Talita

Keresztény női magazin

Elváltak és újraházasodottak mint példaképek?

Az újraházasodott elváltak helyzete a katolikus egyház egyik égető témája, és egyre több katolikus hívő figyeli értetlenül és elégedetlenül a szentségi házassági semmisségi eljárások körüli tisztázatlanságokat is. Morálteológiai „bombák” ketyegnek a nyugodtnak nem nevezhető felszín alatt…

„Ha az első házasságomban maradok, valószínűleg el-eljárok misére, megszokásból. Az egész csak üres rítus. És az intézményes egyház erre azt mondja: rendben van, mehet. Most azonban, hogy nem telik el nap, amit ne Istennel töltenék, és igazi, mély szeretetkapcsolatot élek meg az új férjemmel, az intézményes egyház szemszögéből folyamatos bűnben élek.”

Az újraházasodott elváltak szentségekhez engedésére tett javaslatok nem véletlenül kavarták a legtöbb vihart a 2014. október 5–19. között megtartott III. rendkívüli családszinóduson, illetve az egy évvel később, 2015. október 4–25. közötti XVI. rendes püspöki szinóduson. A püspök által felügyelt, személyesen kísért bűnbánati utat (Relatio synodi 52. pont) elfogadható megoldásnak tartotta a Ferenc pápa által összehívott püspökök többsége. A szavazatok megoszlása – 104 igen, 74 nem – megmutatta, hogy a változást sürgetők ugyan többségben vannak, de arányuk nem éri el a szükséges kétharmadot.

A szinódus nem hozott megoldást, azonban felvetett az egyház identitását alapvetően érintő, évszázadok óta megoldatlan szentségtani és morálteológiai kérdéseket.

Amikor elhatároztam, hogy a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola lelkigondozói mesterképzésén szakdolgozatomat a szentségektől eltiltottak helyzetéről írom, azt feltételeztem, hogy olyan emberekkel fogok találkozni, akik már elromló házasságukban krízishelyzetbe kerültek, mely krízis a válás környékén elmélyült, és hiába a később kialakuló új párkapcsolat, a válásban összetörött személyiségüket bűnösként való megbélyegzettségük és katolikus identitásuk folyamatos sérülése miatt nem tudják gyümölcsözően újjáalkotni.
Hamar kiderült, hogy hipotézisem téves. Nem krízisben bennragadt emberek ültek velem szemben, hanem – egy kivétellel – a megtérés útját járók. Az életutak hasonló dinamikáról, megdöbbentő párhuzamokról árulkodtak. A tizenöt beszélgetés alapján állítom, hogy

1. klienseim vallásossága a krízis előttihez képest bensőbbé, életük szervező motívumává, egész személyiségüket átható erővé vált;
2. életükben bűn és bűntudat nem ott jelenik meg, ahol és ahogyan az egyház az egyházi törvény alapján hagyományosan látja;
3. a semmisségi eljárás egyszerűsítése és gyorsítása önmagában nem megoldás, a jelenlegi jogi procedúra mint a házasság utólagos leértékelése a szülőkre és a gyermekekre nézve is veszélyeket rejt magában.

„Az igazi fordulat úgy kilenc éve történt. […] akkor és ott teljesen Isten kezébe tettem az életem.”

