Talita

Egy reneszánsz ember csodálatos élete

„A természetes csodák közül számomra a legkülönlegesebb az, hogy ebben a században születhettem, amelyben az egész földkerekség ismertté vált!” – így kiált fel életrajzában a 16. századi tudós, Girolamo Cardano, akinek kalandos életútja filmre kívánkozik, pedig nem hadvezér volt, „csak” tanár és orvos.

Nem voltak se nagy csatái, se nagy szerelmei, mégis lenyűgöz minket e 75 éven át tartó életút gazdagsága. „Girolamo Cardano (1501–1576) tipikus reneszánsz polihisztor volt: orvos, filozófus, költő, szerencsejátékos, asztrológus, zenész, matematikus, természettudós és szörnyeteg egy személyben – írja róla bevezetőjében az életrajz fordítója, Magyar László András. – A kardántengelyt róla nevezték el, ő találta ki egyebek közt a valószínűségszámítást, a harmadfokú egyenletet és a binominális együtthatót. Kora legjobban fizetett és legsikeresebb orvosa volt, ő gyógyított elsőként siketnémákat, de titkosírási rendszereket is kitalált szabadidejében.”

Latin nyelvű önéletrajzát 75 éves korában írta, amikor már nem a nagyotmondás, önmaga fényezése, hanem inkább csak a megörökítés vágya vezette. Sokrétű, gazdag személyiség bontakozik ki a szemünk előtt – lelkében folyton ellentétes erők feszültek egymásnak: becsvágy és szerénység, félénkség és indulatosság, kockázatos döntések és bölcs tervezés – ez adhatta egyénisége vibrálását, fáradhatatlanságát. E kettősséget tükrözi stílusa is, amelyben keveredik a választékos nyelvhasználat a korabeli szlenggel. Öntudata néha az egekig ér, Platónnal és Arisztotelésszel méri össze magát, máskor hátrányos helyzetén, szerény képességein siránkozik. Istenhite mindvégig töretlen maradt, noha ezt maga is csodának tartotta hitehagyó környezetében, a 16. századi Itáliában.

A sok sorscsapást, ami érte, utólag mind a lehető legjobbnak értékelte Isten rendje szempontjából – pedig történt egy-két hajmeresztő esemény az életében. Anyja rideg volt vele, apja a maga módján szerette, mégis sokat gyötörte. Gyenge fizikumú volt, sokat betegeskedett. Háza romba dőlt, csak az az ágy maradt épen, amelyben ő feküdt feleségével és fiával. Vagyonát szerencsejátékon többször elvesztette. Folyton pereskedett, irigy kollégái bérgyilkost küldtek rá. Megvádolták pedofíliával. Nagyobbik fiát gyilkosság miatt kivégezték (holott neki kellett védőügyvédként képviselnie), kisebbik fia meglopta, lányának nem lehetett gyereke. Sajátos tudós-logikával formált magának vigaszt: az a fontos – vallotta –, hogy Isten mindig ad valamit, mielőtt elvenné; és ha sorscsapás ér, az azt bizonyítja, hogy Isten nem feledkezett el rólad.

„Középtermetű vagyok, kurta lábú: lábujjaim szélesek, de a rüsztöm olyan magas, hogy soha nem találok készen passzentos cipőt, mindig külön meg kell rendelnem. A mellkasom kissé szűk, karjaim nagyon vékonyak, a jobb kezem vaskos, és az ujjaim olyan idétlenek, hogy a tenyérjósok mindig faragatlannak és ostobának tartanak miatta – ha aztán megtudják, ki vagyok, nem győznek szabadkozni.”

Nem is igazi önéletrajz ez (hiszen élete eseményeit gyakorlatilag már a negyedik fejezetben elmeséli), hanem egyes szám első személyben írt, korai fejlődésregény, amelynek ő maga a főszereplője. Kisgyermekkorában különös képzelgései és látomásai voltak. Ezek maradványaként felnőttkorában rendelkezett néhány természetfeletti érzékelő képességgel: meghallotta időnként, ha róla jót vagy rosszat beszéltek, akármilyen messze is voltak tőle a beszélők; képes volt megálmodni a közeljövőt; és képes volt a dolgokat különös fényben, teljes összefüggéseikben, a legfejlettebb intuícióval átlátni. Sok rosszakarójával szemben megvédte ez a különleges, intuitív állapot, a „splendor”, ragyogás: egyik pillanatról a másikra hirtelen átlátta a dolgokat, mintha isteni fény tenné érthetővé a mások előtt rejtett jelenségeket.

A reneszánsz kor kicsapongó élvezeteinek kísértései elkerülték – legalább is a szexuális erkölcs tekintetében állhatatos maradt. Szerelemből házasodott, de sem a párkapcsolat szellemi oldala, sem testi vonatkozásai nem voltak fontosak számára. Az apa-gyermek szeretetét valamennyivel fontosabbnal tartotta a férfi és nő szerelménél.

„Habzsoltam az élvezeteket: Reggelente előadást tartottam – már ha elő kellett adnom egyáltalán. Ezután általában egy árnyékos úton kisétáltam a városfalon kívülre, bereggeliztem, utána meg muzsikálgattam, majd horgászni mentem a ligetek és erdők környékére. Kutattam, írtam, és csak este jártam haza. Hat éven át tartott ez az aranyélet…”

Ha valaki kíváncsi arra, hogyan élt egy értelmiségi a 16. századi itáliai városokban, a Cardano-életrajzból kitűnő korrajzot kaphat. Megtudhatjuk például, hogy az egészséges életmód kritériumai egészen mások voltak egy akkori orvos számára, mint manapság. Ez egy kis vigasz: egészen másként is lehetett sokáig élni, mint ahogy azt a mai, sportos életet és aszkéta diétákat hirdető életmód-guruk elvárnák. Megtudjuk azt is, hogy a méreg általi gyilkosság a karrieregyengetés bevett módja volt – nemcsak a politikusoknál, hanem a városi tisztviselők körében is, akik maguk gondoskodtak arról, hogy előléptetésük helye megüresedjék.

„Mérgezés miatt elhunyt apósom, Paolo, illetve apám példáján – akit kétszer próbáltak megétetni, igaz mindkétszer túlélte a dolgot, csak a fogai hullottak ki szegénynek – jól megtanultam, hogyan vigyázzak magamra hasonló esetekben.”

Cardano törekedett a tisztességre. Hosszú életének bölcsességeit üdítő olvasni – érdemes például végigkövetni okos tanítását a boldogságról vagy a hírnévről, hogy helyükön kezeljük ezeket a vágyott értékeket. Őszintesége is vonzó: nem titkolja, hogy egész életében mégiscsak dicsőségre és hírnévre vágyott, és annyi baj, megpróbáltatás közepette Isten egyedül dicsvágyát elégítette ki. Büszkén sorol fel 40 esetet 180 körüli sikeres gyógyításából. A végén szerényen megjegyzi, hogy orvosi sikerességét a nagyszerű, kulturált kornak köszönheti, amelyben él, ahol rendelkezésére áll minden kényelem és bőséges tudás.

Mit mondjunk mi ezután?

(Girolamo Cardano: Életem. Fordította magyar László András. Gondolat Kiadó, Budapest, 2013.)

Kölnei Lívia

Hová vezet a parttalan kételkedés? – Carl Sagan: Korok és démonok

Janne Teller: Semmi – ambivalens könyvajánló

Ulickaja modellje: Daniel Rufeisen, a “Tolmács”