Talita

Csángó mozaikok 1.

Reggel 5-kor indultunk egy Budapest környéki településről Csángóföldre, Klézsébe. Jól haladtunk, és Csíkszeredába már este 6 és 7 között megérkeztünk – minden esélyünk megvolt tehát, hogy este 11 körül Klézsébe érjünk. 

Telefont ragadtunk, hogy mehetnénk-e az előre jelzettnél egy nappal korábban, de a klézsei mozgó telefonhálózat nem működött. Hogy ne veszítsünk időt, elindultunk tehát, és már a Gyimesi-hágónál jártunk, mire sikerült a dolgot tisztáznunk.

A patakon széltében-hosszában

– A főtéren, a második templomnál forduljatok balra, majd jobbra, másfél kilométer múlva egy buszfordulóhoz értek, ahol az aszfaltozott út véget ér. Innen megint másfél kilométert kell megtennetek a köves úton, majd át kell ugrani a patakon, de ott már várni foglak. – ez volt az pontos útmutatás. Azt nem értettük tökéletesen, hogy hogyan is kellene átugrani a patakon. Vendéglátónk azonban tényleg várt az úton, megmutatta az átugrás mikéntjét, a házban vacsorával és pálinkával vártak, és sikerült minden fontos holmit – a patakon keresztül – a házba bevinnünk ahhoz, hogy az éjszaka nyugalomban teljen.

Később, napvilágnál az is kiderült, hogy kerítésen belülre vinni a kocsit csak egyetlen módon lehetett, ezt az egyetlen utat viszont valamikor elmosta az áradó patak. Vagyis bele kellett hajtanunk a patakba, és ott kb. 30 métert haladni, majd kihajtani belőle. Elsüllyedéstől nem kellett tartanunk: a patak ágya kavicsos volt, csupán a patak talán tíz centi mély vizében kellett kicsit gázolnia a négykerekűnek.

Táltos-hegy és forrás

Másnap a Klézse falut körbevevő varázslatos helyeket látogattuk meg. Messziről láttuk Szent László király lovának hegygerincbe kövesült térgyekalácsát, de voltunk a forrófalvi fatemplomnál is. Ez az egyetlen fennmaradt régi fatemplom, ugyanis egy-két évszázaddal ezelőtt a csángó falvakban új kőtemplomokat építettek. Ha Moldvában, egy faluban a számunkra megszokott  kinézetű  templom áll, akkor az katolikus, és a falu lakói feltehetőleg beszélik a csángó-magyar nyelvet – vagy legalább is beszélték, mielőtt a nyelvet teljesen elvesztették volna. Félreismerhetetlen ezekhez képest a román falvak hagymakupolás ortodox keresztény temploma.

Felhágtunk a falu határában elhelyezkedő Táltos-hegyre is, amelyről csodálatos kilátás nyílott Klézsére, a környékre és a Szeret völgyére is – még a folyón túli falvak is láthatóak voltak. A hegy csúcsán hármas kereszttel egy kálvária állt, ezt látogattuk meg – illetve már csak kettő állt belőle, a harmadik, vasbetonból készített kereszt már csak feküdt társai mellett. Nem szólt híradás arról, hogy a pusztítás a Természet, avagy hívatlan látogatók számlájára írható.

A Táltos-hegy a korábbi időkben feltehetőleg valami védelmi mű, talán vár lehetett. További érdekessége volt a csúcshoz közel, a hegy ölében, talán 40-50 méterrel mélyebben feltörő forrás. A Táltos-forrás vize mézédes volt, érdemes volt ráhajolni, kézbe venni, szürcsölni, és inni, inni, inni a magas hegyen csodaszámba menő módon előtörő kristálytiszta életvizet, méghozzá amennyi csak belénk fért!