A klienseim által megjárt utat egy U alakú görbével ábrázolhatjuk. A mélypont felé vezető lejtőn az ember egyre inkább átlátja, hogy csapdában van, és azt is meglátja, hogy e csapdahelyzet fenntartásának tevékeny résztvevője, társfelelőse. Mégis, hosszabb-rövidebb ideig azokat a lehetőségeket keresi, amelyek elviselhetőbbé teszik e csapdalétet, amely még mindig biztonságosabb, mint az ismeretlen. Ilyen próbálkozások a párterápia, a kitartás a bántalmazó mellett, az önfeláldozás a „gyerekek érdekében”. A lejtmenetet kísérő érzések a magány, nyugtalanság, szomorúság, szorongás, félelem. Az ember egy idő után belátja, hogy eddigi stratégiái elégtelenek. Ez már a lejtő alja. Itt mindaz megkérdőjeleződik, amit addig önmagáról, kapcsolatáról, a világról, Istenről gondolt. A gödör aljára került ember átéli, hogy valamit összetört, és benne ő maga is összetörött. Megéli bűnösségét. Ez a teljes tehetetlenség állapota. A krízist átszenvedők esetében döntő jelentősége van, hogy abban a folyamatban, amikor újjá kell alkotniuk önmagukat és életüket, áll-e mellettük valaki elfogadó szeretettel. Mert a saját korlátok felismerése egyben annak belátása, hogy az ember nem válthatja meg önmagát.
A gödör aljáról felfelé nézve a saját bűnösség miatti bánat mellett megjelenik a remény, a bizalom. Klienseim sorsfordulójában ez az élmény úgy mutatkozik meg, mint a végső tehetetlenségben önmagukban megtapasztalt döbbenetes erő. Itt következik be a fordulat: kilépnek/megszöknek/elhagyják őket. A fordulatot több esetben is megelőzi egy megkezdett önismereti munka, és megjelenik az életükben egy hiteles személy, aki támaszuk lehet, és akinek a révén megtapasztalják a feltétlen elfogadást és az ajándékozó szeretetet. A saját lábukra állva azután rádöbbenek a maguk erejére, „csodás” események sorával szembesülnek, melyekben átélik Isten közreműködését az életükben. Az U jobb szárán felfelé haladva már tudják, hogy nem egyedül járnak, hanem kettesben Istennel, akivel elmélyül a kapcsolatuk – egyre személyesebbé válik –, és rábízzák életüket. Visszatekintve az U másik szárára, nehéz múltjukban is meglátják Isten munkálkodását, azt, hogy semmi sem véletlen. Mindezek már a megtérés gyümölcsei.

„Ártott a gyerekeknek, hogy nem szerettem az apjukat.”

Pszichológiai bűntudatot egy kapcsolat megsértése miatt élünk meg, így feloldása az őszinte bocsánatkérés, kiengesztelés. Morális bűntudat akkor keletkezik, ha az egyén szembemegy az általa is vallott morális értékekkel. Feloldása a felelősségvállalás. Teológiai vagy egzisztenciális bűntudat akkor váltódik ki, amikor az egyén ráébred, hogy életével nem Isten rá vonatkozó tervét valósítja meg. Feloldása az élet megváltoztatásával lehetséges. Ez a fordulat (metanoia) a megtérés, amely magában foglalja az Istenhez való teljes odafordulást is. Ez a pillanat a fent elemzett életutakban a gödör alján jött el. Ebben az értelemben a rossz házasságban való bennragadás folyamatos egzisztenciális bűntudattal jár.
Pszichológiai bűntudat a gyermekek kapcsán merült föl. A beszélgetések tanúsága szerint az anyáknak évtizedek múltán is fáj, hogy gyermekeik a rossz házasságban sérültek. A bűntudat erőssége függ attól, hogy az anya, miközben alapvetően vállalja a felelősséget a gyermekek sérüléséért, mennyire talál felmentést akár a férjével való kapcsolat rendezésére tett ismételt próbálkozásokban, akár a rossz körülmények között/ellenére gyakorolt elég jó anyaságában.
Az egyház azonban nem a gyermekekkel szemben elkövetett bűn okán zárja ki az elvált újraházasodottakat a szentségek vételéből, hanem mert új párkapcsolatban, polgári házasságban élnek, miközben szentségi kötelék fűzi őket első házastársukhoz. Az egyházi törvénykönyv szerint ez súlyos bűn, melyben ők makacsul kitartanak. A beszélgetésekből kiderült, hogy a második házasságukban élők, akik nem tudták rendezni az egyház nyilvánossága előtt kapcsolatukat, nem éreznek morális bűntudatot e folyamatos törvényszegés miatt, szégyent annál inkább. A szégyen az én egészének elítélése, mely az újraházasodottaknál hasadt önértékeléshez és hasadt Isten-képhez vezet: miközben az eltiltásban azt élik meg, hogy méltatlanok, az életeseményeken keresztül Isten szeretetét tapasztalják meg. Hogy megőrizhessék a szerető Isten képét, lehasítják azt az intézményes egyházról.
Klienseim számára elképzelhetetlen, hogy áldozzanak. Nem a betű szerinti törvény köti őket. Ahogy a szenvedés mélyén találkoztak az őket megtartó Istennel, a törvény lényegét értették meg. „Az én felelősségem, hogy a rám bízottak megérzik-e az elfogadást, megsejtenek-e valamit a szerető Istenből, vagy továbbállnak egy spirituális jógacsoportba. Nekem példát kell mutatnom, hitelesnek kell lennem!”

