár, sajnos, úgy tűnik, itt is boldog boldogtalan házasságát annulálják.

    Itt az ideje, hogy az igazságról, tisztességről, hűségről is beszéljünk.

    Nincs szükség újabb kiskapuk nyitogatására, hogy a tisztességtelenek is simán átmenjenek rajta.

    Van különbség legalitás és illegalitás között. Mint ahogy a bevándorlók esetén is.

    Az egyház megadja a lehetőséget a fivérként és nővérként együtt élő kapcsolat számára.

    Barsi Balázstól idézek:
    Abban az időben odamentek Jézushoz a farizeusok, hogy kísértsék és ezt mondták: „Vajon szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátani a feleségét?” Ő azt mondta nekik: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfinek és nőnek teremtette őket? És azt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz« Úgyhogy, már többé nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mt 19,3–12)

    Akkor fogjuk fel e szavak érvényességét, amikor tudatosul bennünk, hogy ezt nem egy vallásalapító, nem egy erkölcstanár mondta, hanem Jézus Krisztus, a megtestesült Isten, aki ismeri a Teremtő akaratát. Mert egylényegű Isten az Atyával és a Szentlélekkel! Tehát nem arról van szó, hogy én az elváltakat, és új polgári házasságot kötött testvéreimet elítélem személy szerint; de állapotukat nekem, se más papnak, sem a püspöknek, sem a római pápának, nincs joga törvényesnek (Jézus akaratával egyezőnek) mondani, nem dönthetek úgy, hogy lényegében, ha kitartanak, szépen nevelik a gyermekeiket, imádkoznak és templomba járnak, akkor áldozhatnak is. Pontosan az áldozás ténye szinte kényszeríti az embert más területen is, hogy életét megváltoztassa, vagy mondjon le bizonyos döntéseiről, amelyeket össze nem lehet egyeztetni az Eucharisztia vételével.

    Ezek az elváltak és újraházasodottak (polgárilag) az én szenvedő testvéreim. Magamat nem tekinthetem különbnek náluk, mert mennyi más, ha talán nem is olyan egyértelmű ütközés van az életben Jézus tanításával. Ám ha azt várják tőlem, hogy állapotukat ne nevezzem rendezetlennek, akkor még inkább elvárhatják tőlem, hogy Jézus kijelentése alapján ne nevezzem rendezett állapotnak. Ha az Eucharisztiában részesülhetnek, akkor többé az Eucharisztia nem lenne számunkra az, ami: az utolsó és legnagyobb döntés Jézus mellett, aki saját magát adja eledelül nekünk. Mibe került ez Jézusnak? Vérrel verítékezésébe, elhagyatottságba, megostoroztatásába, halálos elítéltetésbe: egyetlen kereszthalálába…

    Akármennyire is fáj azoknak a testvéreknek, akik most ebben az állapotban nem járulhatnak szentáldozáshoz (bár vágyódjanak utána) annak mégis örüljenek, vagy legalább azzal vigasztalódjanak, hogy annak az Egyháznak a tagjai így is, amely Egyház nem teszi magát Jézus szava fölé, amely Egyház nem alkuszik meg csak azért, hogy sokakat megnyerjen… Ez az Egyház ősbecsületessége és ártatlansága annyi (a felületen tapasztalható) gyöngesége ellenére.

    Az egy férfi és egy nő életre szóló kapcsolata Isten gondolata nem az emberé! Azt is meg kell fontolni, hogy Isten nem Ádám-Éva bukása (vagyis az Istennel való szakítása) után rendelte el a házasságot, hanem a megszentelő kegyelem állapotában.

    Tehát akkor működik jól, ha a férfi szíve és a nő szíve egészen az Istené. Akkor nem „felbonthatatlan” a házasság, hanem egyszerűen nem bomlik föl.

    Az Úr Jézus, az Isten megtestesült Fia – kereszthalálával megszerezte a bűnbocsánatot és a benne hívők szívébe kiárasztotta a Szentlelket, vagyis istengyermekké tett: az isteni természet részesévé. Ennek az isteni természetnek megvannak a maga törvényei. Feladatunk, hogy értelmünk, akaratunk, pszichénk, testünk (hormonaival együtt) ezen törvénye erőterébe legyenek fölemelve, mert egyébként kettészakadva elpusztulunk.

    Az isteni természet pedig nem ismer válást. Azóta, hogy Isten Fia emberré lett soha el nem válik tőlünk. Megtagadhatjuk, halálra ítélhetjük, Ő mégis tovább szeret.

