Talita

Együtt a vadállatokkal

Ezután a Lélek azonnal elragadta őt a pusztába. A pusztában volt negyven napig; a sátán kísértette. A vadállatokkal volt, és az angyalok szolgáltak neki. Miután Jánost átadták, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: ,,Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.’ (Mk 1,12-15)

Jézus megkísértésének a történetébe ágyazottan, azzal kapcsolatosan halljuk ezt a nagyon egyszerű néhány szót, hogy Jézus ahogyan kivittetett a pusztába, vadállatokkal volt együtt.

Mit is jelenthet annak a jelképes, szimbolikus üzenete és tartalma, hogy Jézus ott a pusztában, éppenséggel a megkísértésének a helyén tudott vadállatokkal együtt lenni. Érdemes talán nagyon gyorsan összeszedni azt, hogy mi a legtermészetesebb emberi, ösztönös magatartásformánk arra vonatkozóan, mikor egyszer csak megjelenik egy vadállat. Tudjuk jól, hogy többféleképpen szoktunk erre a helyzetre reagálni.

Az egyik, elmenekülünk – nagyon érthető módon. A másik, ha már úgy adódik és nincs mit tenni, hát harcba bocsátkozunk, főleg ha a vadállat megtámadott bennünket. A harmadik pedig, megpróbáljuk halottnak tettetni magunkat, megdermedünk, és úgy teszünk, mintha ott se lennénk.

A gyerekeket kérdeztem reggel, ti mit tudtok arról, mit kell kezdeni akkor, hogyha egyszer csak mondjuk valahol messze-messze kirándultok, és ott megjelenik egy medve? Mit érdemes akkor tenni? Persze oda szerettem volna eljutni, hogy a medve gyorsabb, mint mi, erősebb, mint mi, tehát különösebben menekülésnek, támadásnak, harcnak nem sok értelme van, érdemes halottnak tettetni magunkat. Kérdeztem a gyerekeket, na ti mit gondoltok erről, mit tehetünk, hogyha jön a medve?

Rögtön jelentkezett egy kislány és azt mondta „Elő kell venni a mézet.” De ez nem egy rossz nyom, mert ennek kapcsán még egész bátran hozhatunk két dolgot, ami mondjuk az emberi kultúrtevékenységből adódik, hogyha vadállatokkal kerülünk össze. Az, amit ez a kislány mondott, nagyon okosan rávisz bennünket egy útra, megpróbálni megszelídíteni azt a vadállatot. Mondjuk mézzel is el lehet kezdeni. Aztán persze az ember sajátos világából adódóan lekicsinyelhetjük a veszélyt. Azt is mondhatjuk  “Ó, nem olyan veszélyes az, nem olyan félelmetes. Majd jól kijövünk mi egymással.”

Néhány héttel ezelőtt láttam egy megrázó filmet, ahogy kimentettek a halál torkából egy kutyát. Miután az az ember, aki megmentette a kutyát szinte az életét veszélyeztette, hát ebből lett egy műsor, s ott a stúdióba behívták a kutyát, a gazdáját, a kutyaszakértőt.

A riporter egyre jobban babusgatta a kutyát, lekicsinyelve a veszélyt, s egyszer csak jött egy pillanat, és a kutya, akármennyire is éppen most mentették meg az életét, beleharapott a riporternek az arcába. Akkor rádöbbentünk, hogy attól, hogy behívtuk a kutyát a stúdióba, attól ő még egy vadállat. Lehet, hogy háziasult vadállat, de megvannak az ősei.

Van ötféle módunk, olyan nagyon természetes, magától adódó: elmenekülni, támadni, megdermedni, azután igyekezni megszelídíteni, vagy lekicsinyelni a veszélyt. Azért szedtem össze ezt az ötöt, mert biztos, hogy megvan az ideje a támadásnak, a védekezésnek, a megmeredésnek, megvan az ideje a szelídítésnek és a lekicsinylésnek.

Jézus itt egy hatodik utat választ. A hatodik út: egyszerűen csak együtt van a vadállatokkal.

De mit jelent jelképesen, szimbolikusan együtt lenni a vad állatainkkal?

Kérdeztem a gyerekeket, hogy „Mondjátok meg, mit is jelent a vadállat? Hogyan jelentkeznek a vadállatok a ti életetekben? Nagyon érdekeset mondtak. Jelentkezett egy kisfiú, azt mondja „Rémálmok formájában.” A másik kisfiú egy aranyos, négyéves, így integet „Nekem is vannak rémálmaim.” Egy kislány,: „Én egyszer nagyon-nagyon beteg voltam, a betegséget pedig úgy képzeltem el, mint egy gonosz szellemet, attól nagyon féltem.” A gyerekek egyre inkább föloldódtak és bátran beszéltek a vadállataikról. Volt, aki a matematika tanárnőben vélte fölfedezni a vadállatot. Mások kevésbé személyesnek látták.

Hogyan jelenhet meg a mi életünkben a vadállat? Mit jelent egyszerűen csak együtt lenni vele?

Eszembe jutott erről Jálics Ferenc története. Őt  a világháború alatt besorozzák. Tizennyolc éves, de már azon gondolkodik, az a vágya, hogy ő esetleg egyszer majd pap lesz, vagy szerzetes. A tábori misén elérkezik az áldozás pillanata. Kiáll a pap, kezében a cibórium, benne a szentostya, de egyetlen katona sem mozdul meg, mindenki a másikat várja. Ahogy egyre telik az idő, továbbra sem mozdul meg senki. Ott van a tizennyolc éves Jálics Ferenc, ma az egyik legnagyszerűbb szerzetese a magyar világunknak, de ő sem megy ki. Akkor a pap fogja magát, elviszi a cibóriumot, vége a misének.

Ő zúgó fejjel megy vissza, és azt mondja „Hogyan lehetséges ez? Hogy hathatott rám ennyire a többi katonatársam?” Mint egy vadállat, aki megdermesztette őt, és ő sem mert megmozdulni. Azt mondja „Hogy történhet ez velem, hiszen pap szeretnék lenni, szerzetes! Hogyhogy nem léptem és nem indultam én sem?” Elhatározza, hogy a legközelebbi tábori misén ha törik, ha szakad, ő egyedül is megáldozik. Elérkezik a következő mise ideje. Ugyanúgy megy minden, ahogy szokott. A pap kiáll a cibóriummal, benne a szentostya, de megint nem áll föl senki. Akkor Jálics Ferenc azzal a régi nyikorgós csizmával elindul onnan hátulról, mert hogy a legfiatalabbak ott hátul vannak. Magán érzi annak a rengeteg katonatársának a tekintetét, de megy rendületlenül. Egyedül áldozik meg aznap. Utána ugyanazzal a nyikorgó csizmával visszamegy a helyére. Azt mondja: „Az a néhány lépés oda meg vissza, az én férfivá avatásomnak sajátos szertartása lett.”

( palferi.hunyomán)

Nyitókép

Második kép

Harmadik kép

Korábbi Pál Feri írásunk:

A házassági hűséget nem papok találták ki!