Talita

Keresztény női magazin

Csaba testvér Húsvétja

Foot_washing


A gyerekeink iránti jóságukért köszönetképpen, szeretném megosztani Önökkel az egyik nagyon szép nagycsütörtöki élményemet.

Aki gyerekekkel foglalkozik, az tudja, hogy mindenik évnek megvan a maga keresztje, van olyan tanév, amikorra a himlő, máskor az influenza környékezi meg a nagycsaládot, és biza’ akkor “megy a gyűrű vándorútra, egyik kézből a másikba”, és nehéz megfékezni a járványt. Persze nemcsak fertőző betegségek indulhatnak el a gyermekek világában, hanem különféle divatok, hóbortok is, melyeket a felnőtteknek nagyon nehéz megérteni, befolyásolni.

Volt egy év, amikor a fiaink folyton bosszantották a tanárokat, az osztályok szinte versenyeztek, hogy ki tud csínytevésben rálicitálni a másikra. Nekik nagyon jó bulinak tűnt, de egy-egy tanár a felmondását fontolgatta. Mi mást tehettem volna, újból és újból összeszedtem az intézet belső udvarára a gyerekeket, hol szép szóval, máskor meg minden pedagógiai haragomat csatasorba állítva próbáltam a fiaimat nevelgetni, a kedvesség és a jóság útjára terelgetni. Tavasz felé már az egész pedagógiai eszköztárunk romokban hevert. Magamba roskadva behívtam az intézet vezetőjét, és megbeszéltük, hogy ha már nincs eredménye annak, hogy a gyerekek fejét mosogatjuk, próbáljuk meg a lábukat megmosni.

A nagycsütörtöki szentmisén a legcsintalanabb gyerekeket kiültettük az első padba, és az evangélium után prédikáció helyet letérdeltem mindenik fékezhetetlen kiscsikó elé, és szelíden, ahogyan mesterünktől tanultam, megmostam, megtörölgettem a lábát. A hívek döbbent csendben nézték, nem mondtam semmit, csak céltudatosan végeztem a dolgomat, a kántor közben szép nagyböjti zsoltárt énekelt.

A szertartást elsősorban a gyerekeknek szántam pedagógiai célzattal, de igazából engem is végtelenül megindított. Ott és akkor döbbentem rá, hogy Péter lábát mosva az én lábamat is megmosta a Mester. Bár Júdás zsebében ott zörgött a harminc ezüstpénz, Jézus mégis lehajolt, és az áruló lábát is megmosta. Aztán belém nyilallt a felismerés: Jézus nemcsak megmosta a tanítványai lábát, hanem utána meg is halt értük a kereszten! Vajon én meg tudnék halni ezekért a rosszcsont gyerekekért?

A múlt héten Böjte Csaba testvérrel miséztem együtt Csobánkán az Élet Házában. Nem vittem magammal albát, de örömömre kaptam egyet. A mise elején láttam, hogy így Csaba testvérnek nem jutott. Ferences csuhájában misézett, olyan egyszerűen, ahogyan prédikált. Épp kisütött a nap, a tavasz próbált megszületni, újra. A lelkesítő beszéd fő témája az volt, hogy Isten mindig kinyit egy ajtót. Ha mi végezzük a dolgunkat, Isten elvégzi a többit. A havat nem mi lapátoljuk el, hogy kibújhassanak a virágok, így életünk tavaszát sem mi visszük végbe, hanem Isten. Az egyházban is Isten most kinyitott egy ajtót, lett egy pápánk, aki kopottas cipőt visel, magára főz, és a szegények egyházát hirdeti meg. Húsvét hajnalán a mennyei Atya kinyitott egy ajtót. Egy sírbolt bejáratát. Az Ő Fia feküdt benn. Azóta minden Húsvét reménykeltő, mert arra emlékeztet, hogy Isten új lehetőségeket ad, új életet fakaszt, új ajtókat nyit. Nekünk csak tennünk kell a dolgunkat. ( Ambrózy Tamás plébános)

A szertartást befejezve felálltam, és csendesen néztem őket, míg az orgona utolsó akkordjai is elhaltak. Néztem a fiaimat, és annyira szépnek láttam őket, mint még soha! A megfosztott oltár előtt sokáig némán térdeltünk. A végén, a sekrestyében mindenki tanítványom odajött, hozzám bújtak, megöleltek csendesen. Néma percek után az egyik, talán a legcsintalanabb megszólalt: “Csaba testvér, én többet nem leszek rossz!” Én sem, én sem, visszhangozták a többiek a mélyről jövő jó elhatározást.

Évek teltek el, ma már felnőtt emberek, elsodorta őket a múló idő, de én úgy gondolom, hogy legtöbbjüknek sikerült megtartani a tiszta szívből felfakadt őszinte fogadalmat. Egy biztos, ha találkozunk, ugyanazzal a szeretettel tudjuk átölelni egymást.

A gyerekek előtt térden állva örökre megértettem, hogy szeretetre csak végtelen alázattal és nagy-nagy szeretettel lehet tanítani az embereket. Ezúton kívánok Önöknek kegyelmekben gazdag húsvétot!

Csaba testvér OFM

Nyitókép

Böjte Csaba OFM oldala


Korábbi írások Böjte Csabától:

Böjte Csaba: A bűnbánat lépteinket a szeretet útjára igazítja

Böjte Csaba adventi levele

Böjte Csaba a Talitának a Húsvétról



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162