    P. Barsi Balázs ofm.

  • Kölnei Lívia szerint:

    Barsi Balázs szavai világosak, szépek, én egyet is értek vele, ami a házasság mibenlétét illeti. A “ki áldozhat” kérdése területén én nem kérdőjelezem meg a mindenkori tanítóhivatalt alkotó püspökök kompetenciáját. Lelkipásztori szempontból viszont a cikkben felvetett kérdések mindig feladatok maradnak, amelyek egyéni megoldásokat kívánnak (és itt most nem az áldozni engedésről beszélek, hanem a lelkiatya és a közösség hozzáállásáról a nehéz helyzetben lévőkhöz).

  • Megfontolás szerint:

    Kedves Kölnei Lívia!
    Az előző bejegyzésemből kimaradt két reakció:
    1./ nem feltételezés, hanem tény, hhogy bizonyos bíborosok csalárdul többségi szavazattal megerősített dokumentumként tártak a sajtó elé egy általuk kreált, többségi szavazattal meg nem erősített irományt. Tehát nem rosszhizsemű feltételezés, hanem tény.
    2./ Böjte Csaba az Ön által idézett cikkben, nem mond ellent a katolikus egyház tanításának, amely engedi az új kapcsolatban való fivérként nővérként együttélés esetén a szentségekhez járulást. És az egyház kebelére tartozónak tartja azokat is, akik nem önmegtartóztatásban élnek, csak nem engedi a szentségekhez járulásukat. Tehát a katolikus egyház eddig is egyben irgalmas és az isteni törvényt tisztelő is volt, és remélem marad is.

    • Kölnei Lívia szerint:

      Egy percig se gondoltam úgy, hogy Böjte Csaba tapasztalata és véleménye ellentmond a katolikus tanításnak, sőt…! Üdítő az a látásmód, ahogyan ő megközelíti a problémákkal küzdő embereket, ritkán hallani és látni ilyet. Abban hiszek én is, hogy minden szócsata ellenére vagy azzal együtt a katolikus egyház “egyben irgalmas és az isteni törvényt tisztelő is”.

  • Szissz szerint:

    Az ágytól-asztaltól elválasztás megoldást nyújt arra az esetre, ha a szentségi házasság érvényesen létrejött (tehát az érvénytelenség nem állapítható meg), de az életközösség fenntartása pl. az egyik házastárs bántalmazó magatartása miatt komoly veszélyekkel járna.

    Az egyházjog tehát senkit nem kényszerít abba a szituba, hogy a saját vagy gyerekei életét, épségét veszélynek tegye ki. Csak ez nem túl közismert lehetőség.

  • incy szerint:

    Bocsi de nem bírom, hogy ne szóljak bele.
    Szóval a férj agyonütheti feleségét és gyermekét, mert “Amit Isten egybeköt, ember nem választhatja szét.” Vajon Isten megengedi és élvezi azt, hogy a férj püföli a családot?
    ”Elhagyja anyját és apját..” Mi van, ha mégsem teszi meg az egyik fél? A másik fél kap grátiszba szülőt. De jó neki, anyóssal s apóssal is házasságban él. Ezt is díjazza Isten?
    Könnyű okosnak és ítélkezőnek lenni annak, aki nincs olyan helyzetben. Minden percben hálás kellene hogy legyen azért, mert olyasmivel nem küszködik…

    .

    • Szissz szerint:

      Kedves Incy, ahogy fent már utaltam rá, az egyházjog ilyen esetben lehetőséget ad a különélésre, de maga az érvényesen létrejött házasság attól még fent marad (részletek: http://lexikon.katolikus.hu/K/k%C3%BCl%C3%B6nv%C3%A1l%C3%A1s.html).

      Jó lenne, ha senki nem terjesztene már olyan szólamokat, hogy az egyház arra kötelezné az anyákat, h a házasság szentségére hivatkozva szótlanul eltűrjék, hogy sorozatos erőszaknak legyenek kitéve akár ők, akár a gyerekeik. Ez egyszerűen hamis vád.

      Más kérdés az újraházasodás, ez ilyen esetben sem lehetséges a különváltan élő házastárs számára. De ez már ugye nincs összefüggésben az erőszak elhárításának lehetőségével! A két dolgot nem kéne összemosni.

