Talita

„Énvelem a hűség van jelen”

 
Eperjes Károly József Attila egy kései, 1937 októberében írt befejezetlen verséről beszél egy interjúkötetben – a költészet napja tiszteletére idézzük:

 
Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
…………………………….
…………………………….

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám, és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

„Négykézláb másztam” – azaz elvesztette istenképmás-létét. Állati sorba jutott a bűnei miatt, nem volt méltó az Isten-gyermekségre. De ez már múlt idő: igyekszik felállni. Észreveszi az álló Istent.

„Álló Istenem/ lenézett rám, és nem emelt föl engem… /Úgy segített, hogy nem segíthetett.” Hát persze, nem írhatom meg a gyerekem helyett a leckét, mert ha megírom helyette, rossz úton indítom őt el. Rávezetni, azt igen. Lehet vinni valakivel együtt a keresztet, mint Cirenei Simon. Együtt szenvedni vele, mint az Anya. Odanyújtani neki a kendőt, mint Veronika, és folytathatnám. Vagy csak kilépni a tömegből, személyiséggé válni és tanúságot tenni, mint János. Az igen! De levizsgázni mindenkinek a saját kereszthordozása után kell. A „lenézett” kifejezés nem azt jelenti, hogy „megvet”, hanem úgy néz rá az Isten, mint az apa és az anya, aki vigyázza a gyerekét, de elengedi, mert különben sosem tanul meg járni. És ha négykézlábra esik, nem szabad fölemelni, csak egy kicsit segíteni neki.

„Ez a szabadság adta értenem,/ hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.” Ez a lényeg: az igazi szabadság, a szabad akarat, hit és ráció harmóniája! Elhinni, fölvenni a saját keresztemet, és követni Krisztust.

„Lehetett láng, de nem lehetett hamva.” A láng a Szentlélek jelképe, az Isten jelképe, ami nem emészti el a csipkebokrot, nincs hamva, tehát nem matéria. (Ajánlom Szabó Lőrinc Materializmus című versét. Hibátlan vers! Elmondja, mit jelent az anyagelvűség.)

„Ahány igazság, annyi szeretet.” Az Isten mindenkit a saját talentumai szerint értékel, s hogy azokkal hogyan gazdálkodik.

„Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra” – tehát nem hagyta el, hanem figyelemmel követi, ugyanúgy, mint a tékozló fiút a bibliai példabeszédben az atyja: még a távolból is tartja vele a kapcsolatot az ima és engesztelés által. Azért tudta a fiú később visszanyerni a szabad akaratát. Azt szokták mondani: milyen könnyű volt felállni annak a fiúnak, hiszen otthon volt a kaja, pia, naná, hogy hazamegy a marhája! Ha valóban csak a kaja, pia, meg a pénz miatt ment volna haza, így nyit be: „Fater, elfogyott a lóvé! Adj még!” De az ilyen kölök csak hazalődörög. Az igazi hazatérő kincset visz, még akkor is, ha minden pénzét elherdálta. Mi volt ez a múlhatatlan kincs? A tékozló fiú, elszórva a vagyonát, rosszabb helyzetbe került, mint a zsidók szemében tisztátalan állat, a disznó. Boldogan megette volna a moslékot is, de még azt sem tehette. Elege lett a bűnből, a rendetlenségből és az ezzel járó nyomorból. Haza vágyott a rendbe. Nem lett volna lehetősége további bűnökkel „segítenie” a rossz során? Dehogynem! Ellophatta volna a disznók moslékját. Agyonverhetett volna egy disznót, hogy a húsát megegye. Agyonverhette volna a disznók gazdáját, és övé az egész disznófalka. Spontán privatizáció! Nem tette: neki a bűnből volt elég. Visszavágyott a szeretetbe. Amikor hazaérkezett, azt mondta: „Bocsáss meg, vétkeztem az Isten és teellened.” Tökéletes bűnbánat. Földi kincsét ugyan elszórta, de múlhatatlan kincsét megtalálta a szívében és az eszében. Ezért mondja az atya: „Örüljünk, mert elveszett és megkerült!” Lelkileg tökéletesen jött haza, és a papa nem a kreditkártyája szerint ítélte meg, hanem a lelki állapota szerint.

Forrás: Az igazat mondd, ne csak a valódit” Eperjes Károllyal beszélget Kölnei Lívia. Budapest, Kairosz Kiadó

Nyitókép