Talita

Édes teher – a babahordozásról

Három csemetémet háromféleképpen hordoztam – hordozom jelenleg is. Az elmúlt évtized változatos babacipelő technikáit végigpróbáltam. Nekem mindegyik bejött, bár a gyerekek és az élethelyzetek meghatározták, mikor melyik volt a favorit.

Mondhatom, minden baba-mama egység más és más. Még akkor is, ha az anya személye konstans. Igazából én sem vagyok ugyanaz, mint 10 éve. Akkor, késő ősszel született egy pille-könnyű, örökmozgó leánykám, én pedig pontosan ennyi évvel voltam fiatalabb. Bár végigfeküdtem két veszélyeztetett terhességet, korábban igen sportos életet éltem, és edzettségem kitartott a várandósság után is. Így a téli nagykabátos-bundazsákos babakocsizást tavasszal gyorsan felváltotta a hordozókendő és a kenguru. A lakásban télen is kendőt viseltem, de sokszor erre sem volt szükségem, egyszerűen a karomra vettem a babám és kész. A vadiúj Pierre Cardin babakocsit meg szépen elcsomagoltam: hátha egyszer majd hasznát veszem.

Emlékszem, azon a nyáron vidékre költöztünk, ahol nem sokkal ezután már csak úgy emlegettek maguk között a falusi asszonyok: „a fiatal, betelepülő anyuka, aki a hasán hordja a gyerekét”. Pár hónapra rá megfogant a fiam, aki nyár elején, a vártnál kissé korábban érkezett. A korababák álomszuszéksága jellemezte: evett, majd vígan aludt egy fa árnyékában, a mózeskosaras babakocsiban. Eljött a Pierre Cardin ideje. Sokan mondják manapság, koraszülötteknél különösen jó a kendő. De nem nálunk. A fiam képtelen volt elviselni. Talán melege volt a 40 fokban, vagy kényelmetlen volt a tartás, nem tudom. Pedig én kifejezetten előnyben részesítettem a hordozót a kocsihoz képest. Az is lehet, hogy a 18 hónapos totyogóm is beleszólt a dologba, aki egy pillanatra sem tágított a sarkamból. A fiam így igazi kis Mózesként élte első hónapjait. Aztán megnőtt, felélénkült ő is, de a babakocsihoz továbbra is ragaszkodott. Ott érezte jól magát, a kendőben üvöltött. Jó darabig a kiságyat sem tudtam használni, csak a mózeskosár felelt meg neki. Később is szükségét érezte a jól körülhatárolt tereknek. Az a ritka emberpalánta, aki kifejezetten szerette a járókát.

Nyolc hónapja, nyár elején, megjött egy igazi, nehézsúlyú versenyző. Az első három hónap során ez a gyermek kizárólag a hordozókendőben nyugodott meg. Gyakran ezzel aludtunk, napközben folyamatosan viseltük. Bár nagyon meleg volt. Majd egyszer csak rátalált az ujjára, és derűsen szopogatta. Ekkor, a már 6-7 kg körüli kis édest, hirtelen elhatározással letettem a kiságyba. És csodák-csodája ott is maradt. Az elkövetkező téli hónapok során megint jó szolgálatot tett a babakocsi, de ez a csöppség (?) nem kedvelte a mózeskosarat. Ezért a kagyló alakú babaülést tettem a kocsira, és így sétáltunk nagyokat a falut körülvevő földutakon. Az enyhe zötykölődés segítette az elalvást. Idebenn nagyszerűen megvolt az ágyban, majd a földre terített játszószőnyegen.

Öregecske kocsink a minap eltörött. Előkerült ismét a kendő, de a hasamra kötött 9-10 kg-os gyerek alatt nagyot reccsent a derekam. Ja, így múlik el a világ dicsősége, meg az én teherbírásom. Próbáltam a hátamra tenni, de valószínű, szorongásomat érezve, kicsim nem viselte el ezt a helyzetet. Hát jó, jöjjön akkor a fejtámasztós kenguru, azt a hátamra merem venni. Még jó, hogy a férjem ragaszkodott hozzá, mert ő aztán nem cipeli úgy szeretett leánykáját, mint egy ősasszony (vagyis kendőben).

Most itt tartunk, miközben berobbant életünkbe a tavasz, és én már olyan rég nem bicóztam egy jót! Babám ül önállóan, így kocsi helyett remekül megfelelne számunkra egy kerékpárra szerelhető gyerekülés…És akkor még nem beszéltünk azokról a sorstársakról, akik tömegközlekednek.

Keresztesi Réka

Nyitókép: innen.