„Anya, akkor mi is semmisek vagyunk?”

Az egyházi dokumentumok nem foglalkoznak a semmisségi eljárások lélektani hatásával. Pedig amikor a házasfelek éppen túl vannak egy konfliktusokkal terhelt, egymás leértékelésében bővelkedő időszakon, közös történetük semmisnek nyilvánítása helyett éppen arra lenne szükségük, hogy tudatosítsák: elköteleződésüket egymás mellett kezdetben komolyan gondolták, és kapcsolatuk, annak minden fájdalmas tökéletlenségével együtt, saját élettörténetük integráns része. Csak múltjuk elfogadásával nyílik esély a válás utáni érésre és a békesség megtalálására. Szülői szerepük szempontjából is veszélyes a semmisség kimondása, hisz az anya és apa a válás után is szülőpár marad, akiknek minél jobb együttműködésre kell törekedniük a gyerekek érdekében. Végül a gyermekek szemszögéből sem veszélytelen a semmissé nyilvánítás: ők ugyanis arra vágyakoznak, hogy szeretetből születettnek tudhassák magukat, és még felnőttként is szenvednek attól, ha a szüleik leértékelik egykori házasságukat.

Klienseimnek a maguk súlyos krízishelyzete folytán megindult átalakulása szorosan kapcsolódik az őket a szentségektől eltiltó egyház Ferenc pápa által meghirdetett megújulásához. Ferenc pápa ugyanis „Evangelii gaudium” című buzdításában az egyház megtérését sürgeti. A pápa mindenkit személyesen kísért növekedési folyamatra hív (EG 169), az evangélium szellemében élt életre, amelynek alapja a Krisztussal való személyes találkozás. Állítom, hogy klienseim a megtérés útján példát mutathatnak az őket bűnösként kezelő intézményes egyháznak.

Sólyom Beáta pasztorális tanácsadó, lelkigondozó


Hozzászólások

  • mindennap szerint:

    Kedves Talitások!

    Biztos, hogy az istenit kell az emberihez igazítani, vagy elhisszük, hogy Isten segítségével az ember képes az istenihez közeledni?

    Átérzem ezen személyek minden fájdalmát, minden sebzettségét, mind gyerekként, mind felnőttként, mert mindenben részem volt és van.
    Tudom, milyen bántalmazott gyerekként felnőni (csak ezt ismerem).
    Tudom, milyen rettegni mindennap. Nem néha, hanem állandóan.
    Tudom, milyen tiniként foglalkozni az öngyilkossággal.
    Tudom, milyen gyereklélekkel egy házasságba ugrani, mert minden jobb, mint otthon lenni. És így gyerekeket szülni, majd összeroppanni, mert (azt éled meg, hogy) rosszul választottál.
    Tudom, milyen foglalkozni a válás gondolatával mélyen vallásosként, majd a gödörbe kerülni, és rádöbbenni, hogy még radikálisabb megtérésre hív az Úr. Tudom, hogy ott volt, van és lesz is az életemben.
    Tudom, hogy meghívott üdvözítő munkájához, hogy a férjemnek támasza legyek, még ha ő nem is teszi ezt meg értem.
    Engem is kísért folyton a gondolat, hogy nekem miért nem adatik meg a kedvesség, a szeretet, a boldogság, a béke. Vagy csak egy simogatás. Néha.
    És ilyenkor átimádkozva választ kapok a kérdéseimre, hogy nem -e az a legnagyobb szeretet, hogy Isten munkatársaként, kiállhatok a férjemért? Értjük mi azt, hogy a szeretet több mint egy érzés? Egy döntés! Isten és ember mellett.
    Egy bántalmazó kapcsolatot ott lehet hagyni, az egyház szerint is (anyukámat annak idején sokszor vádoltuk, hogy miért nem tette meg), de az újraházasodással biztos, hogy Isten üdvözítő munkájának részesei vagyunk?