  • Megfontolás szerint:

    Az utolsó hozzászólónak válaszul.
    A házasság érvénytelenítésére létezik annulálási eljárás az egyházban, amivel érvényteleníteni lehet házasságot, amennyiben a kérelem jogos. Tehát, ha vki üti, veri a feleségét, v. becsapta eleve, v. ki tudja hány indok még – stb, akkor elbírálják lehet-e érvényteleníteni a házasságot.

    Sajnos, saját magam jó pár olyan helyzetet ismerek, ahol a férj v. feleség továbbállt, v. megcsalja a feleségét, 4-6 gyermekét elárulja, elválik, majd polgárilag újraházasodik, -ott, és utána az “ártatlan angyal” áldozni, gyónni stb-t szeretne, s a vallásosság, ájtatosság mintaképévé lesz.

    Erre ad lehetőséget ez a legújabb álságos, képmutatásra hívó kiskapu, amit az Amoris Laetitia-ban megjelent.

  • Megfontolás szerint:

    Azt gondolom, hogy a fent említett ismerőseim, akik képesek voltak éveken keresztül megcsalni a feleségüket, gyerekeik életét tönkretenni, csak hogy egy gondtalanabb, felületesebb életet élhessenek, remélhetőleg lelkiismeretfurdalással élnek.
    Ezért fontos nekik a vallás jobban, mint korábban. Csakhogy, megszegtek egy házassági esküt, tönkretették 5-6 ember életét.
    Tehát, “menj és többé ne vétkezzél” – fel kellene hagyniuk a bűnnel és visszatérni az elhagyottakhoz.
    Tudom, hogy ez a gondolat már Keresztelő Szt.János esetében sem volt divatos, sőt le is fejezték érte.
    A keresztény portálok olvasói esetében sincsenek illúzióim.
    Bár a reményt nem adom fel. Szeretettel,
    Megfontolás

  • Apolka szerint:

    Kedves Megfontolás! Megértem, hogy ennyi indulattal és elkeseredéssel állsz ehhez a témához, ha ennyire rossz tapasztalataid vannak a környezetedben. Nekem inkább csak a válástól szenvedő ismerőseim vannak, akik egyáltalán nem álszentek. Talán ezért tudom inkább megértéssel és némi örömmel szemlélni, ha valamelyiküknek lehetősége adódik meggyógyulni egy rendesebb társ mellett. Persze tudom, mindig lesznek, akik a kiskapukkal visszaélnek, álszent módon, hátrányba tolva ezzel a valóban jóra törekvőket. Ferenc pápa jószándékait is ezek az önző emberek teszik tönkre, miattuk követelnek sokan inkább szigorúbb szabályokat és bizonyos fokú könyörtelenséget. Sajnos ez a valóság.

  • Megfontolás szerint:

    Kedves Apolka!

    Nem vagyok indulatos. Azt állítom, hogy az egyházban megvan a legális út a jogos irgalom elnyerésére (annulálási eljárás), és a legalitás útján kell maradni a házasság szentsége vs. házasságtörés (“Én sem kövezlek meg téged. De menj és többé ne vétkezzél!”) kérdésében.

    A pokolra vezető út jószándékkal van kikövezve.

    Ferenc pápának Krisztus tanítását kellene tanítania, amit az egyház kétezer éven keresztül tanított.

    Ferenc pápa a Dubia kérdéseket feltevő bíborosoknak, akik arra kérték Ferenc pápát, hogy egyértelműsítse, hogy az egyház tanítása érvényben marad, sem szóbeli sem írásbeli választ nem adott. Audiencián nem fogadta őket.

    Máltán, Németországban, és azt hiszem Buenos Airesben a püspökök minden korlát, minden külső elbírálás nélkül mindenkit szentáldozáshoz engednek. Pedig a Szentírás szerint az ember “kárhozatára” is magához veheti az Oltáriszentséget, ha bűn állapotánan van.

    Nagy a káosz! A pokolra vezető út jószándékkal van kikövezve. L. a bevándorlás esetét is.

  • Megfontolás szerint:

    Kedves, tisztelt Talita.hu!

    A cikk címében jószándékú, de félrevezetésre alkalmat adó pontatlanságot találtam.
    A katolikus házasságot nem fenntartani csak az egyház oldó és kötő hatalmának van joga. Erről ember nem határozhat.
    Továbbá elválni és újraházasodni nem lehet egyházilag, csak ha az egyház érvénytelenítette a házasságot.
    Ezekkel a szavakkal, fogalmakkal vigyázni kell!

    Tisztelettel,
    Megfontolás

  • Szissz szerint:

    Kedves Megfontolás!