A kirándulásra rendelt nap során fontos megálló volt Külsőrekecsin. Ez a falu – a Szeret menti Rekecsin hegyoldalba húzódott párja, amelyet Magyarrekecsinnek is mondtak – szintén tökéletesen csángó-magyar-ajkú. Amikor odaértünk, a nyári meleg okán éppen a templomkertben mondtak szentmisét, amelyből megint nem értettünk egy szót sem, hiszen az románul, azaz „alájul” szólt. A szentmise viszont egyben nászmise is volt: a vendégek közül sokan csángó népviseletbe öltöztek. A menyasszony és a vőlegény a legújabb divat szerinti fehér habos-babos ruhát és a szokásos fekete öltönyt viselte. A násznép között egy hermónikás is akadt – a szentmise végén ő szolgáltatta a szokásos lakodalmi zenét, amely a csángó zene harmonikára átírt változata volt. Külön említenünk kell a komákat és nászokat, akik kb. arasznyi széles csángó szőttes szalagot – kendezőt viseltek. Az esküvő során viselt kendő jelentősége az is, hogy akik viselik, azok a továbbiakban kendezik egymást, azaz a barátságos és személyes „kend” (kb. koma) megszólítást használhatják.

Az esküvői szertartást követően meglátogattuk még a csíkfalusi Csángó Rádió központi stúdióját. Ez egy csángó parasztház volt. A rádió internetes környezetben működött, főszerkesztője hozta létre bámulatos energiával az internetes rádióstúdiót. A főszerkesztő mozgáskorlátozott – kerekesszékhez volt kötve – és segítő közreműködéssel ugyan, de alapvetően saját maga szerkesztette a műsorokat, vezette a rádiót, „gyóntatta” az arra járó vendégeket. A rádiónak a felvételről szórtak mellett saját készítésű műsorai is voltak, és jómagam is adtam egy interjút a klézsei zenetábor előkészületeiről.

Egy csonka csángó

Napközben gyerekeket tanítottunk. A munkanap végeztével vendéglátónk többször is megkért különféle ház körüli kis segítségnyújtásra. Szívesen is tettem, mert tudom, hogy az emberek szívéhez igen gyakran a közös fizikai munkán keresztül vezet az út. Nekem ez nem okozott gondot: a gyűrűfűi viszonyok okán igencsak hozzászoktam a kasza, kapa, villanyél markolásához, forgatásához. A legelső ilyen este egy nyári almát termő völgyben szénát kaszált a gazda, magam pedig a korábban lekaszált szénát gyűjtöttem össze egy villával. A kaszálás közben pihenésképpen megkóstoltam a földön heverő gyümölcsöket, és megállapítottam, hogy igen-igen ízletesek. Sajnos azonban nem mindegyik gyümölcs volt ehető – részben rohadtak voltak, részben pedig valami kicsi állat beléjük haraphatott. Amikor vendéglátómnak a hazai pele-populációra és táplálkozási szokásaikra vonatkozó tapasztalataimat meséltem, csak legyintett. Pár óra múlva azonban saját szemeivel is láthatta a fekete gombszemű, patkány és mókus kinézetű pici állatot, amint végigszaladt az almák között és beléjük harapott, majd felszökött a fára, onnan pedig a szomszéd ház padlására ugrott át. Később már a komájának is továbbadta a nagy hírt:

– Itt van egy szakállas magyar, aki jól megmondta, hogy ki harap bele az almákba…

Egy alkalommal a búzaföldön a kombájn után maradt szalmát gyűjtöttük össze és szállítottuk be a tárolóba. Máskor pedig a tyúkudvarban a fiatal csirkéket, a pislenyeket próbáltuk mindenféle varázslattal az ólba kergetni – félórás játék volt, amelynek végén a még mindig kint csipogó jószágokat egyenként megfogtuk, és úgy tettük be a házba.

Mindezek kapcsán végül még a „csonka csángó” minősítést is elnyertem, amit egyértelmű dicséretnek szántak, (azt jelenti, hogy már majdnem kitesz egy csángót), és magam is így fogtam fel.

Folytatjuk…

Kilián Imre

1. kép

2. kép

3. kép: Külsőrekecsin, lakodalmas menet  (Szénásiné Kilián Hedvig fotója)

A 4. képet Kilián Csenge Csíkban készítette.

Hasonló cikkeink:

Két találkozás Miguel Angellel Szent Jakab útján

Családdal Keszthelyen, a Festeticsek ölelésében