Talita

Keresztény női magazin

Élj újrahasznosítva! 1.

u2
Sokat hallunk a környezetvédelemről, és reméljük, egyre nagyobb hangsúlyt helyez a média erre a témakörre. Én is próbálok odafigyelni a környezetemre, igyekszem környezettudatosan élni és a gyerekeimet is erre nevelni.


A négy és féléves nagyobb gyerkőcöm már tudja, hogy például az almacsutkát nem ugyanabba a szemetesbe dobjuk, mint a többi hulladékot, mivel az megy a komposztba. A műanyag palackokat és az újságpapírokat se egy helyre tesszük.
Kertes házban lakunk, így megoldható az esővíz összegyűjtése és felhasználása. A vécét esővízzel öblítjük. Amikor azt látom és hallom, hogy Afrikában nagy hiány van ivóvízből, akkor ráeszmélek, hogy milyen jó helyre születtem, hiszen itt még a vécét is ivóvízzel öblítjük. Micsoda luxusban és pazarlásban élünk!
A nap meleg sugarait is próbáljuk hasznosítani házi készítésű és üzletben vásárolt napkollektorok segítségével. Igaz, könnyebb környezettudatos életet élni, ha valaki kertes házban lakik. Bár az is tehet a környezetéért, aki társasházban él. Azon kívül, hogy szelektíven gyűjti a hulladékot – amire már elég sok helyen van lehetőség –, elgondolkozhat azon is, hogyan takarékoskodjon az árammal, vízzel.
Az újrahasznosítás a környezet kímélésének egyik leghatékonyabb módja, ehhez adnék néhány apró ötletet.

u5

A filteres tea kis papírtasakját ne dobjuk el rögtön, hanem használjuk fel újra! Könnyedén szétbontható a két oldalán, ott, ahol össze van ragasztva, így kapok egy hosszú papírcsíkot. Én a bevásárolnivalót szoktam ráírni, mielőtt megyek a boltba. Ugyanígy a vaníliás cukor vagy a sütőpor tasakja is megfelelő erre a célra. Persze ezek a „kis” dolgok nem váltják meg a világot, mégis…
Kreatív hajlamainkat is kiélhetjük a teás tasakon. Ha egy kis átalakítást végzünk rajta, máris egy üdvözlő kártya, idézet,versike tasakja lehet. Annyi csak a dolgunk, hogy befestjük, majd különböző mintákkal díszítjük az elejét. Ha valaki könnyebb megoldást szeretne, akkor a hobby boltokban bizonyosan talál mindenféle díszítő kelléket, amiket a festés után rá lehet ragasztani a kis tasakra. Ezután az egyik szélét kilyukasztjuk, és vékony zsinórt fűzünk bele, így könnyen rögzíthetjük egy díszszatyor fülére vagy egy üveg borra.

u1

Ezeket a fényképeket csak kreativitást beindító ötleteknek szántam, a nálam ügyesebb kezűek bátran továbbgondolhatják a lehetőségeket!

 

R. Nagy Csilla

 

Folytatjuk


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162