    Őszintén remélem, hogy tényleg így is van: de nem ítélem el az újraházasodottakat! Tudom milyen keserűség, milyen vágy lakik a szívükben. És biztos, hogy Isten igazságakor mindent figyelembe vesz. De Jézusunk megmondta, hogy nem a törvényt jött eltörölni, hanem azt beteljesíteni.

    A hit válságát éljük, ami megjelenik családi szinten, megjelenik az egyházban is.
    De az emberit kell nekünk istenihez vinni, akkor átölelhetjük az örök boldogságot, reményeim szerint, szeretetben azokkal, akik fájdalmat okoztak nekünk.

    Még egy utolsó, záró gondolat: édesanyám áldozatos munkája kapcsán megkaptam azt az isteni ajándékot, hogy teljes szívemből megbocsáthattam az édesapámnak (ma már így hívom). (És azt a bizonyosságot is megkaptam, hogy nem kárhozott el.) Ez egy nagyon hosszú folyamat volt, ami Isten segítsége nélkül nem ment volna, és nagyon sok emberi szenvedéssel járt. De boldog vagyok, ha apukámra gondolok.

  • Greschik Emőke szerint:

    Ismerek olyan polgárilat újraházasodottat, aki a feleségét és négy gyerekét hagyta ott először titkos, majd nyílt megcsalás, házasságtörés után, majd elvitte megbérmáltatni az új nőt és megkérte az egyik első kislányát, hogy az új házasságtörő kapcsolatból született gyerek keresztanyja legyen.
    Ne haragudjon, Krisztus nem véletlenül szólt keményen mind a paráznaságról mind a házasságtörésről.
    Isten őrizze a katolikus egyház kétezer éves tanítását és óvja meg azt az új liberális törekvésektől.

  • Greschik Emőke szerint:

    l. Barsi Balázs: Az egyház megkísértése ma
    https://www.youtube.com/watch?v=0AwsAFShrno

  • Gazella szerint:

    Érzelmek áradása… Ha én úgy érzem, most jobb a kapcsolatom Istennel meg úgy érzem, nem vagyok bűnös, akkor az Jézus szavait és az Egyház tanítását is felülírja? Nevetséges!

    Ha valaki Krisztus és az Egyház tanítására kíváncsi, nem az ilyen érzelgősködésekre, akkor ajánlom ezeket:
    http://prochristo.blogspot.hu/2016/05/az-ujrahazasodottak-aldozasarol.html
    http://prochristo.blogspot.hu/2016/09/miert-keptelenek-az-ujrahazasodottak-az.html

    • Bozsó Katalin szerint:

      A Biblia, amely Isten kinyilatkoztatásának egyetlen forrása, sehol nem ír arról, hogy a házasság szentség lenne… látható jegyei csak a Keresztségnek és az Úrvacsorának vannak, ez a kettő biztosan az…

    • Szissz szerint:

      Kedves Gazella!

      Szerintem ez a cikk sehol nem állította, amit Te.

      Ha jól summázom, arról van szó, hogy az a tény, hogy az ember morális és teológiai értelemben bűnben él, és ennek tudatában is van, nem zárja ki, hogy mélyebb megértésre jusson az isteni kegyelem működésével kapcsolatban, és pszichológiai értelemben közelebb jusson Istenhez. Hogy ez az út merrefelé vezeti őt, és a végítéletkor mi lesz az ő sorsa, ezt szerintem bízzuk Istenre.

      A cikk címét egyébként kicsit túlzásnak – mondhatnám hatásvadásznak – tartom. A kutatás kliensei bizonyos értelemben valóban lehetnek példaképek (őszinte istenkeresés, a megtérés útjának kitartó keresése stb.), de szerintem összességében félrevezető, ha ezt az életutat példaképnek állítjuk be.

