Fő az egészség, fő a bizalom
…Avagy a beteg és az egészségügy idővonalának összeegyeztethetetlenségéről.
Idővonalak egymás mellett
Olyan, mintha munkalassító sztrájk lenne folyamatosan, évek óta. Egy repülőtéren is lehet úgy sztrájkolni, hogy a személyzet csak egészen pontosan betartja a szabályzatot. Ez történik a kórházakban és a rendelőintézetekben is, úgy látom.
Az elmúlt években a családban és a baráti körben a betegségek-balesetek kapcsán tapasztaltam meg, hogy valami nagyon nincs rendben az idővel, annak beosztásával és az empátiával az egészségügyben.
A számítógép és az internet hiába tört be a kórházakba-rendelőintézetekbe-rendelőkbe, inkább akadályozza a gyógyítást, mintsem segíti. Az orvosok és ápolók kétszer annyi időt töltenek kódolással és adminisztrációval, mint gyógyítással. Emellett kockás füzetben – mint „igazi” digitális adathordozóban – vezetik párhuzamosan a berendelési időket, melyek lehetnek egy-két naposak, de leginkább több hónaposak.
Papírhalmazokkal rohangál orvos, beteg, olyan adatokkal, amelyek egy chipkártyán vagy pendrájvon vagy urambocsá’ a neten egy „felhőben” is elférnének. Ez vonatkozik a recepthalomra is, amit hol csak egy, hol meg három hónapra adnak. Ezt aztán a patikában tizenkétféle vonalkód-olvasón keresztül átengedik, s közlik velünk, hogy nincs raktáron, jöjjünk vissza holnap. Fizetéskor pedig kezest kell vinnünk magunkkal, mert annyiba kerül már a havi gyógyszeradagunk, hogy hitelt veszünk fel rá. Ahelyett, hogy házhoz szállítanák a rendszeresen használt gyógyszereinket, ha nincs változás, amit aztán az előbb emlegetett chipes taj-kártyánkon követhetnének nyomon.
De hát fő az egészség és a bizalom – ezért füstöl a kémény a kórház vagy a patika tetején.
A tisztességes betegellátásról szóló jogaink?
Idős embereket citálnak be különböző napokra vizsgálatsorozatokra, amelyeket egy kis empátiával, egy kevéske logisztikai ismerettel vagy netán szoftverrel egy napra és egy helyre is lehetne összpontosítani, látva, hogy a város vagy az ország másik végéről jön az illető, s nem a szomszédból ugrik át egy kis vizitre. Ha netán nincs autója a kedves betegnek, vagy a gyerek, unoka nem mozgósítható hetente kétszer a kisnyugdíjas mama-papa fuvarozására, akkor az !ingyenes! szállítószolgálat (mert 40-50 év szolgálati idő és befizetett tb-járulék után ez azért jár, lássuk be) akkor és ott legyen, odavigye, majd vissza.
Így hát három hónapra előre adnak nekünk időpontot egy kardiológiai vizsgálatra, óra-percre pontosan, és ezek után három órát várakoztatnak bennünket.
Nyolcvan oldalt kiolvashatunk egy könyvből, míg sor kerül ránk a bőrgyógyászaton egy elfajzott lábgomba miatt (amit fekvőbetegként nem kezelnek egy másik kórházban, mert hát nem az ő reszortjuk). Ezután egy szemrevételezéssel és egy kis hányaveti módon odakent piros fertőtlenítéssel el vagyunk intézve.
S ha ez nem tetszik, a magánrendelésük névjegykártyáját nyújtogatják nekünk. Ott be tudják tartani az időpontokat?!
Rákospalotáról Budakeszire pedig 10 000 Ft-ért meg is járhatjuk oda-vissza az utat taxival vagy egy roskatag, fizetős betegszállító mentővel.
Még napestig írhatnék a logisztika és az empátia teljes hiányáról a combnyaktörés utáni betegellátásban a traumatológián, de nem teszem…
Azt kapnám válaszul úgy is, hogy minden a szabályok szerint történik.
Hol az „isztikus” – a holisztikus szemlélet? Hogy egyek vagyunk? Hogy azt teszem és úgy, ahogy magammal tenném?
Az az elv érvényesül, hogy amibe nem halunk bele, az megerősít bennünket?!
Engem mindenféleképpen, hogy ezt így és itt kiírtam magamból…
*összeegyeztethetetlenségéről – ez egy jó hosszú és szinte kiejthetetlen, 28 karakterből álló szó
Antalffy Yvette
1. kép: Paul Klee: Út és mellékutak
3. kép: Homage to Paul Klee by Nancy Almazan
A szerző korábbi cikkeiből:
Lehet, hogy a szolgálati idő az örökkévalóságig tart?
Út és mellékutak – képmeditáció
Ajánljuk hasonló témájú cikkünket is:
Pszicho-thriller a mammográfián
Tweet