Ferenc pápa teljesen oké
Két hete a világ 16 országában egy időben mutatták be a pápa első hosszabb interjúját, amelyet Antonio Spadaro jezsuita atyának, az olasz nyelvű Civiltá Cattolica című folyóirat szerkesztőjének adott. A magyar kiadás Jó napot! Ferenc pápa vagyok címmel jelent meg a Jezsuita Füzetek sorozatban.
Mielőtt valaki megbotránkozna a címen, jelzem, hogy csak követem a pápát, aki többször is így fejezte ki a véleményét: „ez nem oké”, amikor fiatal szerzetesekkel találkozott. Ferenc informalitása egyeseket kétségbe ejt, a többséget azonban lenyűgözi, így engem is.
A hírekből tudjuk, hogy összeült a Vatikánban a bíborosok testülete, amely az Egyházi Állam reformjait hivatott előkészíteni. Nem véletlen, hogy szinte ennek előestéjén jelent meg a karcsú kis kötet, mintegy lezárva és értelmezve Ferenc pápa uralkodásának első szakaszát, amelyet sokan a kommunikáció időszakának neveznek. A pápa egyértelmű üzeneteket küldött arról, hogy minden egyes embernek helye van az egyházban, s ő egyházfőként olyan erőteljesen karizmatikus személyiség, aki képes is megszólítani – gyakorlatilag mindenkit.
Isten nagyobb, mint a bűn. A szervezeti és szerkezeti reformok másodlagosak, vagyis csak később jönnek. Az első reform a magatartás reformja. Az evangélium szolgái legyenek képesek arra, hogy felmelegítsék az emberek szívét, hogy járjanak velük együtt a sötétségben, hogy tudjanak velük beszélgetni, és leszállni éjszakájukba, sötétségükbe anélkül, hogy ők maguk eltévednének. Isten népe pásztorokat akar és nem tisztviselőket vagy státuszklerikusokat. (Részlet a beszélgetésből. 28.o)
Ferenc pápa beszél a hivatásáról, szerzetesi és papi-vezetői múltjáról, az ima fontosságáról, kedvenc íróiról, festőiről, zeneszerzőiről. Egy nyitott, nagy műveltségű, elmélyedésre és önkritikára – öniróniára és humorra – mindig hajlamos, erős, vezetésre termett ember portréját ismerjük meg, aki mindig képes szembesülni azzal, hogy mikor uralkodik rajta a saját egója, és mikor követi valóban Jézust. A II. Vatikáni Zsinat döntéseit kétsébevonhatatlannak tartja. Minden ízében jezsuita, akinek lételeme a reflexió. Dél-amerikai, miközben nagyon olasz is. Őszinte, nem titkolja bűneit, s alapvetően bűnösnek tekinti magát. Ez a manír nélküli önkitárulkozás alázatának alapja. Ez az emberek felé fordulásának alapattitűdje: olyan vagyok, mint ti, ti olyanok vagytok, mint én, felebarátok vagyunk, testvérek.
A karcsú kis kötet a beszélgetés mellett helyet ad még néhány más szövegnek. Egy anekdotának, amely arról szól, hogy a pápa megválasztása után személyesen telefonált a jezsuita genenálisnak, s ezzel nagy zavarba hozta a portást, aki a telefonokat is kezelte. Olvashatunk részleteket az olasz jezsuita iskolák diákjaival és tanáraival való találkozáson elhangzottakból is, s közvetlenül utána szerepel Ferenc pápa nekik írt, de el nem hangzott hivatalos beszédének szövege is. Nem véletlen, hogy a médiamunkásoknak szóló egyik szövege is itt szerepel, ill. a fiatal szerzetesekkel és szerzetesnőkkel való találkozójakor elmondott nagyon oldott, személyes hangú, hosszú beszéde is. A pápa számít a médiára, óriási szerepet szán neki az újevangelizációban, s a fiatalok és a szerzetesek is potenciális „szövetségesei” tervei megvalósításában.
Joggal hangoztatják sokan, hogy XVI. Benedek és Ferenc között megvan a folytonosság, és Ferenc megnyilatkozásai nem mondanak ellent a katolikus tanításnak, katekizmusnak. Ez igaz, de azt hiszem, mindezt teljesen új kontextusba helyezi, Jézus tekintetének fényébe, s ennek alapján a hangsúlyok eltolódnak, a prioritások megváltoznak.
Arra szeretnélek bátorítani, hogy lépjetek ki magatokból, hogy az evangéliumot hirdessétek, de hogy ezt tegyétek, ki kell lépnetek magatokból, hogy Jézussal találkozzatok. Két kijárat van: az egyik a Jézussal való találkozás felé, a transzcendencia felé, a másik pedig a másokkal való találkozás felé, hogy nekik Jézust hirdessük. És ennek a kettőnek együtt kell lennie. Ha csak az egyiket valósítod meg, akkor nem fog menni. Kalkuttai Teréz anyára gondolok, aki nagyon jól csinálta. Nem félt semmitől, kiment az utcára, de ez a nő attól sem félt, hogy mindennap két órát térdeljen az úr előtt. (A fiatal szerzetesekhez intézett szavaiból. 87.o)
Az a látszat, mintha a Katolikus Egyháznak lenne elsősorban szüksége erre az újfajta, szíveket megérintő kommunikációra, hogy híveinek száma gyarapodjon. Valójában a világnak, az embereknek van arra szükségük, hogy érezzék, az egyház képes az ő nyelvükön, egyszerűen, az egyházias kifejezések nélkül szólni hozzájuk. A kommunikáció korszakát éljük, s a kor szavát az egyháznak is meg kell hallania. Ferenc pápa kiváló kommunikátor. aki óriási bátorsággal éli meg és használja ki talentumait a hívek, elkötelezett és anonim keresztények, minden egyes ember javára.
Jó napot! Ferenc pápa vagyok. Jezsuita Füzetek/Küldetésben. Jézus Társasága Magyarországi rendtartománya.Budapest, 2013. Fordította (a beszélgetést és a kötet jelentős részét): P. Vértesaljai László SJ. 88 oldal. Ára: 1200 Ft.
Kóczián Mária
Kapcsolódó cikkeinkből:
A “jó pápa” meglepetés-zsinata
Miért szeretem Karol Wojtilát?
Tweet