  • Bozsó Katalin szerint:

    Krisztus tanítása a Törvény summája,és ez a következő:
    “Szersd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első es nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: szeresd felebarátodat mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” Máté 22,37-40

    Krisztus teljesen és tökéletesen betöltötte a Törvényt, a legnagyobb parancsolata pedig a SZERETET…

  • Kónya Éva szerint:

    Nagyon tetszik a cikk megközelítése, és igen sokakat érintő problémáról van szó! Bennem három dolog merült fel a cikk kapcsán, amelyeket igyekszem röviden kifejteni.
    1. Sajnos nem találom meg a forrást, de évekkel ezelőtt olvastam egy református megközelítést ezzel kapcsolatban, miszerint a házasság felbonthatlan, hiszen a Biblia szerint is amit Isten egybeköt, azt ember nem választhatja szét, de azért engedik az újraházasodást (hozzátenném, a református felfogás szerint a lelkész csak megáldja a polgári házasságot), mert mi, földi halandók azt nem tudhatjuk, hogy Isten valóban megszentelte-e azt az életközösséget. (Hozzátenném, hogy ebben szerepet játszik a reformátusok praedestinatio-ba vetett hite, mely ebben az esetben azt jelenti, hogy Isten csak abban az esetben szenteli meg a házasságot, amennyiben a két félt valóban egymásnak rendelte)
    2. A katolikus szentségi házasság érvénytelenségének kimondását hosszadalmas procedúra előzi meg, amely során mindenre kiterjedő vizsgálatot folytatnak az érintettek kapcsolatát illetően, érdekes módon a házasságkötést nem előzi meg ugyanilyen részletes és mélyreható elbírálás. Kicsit olyan ez, mintha bárki vezethetne autót egy rövid KRESZ-tanfolyam elvégzése után, és ha balesetet okoz, csak akkor kellene vizsgáznia a tananyagból, valamint alkalmassági vizsgát tennie. Nem azt mondom, hogy a házasságot is alkalmassági vizsgához kéne kötni, de kettősnek érzem a hozzáállást az egyház részéről.

    3.Nem értettem az emberek felhördüléspét Ferenc pápa azon kijelentésekor, miszerint “Manapság a szentségi házasságok nagy része érvénytelen, hiszen a párok nem értik meg teljesen a véglegességet és az elkötelezettséget. Az ideiglenesség kultúrájában élünk” És ez csak egy aspektus, ha a gyermekáldásra való nyitottság értelmézését, vagy a “köztisztességi akadályt” (a pár együtt él a házasság előtt) vesszük példának, a gyakorlatban csak a házasságok elenyésző része felel meg.

  • Megfontolás szerint:

    Kapásból nem helytálló az az állítás, hogy a Biblia alapján csak két szentség lenne. További idézet alapos utánanézés után (l. pl. a papi (apostoli) rend szentsége, gyónás, és a házasság megkötése, annulálása): ‘Amit ti megköttök meg lesz kötve a mennyben is, amit ti feloldotok, fel lesz oldva a mennyben is.’

    Továbbá, azzal egyetértek, hogy alaposabb felkészítés lenne szükséges a házasság előtt, de azért annyira senkit sem lehet beszámíthatatlannak tartani, hogy amire SZENT ESKÜT tett, azt csak úgy hangulatok, nehézségek, kisértések esetén elfelejtse.

    • Megfontolás szerint:

      Bocsánat az előbbi levélben rosszul írtam. A helyes: alapos utánanézés NÉLKÜL .

  • Brátán János szerint:

    Nehéz ügy ez, több szempontból is.

    Ha az első házasságot tekintjük szentséginek, amit azonban az Egyház nem semmisített meg, akkor az elvált, újraházasodott ember bizony az Egyház értékítélete szerint nem csupán bűnös, hanem bűnben él.

    Ez egyházjogi tekintetben óriási különbség. Egy “forró” témához nyúlva: az Egyház elfogadja a homoszexuális embert, de nem fogadja el a homoszexuális kapcsolatban élést. Szerintem – kívülállóként mondom ezt, ráadásul úgy, hogy kétszer elváltam – ha ezt az Egyház meglépi, jó eséllyel számíthat arra is, hogy megpróbálják felmorzsolni a bűnös lét és a bűnös életvitel közötti különbséget a homoszexuálisok ügyében is. (Meg akár más ügyben is.)

