Talita

Keresztény női magazin

Elfelejtettük a küldetést?

Európai értékrendünk egyik alapértéke ma a tolerancia, „a másság elfogadása”. Annyira kíméletessé és óvatossá váltunk egymás irányában, hogy már-már teljesen letettünk arról, hogy hatással legyünk, hogy „neveljük” az embereket. De jó ez nekünk?

„Nem az én dolgom, nem avatkozom bele.” „Ez az ő egyéni szabadságjoga” – hangzik el akkor is, amikor pedig valakinek a tettei vagy szavai kiütik a biztosítékot, és állásfoglalásra késztetnék a körülötte élőket. Miközben sokan mindent és mindenkit, gátlástalan stílusban kritizálnak a médiában és a közösségi oldalakon, és közéleti felszólítások is zúdulnak minden irányból, a karitatív segítő szolgálatok önkénteseit pedig nagy elismerés övezi – az emberek többsége mégsem mer szólni ismerősének, hogy változtasson az életén, még akkor sem, ha már-már szakadék felé közelít.

Egyházi-felekezeti vezetőink is mintha túl gyakran megfeledkeznének arról, hogy Jézus azt kérte tőlük is: „Tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Gyakran látjuk, hogy úrrá lesz rajtuk a diplomata-mentalitás, a tévesen alkalmazott politikailag korrekt stílus: kedvesen bókolnak a másként gondolkodó félnek, kerülik a vitás kérdéseket, ennek érdekében nem néznek szembe a valósággal (a rájuk bízottak tapasztalataival és igényeivel sem). Mosolyogva kezet fognak, hajlonganak, köszöngetnek, amit megkíván a protokoll.

Nem azt várom természetesen, hogy egy vallásközi imanapon vagy konferencián hánytorgassák fel az ellentéteket, de az joggal kívánható, hogy mindvégig legyenek tisztában vele: milyen okból és milyen céllal keresztények ők, és ezt képviseljék is. Akkor nem történhet meg, hogy úgy tűnik fel, mintha teljesen mindegy lenne, ki melyik hitet választja, mert végül úgyis csak az számít, hogy „szeressük egymást, gyerekek”.

Ha mindenki világossá tenné és merné is képviselni, hogy miben hisz, akkor nem terjedhetnének el például olyan tévképzetek, hogy minden vallás közös eredete és eredője a szeretet (mert nem igaz), és hogy minden vallás az emberiség jólétét szolgálja, csak a rossz hívők tudják elferdíteni az eredeti pozitív szándékot (mert ez sem igaz). Akkor nem történhetne meg, hogy egy médiavitában az egyik (természetesen a keresztény) vitapartner leblokkol, amikor vitapartnere vádakkal illeti a hitét – nem, nem azért, mert buta, hanem mert a rosszul értelmezett korrektség jegyében eleve nem mer ellentmondani, nagy nyilvánosság előtt meg pláne. Akkor az sem történhetne meg, hogy sok-sok százezer ember számára itt és ma, Európában nem világos, hogy azért élhetünk – más régiókhoz képest – viszonylag a legtöbben viszonylag nagy jólétben és egyenjogúságban, mert a társadalmunk és jogrendünk sok-sok száz éve keresztény eszmékre alapoz.

Hitüket megvalló, vallásuk értékeit szelíden, de okosan képviselő keresztényekre, gyülekezetvezetőkre van szükségünk. Az egyházak, felekezetek, közösségek élére nem diplomaták és nem is tudósok kellenek, hanem – ítélkezési hajlamtól és önhittségtől mentes – bátor hitvallók, akiknek a gondolatai szavaikban és hétköznapi tetteikben egyaránt megnyilvánulnak.

 

Kölnei Lívia

Kép forrása

E témához ajánlott cikkeink:

Ki nem alkalmas a párbeszédre?

Keresztény-iszlám párbeszéd?

Reformáció: reakció vagy rügyfakadás?

Nyílt kérdések menekültügyben Beer Miklós püspök atyához

Az anyaság – világnézetek kereszttüzében

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162