Egy gyöngyszem az út szélén: a fertőrákosi Mithras-szentély
Amikor nyaralni megy az ember, nemcsak szállást foglal magának, hanem megnézi, milyen látnivalók vannak a környéken. Ha kíváncsi a kevésbé ismert, de jelentős vagy érdekes dolgokra, ráadásul megszállottan érdeklődik a történelem után, mint én, akkor ritka gyöngyszemekre bukkanhat. Ilyen a fertőrákosi Mithras-szentély is.
Kerékpártúrán vettem részt a Fertő-tó vidékén, egy baráti társasággal. A magyar-osztrák gyalogos határátkelőnél fekvő, első látásra jó állapotban lévő borospincéhez hasonló emlékhely mellett most is simán eltekertünk volna, ha nem kiáltok előre az egyik csapatvezetőnek, hogy ez az, álljon meg. Én is csak onnan tudtam, hogy öt éve jártam ott. Míg most az osztrák rész felől érkeztünk, így rögtön arra az útra tévedtünk, amely elvezet mellette, addig pár éve a kőfejtőt elhagyva két-három kilométert tekertünk, mire rájöttünk, hogy vissza kéne fordulni, és egy kis kérdezősködés után nemcsak megtaláltuk, de ki is nyitották nekünk. Most már nyitva tartási időn belül folyamatosan várják az érdeklődőket.
Miért érdemes megnézni? Mert az ország egyetlen ilyen jó állapotban megmaradt Mithras-szentélyét láthatjuk, amely bizony a mai napig jó sok fejtörést okoz a Római Birodalomban elterjedt misztériumvallásokat kutató történészeknek és régészeknek.
A szentély valamikor a III. században épült. Római katonák építették, akik a közeli Carnuntumban állomásoztak. Sajnos a szentély az elmúlt évszázadok alatt rengeteget károsodott, és hiába fedezték fel egy kirándulás során véletlenül, a XX. század politikai viharai és a vasfüggöny megakadályozták, hogy érdemben kutatható, illetve a jövő nemzedékei számára helyreállítható legyen. Ezért a restaurálás csak az 1990-es évek elején történt meg, és csak a szentély belsejében lévő Mithras-dombormű eredeti. A szentély két hosszanti oldalán található magasabb padkát a máshol megtalált hasonló szentélyek alapján alakították ki. Itt foglalhattak helyet a közösség beavatott tagja, míg középen folyt a szertartás. A bejáratnál két oroszlánszobor található, amelyek a szentélyt vigyázták, és ha illetéktelen vagy nem tiszta szándékú ember akart belépni, akkor „életre kelve” széttépték őt.
A Mithras-kultusz úgynevezett misztériumvallás volt, vagyis akiket nem avattak titkos szertartásokkal a közösség tagjává, az semmit nem tudhatott meg az adott vallásról, tagjairól és összejöveteleik tartalmáról. A hívők hét fokozaton keresztül juthattak el a kultusz teljes megismeréséhez. A végén, egy beavatási szertartás során a hívőt egy mélyedésbe fektették bekötött szemmel, és felette megöltek egy bikát, amelynek a vére avatta fel őt a közösség teljes jogú tagjává.
Ki volt Mithras? A név egy perzsa főistentől származik, Mithratól (pontosabban annak görögösített változata), aki Ahura Mazdával és Varunával együtt a perzsa panteont uralja. Mithra legfőbb feladata, hogy fenntartsa a világ rendjét. Ezért hadba száll a gonosz erőkkel, ő a gonosz elleni küzdelem legfőbb harcosa, és az ő vezetésével fognak a világ végén a jók győzelmet aratni a sötétség és a gonosz erői felett, akárcsak a kereszténység Mihály arkangyala.
Ezt a pillanatot ábrázolja maga a dombormű is, amin középen a tunikát és csúcsos sapkát viselő isten egyik kezével hátrafeszíti a bika fejét – ami a sötétséget szimbolizálja –, a másikkal pedig leszúrja. A jobb és bal oldalán álló két alak a pirkadatot és az alkonyatot jelképezi a fel- illetve lefelé tartott fáklyával. A bika alatt több állat is látható: egy kutya, egy skorpió és egy kígyó. A dombormű üzenete világos: Mithras legyőzte a sötétséget. Ő a Sol in victus – vagyis a győzhetetlen nap, mivel Mithrast napistenként tisztelték a Római Birodalomban. Ünnepe december 25., amit ma Jézus születéseként ünnepel a kereszténység nagy része.
Miért volt szükség arra, hogy e pogány ünnepre tegyék a kereszténység második legnagyobb ünnepét? A tudósok úgy gondolják, hogy a Mithras-kultusz – amiről egyetlen írásos feljegyzés sem maradt fenn, és ami a jelek szerint csak nevében és egyes elemeiben mutat hasonlóságot a 3500 éves múltra visszatekintő perzsa Mithrával – akár a birodalom vallása is lehetett volna, egyesítve a különböző kultúrájú népeket, és valószínűleg az akkor megerősödő kereszténység egyik komoly vetélytársa volt.
Egyébként kis híja volt annak, hogy ezt a szentélyt nem pusztították el. Egy IV. század végi császári rendelet alapján ugyanis minden pogány szentélyt, így ezt is, el kellett volna bontani. De az állandósuló támadások elől visszavonuló birodalom katonáinak kisebb gondjuk is nagyobb volt ennél, így a félreeső helyen épült szentélyt ma is megcsodálhatjuk.
Ódor Mónika
További információk:
http://www.muzeum.sopron.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=29&Itemid=27&lang=hu
Tweet