Talita

Keresztény női magazin

Egy közülünk – Mikor kezdődik az élet?

egykzlnk 
Polgári kezdeményezés keretében Európa több országában aláírásokat gyűjtenek annak érdekében, hogy az Európai Unióban ismerjék el az alapvető emberi jogokat a fogantatástól kezdve. A Családháló a magyar szervező Együtt az Életért Közhasznú Egyesület vezetőjét, Frivaldszky Editet kérdezte az Egy közülünk elnevezésű akcióról.

– Mi a pontos menete a polgári kezdeményezésnek, hány tagállam hány polgárának szignója szükséges, meddig kell ezeket összegyűjteni?

– Az Európai Polgári Kezdeményezés lehetősége 2012. április 1-jén nyílt meg az uniós állampolgárok számára. Ez az új intézmény lehetővé teszi, hogy legalább 7 tagállamból érkező uniós állampolgár jogszabályjavaslatot kezdeményezzen az Európai Unió hatáskörében. Az Egy közülünk kezdeményezést 21 tagállamból érkező állampolgár indította el, melyet az Európai Bizottság 2012. május 11-én regisztrált. A regisztrációt követően egy év áll a szervezők rendelkezésére, hogy összegyűjtsenek legalább egymillió támogató aláírást európai szinten. A kezdeményezés az Európai Bizottság által jóváhagyott formanyomtatványon és interneten keresztül is aláírható, de egy aláíró csak egyszer írhat alá (vagy papíron, vagy interneten). A papír alapú aláírásokat a nemzeti hatóságok ellenőrzik, az online rendszer pedig közvetlenül az Európai Bizottsághoz tartozik. A minimum egymillió aláírás legalább hét országból kell, hogy érkezzen, míg a tagállamok szintjén is meghatároztak minimum határokat. Amint lezárul az aláírásgyűjtés, a szervezők az Európai Parlamentnek bemutatják javaslatukat, és a Bizottság előterjesztésére a Parlament döntést hoz.

– A kezdeményezés célja, hogy az Európai Bizottság jogszabályt fogadjon el a magzati élet védelmével kapcsolatban. “A fogantatástól kezdve minden embert illessen meg az élethez, a méltósághoz és az integritáshoz való jog” – ahogyan fogalmaznak. Pontosan milyen konkrét tartalmú jogszabállyal lennének elégedettek?

– Az Egy közülünk kezdeményezéssel azt szeretnénk elérni, hogy az Európai Unióban ismerjék el az alapvető emberi jogokat a fogantatástól kezdve, és ennek következményeként ne finanszírozzanak emberi embriók feltételezhető elpusztításával járó kutatásokat és más tevékenységeket. A kezdeményezés révén megváltozhat a pénzügyi szabályozás, és elérhetjük, hogy az ilyen jellegű támogatások megszűnjenek.
A jogszabályokat az Európai Bizottság készít elő. A kezdeményezés szervezői és támogatói azt szeretnék elérni, hogy a pénzügyi szabályozás megváltoztatásán keresztül megszűnjenek az embriók elpusztításával járó tevékenységek, főként kísérletek finanszírozása. Ezzel egy időben szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik.

– Mit üzen, üzen-e valamit az európai társadalomnak az, hogy az első esetben, amikor uniós polgárok közvetlenül beleszólhatnak a jogalkotásba, éppen egy ilyen kérdésben tehetik ill. teszik?

– Egyértelmű üzenete van: olyan alapvető emberi jogot támogatunk az aláírásunkkal, mint az élethez való jog. Az európai államokban sincs konszenzus arról, hogy mikor kezdődik az emberi élet. Ennek relativizálása súlyos következményekkel jár az európai társadalmakban, és a kezdeményezés a problémát a gyökerénél ragadja meg, azáltal, hogy a fogantatással meghatározza az emberi élet kezdetét.

– Úgy tudni, nem volt zökkenőmentes az aláírások gyűjtése, hiszen jó darabig (a kihirdetéstől mostanáig) nem lehetett elektronikusan gyűjteni. Ennek mi lehetett az oka?

– Az online aláírások lehetőségét az Európai Bizottság biztosítja. Az aláírások fogadására minden szempontból megfelelő honlapot novemberre készítették el, amihez hozzáadódott a regisztrációs folyamat is, így karácsonyra nyílt meg az aláírási lehetőség. Az aláírások gyűjtésének határidejét ezért az Európai Bizottság október 31-re módosította. A meghosszabbítással kapcsolatban vannak még kérdőjelek, ezért kérjük, hogy ha valaki a családja és barátai körében aláírat egy-egy formanyomtatványt, azt Anyák napjáig juttassa el a 2890 Tata, postafiók 75 címre.

– Az abortusz kérdése a legtöbb országban igen éles vitákat vált ki, feltételezhető, hogy nagyon komoly lobbiérdekek is sérülhetnek akkor, amikor tiltást mondanak ki. Véleménye szerint van arra esély, hogy ilyen sarkos “állásfoglalást” hozzon a Bizottság, illetve része ez egyáltalán ennek az akciónak?

– Az abortuszok szabályozása tagállami hatáskör, az Uniónak nincs ebbe beleszólása. A kezdeményezés kapcsán felmerül az abortuszkérdés is, de fontos tudni, hogy az abortusztilalom nem része a kezdeményezésnek. Ha az abortuszról beszélünk, nemcsak az anyaméhben fejlődő babát, hanem a krízisbe jutott kismamát, a környezetét és a helyzetének kilátástalanság is tartsuk szem előtt. A krízis megoldására nem válasz az abortusz, és az ilyen nehéz helyzetbe került nők ítéletek helyett támogatásra szorulnak.

– Aki úgy dönt, hogy aláírásával támogatja, hol, mikor, milyen feltételekkel teheti ezt meg?

– A kezdeményezés aláírható interneten keresztül az Egy közülünk oldalon vagy papíron ugyanezen az internetcímen elérhető formanyomtatványon. Mindenkit buzdítunk, hogy saját aláírása mellett családtagjai, barátai és munkatársai támogatását is juttassa el!

További információ: kapcsolat@egyuttazeletert.hu

Forrás: Családháló.

Nyitókép.

Kapcsolódó cikkeink:

Védőnők az álterhes kutatónő csapdájában

Férfiak az abortuszról 2.

Kis halottak

Tabuk nélkül az abortuszról 1.




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162