    Tényleg morálteológiai “bombák”.

  • Megfontolás szerint:

    Igen, pontosan úgy van, ahogy Brátán János írta: ez egy morálteológiai bomba lenne. Plusz, akkor a házasság előtti szexuális élet is megengedett lenne, ami jelenleg még a paráznaság vétke, amely a 6. isteni parancs megsértése.

  • Szissz szerint:

    Kedves Hozzászólók!

    Szerintem felesleges arról vitatkozni, hogy a katolikus egyház szerint a házasság szentség-e. A katolikus tanítás szerint ugyanis nem a Szentírás a kinyilatkoztatás egyetlen formája. Szentség. A protestáns egyházak erről mást tartanak, ez az ő dolguk. A katolikus-protenstáns dogmatikai vitákat szerintem nem ebben a posztban kellene megkísérelni megoldani.

  • Kölnei Lívia szerint:

    Itt egy cikk arról, hogy mi a mi (a Talita szerkesztői) véleményünk a katolikusok újraházasodásának kérdéséről – és hogy miért tartjuk fontosnak mégis, hogy az ennek kapcsán felmerülő egyéni és közösségi problémákat végiggondoljuk:
    http://talita.hu/magazin/bun-fenntartani-egy-rossz-hazassagot-gondolatok-a-katolikus-ujrahazasodott-elvaltak-kapcsan/

  • Békés Gábor szerint:

    Házasságban élek a feleségemmel, közel 20 éve. Vannak szép, és vannak nehéz pillanataink, óráink.

    A feleségem egy ideje nem tart elég jó férjnek, és válást fontolgat.

    Szomorú vagyok, hogy a feleségem megengedi magának a válás lehetőségét.

    Meggyőződésem, hogy 90%-ban megfelelőek vagyunk egymás számára.

    Ha a feleségem a fennmaradó 10% miatt akar válni, akkor nem jár el tisztességesen.

    Istenhittel át lehet hidalni azt a 10%-ot. Én ezt teszem, és ezt várom el a feleségemtől is.

    Próbálok segíteni a feleségemnek, hogy ne nagyítsa fel a 10%-ot.

    Ha elválik, és kérni fogja az egyháztól a házasságunk megsemmisítését, akkor én kérni fogom az egyházat, hogy ne semmisítsék meg…

    Szerintem nem tisztességes dolog kilépni egy házasságból, annak 10%-nyi nehézségei miatt. Inkább hálásan megköszönni Istennek minden nap, hogy ilyen jó a házasságunk, és elfogadni azt a 10%-nyi nehézséget, és Istennel, imával, szeretettel, békével javítani rajta, vagy ha nem lehet, akkor elfogadni. És örülni a 90% jónak.

    Remélem nem fogja megkönnyíteni az egyház a házasságok megszűntetését. Mert ez olaj lenne a tűzre: Ha nem elég megfelelő a házastárs, akkor jöhet a következő…és a következő…és a következő…

    Bízom benne, hogy csak a férj és a feleség együttes kérése esetén jöhet szóba a házasság egyházi megszűntetése. Így a feleségem nem tudja egyoldalúan megszűntetni az egyházi házasságunkat. Hála Istennek.

  • Megfontolás szerint:

    Kedves Gábor!
    Nagyon megértem. Pontosan ez a veszélye a katolikus egyház krisztusi tanításával szemben “irgalmaskodni” a bűnnel.

    A bűnt megbánni kell és javítani, nem pedig engedni.

    Imádkozni fogok Önökért is, és szerintem a polgári válásba se menjen bele. Ha egyszer belemenne, erre hivatkozhatna a felesége.

    Isten áldja Önöket!
    SZeretettel,
    Megfontolás

  • Szissz szerint:

    Kedves Gábor!

    Isten segítse Önöket a házasságuk megtartásában, fejlődésében! Amit két ember nem tud megoldani, azt Isten, aki jelen van a házasságban, orvosolhatja! Szerintem ez a szentségi házasság lényege.

    Remélem, lelkivezetői, barátaik, családtagjaik evilági módon is tudnak segítséget nyújtani Önöknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162