    Valóban vannak olyan esetek, amelyeket Ön is említ, amikor a házasságtöréssel együtt sok ember életét is sikerül tönkretenni, és ezt követően a második családban az illető előadja a szuper családapát/családanyát.

    Azonban van más is. Szerintem nagyon komoly erkölcsi dilemma, ha mondjuk valaki 18-20 évesen megházasodik, majd ezt a házasságot – bűnös módon – megtörve a felek 2 év múlva elválnak, és újraházasodnak. Eltelik 10-15 év, már mindenhol beáll az új család, vannak gyerekek. Esetleg valaki épp ekkor kezdi komolyan megélni a hitét, és szeretne a kegyelem állapotába kerülni. Morális értelemben ilyenkor mi a helyes döntés? Felrúgni a családot, tönkretenni egy csomó embert, és megkísérelni visszatérni a volt házastárshoz (aki Isten előtt még mindig házastárs)? És ha a másik hallani sem akar a dologról? Tegyük fel, h az első házasság nem annullálható, mert érvényesen létrejött. Szerintem ez egy roppant nehéz dilemma.

    Nem vagyok teológus, és nem tudom megítélni, h az AL több kárt vagy több jót okoz-e. Az a megérzésem, hogy a pápa arra akart rámutatni, hogy az életben vannak egyszerűen megoldhatatlan dilemmák, amelyek megítélése egyedül Krisztusra van bízva.

    • Megfontolás szerint:

      Igen, értem.
      De eddig sem voltak kirekesztve az egyház életéből az ilyen párok.
      1./ Ha egy új párkapcsolatban (=polgárilag akár házasság is lehet) levő pár nem él / élt házaséletet, járulhat szentségekhez.
      2./ Ha egy új párkapcsolatban (=polgárilag akár házasság is lehet) levő pár szexuális kapcsolatot is fentart, és akár születnek új gyerekei, eljárhat szentmisére, szentségimádásra, hittanórára, lehetnek plébániai barátai,stb. de nem járulhat szentségekhez.
      Számos ilyen ismerősöm van, volt.

      Nem kellett volna külön ilyen szabálytalan eszközzel rámutatnia a pápának, mert ezzel szembe megy az evangéliumban rögzített “házasság felbonthatatlanságe” elvének.

      Túl sok falat akar lebontani.

      A határoknak, falaknak is van értelme. A Tíz parancsolat is parancsokat és tiltásokat tartalmaz.

      Szeretettel, tisztelettel,
      Megfontolás

  • Szissz szerint:

    Én semmilyen falat nem akarok lebontani, csak gondolkodom:).

    Az remek és fontos körülmény, h nincsenek kizárva az egyház életéből (tényleg remek). De ha ilyen helyzetben lennék, engem az izgatna a leginkább, hogy vissza tudok-e térni a kegyelem állapotába úgy, hogy közben ne okozzak még olyan emberek életében, akik a kialakult helyzetért egyáltalán nem felelősek. Vagyis: ha őszintén megbántam a régi bűnömet, most az lenne az erkölcsileg helyes magatartás, ha újabb életeken gázolnék át? Vagy olyan helyzetbe kerültem, hogy életem végéig benn kell ragadjak a bűnös állapotomban?
    Mi a helyzet olyankor, ha az új – polgári értelemben – házastársam nem partner a szexualitás örökös felfüggesztésében?
    Szerintem azért ez az egész kérdéskör nem kerekíthető le ilyen egyszerűen.

    • Megfontolás szerint:

      Van ilyen kedves katolikus barátnőm, aki nagyon tisztességesen (mert bár a tisztesség és becsület fogalma igencsak veszendőben van, azért még fellelhető), jár szentmisére, hiszi, h. Isten szereti és gondját viseli, de szentáldozáshoz, nem járul, mivel nem megengedett, és ő is elismeri, hogy a “polgári férje” nem is volt ártatlan az első és szentségi házasság összeomlásában.
      Volt pap, aki felajánlotta neki, hogy ő nem veszi olyan súlyosra a helyzetet, és ő tisztességesen elutasította ezt a kissé sanda megoldást

  • Kádár Ágoston szerint:

    Az újraházasodott elváltakkal foglalkozik a “Megfontolások az elváltakról” címú fejezet, amely Somfai Béla SJ “Szexuáletikai jegyzetek” című könyvében (Új Ember Kiadó 2003) jelent meg.

Hozzászólás a(z) Kölnei Lívia bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162