Talita

Keresztény női magazin

Currys-halas rizssaláta

currys_risz
Egy számomra nagyon kedves embertől lestem el ezt a receptet. Ő sajnos már nem él, de a rizssalátáját szeretném továbbörökíteni, akire csak lehet.

Hozzávalók:

egy bögre rizs („B”)

3 nagyobb vöröshagyma

20dkg zöldborsó (akár fagyasztott is)

egy kukoricakonzerv vagy 20 dkg fagyasztott kukorica

két 80 grammos tonhalkonzerv (natúr lében)

egy csapott kávéskanál curry

étolaj

Elkészítés: Fontos tudnod, hogy akkor lesz igazán finom, ha legalább egy éjszakára a hűtőszekrényben érleled!

Az egyik hagymát durva szeletekre vágva egy kis olajon megfuttatom, és pirítom egy-két percig a rizzsel, majd ráöntöm a kétszeres vizet, beleszórom a borsót, megsózom, és így készítek egy rizibizit.

Tipp rizsfőzésben járatlanoknak: Addig főzzétek, nagyon kis lángon, amíg elfő a leve, akkor el lehet zárni a tüzet alatta, alaposan be kell takarni, és kb. 10-15 percig érdemes állni hagyni. Így lesz pergős a rizs – különösen, ha lehűlt.

Egy serpenyőbe olajat öntök, és abban megpirítom az apróra darabolt maradék két hagymát. Akkor jó, ha egy része már odakapott. Ebbe beleteszem a lecsöpögtetett tonhalat és összemelegítem, majd beleteszem a szintén lecsöpögtetett kukoricát. Ezután beleöntöm a rizibizit is, beleszórom a curryt, és jól átforgatom.

currys_rizs3

Tipp: Átforgatáskor óvatos vagyok, fakanált használok, hogy a rizsszemek ne törjenek nagyon össze. Az így kapott keveréket tálba teszem, és amikor már hideg, beteszem a hűtőszekrénybe. Kiváló keleties salátává érik másnapra! Aki az indiai konyhát szereti, annak indiai, aki az arabot, annak arab!

Feldarabolt paradicsomot, uborkát érdemes adni hozzá, de szoktam kínálni tzatzikivel, és csak úgy magában is. Vacsorára a legjobb, de ebédnek is megteszi. Mivel egyszerre többszörös mennyiséget is el lehet készíteni belőle, vendégség idején igazi „háziasszony kímélő” fogás.

 

Kóczián Mária

 

A képek a szerző felvételei

Kóczián Mari korábbi receptjeiből:

Szárzeller saláta – a télvégi kedvenc

Tormatörténet: házi, méregerős!

Téli káposztás vitaminsaláta


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162